2009. szeptember 30. 11:29 Daily Telegraph

A legendák világának állandó szereplője, a mozifilmek sztárja, az igazságos Arthur király valójában egy népirtó hadúr volt, akit mai bűneiért akár a hágai Nemzetközi törvényszék elé is beidézhetnének - állítja egy új könyv.

Arthur és Mordred összecsapása egy 1922-es illusztráción

Dr. Simon Young, történész, és a kelta tanulmányok egyik ismert szakértője nemrég megjelent, The Celtic Revolutiojn című könyvében azt állítja, hogy a mesebeli történeteknek nincs semmi köze a valósághoz, hiszen szerinte Arthur azzal teremtett békét, hogy sajátján kívül minden más környező népet kiirtott. Szerinte több mint valószínű, hogy a vezető tényleg létezett: a legendát egy Arthur és egy másik, Artur nevű vezető élete alapján írhatták, és szintén hasonlóan esélyes lehet a 2-3. században Britanniában szolgált Artorius római tábornok is.

Az 5-6. században élt hadurak világa azonban nagyon kegyetlen volt, így egy ilyen vezetőnek még a többinél is véresebbnek és durvábbnak kellett lennie, hogy személyét megőrizze a történeti emlékezet. A valóságban nem létezett sem a kőbe szúrt kard, sem a tó hölgye, sem pedig a különleges páncélzat, vagy épp a Szent Grál - mindezek csak a középkori szépírók fantáziája miatt kerültek a történetbe.

A legendás vezető személye a kelta mitológiában is megjelent: egy Young által lefordított, Armes Prydein (Hatalmas prófécia) című költemény arra figyelmeztet, hogy Arthur visszatér a sírból, és véres háborúba vezeti a keltákat az angolok ellen, amiben annyian esnek majd el, hogy a végén nem jut majd hely a holttesteknek. A vers egy olyan csatateret vizionál, ahol az angolok nem tudnak majd tájékozódni, míg a kelták hegyi medvékhez hasonlóan gyilkolnak halomra mindenkit.

Az uralkodó története egyébként a 12. században, Geoffrey of Monmouth munkássága kapcsán vált közismertté. Ezekben a történetekben jelent meg Merlin, a kerekasztal lovagjai, vagy épp az Excalibur is. Arthur legendája számos hollywoodi produkció ősforrása volt az elmúlt évek során. A legnagyobb visszhangot kiváltó adaptáció kétségtelenül John Boorman Excalibur című feldolgozása volt. De ebbe a sorba illik bele a nevezetes Lerner - Loewe musical 1967-es szélesvásznú Camelot verziója, melynek tv változatát az HBO 1982-ben Richard Harris Arthur alakításával tette feledhetetlenné; vagy akár a Mark Twain klasszikusából készült Egy connecticut-i jenki Arthur király udvarában (A Conneticut Yankee in King Arthur's Court) című komédia.

Spielberg is kölcsönzött már a legendából az 1989-es Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag (Indiana Jones and the Last Crusade) című filmjéhez, melyben Harrison Ford és Sean Connery vezetésével indultak a lovagok a Szent Grál keresésére. 2004-ben Clive Owen bújt Artorius bőrébe, míg a Merlin című, jelenleg is futó BBC-sorozatban fiatalok elevenítik fel a legendát.

forrás

Százhatvan éve, 1849. szeptember 27-én - másfél hónappal a magyar szabadságharc bukása, a világosi fegyverletétel után - Klapka György tábornok is aláírta a komáromi vár megadásának előfeltételét képező megegyezést, amely szabad elvonulást és büntetlenséget biztosított a várőrség mintegy 30 ezer tagja részére.

A komáromi várat, a kor legnagyobb és szinte bevehetetlennek számító erősségét a Görgey vezette fősereg 1849 júliusi elvonulása Klapka György tábornok védte a II. és VIII. hadtest élén. Július végén, miután az osztrák erők nagy része is távozott, az ostromlók gyengébbek lettek, mint a várőrség. Klapka ezt felismerve két kitöréssel szétzúzta az ostromzárat, majd felszabadította a Dunántúl északi felét, de a főhadszíntéren elszenvedett vereségekről érkező hírek nyomán augusztus 12-én visszarendelte csapatait az elsáncolt táborba, a védők létszáma ekkor elérte a húszezer főt.

Az ostromgyűrű augusztus 20-ra ismét teljessé vált, a császáriak a világosi fegyverletételre hivatkozva kapitulációra szólították fel Klapkát. Miután a magyar haditanács ezt elutasította, a helyszínen tartózkodó Gyulai Ferenc osztrák hadügyminiszterrel 14 napos fegyverszünetben állapodtak meg. Az egyezmény értelmében a várőrség követeket küldött Nagyváradra és Aradra, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy minden magyar egység letette a fegyvert.

A követek visszatérte után, 1849. szeptember 1-jén a haditanács megfogalmazta a vár feladásának feltételeit. Ebben a tervezetben még szerepelt engedmények kicsikarása az egész ország jövőjével kapcsolatban, az általános amnesztia igénye politikusok és katonák számára egyaránt. A következő napon lejárt a fegyverszünet, kiújultak a harcok. Az ostromlók száma hamarosan 54 ezer főre duzzadt, a várat 200 ágyúból lőtték. Szeptember 11-én Haynau feltétel nélküli kapitulációt követelt arra hivatkozva, hogy szeptember 7-én már Pétervárad is megadta magát, de a várvédők ismét elutasító választ adtak.

Klapka 14-én kibővített haditanácsot hívott össze, itt született javaslat a megadás politikai feltételeinek elhagyásáról. Közben az osztrák csapatok több támadást intéztek a vár ellen, de ezek sorra kudarcot vallottak, a szabadságharc utolsó katonai összecsapására szeptember 25-én Ószőnynél került sor. Az osztrák hadvezetés végül arra a következtetésre jutott, hogy csak hatalmas anyagi és emberáldozatok árán tudná elfoglalni a várat, azért a patthelyzet feloldására újból tárgyalások kezdődtek.

A vár átadásának feltételeit tartalmazó "hódolati szerződést" szeptember 27-én Harkálypusztán, Haynau hadiszállásán írták alá. Az egyezményből kimaradt az általános amnesztia, viszont a várőrség, illetve az erődben tartózkodó személyek számára biztosította a közkegyelmet. (Ezek a menlevelek a megtorlás idején sok ember életét mentették meg, egyebek között Jókai Mórét is.) A katonaság a fegyver letétele után szabadon elvonulhatott, a tisztek kardjaikat is megtarthatták, s aki úgy kívánta, külföldre távozhatott.

A vár átadása Klapka utolsó seregszemléje után, 1849. október 2-án kezdődött meg, s október 4-én az utolsó egység is letette a fegyvert.

[forrás]