A tatárüldözte Béla királynak leánya, Margit abban a korban, amikor még bábuval játszik a gyermek, felöltötte a fátyolt és ment "a mindenható Istennek tisztességére és Istennek anyjának szeplőtlen Szüz Máriának neve és oltalma alá... mert a klastrom nem azoknak helyek, kik e jelenvaló jókat, e világi jókat keresik, hanem azoké, kik a jövendő mennyei jókat keresik..."

Az atyja által isteni szolgálatra felajánlott királylány tíz éves, mikor átlépi a Nyulak szigetén álló Boldogasszony klastromának küszöbét és "berekeszteték a klastromban, miképen szokás prédikátor-szerzetbeli test nélkül lakozó sororoknak klastromában". Ott tizenkilenc évet tölt nagy megalázkodásban, nagy igénytelen megelégedettségben és huszonkilenc éves, amikor előre megérezve elmúlását, egy java télbeli szombat nap kora hajnalán e világi országnak birodalmát elhagyja. Elnyugovék s "legottan e szentséges szüznek ő orcája csodálatos fényességel megfényesedék és vala ő szemének alatta oly igenszép világosság, mintha megaranyozták volna az ő orcáját szemének alatta ..."

E tüneményes alak szelleme él a Nyulak szigeté-ből Szent Margit sziget-té nőtt pompás sűrűség romjai között. Az ő hangulata reszket a nyári nap hevében, a holdas este ezüstös fénymámorában. Az egyház boldog leányát ez a fenséges hangulat a magyar lelkekben szentté avatta; a magyar nép kanonizálta az ő Szentháromsága: a hite, a szeretete, a hódolata nevében... Szent Margit asszony az ő magyar neve.

A dömés klastromnak ezt az alázatos sororját glóriával övezte a magyar irodalom és költészet. Az első költő, aki felőle énekelt szintén az ő klastromának lakója volt. Ráskai Lea leírta életének fenséges legendáját a hivő és a költő lelkének szent rajongásával.

A sziget magányát és csendjét persze gyakran megtörte az élet zaja. Már az is, hogy rajta vezetett át a közlekedési út, így élénk járáskelés volt rajta.

A dúsgazdag zárdák ügyes-bajos dolgai is sok embert hoztak ide. Jöttek a felek, akik ügyeiket intézték itt el, jöttek mások, akik nevelésüket, oktatásukat itt keresték, és jött végeláthatatlan sora azoknak, akik testi vagy lelki nyavalyájuk gyógyítását itt remélték.

Kun László óta hanyatlik a zárdai élet. A királyi kegyek sem fordulnak feléjük többé, aztán hogy jön a törökdúlás, az apácák és a szerzetesek mindúntalan kénytelenek elhagyni otthonukat, majd meg újra visszatérnek oda. Mikor aztán a török állandósul Pesten és Budán, akkor a szigeti apácák úgy elmennek onnan, hogy vissza sem térnek soha többé. Keresték azokat a helyeket, ahol nincsen a pogánynak hatalma s végül is Pozsonyba jutnak, ahol az utolsó margitszigeti apáca száz évnél is hosszabb szenvedésteli élet után 1637-ben halt meg.

Szent Margit áldott teste is Pozsonyba került, onnan Pestre s itt a II. József elrendelte egyházi mozgalmak zavaraiban nyomtalanul elveszett.

A Margitsziget ájtatos csendjét a hadi élet zaja váltotta fel. Jó stratégiai pont volt az a keresztény hadaknak, midőn a töröktől visszavették a budai várat. Az ostromlók ide vontatták ágyúikat, hogy a keleti oldalról se maradjon lövetlen a vár. Az ágyútorkok bömbölve törték a várfalakat és aztán az ágyúállások az apácák üresen maradt földjén helyet adtak a keresztény hadikórháznak. Talán az isteni jóságot az emberekre leimádkozó sok fehér lélek fenn a magasságos mennyégben várta az ott lent szárnyrakelt harcos lelkeket és vitte az Úr fényes trónusa elé.