Csomagodat ne bontsd ki,

ha véginségre jutsz.

Azért véredet ontsd ki,

amiért sírni tudsz.





A késő fordulásu

eget mig nézheted,

te lassu jajdulásu,

alkosd meg végzeted.







Amit szemeddel sejtesz,

sziveddel várd ki azt,

amit szivedbe rejtesz,

szemednek tárd ki azt.





"Hol csavarogsz, te vásott?"

Aggódva vár reád,

megvetvén elmulásod,

csendes édesanyád.















1935 [?]

Ajtót nyitok

Ajtót nyitok. Meglódul lomhán

a főzelék fagyott szaga

és végigvicsorog a konyhán

a karmos tűzhely. A szoba

üres, senki. Tizenhat éve

ennek, mit sosem feledek.

Viaszkos vásznu konyhaszékre

ültem, nyafognék, nem lehet.

Értem, hogy anyám eltemették,

de nincs és nyugtalan vagyok,

ezt nem értem. Felnőtt lehetnék.

(A mosogatótál ragyog.)

Nem fáj, de meg sem érinthettem,

nem láttam holtában anyám,

nem is sirtam. És érthetetlen,

hogy mindig így lesz ezután.





1935. febr. eleje