Volt egyszer egy nagymama, s neki egy Anna nevű unokája. Nagyon szigorú volt, ezért a gyerekek sem szerették nagyon. Annát sokszor a nagyszüleihez küldték nyaralni, annak ellenére, hogy nem szeretett oda járni. Volt, hogy napokig ott kellett maradnia míg érte nem jöttek. Nagymama kertjében nagyon sok macska volt, kicsi is és nagy is, egyaránt.
Anna megebédelt, majd kiment a kertbe játszani. Észrevett egy kiscicát, gondolta oda megy megdögönyözni. A kiscica nem volt kézhez szokva, ellenkezett Anna karjaiban, s menekülni akart. A kislány nem akarta elengedni, mert nagyon szerette volna megölelgetni őt. A Nagymama ezt észrevette, és gonoszul oda szólt az unokájához.:
– Óh, bárcsak megkarmolna az a macska! –kívánta .
Abban a pillanatban a kiscica akkorát mart a lányka kezébe, hogy felhasadt a bőre és fájdalmasan felkiáltott:
Au, te kis piszok! –kiabált rá,s el is engedte fájdalmában.
De aztán utána settenkedett,és mikor a cica figyelme lanyhult, gyors mozdulattal újra megragadta. Anna szemében megvillant a bosszú, s a pince felé vette az irányt. Ott az egyik kis ablak alatt egy hordó állt, benne egy csúszda ,amire nagypapa a tyúkok eledelét szokta rászórni. Oda ment az ablakhoz, s lecsúsztatta a cicát a kukorica darába, aztán gyorsan be is zárta az ablakot. Onnan kémlelte tovább, hogy mit csinál a cica. A macska élvezte az utat, de mikor a hordóba ért, azonnal kiugrott belőle, s eltűnt a pince egyik sarkában. Anna feszülten várakozott az ablak előtt, mikor meglátta a cica farkincáját. Ahogy nézte , észrevette, hogy annak a cicának, akit ő megcsúszdáztatott, annak fehér kis folt volt a farkincája végén, de akit az imént látott, annak nincs. Most lett aztán igazán kíváncsi! Kisvártatva egy mama macska kullogott elő, mögötte vidáman ugrándozott három kis cicája.
-Nahát, ezek a cicák a pincében laknak! - mosolyodott el a kislány.
Anna zajokra lett figyelmes, s ahogy hátra nézett, meglátta Nagymamát, amint egy zacskó húst visz a kezében. Mivel Nagymama a kertvárosban lakott, a két telket kőkerítéssel választották el egymástól. Mama a húst feltette a kerítéspárkányra és szinte az utca összes macskája oda gyűlt és falatozni kezdtek. Néhány perc elteltével a kerítésen megjelent egy nagy, fekete kövér kandúr. Valószínűleg ő volt a kertvárosban a macskák vezére, mert mikor oda ment a húshoz, az összes kis állat leugrott a kerítésről , és hagyták, hogy a vezér egyen. Fél óra múlva az összes macska haza ment pihenni, csak a bandavezér maradt ott. Anna úgy gondolta, hogy megpróbál összebarátkozni a kandúrral. Amikor hozzáért a dús , fekete bundájához, a macska ideges fújásba és nyávogásba kezdett. Anna megállapította , hogy ez egy agresszív kandúr.
Nagymama kiment a kertbe és így szólt:
– Most elmegyek vásárolni! Addig ne csinálj semmi rosszat!
De Anna utána kiabált:
– Nagymama! Hadd menjek én is!
Hosszú perceken át könyörgött a kislány,mire Nagymama megenyhült és megengedte, hogy Anna vele tartson. Eleinte szótlanul mentek egymás mellett, de Anna egy történet mesélésébe kezdett. Egy kislányról mesélt, akit nem szeretett a Nagymamája. Mikor a mese végére ért, Nagymama szíve meglágyult és beszélgetni kezdtek. Mesélt a sanyarú gyermekkoráról, mesélt a háború borzalmairól és arról, hogy mennyire sokat kellett szenvedniük a félelemtől. Elmesélte, hogy a bombázások elől a pincébe menekültek és onnan hallgatták a repülőgépek sikító hangjait és a hatalmas robbanásokat. Reszketve jöttek fel a pincéből, örültek, hogy ha a házuk még állt és volt hol lakniuk. Pedig csak az éhezés várt rájuk, de így is örültek, hogy éltek.
Anna elgondolkodott a Nagymama meséjén, és megértette, hogy a Nagymama miért ilyen.
Mikor hazaértek, sütöttek együtt egy finom sütit. Anna boldogan állapította meg, hogy a Mama kedves és szereti őt, csak meg kell ismerni.
Nagypapa is nagyon szerette Annát. Mikor hazaért, megölelte a kis unokáját és hátra mentek a műhelybe barkácsolni egy asztalkát. Több mint két órát töltöttek ott, mikor idő közben eleredt az eső. Nem volt este,de a mennyboltot mégis elborította a sötétség. Az ég dörgött, villámlott és rettentő mennyiségű esővizet bocsájtott ki magából.
Anna és a Nagypapája kiültek a teraszra, és Nagypapa legendákat kezdett mesélni a dörgésről és a villámlásról. Elmesélte, hogy a legenda szerint, amikor az ég dörög, akkor Szent Péter gurítja a hordókat, annak van ilyen dörgő hangja. Amikor pedig villámlik, akkor a hordó fémpántjai nekicsapódnak a köveknek és ezek villámokat hánynak. Nagypapa épp a legendák végére ért, mikor Nagymama kihozott két bögre kakaót Annának és Nagypapának, majd leült a kislány mellé és átölelte a vállát. Így, egymás mellett ülve, hármasban gyönyörködtek a vihar szépségeiben.
Anna most már felnőtt nő lett,és amikor esik az eső és villámlik az ég,eszébe jut,amit a papája mesélt neki, és felidéződnek benne az ott töltött nyarak emlékei.
Anna most már tudja, hogy azért szereti ennyire a viharokat, mert mindig a Nagyszüleit juttatja eszébe.
**************************Vége*******************************************************************************************
Ezt a mesét egy 5. osztályos kislány írta:)
