Százhatvan éve, 1849. szeptember 27-én - másfél hónappal a magyar szabadságharc bukása, a világosi fegyverletétel után - Klapka György tábornok is aláírta a komáromi vár megadásának előfeltételét képező megegyezést, amely szabad elvonulást és büntetlenséget biztosított a várőrség mintegy 30 ezer tagja részére.
A komáromi várat, a kor legnagyobb és szinte bevehetetlennek számító erősségét
a Görgey vezette fősereg 1849 júliusi elvonulása Klapka György tábornok
védte a II. és VIII. hadtest élén. Július végén, miután az osztrák erők
nagy része is távozott, az ostromlók gyengébbek lettek, mint a
várőrség. Klapka ezt felismerve két kitöréssel szétzúzta az
ostromzárat, majd felszabadította a Dunántúl északi felét, de a
főhadszíntéren elszenvedett vereségekről érkező hírek nyomán augusztus
12-én visszarendelte csapatait az elsáncolt táborba, a védők létszáma
ekkor elérte a húszezer főt.
Az ostromgyűrű augusztus 20-ra ismét teljessé vált, a császáriak a
világosi fegyverletételre hivatkozva kapitulációra szólították fel
Klapkát. Miután a magyar haditanács ezt elutasította, a helyszínen
tartózkodó Gyulai Ferenc osztrák hadügyminiszterrel 14 napos
fegyverszünetben állapodtak meg. Az egyezmény értelmében a várőrség
követeket küldött Nagyváradra és Aradra, hogy megbizonyosodjanak arról,
hogy minden magyar egység letette a fegyvert.
A követek visszatérte után, 1849. szeptember 1-jén a haditanács
megfogalmazta a vár feladásának feltételeit. Ebben a tervezetben még
szerepelt engedmények kicsikarása az egész ország jövőjével
kapcsolatban, az általános amnesztia igénye politikusok és katonák
számára egyaránt. A következő napon lejárt a fegyverszünet, kiújultak a
harcok. Az ostromlók száma hamarosan 54 ezer főre duzzadt, a várat 200
ágyúból lőtték. Szeptember 11-én Haynau feltétel nélküli kapitulációt
követelt arra hivatkozva, hogy szeptember 7-én már Pétervárad is
megadta magát, de a várvédők ismét elutasító választ adtak.
Klapka 14-én kibővített haditanácsot hívott össze, itt született
javaslat a megadás politikai feltételeinek elhagyásáról. Közben az
osztrák csapatok több támadást intéztek a vár ellen, de ezek sorra
kudarcot vallottak, a szabadságharc utolsó katonai összecsapására
szeptember 25-én Ószőnynél került sor. Az osztrák hadvezetés végül arra
a következtetésre jutott, hogy csak hatalmas anyagi és emberáldozatok
árán tudná elfoglalni a várat, azért a patthelyzet feloldására újból
tárgyalások kezdődtek.
A vár átadásának feltételeit tartalmazó "hódolati szerződést"
szeptember 27-én Harkálypusztán, Haynau hadiszállásán írták alá. Az
egyezményből kimaradt az általános amnesztia, viszont a várőrség,
illetve az erődben tartózkodó személyek számára biztosította a
közkegyelmet. (Ezek a menlevelek a megtorlás idején sok ember életét
mentették meg, egyebek között Jókai Mórét is.) A katonaság a fegyver
letétele után szabadon elvonulhatott, a tisztek kardjaikat is
megtarthatták, s aki úgy kívánta, külföldre távozhatott.
A vár átadása Klapka utolsó seregszemléje után, 1849. október 2-án
kezdődött meg, s október 4-én az utolsó egység is letette a fegyvert.