A neoliberális módi: szenteskedés a joggal

"Igen, valahogy így van: otthon az, ahova hazatérsz. Ahol valaki vár este. Ahol ismered a fal kopásait, a szőnyeg foltjait, a bútorok apró nyikorgásait. Ahol úgy fekszel le az ágyba, hogy nem csak alszol, hanem pihensz. Nem csak pihensz, hanem kipihened magad. Kipihened az életet, az embereket, mindent. Ahol otthon vagy, az az otthon.
Nem kell hozzá sok. Elég egy szoba. Ha tízen vagytok benne, az se baj. Ha mind a tízen egyek vagytok ebben, hogy haza tértek, amikor este hazatértek. Nem kell hozzá sok, csak egy szoba és egy érzés. Egy egészen egyszerű állati érzés: hogy ma itt élek. Van egy ágy, amiben alszom, egy szék, amire leülök, egy kályha, ami meleget ad. És hogy ebben a körülöttem lévő széles, nagy és furcsa világban ez a kis hely nem idegen és ma az enyém. Jól érzem magamat benne, ha kinézek az ablakon és kint esik az eső, vagy süvölt a szél. És hogy ha ide este bejövök, meglelem azokat, akik még hozzám tartoznak.
Ez az otthon.
Minden embernek módja van hozzá. Egy szűk padlásszoba is lehet otthon. Egy pince is. Még egy gallyakból összetákolt sátor is otthon lehet. Ha az ember önmagából is hozzáad valamit.
Elég egy szál virág, amit az útszélen találtál. Egy fénykép, amit éveken keresztül hordoztál a zsebedben. Egy könyv az asztalon. Egy ébresztőóra. Mit tudom én: ezer apró kacat ragad az emberhez útközben.
A fontos az, hogy érezd: jobbra és balra Tőled áll a világ, a maga szépségeivel, és a maga csúnyaságaival. Süt a nap, esik az eső, szelek járnak és felhők futnak a széllel. Vannak virágok és fák és patakok és emberek. Valahol mindezek mögött van az Isten és Ő igazítja a virágokat, a fákat, a patakokat és az emberek közül azokat, akik neki engedelmeskednek. És mindezeknek a közepén itt ülsz Te, egy széken, egy asztal előtt. És ez a szék és ez az asztal ma a Tied. Ma. Ez a fontos. És körülötted szép rendben a többi: a virágok, a fák, a felhők, Isten bölcsessége és az emberek kedves balgaságai, ma mind a Tieid. És jól van ez így. Mert hiszen az ember úgyis elég keveset él. És még az is jó, hogy keveset él.
Ha mindezt érezni tudod: nem vagy otthontalan a világon."

„A szerető Atya mindannyiunk szerető Atyja. Mindig kész rá, hogy megbocsásson, hogy felejtsen. Mindig jelen van. Nem kell messzire mennünk, hogy felkutassuk: ott van a szívünkben. Szeret, hív, védelmez, gyengéden, szeretettel. A megbocsátáshoz nagy szeretetre van szükség; ahhoz pedig, hogy felejteni tudjunk, nagy alázatra. A megbocsátás csak akkor teljes, ha felejteni is tudunk. Amíg nem tudunk valamit egészen elfelejteni, nem bocsátottuk meg teljesen. Ez az, amivel fájdalmat okozunk egymásnak: előhozzuk az is, ami elmúlt, és újra meg újra felemlegetjük – ami azt jelenti, hogy nem felejtettük el.

Hogy felejteni tudjunk, alázatra van szükség. Ezért nagyon fontos, hogy alázatot tanuljunk. Ez az egyik gyönyörű dolog, amit Jézus kér tőlünk: ‘Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű.’ A szelídséget mondja először: szelídséget egymás felé, a testvéreink felé, és alázatot Isten felé. A szelídség – vagy szeretet, együttérzés, ahogy tetszik – és az alázat teszi teljessé a megbocsátást. Mert mielőtt megbocsátunk valakinek, fel kell ismernünk, hogy magunk is megbocsátásra szorulunk. És itt jön a szív alázata. A megbocsátásban van leginkább jelen a béke.”

 

forrás

 

A szenvedő lények számtalanok,

fogadom, hogy mindnek segítségére leszek.

A szenvedélyek kötelékei sokfélék,

fogadom, hogy mindtől megszabadulok.

A tanítások sokrétűek,

fogadom, hogy mindet megismerem.

A Út a teljesség elérése,

fogadom, hogy végigjárom.

A Bódhiszattva fogadalma:

"Az Úr így szólt: Figyelj Subhuti, annak aki a Bódhiszattva-yánat akarja megvaló-sítani így kell gondolkoznia: 'Minden létező ami a létezők birodalmában van, és a 'lénység' [5] fogalma alá tartozik - tojásból-született, méhből-született, nedvességből-született, vagy csodamódon-született; formában vagy forma nélkül; érzékelő-képességgel , vagy érzékelő-képesség nélkül vagy sem érzékelő-képességgel vagy nemérzékelő-képességgel -, az felfogható a létezés valamely fogalmaként: mindezeket kell nekem a Nirvánába vezetnem, a Nirvánának abba a Birodalmába, ami semmit sem hagy hátra. És mégis, annak ellenére, hogy ily módon megszámlálhatatlan 'lénység' a Nirvánába lett vezetve, igazából semmilyen lény nem lett a Nirvánába vezetve. És miért? Ha a Bodhisattvában a 'lénység' fogalma megfogalmazódna, nem nevezhetnénk 'Bodhi-lénynek'. És miért? Azt, akiben felmerül az önmagaság vagy a 'lénység' fogalma, vagy felmerül a lélek vagy a személy fogalma, nem nevezhetjük Bodhi lénynek."

A Buddha mint megmentő:

"Mit gondolsz, Subhuti, feltunik a Tathagatának, hogy 'lénységeket' szabadított meg? Egynek sem szabad ezt így látnia, Subhuti. És miért? Mert nincs semmilyen 'lénység' amit a Tathagata megszabadított. Mert ha lett volna valamiféle 'lénység' amit a Tathagatának meg kellett szabadítania, akkor a Tathagata részéről bizonyosan megragadása lett volna, egy önmagának, egy lénységnek, egy léleknek, egy személynek. Az 'önmagának megragadását' úgy értjük mint nem-megragadást, Subhuti, mivel ezt tanította a Tathagata. /.../"

A tökéletes adás gyakorlata:

"Sőt Subhuti, annak a Bódhiszattvának aki ajándékokat ad, nem szabad semmire vagy sehová támaszkodnia. Amikor ajándékokat ad, nem szabad, hogy látható-dolgok, hangok, illatok, érinthetők, vagy értelmi-dolgok erősítsék. Mert, Subhuti, a Bódhiszattva, a nagy létező úgy kell, hogy ajándékot adjon, hogy ne erősítse semmilyen jel. És miért? Mert az ilyen Bodhi-lény, aki erősítetlen ad ajándékot, érdemének mértéke megmérhetetlen."

A Bódhiszattva végső Nirvánája:

"Éppezért, Subhuti, a Bódhiszattvának erősítetlen gondolatot kell kialakítania, például olyat, ami semmitől nincs megerősítve; gondolatot, amit nem erősít látvány, hang, illat, íz, érintés, vagy értelem."

"Mert, Subhuti, ezekben a Bodhisattvákban nem megy végbe az önmagaság érzékelése, nem megy végbe a lénység, a lélek, a személy érzékelése. Sem a dharma vagy nem-dharma érzékelése. Nincs érzékelés vagy nem-érzékelés bennük. /.../ 'Azok akik úgy tartják a dharmáról szóló fejtegetést mint tutajt, vessék el a dharmákat, még inkább a nem-dharmákat.'"

Forrás

A dalai láma orvosi kutatásokra hivatkozva kiemelte: a túlzottan énközpontú emberek, akik a szokásosnál többször hangoztatják az "én", az "enyém", a "magamnak" szavakat – sokkal nagyobb valószínűséggel kapnak szívinfarktust, mint a másokhoz alkalmazkodni tudók.

Az énközpontúság egyfajta beszűkültség, ami frusztrációhoz vezet, és még gyanakvást, illetve bizalmatlanságot is szül az ember környezetében, ezzel tovább nehezítve a helyzetét a mindennapi életben. A XIV. dalai láma kifejtette: a düh, a harag elhomályosítja a tisztánlátást, az agresszió pedig "még rosszabb reakciókat szül". Bármilyen nehéz, mégis önös érdek, hogy a másik emberben tapasztalható negatív érzelmekhez pozitív hozzáállással, őszinte bizalommal kell közelíteni. Ez ugyanis "megóvja az embert a fizikai rosszulléttől is."

Az érzelmek visszaforgatása

A negatív érzelmeket vissza kell szorítani, mert "a fizikai reakciók jelen vannak bizonyos mentális jelenségekben is" - tette hozzá. Utalt arra, hogy minden embernek a boldogságérzet adja meg a biztonságérzetét. Az anyák gyermekeiknek éppen ezt nyújtják, s ez az odaadó szeretet - amely fáradtságot nem ismer - megtalálható nemcsak az embernél, de az állatvilágban is. Ezt a gyermekkorban szerzett tapasztalatot mindenki tovább viszi egész életére. Még egy haldokló ember is, ha szeretetet tapasztal, "biztonságban érzi magát, és eluralkodik rajta a boldogság".

Alkonyi csillagokból szőtt

emlékképeket rajzol az est

elém, a fájdalom árnyak

csókjain simogat, deres pernyék

hullatják le rám a gyász hideg

könnyeit, cseppjeik megtört

lelkemben kutakodnak, így fest

a múlt elém, újra látlak

édesanyám. Égi-fények kezén

megérinted gyermeki szívem

Az évek elrohant szekerén

karodba bújtam a sors

dühétől, illatodból éreztem

az otthon melegét, szívverésed

hallgatva a félelem rút

hollója elrepült. Te meg én

harcoltunk az élet zord

mezején...szikkadásig véreztem

amikor a halál érverésed

magába fonta, lángra gyúlt

az Ég bánatában. A tegnap

bölcsőjét ringatom, hisz benne

együtt vagyunk még, a holnap

ködös hajnalán vánszorgok

tovább az úton, s a jelen

éjszakánként kezemben hervad

holttá, hamvaiban rejtve

érzem ahogy lelkembe olvad

szereteted, míg álmodok

fényedből erőt Te adsz nekem.

forrás

FORRÁS

Miután a falak összedöltek, mindenki elhagyta a várost, csak a költő maradt ott egyedül. Meghúzódott egy perzselt rózsalugasban, ahol valamikor szerelmespárok csókolództak, és könnyes szemmel nézte a város pusztulását. Amikor az éjszaka ráborult a romokra, a költő még mindig ott ült és siratta a várost. A csöndnek halálszaga volt, s az egymásra dőlt kőfalak között szél suhogott, és denevér. Mikor a hold följött, valahonnan a romok közül előbújt a macska. Lassan végigsétált a romutcán, meglátta a költőt, odajött, s leült a lába mellé.

- Te miért maradtál itt? - kérdezte a költő. - Hiszen mindenki elment.

- Mi macskák nem az emberekhez tartozunk, hanem a házakhoz - felelte a macska. - Mi nem szoktunk elmenni.

- Nem is tudtam, hogy ilyen hűségesek vagytok - mondta elismerően a kőltő.

- Mi nem vagyunk hűségesek, mi csak macskák vagyunk. De ki vagy te, és mit csinálsz itt egyedül?

- Költő vagyok és siratom a várost - felelte a költő.

A macska gondolkozott ezen, aztán bólintott.

- Siratod a várost. És azután?

- Azután megírom azt, ami volt. A vidám gyermekeket, a boldog szerelmeseket, a meleg otthonokat. A múltat. Mindent, ami volt.

- Az egereket is megírod - kérdezte kíváncsian a macska - akik lyukakat fúrtak a falakba, hogy könnyebben összedöljenek? A háborút is, amit az emberek csináltak, amikor meguntak házat építeni? A bombákat is, amiket azért találtak fel, hogy gyorsabban rombolhassák le azt, amit fölépítettek?

A költő bólintott.

- Mindent megírok.

- Akkor jó - felelte a macska, és lefeküdt a költő lábaihoz. - Én majd várok addig.

- Mire vársz? - kérdezte csodálkozva a költő. - Hogy visszatérjenek az emberek, s fölépítsék újra a házakat?

- Dehogy - mondta a macska -, a rigókra várok, hogy visszatérjenek. Szeretem hallgatni az éneküket. S ha éhes vagyok megeszem őket.

- Praktikus vagy - ismerte be a költő.

- Macska vagyok - felelte a macska egyszerűen.

A perzselt rózsabokrok csupasz gallyai zörrentek a szélben. Magányos volt, hideg az éjszaka, s a romok árnyéka hosszúra nyúlott o holdöntözte téren.

- Miért gondolod, hogy visszatérnek? - kérdezte egy idő múlva a költő, s a foga megkoccant, mert fázott.

- Tudom, nem gondolom - felelte a macska. - A rigók mindég visszatérnek.

Aztán csak ültek, ültek a perzselt rózsalugasban, és nézték a holdat.

- A múltat írod most? - kérdezte egy idő múlva a macska kíváncsian. A költő bólintott.

- A múltat írom. Látod a boltokat, bujkáló szerelmeseket, iskolából hazatérő gyermekeket? Az anyákat, ahogy vacsorához terítik az asztalt, az öregeket, ahogy a kandallóknál ülnek? Látod őket?

A macska szűkre húzta a szemét.

- Látom - felelte.

- Érzed-e az otthonok melegét. a virágzó kertek illatát? - kérdezte a költő.

A macska szemében megvillant sárgán a holdfény.

- Érzem - felelte.

- Hallod a gyermekek kacagását? Szerelmesek suttogását? Halk zongoraszót lefüggönyzött ablakok mögött?

- Hallom - felelte a macska és ásított. - És most mi lesz?

- Semmi - felelte a költő. - Remeték leszünk.

- Hát jó - sóhajtott a macska -, legyünk remeték!

Azzal összegöngyölődött a költő lábainál, és lehunyta szemét. A költő pedig, akiből remete lett, ült tovább a perzselt rózsalugasban, és nézte a holdfénytől sápadt romokat. Dőlt falak tövében árny lapult. Mély volt a csönd a holt város fölött, és ájult, mint a gyász. Hideg csillagokból csöpörögni kezdett a harmat. A hold lement. Sötét lett. A macska dideregni kezdett a költő lábainál.

- És most mi lesz? - kérdezte.

A remete, aki valamikor költő volt, megvonta a vállait szomorúan.

- Nem tudom. Szeretném megírni Istent. De nem tudom.

- Nem tudod? - csodálkozott a macska. - Hogy lehet az? Hiszen te vagy A költő.

- Mégsem tudom - ismételte a remete. - Nem tudom, hogyan fogjak hozzá.

- Ó, hiszen ez nagyon egyszerű! - vidámodott föl a macska. - Építs egy házat, amelyikbentűzhely van, meg tej. A többi majd jön magátol.

A remete, aki szeretett volna költő lenni újra, elindult a sötétben, és keresni kezdett a romok között. Talált egy behorpadt kályhát, és csakhamar talált egy üveg tejet is. Egy törött szék lábaiból tüzet gyújtott a kályhába, és föltette rá melegedni a tejet. A melegedő tej szagára megjött a macska is, és odatelepedett a kályha mellé. A sötétség lassan oszlani kezdett, de a romokon súlyosan ült a köd, akár egy halottas lepel. A macska dorombolni kezdett a tűz és tej szagától.

- Most sem tudod még megírni az Istent? - kérdezte.

- Most már, azt hiszem, tudom - felelte a remete, akiből újra költő lett, és kiöntötte a tej felét a macska elé egy ócska tányérba, amit a romok között talált. - Ide figyelj!

Azzal nekikezdett eltakarítani a romokat a kályha körül. Mire a köd eloszlott, s az első napsugár fölragyogott a halott város fölött, már egy egész kis kört tisztított meg a kályha körül.

- Kezdetnek jó - bólintott a macska -, már van otthonunk. Most aztán igazán megírhatod Istent.

- Már meg is írtam - felelte a költő, és mosolygott. Tekintetével a romok felé fordult. Csillogott rajtuk a harmat a napfényben. - Látod az új várost? - kérdezte a költő.

- Látom - bólintott a macska.

- Hallod a születendő gyermekek kacagását az építendő iskolákban?

- Hallom - felelte a macska.

- Érzed a jövendő otthonok melegét? Ültetendő virágok illatát?

- Érzem - felelte a macska, és beleszimatolt a romok közé behulló napfény aranyporába. - Érzem. Költő vagy igazán, és megírtad Istent.

Odébb, a perzselt rózsalugas bokrában valami mozdult. A macska nézett oda elsőnek, s a szeme megcsillant.

- Rigók - mondta. Látod, hogy visszajöttek? Élő rügy után kutatnak az égett bokrokon.

- Mit gondolsz, találnak? - kérdezte aggódva a költő.

- Persze, hogy találnak - felelte a macska fölényes bölcsességgel -, rügyek mindég maradnak, mint ahogy rigók is mindég maradnak. Meg macskák. Meg költők - tette hozzá nagylelkűen -, akik minden földindulás után előbb-utóbb meglelik az Istent. De most megbocsájtasz. Az élet hív, dolgom van a rigókkal. Azzal lassú, kényelmes léptekkel elindult, hogy birtokába vegye az új napot, az új várost, az új világot. A költő mosolyogva nézett utána, s ahogy szeme tovasiklott a romokon, már nem is romoknak látta őket, hanem alapnak egy új város alá.

 

forrás

Gratula a tervezőknek és a kivitelezőknek,hogy egyiknek sem jutott eszébe rászólni a másikra,hogy ezt nem így kellene!

--

FORRÁS

 

Néha olyan is előfordul, hogy a szervezett bűnözés nem elvesz, hanem ad. Ez történt egy japán városban a földrengés után, ahol egy jakuza csoport az éjszaka leple alatt több kamionnyi segítséget pakolt ki a városháza elé, majd eltűntek a sötétben. Filmbe való igaz történet következik.

Időpont: 2011. március 12. éjfél (alig egy nappal a pusztító földrengés után)

Helyszín: Hitachinaka városa (a fenti képen, a keleti parti Ibaraki prefektúra)

 

A Richter- skála szerinti 9-es erősségű földrengés rázta meg Japán északi részét,melyet 800km/órás sebességű, 10 méteres hullámokkal a partra futó cunami követett. Az áradat 5 km mélyen hatolt be a százaföldre /Fukusima prefektúrában/ és óriási pusztítást vitt véghez. Azóta 40-nél is több,olykor  rendkívűl erős utórengést észleltek.A Szendai melletti tengerparton ( az epicentrumhoz legközelebbi város,Mijagi prefektúra)  több száz holttestre bukkantak, halálukat -feltehetően- fulladás okozta.Innen (Fesennuna) 70 ezer embert evakuáltak!A város tengerparthoz közel eső részén lángok pusztítanak.

Mijagi prefektúrában tűz tombolt egy kőolajfinomító komplexumban.Későbbi híek szerint több mint 10 ezer áldozata lehet a prefektúrában a természeti katasztrófának.

/A minamisanrikui hatóság beszámolója szerint a kikötőváros közel 17 ezer lakosából 10 ezernek ismeretlen a tartózkodási helye/

Megsérült két fukusimai atomerőmű több reaktorának is a  hűtési rendszere.10 és 20 km-es körben közel 200 ezer embert telepítettek ki .Az amerikai légierő Japánban állomásozó katonái hűtőfolyadékot  szállítanak a sérült erőműhöz.Később kiengedték a rádioaktív gőzt a sérült erőműből a nyomás csökkentésének érdekében, ennek ellenére robbanásról adtak hírt a Japán hírügynökségek.A hűtési folyamathoz használt hidrogén berobbanása okozta a balesetet,melyben négy ember sérült meg./ A lakosságnak jód tablettát osztogatnak/Későbbi hírek arról számolnak be, hogy a reaktort tartalmazó tartály nem sérült meg, csak az azt elfedő beton burok.A védelmi minisztérium speciális egysége -radioaktív szennyezés elhárítására-érkezett az erőműhöz.

-5 millió tokiói háztartás marad áram nélkül,éjszakára lekapcsolják a város reprezentatív épületeinek a  kivilágítását.Tokióban nyugodtak az emberek..Az áramszolgáltató az Oroszországtól szállított cseppfolyósított gáz és szén mennyiségének növelését kérte.(Oroszország teljesíteni tudja a kérést). 

 [ origo alapján ]

Háááá-jjéééééh !!
Dágágyágyááááö !!
Simidáéjj-Dzséééj-Dzsáááj-dzsáááá !!
Lovacskáééé !!

Életbe maradunk, bebábozódunk,
Találunk valakit, valamit mondunk
Neki, hogy úgyis mindegy, hát gyere,
Velem halálig - jobb híján - leszel-e?

Nem lesz egy fáklyás menet.
Tudod mibe kerül annyi fáklya??
Hát te inkább csak belül
Gyújts egy gyertyácskát, minden napra egyet,
Néha majd elfújom: olyankor szeretlek. :)

A sötétbe csöndesen, látod, a testnek is jó,
A léleknek meg egy kép a sötét mellékhajó
Oldalán, vagy a gyüliben az aznapi csodán
Csüngeni, mint Évának az almája a fán,
Amely a fajtánkat gazdátlanná tette,
Hogy akármit fog, azt kéri, hogy eressze...

Mink meg csak szoríjjuk,
Hogy érezzük, hogy meleg,
Hogy nem vagyunk egyedül,
Nosza: öleeljetek meeeeeg!!

Addiggis: kalandos a TV-ben az este,
Töltök a pohárba, hogy valaki szeresse
Szegény főhősnőt, hamár a főhős nem
Ér rá, mert a világot pelenkázza éppen bee,
jeeeee!!
hőőőőj!!
Hogy ne potyogjon rá a szar mindenre,
lee!
leeee!

Ez száraz fehér, de amúgy mindent szeretek!
Néha karácsony: térdemre gyereket!
Szép betegségeket nevelünk majd magunkba,
Csöndesen megvárjuk, míg eldől a gomba

A rexasztalon, ha egy bátrat lökünk, aztán
Oda se nézve a padlóra köpünk.
Ennyi volt, tényleg, tényleg csak ennyi,
Sakkban csak paraszt, kártyába betli.

Hejj!!

Klettner Csilla

Az 1918 őszén, a vesztett háború következményeként kitört forradalom követelései között az államforma megváltoztatása is felbukkant. Reagálva a közhangulatra, 1918. november 1-jére a függetlenségi, polgári radikális és szociáldemokrata párti képviselőkből álló testületen, a Magyar Nemzeti Tanácson belül is többségbe kerültek a köztársaság kikiáltását szorgalmazók. A Nemzeti Tanács álláspontját a Károlyi Mihály vezette kormány is – bár csak hosszabb tanácskozás után - elfogadta. A gondolatot külföldi példák is tovább táplálták. November elején Németországban is sztrájkok, lázongások, helyi felkelések jellemezték a közállapotokat. Kiel, Bréma, Hannover és München forrongott: Bajorországban kikiáltották a köztársaságot. November 9-én Berlinben forradalom tört ki, II. Vilmos elhagyta az országot és itt is sort került a köztársaság proklamálására. Ausztria is felbolydult, a Lammasch-kormány november 10-ei fő napirendje a császár lemondatása és a köztársaság kikiáltásának kérdése volt. A miniszterek többsége nem értett egyet a detronizációval, szociáldemokrata és nemzeti párti követelésre végül kompromisszumos megoldás született, amely szerint az uralkodó nem a trónról, hanem csak az államügyek vitelében történő részvételről mond le. November 11-én – hosszú tárgyalás után – sikerült elfogadtatni az uralkodóval a nyilatkozat szövegét. Egy nappal később az ideiglenes nemzetgyűlés kikiáltotta az I. Osztrák Köztársaságot. IV. Károly még a nyilatkozat aláírásának napján elhagyta a Schönbrunnt: eckartsaui vadászkastélyába költözött át. Magyarországon is felgyorsultak az események. November 12-én Károlyi tárgyalást folytatott a Főrendiház elnökével, Wlassich Gyula báróval, aki gr. Széchenyi Emil és gr. Dessewffy Emil társaságában kiutazott Eckartsauba, hogy a királyt tájékoztassa a forradalmi helyzetről és javasolja számára a lemondást. A király határozottan ellenszegült javaslatuknak.

Károlyi Mihály Hit, illúziók nélkül című visszaemlékezése szerint a király az összehívandó alkotmányozó nemzetgyűlés döntésére bízta volna az ügyet, a küldöttség azonban jelezte, hogy a nyilatkozatra a türelmetlen közhangulat miatt már annak összeülése előtt feltétlenül szükség van. Kompromisszumos megoldással megegyezésre jutottak abban, hogy az osztrák példához hasonlóan, „az uralkodó az államügyek vitelében” történő részvételéről mond csak le, elismerve „azt a döntést, mellyel Magyarország jövendő államformáját megállapítja”.

Gratz Gusztáv A forradalmak kora című összefoglaló munkája szerint azokban a napokban egyes jogtudósok megkérdőjelezték a nyilatkozat szükségességét. Arra az álláspontra helyezkedtek, hogy azzal, hogy a Habsburg-ház elvesztette az Ausztria feletti uralmat, a magyarországi uralkodást szabályozó Pragmatica Sanctio is érvényét vesztette, tehát a magyar királyi szék automatikusan megürült. Gratz visszaemlékezéseket idézve közli, hogy IV. Károly még a kérdés eckartsaui felmerülése során megütközését fejezte ki afölött, hogy magyar közjogászok az osztrák császár és a magyar király uralmának sorsa között ilyen szoros kapcsolatot látnak. „Én azt tanultam, – mondta a király – hogy a magyar közjog szerint a magyar király és az ausztriai császár csak személyében azonos, de a magyar király az osztrák császártól teljesen független, önálló hatalmú királyi szuverenitás képviselője.”

A Nemzeti Tanács november 16-án ünnepélyes ülést tartott a Parlament kupolatermében. Az ülést megnyitó elnök, Hock János ismertette a király nyilatkozatának tartalmát, valamint közölte a Képviselőház és a Főrendiház feloszlásának tényét, majd indítványozta az államforma megváltoztatását és a köztársaság proklamálását. A Nemzeti Tanács jegyzője – az Országos Köztársaság Pártot 1912-ben létrehozó – Dr. Nagy György ezután előterjesztette a Nemzeti Tanács intézőbizottsága és a kormány által megszövegezett néphatározatot, amely törvényesítette a Magyar Köztársaság létrejöttét. A javaslatot a jelenlévők egyhangúlag elfogadták.

 

Károly Eckartsauban maradt. Mivel november 11-ei osztrák nyilatkozata nem tartalmazott végleges lemondást, néhány héttel később az osztrák forradalmi kormány külön szólította fel lemondásra, illetve Ausztria területének elhagyására. Erre Károly nem volt hajlandó. A lemondást követelő kampány tovább erősödött, így már biztonsága sem volt szavatolható. Miután a svájci kormány jelezte, hogy hajlandó menedékjogot biztosítani az egykori uralkodónak, az ajánlatot elfogadva, Károly 1919. március 24-én elhagyta Ausztria területét.

Magyarországra – trónfoglalási kísérlettel – 1921-ben tér vissza két ízben is, többek között annak alapjára helyezkedve, hogy az eckartsaui nyilatkozat nem tartalmazta lemondását a trónról és – Ausztriával ellentétben – Magyarországon a detronizáció sem történt meg. De trónfoglalási kísérleteinek története már a történelem egy különálló fejezetét képezi.

 

Forrás

 

Teleki Pál gróf (1879–1941) személyisége, élete és munkássága máig élénken foglalkoztatja a történetírást és a közvéleményt. Milyen keserű sors is jutott a tudós államférfinak, aki sohasem hatalomvágytól indíttatva vállalta az ország vezetését, hanem két alkalommal is, rendkívül nehéz helyzetben, önfeláldozással, segíteni akarással alakított kormányt. Amikor nem volt már többé szükség rá, önként távozott, amikor már úgy érezte, hogy semmit sem tud tenni hazája érdekében, önkezével vetett véget életének. Halála körülményeit máig rejtély lengi körül.

1920–21-ben, első miniszterelnöksége idején ratifikálták a trianoni békét, ekkor számolták fel a fehérterrorista különítményeket, de a kommunista mozgalmat is törvényen kívül helyezték az 1921. évi III. törvénnyel. A parlament elfogadta a zsidóellenes 1920. évi XXV. – „numerus clausus” – törvényt. Szabályozták az egyetemekre és főiskolákra felvehető hallgatók számát. A törvény értelmében csak olyan számban és arányban lehetett hallgatókat felvenni, amely tükrözte az országban élő „népfajok és nemzetiségek" arányát. Végrehajtottak egy mérsékelt földreformot is. Az 1920. évi XXXVI. törvény ugyan érintetlenül hagyta a nagybirtokrendszert, de családtagjaival együtt mintegy 2 millió lakos jutott többnyire 1-5 holdas törpebirtokhoz. 

IV. Károly király első visszatérési kísérlete után, 1921. április 14-én a legitimista Teleki lemondott a miniszterelnökségről. Továbbra is intenzíven foglalkozott a politikával és meghatározó szerepet töltött be a korszak tudományos életében is. Lényegében Teleki Pál volt a Horthy-rendszer értelmiségi elitképzésének egyik legfőbb irányítója. 1938. május 14-től vallás- és közoktatásügyi miniszter Imrédy Béla kormányában. 1938-ban egyik vezetője a komáromi cseh–magyar tárgyalásokon a magyar delegációnak; előkészítője az első revíziós eredménynek. 1939. február 16-án Horthy Miklós kormányzó ismételten kinevezte miniszterelnöknek.

Első ízben a vesztes világháborút és a trianoni nemzetcsonkítást követően, annak minden társadalmi és gazdasági nehézségével, kilátástalanságával együtt kellett vezetnie az országot. Amikor második alkalommal kérte fel a kormányzó Teleki Pált miniszterelnöknek, Európa egy új háború előtt állt. Magyarország külpolitikai és belpolitikai mozgástere is egyre jobban szűkült. Aláírták az antikomintern paktumot, Magyarország kilépett a Népszövetségből. A parlament elfogadott egy újabb mérsékelt földreformtörvényt és megszavazták a második zsidótörvényt is.  A korszak, amelyben Teleki Pál Magyarországot irányította, rendkívül ellentmondásos. A miniszterelnök nyugatbarátsága alig érvényesülhetett a német nácizmus és az olasz fasizmus hegemonisztikus törekvései közepette. Ugyanakkor az országban egyszerre kellett fellépni a szélsőjobb és a szélsőbal politikai erők ellen. Fontos tényező volt a revizionizmus is, amely a Horthy-korszak, az egész rendszer elemévé vált. Teleki Pál is a revíziós politika egyik legfőbb támogatója volt. Második miniszterelnöksége idején egyértelműen látszott, hogy a magyar területi igényeket csakis a németek támogatásával lehet érvényesíteni. Jószerével azt lehet mondani, hogy a kényszerpálya, amelyen Magyarország a németek és szövetségeseik oldalán belesodródott a háborúba, már Trianonban kiépült.

Teleki politikájának alapelve volt, hogy az ország területi gyarapodása lehetőleg békésen történjen meg, de azt minden körülmények között el akarta kerülni, hogy Magyarország háborúba keveredjen a nyugati hatalmakkal. Ennek érdekében tett engedményeket Hitlernek, de az engedmények elvi határa az ország szuverenitásának megőrzése volt. A németekkel szemben tartózkodó barátsággal, lényegi kérdésekben gyakran elutasítóan lépett fel. A II. világháború kitörésekor elhárította a német csapatok átszállítási kérelmét az országon, az olasz semlegességre hivatkozva a „fegyveres semlegesség” álláspontján állt, ugyanakkor a lengyel menekülteket befogadta. Jugoszláviával örökbarátsági szerződést kötött semlegesítése és talán egy lehetséges szövetséges megnyerése céljából. Az 1941. márciusi belgrádi németellenes fordulat után azonban Hitler éppen Jugoszlávia ellen kívánt magyar katonai együttműködést, amiért cserébe revíziós lehetőséget ajánlott fel. Teleki Pál korlátozott mérvű és leplezett együttműködéssel próbálta elkerülni a szerződésszegés ódiumát, majd az 1941. április 3-ra virradó éjjel a Sándor-palotában öngyilkosságot követett el.

 

 

Az orvosszakértői vizsgálat kizárta az idegenkezűséget:
„A holttestet megvizsgálván kitűnt, hogy jobboldalt a nyakon, a jobbkéz mutatóujjával érintkezésben egy nagy típusú browning revolver fekszik. Az ágy párnája tele van véralvadékkal, mely kétoldalt lecsurgott. Jobboldalt a halánték tájékon a hajas fejbőr szélén találtuk a behatolási nyílást, amelyet megpörkölt és összecsapzódott haj körít... Az öngyilkosság ténye minden kétséget kizárólag megállapítást nyert."

 

 

 

Forrás:

 

Tovább a témában

 

Forrás

A mai napig titok övezi az ókori római hadsereg egyik légiójának sorsát. A legendás IX. nyomaira egy olasz történész bukkant - Kappadókiában.Hova lett az Augustus császár korában a Pannóniában is állomásozó IX. Hispana légió? Ötezer római katonának veszett nyoma, pedig az ókori alakulat legyőzhetetlennek számított. A történészek eddig azt feltételezték, hogy a légiót 83-ban Britanniában barbár törzsek pusztították el. A nagy létszámú, rövid karddal, hajítódárdával, vérttel és pajzzsal felfegyverzett katonákból egy csontdarab sem maradt fenn.

"Mivel nem itt haltak meg. A kis-ázsiai Kappadókiában a pártusok csalták tőrbe a IX. légiót 161-ben" - állítja Giovanni Brizzi ókori hadtörténész. A bolognai egyetem professzora kijelentését egy sírral bizonyítja. A IX. légió egyik centuriójának maradványait a mai Törökország területén találta meg.

"Abban egyetértek kollégáimmal, hogy a légiót csellel sikerült megsemmisíteni. Ez történt a XXI. Rapax légióval is, melyet Domitianus korában a szarmaták csaltak tőrbe a magyar alföldön" - mondta Brizzi a Corriere della Serának.

Brizzi kutatásait nem veszi figyelembe két, a közelmúltban készült angol film: mindkettő - a 2010-ben készült A kilencedik légió és a 2011-es The Eagle of Ninth - Britanniába helyezi a IX. légió vereségét.

Nem elég megborzongni, de lelkesedni kell!
 Nem elég fellobogni, de mindig égni kell!
 És nem elég csak égni: fagyot is bírjon el,
 ki acél akar lenni, suhogni élivel.
 Nem elég álmodozni.
 Egy nagy-nagy álom kell!
 Nem elég megérezni,
 de felismerni kell!
 Nem elég sejteni, hogy milyen kor jön el;
 jövőnket - tudni kell!
 Nem elég a célt látni; járható útja kell!
 Nem elég útra lelni, az úton menni kell!
Egyedül is! Elsőnek, elől indulni el!
 Nem elég elindulni, de mást is hívni kell!
S csak az hívjon magával, aki vezetni mer!
Nem elég jóra vágyni: a jót akarni kell!
 És nem elég akarni: de tenni, tenni kell!
 A jószándék kevés!
Több kell: - az értelem!
Mit ér a hűvös ész?!
Több kell: - az érzelem!
Ám nemcsak holmi érzés, de seb és szenvedély,
 keresni, hogy miért élj,
 szeress, szenvedj, remélj!
 Nem elég - a Világért!
Több kell: - a nemzetért!
 Nem elég - a Hazáért!
 Több kell most: - népedért!
Nem elég - Igazságért!
 - Küzdj azok igazáért, kiké a szabadság rég,
 csak nem látják még, hogy nem elég!
Még nem elég!

forrás] A február 15-én történt hatalmas napkitörésből származó részecskefelhő pénteken hajnalban érte el bolygónkat. Bár a hatása nem volt olyan erős, amint azt várták, a következő órákban geomágneses viharok alakulhatak ki és sarki fényt is megfigyeltek. Friss információk (péntek délután) A napaktivitással és a kapcsolódó geomágneses jelenségekkel foglalkozó spaceweather.com honlapon pénteken késő délután közölték az első felvételt egy sarki fényről, amely feltehetőleg a bolygónkat hajnalban eltalált részecskefelhőtől jött létre.

forrás:[Origo] Jelenleg nem ismert pontosan, mikortól tekinthető halottnak az agy, egy új vizsgálat azonban választ adhat a kérdésre. Egy rejtélyes agyhullám majdnem egy perccel azután jelent meg, hogy a kísérletben használt patkányokat lefejezték. Befolyásolhatják-e az eredmények az emberek újraélesztési próbálkozásait? A francia forradalomban guillotinnal lefejezett áldozatoknál gyakori volt, hogy még fél perccel az ítélet végrehajtása után is pislogtak. A neurológusok szerint azonban ez nem azért történt így, mert a halálraítélt még eszméleténél volt. A mai klinikai tapasztalatok alapján úgy vélik a szakemberek, hogy az agy vérellátásanak megszűnése után tíz másodperccel teljesen eszméletlenné válik az emberi agy. Egy új holland tanulmány azonban ismét felveti a kérdést, hogy hol van az élő és a halott agy közötti valódi határvonal. A szakemberek patkányokat fejeztek le, méghozzá az egyetem etikai bizottságának megbízásából. A vizsgálattal azt szerették volna kideríteni, hogy humánus-e, ha a kísérleti állatokat érzéstelenítés nélkül ölik meg ezen a módon.