Egy hét múlva a varázsitaloknak és a papok imáinak köszöngetõen, Sophie már újra lábra tudott állni.
Bustert ki nem lehetett küldeni mellõle, még a vadászatra sem ment el. Éjjel nappal a lány körül tett vett, gondoskodott róla és ha úgy vélte biztonságos az erdõ, kimentek sétálni. Közben sokat beszélgettek, volt is mirõl. A lányban kezdett kialakulni valami furcsa érzés. Egyre jobban várta, hogy reggelente megjelenjen a férfi a szokásos friss erdei virágokkal a kezében:) A papok aggódva figyelték a kialakuló érzelmeket, és igyekeztek mindent megtenni, hogy a törpöt távol tudhassák a mágustól. Rossz elõjelek gyülekeztek. Buster klánja, vezérük gyakori eltünedezése miatt hanyatlani kezdett. A nemzetség, vezetõ nélkül félni kezdett, és többször felkeresték bölcseiket kérdéseikkel. Rövidesen a klánvezér is belátta, hogy cselekednie kell - bár fájó szívvel- de úgy döntött kevesebb idõt tölt a lánynál. Voltak napok mikor egyáltalán nem jött. Sophiban minden alkalommal egyre nagyobb volt a várakozás, és egyre nagyobb örömet érzett ha újra láthatta a törpöt.
. . És eljött ez a nap is. Mosolyogva átnyújtotta ajándékát a lánynak, még tett is valami vicces megjegyzést de Sophie látta a szemében megbúvó bánatot. Végül gondterhelt arccal mágusa mellé telepedett és szomorúan búcsúzkodni kezdett.
-Holnap csatába indulok és nem tudom mikor térek vissza. Azt gondolom, Te addigra már nem leszel itt.
-Sophie tekintete mindent elárult. Elõször úgy érezte magát, mint akit arcul csaptak, hatalmas gombócot érzett a torkában; majd lassan, ahogy a kimondott szavakat hallgatta, érezte a rátelepedõ magányt.
Eszébe jutottak a szülei, hogy elmentek és magára hagyták; Mark, akit egykor szeretett de az inkább a gonoszságot választotta; és megannyi barát, akikkel együtt nõtt fel de mindegyik a maga útját kezdte járni és elfelejtették õt.
-Lelépsz Te is. –végtelen szomorúság lett rajta úrrá. –Persze, tudom visszajössz. Hányszor hallottam már.
-Ha hiszel bennem, én sosem hagylak magadra.
Hinni. . benned. . Sokszor még magamban sem.
De ahogy Buster szemeibe nézett, szinte elszégyellte magát a nyilvánvaló õszinteségtõl. Hogyan is kételkedhetett a szavaiban; olyasvalakiéban akinek ennyire egyértelmû az adott szó betartása.
Két tenyere közé fogta a férfi arcát, hüvelyk ujjaival a szemöldökétõl az álláig végigsimította, hozzáhajolt és pille könnyû csókot lehelt ajkaira.