Alkonyi csillagokból szőtt
emlékképeket rajzol az est
elém, a fájdalom árnyak
csókjain simogat, deres pernyék
hullatják le rám a gyász hideg
könnyeit, cseppjeik megtört
lelkemben kutakodnak, így fest
a múlt elém, újra látlak
édesanyám. Égi-fények kezén
megérinted gyermeki szívem
Az évek elrohant szekerén
karodba bújtam a sors
dühétől, illatodból éreztem
az otthon melegét, szívverésed
hallgatva a félelem rút
hollója elrepült. Te meg én
harcoltunk az élet zord
mezején...szikkadásig véreztem
amikor a halál érverésed
magába fonta, lángra gyúlt
az Ég bánatában. A tegnap
bölcsőjét ringatom, hisz benne
együtt vagyunk még, a holnap
ködös hajnalán vánszorgok
tovább az úton, s a jelen
éjszakánként kezemben hervad
holttá, hamvaiban rejtve
érzem ahogy lelkembe olvad
szereteted, míg álmodok
fényedből erőt Te adsz nekem.