(Budapest, 1939. október 8. – Budapest, 2006. szeptember 23.) magyarcigány bőgőművész, zeneszerző, a magyar dzsessz kiemelkedő alakja. Világhírű nagybőgős, zseniálisan improvizáló virtuóz, akit nemzetközi kritikusok „a nagybőgő Paganinije” néven is emlegettek (nevéből eredő szójátékkal Pegenini). Egyszerre játszott klasszikus zenét és dzsesszt, amely e kétféle elhivatottság sajátos kölcsönhatása egyéni színt adott játékának.

Pályafutása

Pege Aladár 1939. október 8-án született Budapesten. Neves kispesti nagybőgős családból származott, aki a Bartók Béla Zeneakadémián, a Liszt Ferenc Zeneakadémián és Reinhold Zepperez professzor irányításával Nyugat-Berlinben is tanult 1975 és 1978 között. Ő volt Herbert von Karajan szólóbőgőse a Berlini Filharmonikus Zenekarban. 1978-tól a Zeneművészeti Főiskola docense volt egészen nyugdíjba vonulásáig. Nemzetközi bemutatkozása a Bled városban megrendezett dzsesszfesztiválon történt, 1963-ban. Számtalan külföldi városban fellépet, mint például Montreux-ben (1970) és Bombay-ban (1980), ahol nagy sikereket ért el.

1967-től együttesében játszott Babos Gyula, 1964-től időszakosan Kőszegi Imre, Lakatos Dezső, illetve fiatalabb muzsikusok, köztük Szabó Ferenc, Horányi Sándor, Makó László, Tarnóczky Péter és Németh János is. 1969-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola nagybőgő tanszakán szerzett diplomát, tanárai Montág Lajos és Tibay Zoltán voltak. Ezt már sok évvel megelőzően kezdett el hangversenyeket adni, vidéken és Budapesten is rendszeres fellépője volt az Egyetemi Színpadnak. Évtizedig koncertezett Magyarországon és a világ számos neves előadóhelyein, több kontinensen is, mint például a New York-ban található Carnegie Hall-ban, ahol Herbie Hancock együttesének vendégszólistája volt, ami azért is emlékezetes, mert akkor kapta meg a világ legjobb nagybőgősének tartott Charles Mingus hangszerét ajándékba a művész özvegyétől. Halálának évében ünnepelte első színpadra lépésének 50. évfordulóját, majd 2006. szeptember 23-án elhunyt.
„     Már az anyaméhben
pengetted köldököd.
Ördögöd van, Ali:
angyali ördögöd!     ”

– Utassy József, Pegéről írt verse

^{Pege Aladár Emlékbizottság}

2008. október 15-én, Pege halála után megalakult a nagybőgőművész felesége kezdeményezésére a Pege Aladár Emlékbizottság, amely Pege szellemi hagyatékának megőrzésére, továbbadására és emlékének ápolására jött létre. Egy nappal rá, október 16-án vehette át Bráda Tibor festőművész és Janzer Frigyes szobrász az első Pege Aladár-emlékdíjat, amit az Emlékbizottság adott át. 

 

 

 

 

 

Hivatalos honlap

utolsó út

[forrás]

 

 

Rajnai Lencsés Zsolt: Pege Ali 
- gondolatcsokor...

 

Megelevenedő, megindító képsorok Vámos Miklós műsorában.
Pege Aladár elé (a róla készült riport után) Vámos egy kinyitott könyvet tol egy jazz kiskocsma asztalán. Ebbe a könyvbe riportalanyai a riport végén valami emlékfélét szoktak írni (a riporter számára). Pege a következőt írja:
"Kedves Miklós! Nagyon köszönöm, hogy rám is gondoltál." Aláírás: Pege Ali.

Pege Ali hatvannégy éves zeneszerző, gordonművész. A Zeneművészeti Főiskola volt-docense. A prágai dzsesszfesztivál virtuóza a montreux-i dzsesszfesztivál legjobb európai szólistája, Liszt Ferenc-díjas érdemes művész.

Ma jazz kocsmákban játszik.
Miután valaki megtalálja, s a letűnő évtizedek porlepte művészét bemutatja egy fél órás összefoglalóban, Pege Aladár hálás. Ő az, aki nagyon köszöni. Ő az, aki boldog, hogy eszébe jutott valakinek.
Velük szemben ül Hobo, a másik riportalany, kinek búcsúsorai az emlékkönyv-féle könyvben a következők: "Túl ezen a beszélgetésen úgy érzem a cím igaz: Két EMBER beszélget. Köszönöm: Hobo"
Az ember szó csupa nagybetűvel. Talán nem véletlenül...
Talán az sem véletlen, hogy épp Hobo a másik riportalany, aki szerint a valódi zene meghalt, vagy ha nem is halt meg, de legalábbis kiskocsmákba menekült. Itt van rá igény.

A gépesített biznisz alapjaiból kisarjadó műemberek műzenéje lefed minden talk- és valóságshow-t, dáridót, techno-t, akciót, s az embert egészen elbutító, lelkét végletekig kiüresítő roncskultúrát. A nézettség ezeken szökik a magasba. Ezen keresnek az egymással versengő, egymás húsát marcangoló kereskedelmi tévétársaságok, ez kell az embereknek, ez ma Magyarország. Alig van igény a valódi művészetre...
Ehelyett még több dübörgés kell. Még több gép, a gondolkodásról leszoktató látvány, fülsiketítő hangzavar, (sz)ámítógép, no meg a Terminátor 23, ötvenhatos bicepsszel.

De Pege hálásan köszöni, s Hobo nagybetűs emberekről ír. Mert ilyenek is vannak.
Megcsillannak, a tengernyi hordalék-lepte szenny betemetett repedéseiben.
Fénylenek, - mint gyöngy a sárban...