(részlet)



Mintha bizony nem volnék ember, ki éjjelente aludni szokott, s kivel álmában megtörténik mindaz - vagy olykor még kevésbé valószerű dolgok is -, ami ezekkel az esztelenekkel ébrenlétükben. Mert valóban, mily gyakran meggyőz a megszokott, éjszakai nyugalom arról, hogy itt vagyok, ruha is van rajtam, s a tűznél ülök, holott valójában ruháimtól megszabadulván takarók közt fekszem! Na de most biztosan éber szemmel figyelem ezt a papírt, nem kókad ernyedten ez a fej, amit most megmozdítok, e kezet pedig meggondoltan és teljes szándékossággal nyújtom ki, s ezt érzékelem is. Ennyire határozott dolgok álmunkban nem fordulnak elő. De hát úgy mondom ezt, mintha bizony már nem is emlékeznék arra, hogy máskor ezekhez hasonló gondolatok is megtévesztettek álmomban! S ahogy ezeket figyelmesebben átgondolom, olyan nyilvánvalónak látom, hogy sohasem tudom biztos jelek alapján megkülönböztetni az álmot az ébrenléttől, hogy elámulok, s már-már szinte maga ez az ámulás erősíti meg bennem azt az élményt, hogy álmodom.
De hát rajta, álmodjunk! Ne legyenek igazak még az afféle egyedi cselekvések sem, mint amilyen szemünk kinyitása, fejünk mozdítása, karunk kinyújtása, s talán még az sem, hogy egyáltalán rendelkezünk ezzel a kézzel, s hogy miénk ez az egész test. Mégis, azt azért csak el kell ismernünk, hogy az álombeli képzelgések olyanok, mint bizonyos festett képek, amelyek csakis valóságos dolgok hasonlatosságára jöhettek létre. De ha ez igaz, akkor már azt is el kell ismernünk, hogy legalább ezek az általános dolgok, mint a szem, a fej, a kéz és az egész test, vagyis bizonyos nem képzelt, hanem valóságos dolgok léteznek. Hiszen még a festők sem képesek arra, próbálják bár a lehető legszokatlanabb formájú sziréneket és szatírokat megalkotni, hogy ezeknek minden részét új természettel ruházzák fel, hanem csak különböző állatok testrészeit keverik össze. Vagy ha netán mégis valami olyannyira újat gondolnának ki, hogy ahhoz hasonlót már igazán senki sem látott - ami ilyképpen teljességgel költött s hamis volna -, ha másnak nem, igazi színeknek mégiscsak létezniük kell, amelyekből a képet összeállítják. Ugyanezen az alapon, még ha feltesszük is, hogy akár az efféle általános dolgok, mint a szem, a fej, a kéz és más hasonlók, csupán elképzelt létezők, azt mégis szükségképp el kell ismernünk, hogy léteznek bizonyos más, még az eddigieknél is egyszerűbb és egyetemesebb dolgok, amelyekből - miként igazi színekből - a dolgok valamennyi, gondolkodásunkban található képét - akár igazak ezek, akár hamisak - kialakítjuk.
Ebbe a nembe tartozik, úgy tűnik, a testi természet általában, valamint a hozzá tartozó kiterjedés; azután a kiterjedt dolgok alakja, a mennyiség, vagyis ezeknek a dolgoknak a nagysága és száma, továbbá a hely, amelyben léteznek, fennállásuk ideje és más effélék.
Ennélfogva mindezek alapján talán nem következtetünk helytelenül, ha azt mondjuk, hogy a fizika, az asztronómia, az orvostudomány és az összes többi olyan tudomány, amely az összetett dolgok szemléletétől függ, bizony kétséges. Ezzel szemben az aritmetika, a geometria s a többi efféle tudomány, amely csakis a legegyszerűbb és legáltalánosabb dolgokkal foglalkozik, s ügyet sem vet arra, hogy léteznek-e ezek a valóságban vagy sem, nagyon is tartalmaz valami bizonyosat és kétségbevonhatatlant. Hiszen akár ébren vagyok, akár alszom, kettő meg három az öt, a négyszögnek pedig négy oldala van, s lehetetlennek látszik, hogy ennyire átlátható igazságok a hamisság gyanújába keveredhessenek.
Mindemellett mélyen belevésődött elménkbe az a régi nézet, miszerint van valamely Isten, aki képes mindent megtenni, és aki engem magamat is teremtett olyannak, amilyen vagyok. nem vihette-e végbe Isten azt is, hogy amiképpen mások időnként tévednek azon dolgok felöl, amelyekről mindent tudni vélnek, ugyanúgy én is tévedjek De honnan tudom, nem azt vitte-e végbe Isten, hogy egyáltalán ne legyen föld, ne legyen ég, ne legyenek kiterjedt dolgok, ne legyen alak, ne legyen nagyság, ne legyen hely, és hogy mindez mégis, miként most, úgy tűnjék föl számomra, mintha léteznék. Sőt mi több, minden alkalommal, valahányszor csak összeadom a kettőt és a hármat, vagy valahányszor csak megszámolom a négyszög oldalait, vagy az elképzelhető legegyszerűbb kérdésben. De talán Isten nem akarta, hogy ily nagyot csalódjam, hiszen a legfőbb jónak mondják. Ha azonban jóságának ellentmondana annak feltételezése, hogy olyannak alkotott engem, aki mindig téved, ugyanezzel a jósággal az sem férne össze, hogy olykor-olykor tévedni hagyjon. Márpedig azt semmiképp sem állíthatom, hogy sohasem tévedek.

Minden dimenzió szint jelen van világunkban itt és most és ezek egymással kapcsolatban vannak. A kulcsszó itt a hullámhoszz. A hullámhossz a kulcs az egész univerzumhoz.A valóság amelyben élünk kizárólag hullámhosszak,rezgések által lett teremtve. A hullámhossza a mi harmadik dimenziós világunknak 7.23 cm.Ez az átlagos hossza minden objektumnak ebben a dimenzióban.Ennyi az ÁTLAGOS!! távolság a szemeik között, a kéz szélessége, az orr hegye és az állunk közti távolság.Továbbá energetikai pontok távolsága is ennyi.Minden egyes dimenzió között üresség van, minden szint új realitás,számuk végtelen legalább is számunkra.
A dimenziók el vannak választva egymástól a hullámhosszak által.Hasonlít ez a zenei skálára.Minden hang a skálán másképpen hangzik mivel kűlönböző a hullámhossza. Hasonló mint amikor a TV-n csatornát vált az ember,ekkor mindíg egy másik hullámhosszra hangolunk.
Minden dimenzió a többitől el van választva 90 fok elfordulással. Ha meg tudod változtatni a hullámhosszt és ezzel egyben 90 fok fordulatot teszel láthatatlanná válsz a korábbi dimenzióban tartózkodó számára.

Hogyan vannak egymástól 90 fok-kal elválasztva a dimenziók?Minen egyes dimenzió szint más hullámhossznak felel meg +90 fok elfordulás.Ha valaha láttál UFO-t és amely tényleg egy repülő csészealj volt akkor láthattad esetleg ahogyan halad az égen majd egy 90 fokos fordulatr után eltűnik.Ezen járművek nem olyanok mint egy repülő,vagy egy autó beülünk és már indulunk valahová.Az UFO-ban "utazók" tudatosságuk által össze vanak kapcsolva járművükkel és amikor egy másik hullámhosszra / dimenzióra / hangolódnak és tudatosságuk által létrehozzák a 90 fok elfordulást akkor egy másik dimenzióba kerülnek jérművükkel együtt.

El fogsz tünni ebből a világból és megjelensz abban a dimenzióban amelyre hangolódtál.A kép amelyet látni fogsz szintén az adott világnak megfelelő lesz amelyre hangolódtál. Ez a bolygó sok különböző világot foglal magában.Ezek mind jelen vannak itt és most de a mi tudatosságunk,érzékelésünk arra a hullámhosszra van hangolódva amelyet mindenki egyaránt lát. Ugyanakkor a szó szerint létezünk minden dimenzió szinten és ennek megfelelően tapasztalásain minden szinten különbözőek.
A kulcs megérteni azt hogy hogyan lehet egyik dimenzióból a másikba jutni egy bizonyos formának a csillag tetraédernek bizonyos elhelyezésével lehet.Amely alapja egy csodálatos entitásnak amelyet Merkabának neveznek.

 

 

Forrás

 

A lelki szemeink filmszalagjára rögzített,
tetszőlegesen előhívható pillanatok.
Örök jelenidejű emlékeink, amiket
végig magunkkal viszünk.
 A türelem jutalmai.
A türelemé, aminek olykor megadatik
elleshetni a pillanatot:
Amikor a bimbóból, a készülődésekkel teli
sejtelemből kipattannak a virág szirmai:
 ahogy az ígéretből kibomlik
a teljesedés.
Amikor a bábból előbújik a lepke
és először mozduló szárnyán megcsillan
a születés hímpora.
Amikor a cseppkő könnyet ejt.
Amikor valaki egyszercsak megnyílik
számunkra görcs, póz, színészkedés,
félelem és félhomály nélkül.
Odahajol hozzánk és az arca, minden
mozdulata, szava és a lelke őszinte.
Kendőzetlen és - mert igaz ott és akkor -
gyönyörű és örök.
Nem szabadna hagyni, hogy az ilyen
közelségek, mint a varázs, megtörjenek.
Óvni kellene őket, oltalmazó kézzel
és eleven szívveréssel éltetni.
Amíg csak lehet.
Mert végig magunkkal visszük őket.

 

 

 

 

(részlet)

 

 

Aki nem emelkedik, az zuhan.

Minden szellemi tanításnak ez a lényege. Amikor azt mondjuk: "hétköznapi realitás" , valójában nem a szürke életünkről van szó, amikor "Nem történik semmi, egyik nap olyan , mint a másik" - hanem arról az állapotról, amikor fokozatosan elveszítjük a szárnyainkat, és észrevétlenül zuhanni kezdünk.
Az embernek, aki "sárból ,napsugárból" született, nincs módja súlytalanul lebegni, mert a nap felé emelkedik, vagy a földbe zuhan. Vagy a sár húzza le, vagy a nap felé száll.
Akinek a sár jelenti a valóságot, az nem csak unalmasan éldegél, máról holnapra, hanem fokozatosan belesüllyed a sárba: minden nap öregszik, kopik a teste, s a lelke beleromlik a halálba.
"Eléd tettem az áldást és az átkot, az életet és a halált: válaszd az életet!"
Választani kell.
Ha valaki nem az életet, akkor a halált választja.
Minden pillanatunkra igaz: vagy emelkedünk, vagy süllyedünk. És ha ebben a pillanatban nem törekszünk fölfelé, máris lefelé süllyedünk, anélkül, hogy észrevennénk: ha nem tudtunk megújúlni , a halál felé tettünk egy lépést.
Az emberi fajnak egészen különös helyzete van, mégpedig azért, mert három csodából van összegyúrva: anyagból, lélekerőből és isteni szellemből. Bennünk van az egész univerzum végtelen múltja az elemektől , sejtektől, kristályoktól, és növényektől kezdve az állatokig. Az ember azért nem jár szívesen meztelenül, mert mindez látszik. Szőrösen és borzasan mi, férfiak nem vagyunk szebbek a majmoknál. Ezentúl még egy bonyolult lelkiség is van bennünk, értelmes érzésvilág, s egy magasról jött szellemiség, mely azt üzeni az embernek, hogy ebben az állati testben "nem egészen állat". Különös szerepet vállalt: halandóságot vett magára, állarcot öltött, és a hús - vér világba varázsolta magát, mert küldetését csakis így, ebben a két lábra állt szerepben tudja megvalósítani.
Ez a küldetés pedig az, hogy az élet emelje föl.Mindazt, amihez hozzáér, vigye magasabbra: az állati testet lelkesítse s a lelket szellemesítse. Nagy-nagy út ez, az öntudatlan sötétségből a tudatosság és a fény felé.
Az angyalok - függetlenül attól, hogy valóságos lényeknek vagy az emberi képzelet teremtményeinek tekinted-e őket - abban különböznek tőlünk, hogy nem öltenek testet.
Emiatt sok mindent tudnak rólunk, de a leglényegesebbet nem.
Nem tudják, milyen testben élni, vágyakkal, félelmekkel és öregedéssel. Ahhoz, hogy egy isteni szellem szót tudjon érteni az emberrel, magának is emberré kell válnia, mert csak így jut el azokhoz a tapasztalatokhoz, melyek nélkül nem lehet bennünket megérteni.
Az istennek is testté kell válnia, ha meg akarja tapasztalni az emberlét tragikus ellentmondását.
Az állatok biológiai életét éljük, de szellemi tudattal. Egysejtűek vagyunk és teremtő géniuszok. Halandók és halhatatlanok. Össze van fényképezve bennünk a sejtek végtelen múltja és az isteni származás emléke.

Ebben a kettős állapotban lebegni nem lehet.
Vagy elfelejtkezünk az isteni származásunkról, és akkor vissza zuhanunk, vagy fölismerjük, hogy fentről jöttünk s vállaljuk életünk célját, ami nem más, mint hogy mindent fölemeljünk magunkkal.
Amikor valakit megszeretsz, nem csak arra gondolsz, hogy "Légy az enyém" , hanem arra is, hogy "Gyere velem!".
Abban a pillanatban , amikor a szíved látni kezd, az első, amit megpillantasz, hogy sorsod mások sorsával összefügg. Rájössz, hogy akihez csak hozzáérsz, vagy lerántod magaddal, vagy fölemeled.
A fölemelés mindjárt a saját testünkkel kezdődik. Ruhákba, díszekbe öltöztetjük, megszépítjük, megmossuk, gondozzuk, építjük. A testünk nincs készen: minden nap újra - és - újra "meg kell csinálni" . Meg kell tisztítani (mert elpiszkolódik), föl kell öltöztetni (mert meztelenül nincs kész). Ha nő vagy, ki kell festeni, illatossá kell tenni, és nem szabad hagyni elhízni vagy elsorvadni. És ami a testtel kezdődik, folytatódik az otthonunkkal és mindennel, amit kultúrának nevezünk: vallást teremtünk, erkölcsöt, művészetet, tudományt, várost, templomot, amelynek tornya az ég felé néz: mert ahová az ember vágyódik, az fönt van.
Az, hogy az emberi lény négy lábról kettőre emelkedett, azért történhetett, mert vonzotta a magasság - tudta, hogy létének értelme fent van, s a jó irány nem a vízszintes- csakis a fölfelé. Ezt a küzdelmes feltápászkodást minden gyerek megismétli.
Ha valakiben él a szellem, az repülni vágyik.
Nem azért, hogy meglógjon a föld vonzásköréből, hanem hogy mindenkit magával vigyen a magasba.
A beszélgetésben az értelmet keresi, írásban a szépséget, a gondolatban az igazságot, zenében a harmóniát, emberben a jóságot - s ha nem találja, azon munkálkodik, hogyan tudná megteremteni.
Ember módra élni, nem azt jelenti, hogy orrunkat befogva elfordulunk mindentől, ami bűzös, hanem azt, hogy mindent, amivel a sorsunk összefonódik, föl kell emelnünk. A szellem mindent szellemivé tesz.
És ez lényeges! Mindazzal, ami alantas, nem viselkedhetünk úgy, mint a macska, akinek a farkára konzervdobozt kötöttek, s le akarja rázni. Meg kell emelni. Az anyagit szellemiesíteni kell, az ösztönöset tudatossá tenni, a káoszt rendezni - és a földről nem elszökni kell, s főleg nem visszazuhanni az öntudatlan ösztönlétbe , hanem széppé tenni mindent; hogy úgy legyen "amiképp a mennyben, úgy a Földön is ".
Aki a szellemiről megfeledkezik, az pedig éppen fordítva kezd működni. Mindent magával ránt a mélybe. A világ egyre hitványabb lesz körülötte. Ő maga koszolja össze és végső soron el is pusztítja, saját magával együtt. Aki lefelé él, az nem az ösztönvilágba zuhan vissza, hiszen az a maga helyén tiszta és szép, hanem mélyebbre: az infernális sötétségbe.
Erre manapság döbbentünk rá, amikor zuhanásunk annyira felgyorsult, hogy a földi élet is veszélybe került.

 

A szeretkezésről fogunk beszélni.


A szeretkezés a test nyelvén elbeszélt isteni szeretet.
Az ölelésben és a kéjben megnyilvánuló egységélmény.
A magyar "szeretkezés" jó szó, hiszen az ember minden rétege szeretni akar: a teste is, a lelke is, a szelleme is. Az ujja hegye is, ha tapint; az orra is, ha illatot érez: a nemi szerve is, ami a kettétépett isteni erők teremtő misztériumát rejti magában. A két nemi szerv nemcsak vérrel teli húsdarab, hanem szimbólum is: itt vagyunk kettészakítva hímmé és nősténnyé. Mindenki érzi, micsoda titokhely ez önmagán és a másikon is. Egymást keressük a finomabb rezgések nyelvén, az idegek nyelvén, a sejtek nyelvén. A csók misztériuma, hogy a szánk ilyenkor nem beszél, de némán összeforr: testünk "legintellektuálisabb " szervéről, a szájról és a nyelvről kiderül, hogy valódi funkciója nemcsak az információk cseréje, hanem az érzéki szereteté is. Nyelvünkkel és az érzékeny idegekkel befont ajkunkkal többet lehet üzenni, mint szavakkal. És amikor két test összeforr, nemcsak "testileg érintkezik", hanem két lélek is egymásba rezeg, s a találkozás extázisában azt kérdjük egymástól: hol voltál ennyi ideig?
És van egy időtlen csúcspillanat, amikor a két pólus összeér, csattanva fölszikrázik, a széttépettség megszűnik, a férfi nővé válik, a nő férfivá - s mindketten eggyé lesznek, úgy, ahogy valaha csak az Istenben voltak egyek.
Ez az "én benned vagyok, s te énbennem" misztériuma, a hús - test nyelvén eldadogva.
Ez a szeretkezés.
A "nemi érintkezés" (micsoda bárgyú kifejezés!) minden testi működésünk, vagy ahogy a mai holt nyelven mondani szokás: "biológiai funkcióink" között a legszentebb.

 

Rítus.
Rítus az, ami lentről indul, s magasan köt ki. Az ölelés, ha teljes, a testi ember által elképzelhető legmélyebb rítus lehet.(Maga a "rítus" szó a csodálatos magyar nyelven szer-tartást jelent. Vagyis azt jelenti, hogy szeretetet tartani. Ugye, milyen szép és igaz kifejezés?) Nem véletlen, hogy a Teremtő ezt az aktust választotta ki, hogy a Belőle fakadó szellemi szikra testet ölthessen itt a földön. Azt mondta: Ahhoz, hogy új élet jöjjön létre, ha már a két lélek nem képes rá, legalább a két testnek szeretnie kell egymást.
A kéj pedig nem egyéb, mint a test által tapasztalható legintenzívebb szeretet- élmény. Egység az élettan nyelvén. Minden teremtés, még a világ teremtése is a szeretetből fakad, s ez elmondhatatlan örömmel járt. Ezt az örömöt, a teremtő szeretet örömét éljük át kéj formájában. Nincs benne semmi bűn, semmi bujaság. Ez a test öröme, melyet akkor élünk át, ha testünk a maga szintjén, bőrével, húsával, idegzetével, mirigyeivel és sejtjeivel szeret.
El lehet magyarázni mindezt anatómiailag is, ahogy azt manapság sok tankönyv teszi, de ennek így, különszakítva azért nincs értelme, mert ha a testben csakis az idegvégződéseket és a neuronokat látjuk, a lelket nem, akkor a kéjről sem lehet beszélni, mivel egy hulla nem érez semmit. Hiába van idegvégződése és G-pontja - semmit sem érez.
A szeretkezést, vagy ahogy a mai holt nyelv nevezi, a "nemi érintkezést" a Biblia "megismerésnek" hívja. Valójában a férfi akkor ismeri meg a nő világát és a nő a férfi világát, ha egymásba hatolnak. Ha odaadják és befogadják egymást - és "egy testté lesznek".
Amíg ez nem történik meg, nem ismerjük egymást. Megismerni csak akkor tudlak, ha részt veszek benned, ha belülről éllek meg. Ha nem csak látlak, és tudok rólad, de érezlek is - ha "én" minden idegszálammal megtapasztalom, hogy milyen "te" - nek lenni. Ezt nem lehet kívülről, csakis belülről. A megismerés a "jártál bennem - jártam benned" kölcsönös élménye. Ismerem a titkos utcáidat, lelked és tested rezdüléseit, érzékenységedet, magányodat, vadságodat vagy félelmedet - azt, hogy mersz -e szeretni egyáltalán.
Tudsz-e adni s elfogadni? - most derül ki valójában. Mert amit adsz, magadból adod. A titkaidat adod - amit féltesz, amit rejtesz, azt adod -, és azt fogadod el, tőlem is.
Semmiről sem mondható el annyira, hogy csakis az enyém, az én magánterületem, mint a saját testemről. Én érzem, nekem fáj, nekem fázik - lényem határát a bőrömnél érzem. Senkinek semmi köze hozzá. Ezek az én szerveim, az én véres, nyálkás titkaim. Ebbe a magánszférába beengedni egy másik embert - és belehatolni egy másik ember testébe, olyan misztérium, amely minden fecsegésnél többet mond arról, hogy mi az a szeretet.
Ilyenkor beleöltözünk egymás húsába - s ahogy a Biblia írja - , "egy test" leszünk.
Nem is értjük, miért hittük valaha , hogy mi két test vagyunk. Ami az anyag sűrű világában, az történik ilyenkor a lélek finomabb energiaszintjén, és a szellemi isteni szférájában is. Ami a testnek élvezet, az a léleknek boldogság, s a szellemnek üdv. A lényeg, az ölelés nem változik, csak az élmény " sűrűsége" - s ezért a testi szeretkezés nem csupán jelképesen utal valami magasabbra, hanem ugyanaz történik lent, mint fönt, a Páros Tánc minden létszinten ugyanaz.[…..]

 

 

A vágy sziámi ikrei

Szemeidben buja fények égnek,
Földöntúli kéjt, gyönyört igérnek,
S a szivünkben vad vágyak gyúlnak,
Kezeim közben kezed után nyúlnak,

Érzem bőröd élő bársonyát,
Öled perzselő forróságát,
A vágy leküzdhetetlen sürgetését,
Hogy testünkkel elégítsük ki követelését,

Legyünk egy test, melyről megmondani,
Lehetetlen, hogy kihez mi tartozik,
Legyünk most született sziámi ikrek,
Kik a vágy hevében mindig újra születnek !


(T)

 

 

 

(Nem tudom észrevetted-e, hogy még a sebed fájdalmát sem érzed szeretkezés közben, mert a kéj felülmúlja a fájdalom erejét, a fizikai kínt.Még a hipnózisnál is jobban feledteti velünk a testi fájdalmakat.  
A kéjről nem mindig beszélünk őszintén. Nők gyakran hazudják a kéjt, és a férfiak el is hiszik nekik. Ez azért lehetséges, mert a nők könnyebben lemondanak a szeretkezés öröméről, ha lelkileg szeretik őket. Ha már választaniuk kell, inkább testileg maradnak szegények, mint lelkileg.  
Ezért hazudtok nekünk, női barátaim!  
Csak maradjunk veletek! Csak tartsunk ki mellettetek s legyünk jók hozzátok, akkor is, ha testileg nem olyan jó nektek, sőt, néha még kellemetlen is ! Idézd föl a saját történetedet s barátnőid őszinte vallomásait. Hányszor teszi meg ezt egy nő? És fordítva hányszor fordult elő? Hogy egy férfi belement a szeretkezésbe, amely neki kellemetlen volt, csupán azért, hogy örömet okozzon? Ha létezik árulkodó statisztika, ez az! A nő könnyebben beéri azzal, hogy csak a másiknak jó, és hazudja a saját élvezetét, csakis azér, hogy megtartsa a férfit.  
Igen, örömet akartok okozni nekünk, még akkor is, ha nektek nem öröm! Tudom, így gondolkodtok, s még azt is tudom, hogy amiről most beszélünk, a "felfelé élés" sokkal természetesebb gondolat számotokra, mint nekünk, férfiaknak. Számotokra alig van értéke a csakis testi kéjnek, ha az nem változik át lelki szeretetté. Így gondolkodtok. Ezért hazudjátok a kéjt csillogó szemmel, sikoltással s ájulással.  
Bennünket, férfiakat pedig arra vesznek rá a tapasztalt szexológusok, hogy mi viszont hazudjuk azt, hogy az ölelés után is szeretünk benneteket, hogy a kéjbe ne aludjunk bele, színleljük azt, hogy boldogan együtt maradtunk veletek, ha nem is érezzük így. "Utójátéknak" nevezik a szeretkezésnek ezt a fázisát, amelyben sokszor eláruljuk magunkat: nem tudunk "fölfelé" szeretni.  
Ahogy ti mondjátok: "Csak AZ kell nektek!"  
És kész. Sokszor van így.  
Nem is az a lényeg, hogy mit hazudunk, hanem az, hogy miért.  
Miért éppen ezt hazudjuk egymásnak?  
Miért hazudjuk egymásnak, hogy lelkileg is "jó" , ha nem jó?  
És miért hazudjuk, hogy "szeretlek" , ha nem szeretlek?  
Azért, mert a "fölfelé élés" lényünkbe írt törvény. S ha nem tudjuk betölteni, legalább hazudjuk. Mi, férfiak, csakis a ti szemetekben láthatjuk visszatükröződni az örömünket, hogy teremtők vagyunk - ezért hazudjátok nekünk a kéjt.Hogy a bennünk élő férfi lássa, hogy örömet okozott,elárasztott titeket gyönyörrel. Nekünk meg azért kell azt hazudnunk, hogy a kielégülés után továbbra is gyengéden szeretünk benneteket, mert ti viszont a befogadók vagytok, és arra van szükségetek, hogy ne csak egy pillanataig, hanem örökké szeressünk titeket.  
 A valódi szeretetnek ugyanis ez a titkos igénye.  
A nőnek olyan szeretetre van szüksége, amely nem mulandó. A nő - még a legérzékenyebb nő is - a lelkével szeret igazán, s nincs olyan párkapcsolati tanács és szexuális trükk, amely boldoggá tudna tenni egy olyan nőt, akit lelkileg nem szeretnek. Akármilyen érzéki bravúr , vagy megrendítő testi gyönyör - egy nőnek ez nem elég, mert az igazi gyönyörpontja nem bonctani helen rejlik, nem is, ahogy mondani szokás, az "egész testében", hanem az EGÉSZ LELKÉBEN. Minden olyan ölelés, mely csakis az "erogén zónák" ingerlésén alapul, kevés neki.  
Egy nő "erogén zónája" a lelke.  
 És egy férfinak hiába minden szexuális tanács - ha nem tud följebb lépni a szeretet ,agasabb szintjére, párkapcsolata nem lesz tartós. Ha gyáva, vagy bármiféle társadalmi, vagy morális félelme van, lehet, hogy nem menekül tovább, és benne marad egy megunt kapcsolatban, de annak soha jó légköre nem lesz.  
Az érzéki szeretet pedig hosszabb távon már nem működik, mert a legmulandóbb szeretet - forma. Ugyanaz a gond vele, mint mindennel, ami testi: időhöz kötött.  
Elhervad. Megszokássá válik.És elmúlik.)

Merlottól:)

 

1962.10.04. Bp. Nyugati pu. : 411, Betolás előtt elfelejtették összekapcsolni a kalauzkocsit a többi kocsival. Betoláskor áttörte az ütközőbakot, majd a csarnok falát és a járdán még 14 m megtéve a Teréz körút közepén, a villamos járdaszigetnél állt meg. A baktól számítva összesen 27,5 m menő kocsi a délutáni forgalom (14,21-kor történt) ellenére szerencsére senkit nem gázolt el.

 

 

"Hétre ma várom a Nemzetinél,
Ott ahol a hatos megáll,
Ott hol az Emke cigánya zenél,
Ha nem jön el szívem de fáj..."

 

 

 

Ez a mostani Jókai utca torkolata, a Skála Metró oldalán, alig észrevehető.
A hátul látható épület a Hotel London, lebontották 1936-ban.

 

 

 

 

A Skála Metró helyén a London szálló volt, az arról volt híres, hogy az öngyilkosok oda jártak felakasztani magukat.

Nem vicc, aki egy éjszakára jelentkezett be, a recepciós a kulcsal együtt a kötelet is adta neki.

Márai és Krúdy is járt oda, mert eléggé félvilági hely is volt, de művésztanya is.

 

Az Ilkovics pont a pályaudvarral szemben volt, ebben az épületben, csak a Körútról.

 

 

 

 

Ilkovics Jakab Izidor
--------------------------------------------------------------------------------

Újcsanálos 1889 április 23. - Tel Aviv 1949 szeptember 15.

A magyar tömegétkeztetés egyik úttörője volt. A család története 200 évre nyúlik vissza, mikor 1780-ban II. Józseftől "regále jogot" kaptak vendégfogadó üzemeletetéséhez. Izidor, mint mozigépész jött a fővárosba, majd első üzletét 1907-ben a Nádor utcában nyitotta meg. 1920-tól apjával Simonnal és öccsével Miksával egy jelentéktelen vendéglőt és egy rőfös boltot vezettek a Mester utcában. 1926-ban egy új és jó lehetőség kínálkozott, megvették a később nagyhírűvé lett üzletüket a Berlini (ma Nyugati) téren. A forgalom állandó növekedése megkívánta a terjeszkedést: a szomszédos üzleteket, a háztömb pincéjét, udvarrészét sorra megvásárolták. A bővítések révén egy kombinát létesült, ahol cukrászműhely, állóbüfé, söntés, hagyományos és önkiszolgáló étterem is volt - ez utóbbi az első "tálcás" önkiszolgáló étteremként működött az országban. A pályaudvarral szemben volt az állóbüfé rész automatákkal, kávésarokkal, melegpulttal. Itt sütötték és árusították a kirakatban a palacsintát, ami nagy látványosság volt. A meleg ételeket a "Piros teremben" pincértől rendelve, asztalokhoz ülve is lehetett fogyasztani, de ekkor 12% borravaló dukált. A pincérek naponta 80-100 pengőt is megkerestek. A legszínvonalasabb üzemrész a fehér abrosszal terített "Fehér terem" volt. A kombinátban hajnali 5 órától éjjel 3-ig tartottak nyitva, napi 4-5000 embert szolgáltak ki, a világgazdasági válság idején 300 embernek adott biztos megélhetést a vendéglő.

 

1937-38-ban a fasizmus és a zsidótörvények idején Ilkovics az üzletét eladni kényszerült a Szőlőskert Szövetkezetnek. A három fivérnek a háború után két vendéglője és egy cukrászdája volt. Ilkovics Jakab Izidor nem hitte el az államosítást és az utolsó percig beruházott az üzletébe.

(Spolitól , továbbra is )

 

Ezt a képet nem véletlenül rakom be ide, ez a Boráros tér, 1958 körül.

Nézzétek meg azt a házat, amin a Lotto felirat van, arról fogok írni,  elviheted a blogba, sokan fognak rá emlékezni.

 

 

 

 

Lehet, hogy az évszámra nem emlékszem már pontosan, én valami miatt 68-ra, vagy 69-re emlékszem, de lehet, hogy rosszul, lehet, hogy 1970 volt.

Az biztos, hogy a HÉV-vel jöttem Cseplovicsról, leszálltam a végállomáson, és telefonálni akartam. Én úgy emlékszem, hogy egy lánynak, de lehet, hogy haza, nem tudom pontosan. A telefonfülke - az épületben - foglalt volt, egy lány telefonált, nagyon magyarázott. Vártam, vártam, aztán láttam, hogy újabb tantuszt dob be.
Legyintettem, sarkonfordultam, és elmentem a Petőfi híd felé, felszállni a kettesre. Nem értem még a híd alá, amikor rettentő robajt, és hangzavart hallottam. Ösztönösen visszafordultam, és láttam, amit láttam, az érkező csepeli HÉV szétzúzta az épületet. Törmelék, és zűrzavar mindenfelé.
Ha jól tudom 15-20 ember lelte azonnal ott a halálát. Az egyiket az épület összeroncsolt, és palacsintává lapított telefonfülkéjéből kaparták ki, szó szerint.

Az épületben lévő telefonfülke pontosan a HÉV meghosszabbított útvonalába esett.
Máig nem tudom, mi lehetett azzal a lánnyal aki a fülkében volt.
Remélem, hogy lecsapta előtte a telefont, és kiment, bár akkor azonnal más ment be helyette.
De az egy perccel előtte bedobott tantusz nem erre enged következtetni. :-(((

 

 

 

Az Erzsébet hídnál készült.(az autók 'szembe' jönnek) 1941-ig/

A háborúba belépésnél álltunk át!

A Rákóczi út baloldali közlekedéssel!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Erről kapta a nevét a bevásárlóközpont.

 

Ma az Astoriával szemben egy üveg irodaház van a helyén.

 

 

 

A mai Bajcsy Zs. út és a Podmaniczky utca sarka.

 

 

...mert igazi nincs, mert a téveszmék elmúlnak, de én őt szeretem, és ez más. Ha az ember szeret valakit, mindig megdobog később a szíve, mikor hall róla, vagy látja.... azt hiszem, minden elmúlik, de a szeretet nem múlik el.

... emberek között, akik valaha szerették egymást, nincs és nem is lehet soha igazi harag. Lehet düh, bosszúvágy; de harag, az a szívós, számító, váró harag... nem, ez lehetetlen.

...ténylegesen betege volt ennek a várakozásnak, aminél nagyobb szenvedés talán nincs is az életben. Ismerem ezt az érzést... Később, mikor elváltunk, így vártam én is őt még egy ideig, talán esztendeig. Tudod, az ember felébred éjjel és levegő után kapkod... Kinyújtja kezét a sötétben, és egy kezet keres. Nem bírja megérteni, hogy a másik nincs többé, nincs a közelben, a szomszéd házban vagy utcában. Hiába megy az utcán, a másik nem jöhet vele szemközt. A telefonnak nincsen semmi értelme, a lapok tele vannak teljesen érdektelen hírekkel, közömbös értesülésekkel... Az ember udvariasan hallgatja az ilyen híreket... de közben nem érez semmit... ebben a kancsi, delejes, mágikus állapotban, a várakozó és nélkülöző szerelmesek lelki állapotában van valami a hipnotizáltak önkívületéből; olyan a pillantásuk is, mint a betegeké, akik ájult-tikkadt pillantással, lassú szempillafelvetéssel, a delejes álomból ébrednek. Ezek nem látnak mást a világból, csak egy arcot, nem hallanak mást, csak egy nevet. De egy napon felébrednek. Körülnéznek, szemük dörzsölik. Már nemcsak azt az arcot látják... pontosabban, azt az arcot is látják, de homályosan. Különös érzés ez. Amit tegnap még nem lehetett elviselni, úgy fájt és égetett, ma nem fáj többé. Ülsz egy padon és nyugodt vagy....

Tegnap még mindez valószínűtlen volt, lebegő és értelmetlen, s egészen más volt a valóság. Tegnap még bosszút akartál vagy megváltást, azt akartad, hogy telefonáljon, vagy azt, hogy reád szoruljon, vagy hogy vigyék börtönbe és végezzék ki. Tudod, amíg ilyesmit érzel, a másik a messzeségben örül. Addig még hatalma van fölötted. Amíg bosszúért kiáltasz, a másik kezeit dörzsöli, mert a bosszú az vágy is, a bosszú megkötöttség. De eljön egy nap, mikor felébredsz, szemed dörzsölöd, ásítsz, s egyszerre észreveszed, hogy már nem akarsz semmit. Nem bánod azt sem, ha szembejön az utcán. Ha telefonál, felelsz, ahogy illik. Ha látni akar, és muszáj találkozni vele, kérem, tessék. És mindez, belülről, egészen laza és őszinte, tudod... nincs többé semmi görcsös, semmi fájdalmas, semmi önkívületes az egészben. Mi történt? Nem érted. Már nem akarsz bosszút, nem... s megtudod, hogy ez az igazi bosszú, az egyetlen, a tökételes, az, hogy már nem akarsz semmit tőle, nem kívánsz neki rosszat, sem jót, nem tud többé fájdalmat szerezni neked....

 Márai Sándor