Alkonyi csillagokból szőtt

emlékképeket rajzol az est

elém, a fájdalom árnyak

csókjain simogat, deres pernyék

hullatják le rám a gyász hideg

könnyeit, cseppjeik megtört

lelkemben kutakodnak, így fest

a múlt elém, újra látlak

édesanyám. Égi-fények kezén

megérinted gyermeki szívem

Az évek elrohant szekerén

karodba bújtam a sors

dühétől, illatodból éreztem

az otthon melegét, szívverésed

hallgatva a félelem rút

hollója elrepült. Te meg én

harcoltunk az élet zord

mezején...szikkadásig véreztem

amikor a halál érverésed

magába fonta, lángra gyúlt

az Ég bánatában. A tegnap

bölcsőjét ringatom, hisz benne

együtt vagyunk még, a holnap

ködös hajnalán vánszorgok

tovább az úton, s a jelen

éjszakánként kezemben hervad

holttá, hamvaiban rejtve

érzem ahogy lelkembe olvad

szereteted, míg álmodok

fényedből erőt Te adsz nekem.

forrás