Már a Hold is az égen járt, mikor a törpe közölte hogy neki dolga van és elmegy. A tûz is kialudni készült.. -Veled megyek egy darabig, szerzek még éjszakára fát –mondta határozottan Sophie.
-Én a helyedben nem mennék. Illetve én mennék, merthogy az én utam amúgy is az erdõn át vezet, de neked nem javaslom.
-Ugyan miért nem? Azt hiszed nem láttam még fenevadakat?
-Fenevadakat, lehet. Hallottam már rólad, tudom ki vagy és hogy mire vagy képes. De az erdõben nem csak fenevadak vannak. Rablók tanyáznak mindenfelé és.. egy ilyen védtelen lány. -újra mosoly terült el az arcán-de ha akarod veled maradok:))
-Több félnivalóm van tõled mint a rablóktól. Menj csak nyugodtan, nem kell féltened elbánok bárkivel.
-.. és ha a vitéz kimászna éjjel, és esetleg meg akarna ölni? -akadékoskodott, tovább vigyorogva. -Vagy még rosszabb… a hegy alatt barlangrendszer húzódik, ott élnek Choor seregei. Élõ halottak, sötét elfek. Sokan, nagyon sokan jönnek egyszerre, és nem kímélnek ám.
-Nagy ez az erdõ. -fordult hátra a lány. -Én pedig éber vagyok.
-Bemenekülnél a biztos halál elõl az erdõbe, ahol legalább ugyanakkora esélyed van elpusztulni mint itt. Vajon hogyan sikerült megélned annyi évet, hogy ilyen magasra nõlj. . -enyhe gúny bújt meg hangjában. -Ahonnan én jövök, az ilyen tapasztalatlan zöldfülûek még a konyhában sertepertélnek, és csak gyakorolni járnak a bátyjaikkal. -Sophie szeme megcsillant a dühtõl. -Te szemtelen kis szarházi! Takarodj a dolgodra amíg engedem! ! -De hogy szavainak nyomatékot adjon egy energia hullámot lökött a kicsi felé. Az észrevette a támadást, és hihetetlen gyorsasággal ugrott el az útjából. . a semmi útjából. A törpe felröhögött, de olyan hangosan, hogy talán még Serkel is meghallotta a verem alján.

-Ejha, máááágus.. csak nem elhagyott a varázserõd? -a nevetéstõl kicsordultak a könnyei is. Sophie rémülten vette tudomásul, hogy valóban nem képes mágiát alkalmazni.
-Átmeneti zavar. -odalépett a törpéhez és ököllel úgy arcon vágta, hogy az rögtön hanyatt vágódott és vagy három bukfencet vetett.

–Na, lóduljjá dolgodra.
A törpe feltápászkodott és durcásan szedegette posztó ruhájára ragadt bogáncsokat. Közben félhangosan morgott magában.. -Ha nem félnék attól, hogy egyszer visszatér a varázserõd.. nem lennék kíméletes…… -Ahogy a mondatot kimondta, még látta felfelé repülõ lábait, de rögtön érezte is ahogy háta a földnek csapódik. -Hát ne légy kíméletes! Mágia nélkül is végzek veled! - A kisember rövid ideig levegõ után kapkodva terült el a földön, vérének édeskés ízével a szájában. Elõször oldalára fordult, majd kezeit maga alá téve négykézlábra tornászta magát csak így tudott talpra állni. Enyhén imbolyogva de szó nélkül megindult az erdõ irányába, és csakhamar el is nyelte õt a sötétség.


Sophie mélyen aludt az éjszakai levegõn, csak vékony talárja óvta a hidegtõl. A tábortûzbõl megmaradt parázs idõnként felizzott mikor a hideg szél belekapott, és kiragadva néhány kis szikrát a közeli erdõ felé fújta. A föld alatt és az erdõben ébredezni kezdtek a sötét és rossz szándékú lények, akik a napfény és a meleg elõl vezérük parancsára mélyen, a sötétségben éltek.
A mindent eldöntõ háború már rég a levegõben lógott. Sõt.., talán már a kezdet kezdetén is világos volt, hogy egyszer eljön a végsõ leszámolás napja, amikor végérvényesen megszûnik a pusztítás, rosszabb esetben pont az kezdõdik el és veszi át az uralmat. Többezer éves készülõdés elõzte meg, közben erõt fitogtató kis csatározásokkal amik egyik félnek sem okoztak mérhetõ veszteséget. Az ostoba emberek pedig, akik minden lény közül a leghasznavehetetlenebbnek tûntek, szépen kinõtték a rájuk szánt szerepet. Elszaporodtak és benépesítették még a környezõ galaxisokat is. Önálló akarattal és gondolattal felvértezve mára bizony komoly szövetségesre lehetett bennük lelni.