"A BARÁTSÁG EGY LÉLEK KÉT TESTBE SZAKADVA"

ARISZTOTELÉSZ MEGHATÁROZÁSA a barátságról [melyet a címben olvasunk, s amit sokszor "a barátság egy lélek, mely két testben lakozik" formában szoktak magyarra fordítani; beszúrás: zsolo] lélekfilozófiai megközelítésben vetíti elénk az erények e jellegzetes megjelenését, ami alapvetően olyan kapcsolat feltételez, ahol a résztvevő felek kölcsönös önérvényesítése a cselekvés nélkülözhetetlen előfeltétele. Gyökérzetét tekintve ezt, az ember természetében rejlő, erkölcsileg érvényesülő hajlamok és adottságok együttállása hozza létre. A barátság olyan areté, [kiválóság, erény; beszúrás: zsolo] amely egy adott állapotot és tevékenységet egyszerre feltételez. A Nikomakhoszi etika [Arisztotelész etikai műve; beszúrás: zsolo] nyolcadik és kilencedik könyve foglalja össze a barátság lelki-szellemi összefüggéseit.
Arisztotelész szerint:

"Barátok nélkül ugyanis senkinek sem lehet kedves az élete, még ha minden egyéb jóban része van is; sőt talán éppen a gazdagoknak s az uralom és a hatalom birtokosainak van a legnagyobb szükségük barátokra, mert hiszen különben mi hasznuk volna helyzetük előnyeiből, ha nem volna alkalmuk jótétemények gyakorlására, amelyeket pedig éppen barátaikkal szemben gyakorolhatnak a legjobban és a legdicséretreméltóbban?! Avagy hogy is őrizhetnék és tarthatnák meg szerencséjüket barátok nélkül? Hiszen minél nagyobb a jólét, annál könnyebben felborulhat! A szegénységben vagy más nyomorúságban mindenki úgy érzi, hogy csak egy helyre menekülhet: barátaihoz; a barátság nagy segítséget jelent az ifjaknak, mert megóvja őket a botlásoktól; az öregeknek, mert gyámolítja őket, s könnyít rajtuk abban, aminek elvégzésére gyengeségük miatt már nem képesek; de segítséget jelent azoknak is, akik erejük teljében vannak - az erkölcsös cselekedetek végrehajtására: "Ha ketten mennek együtt" Így nemcsak a gondolkodásban, hanem a cselekvésben is többre megy az ember." (Arisztotelész: Nikomakhoszi etika. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1987., 215. o., fordította: Szabó Miklós (a továbbiakban: Nikomakhoszi))

Tevje: Szeretsz engem?

Golde: Hogy én mit?

Tevje: Szeretsz engem?

Golde: Hogy én téged? Már a lányok férjhez mennek,

majdnem ránk szakad a ház.

S te itt állsz, ilyet mondasz. Mi jött rád? Idegláz?

Agyadra ment a sok gond?

Tevje: Golde, még nem feleltél. Most mondd: Szeretsz engem?

Golde: A feleséged vagyok.




Tevje: Tudom. De szeretsz engem?

Golde: Hogy én téged?

Tevje: Nos?

Golde: Én huszonöt évig mostam rád, főztem rád, varrtam rád.

Teneked szültem öt szép lányt.

Te meg csicseregsz nékem, akár egy kisdiák.

Tevje. Golde! Nem volt szabad rád néznem, csak az esküvőn. Jött az est...

Golde: Jött az éj.

Tevje: Kicsit féltem.

Golde: Hát még én.

Tevje: De a szülők mondták: Meglásd, majd csak megszokjátok egymást.

S most kérdem tőled, Golde: szeretsz engem?

Golde: Vén szamár.

Tevje: Tudom. De szeretsz engem?

Golde: Hogy én téged?

Tevje: Nos?

Golde: Már huszonöt éve élünk így: küszködünk szenvedünk.

Közös a párnánk, s minden más. Ez szerelem, mi más?

Tevje: Tehát szeretsz?

Golde: Igen, azt hiszem.

Tevje: És én ugyanazt hiszem.

Együtt: Ez így volt eddig is, jó tudni ezt.

Jön még huszonöt év, s mindig így lesz.