"
A nagy depresszió évei alatt egy dél idahoi falucskában laktam.
Reggelenként megálltam Miller úr zöldséges standja előtt, hogy az éppen
szezonban levő zöldségből, gyümölcsből vásároljak. Az étel és a pénz
igen kevés volt abban az időben, ezért sokszor cseretárgyakat
ajánlottak fel a vásárlók az árúért. Egyik nap Miller úr egy zsák
krumplit pakolt nekem, amikor észrevettem egy nagyon sovány kisfiút,
aki szakadt, de tiszta ruhában epekedve nézte a zöldbabot....
Kifizettem a krumplimat, de közben engem is
megragadott a gyönyörű zöldbabos kosár látványa. Miközben azon
gondolkodtam, hogy vegyek-e belőle,végighallgattam Miller úr és a
rongyos ruházatú kisfiú beszélgetését.
- Hello Barry, hogy vagy?
- Hello Miller úr. Jól, köszönöm jól. Csak csodálom a babot... nagyon jól néz ki.
- Nagyon finom is. Hogy van az anyukád?
- Erősödik, napról-napra erősödik.
- Az jó. Segíthetek valamiben?
- Nem uram. Csak csodálom a babot.
- Szeretnél belőle hazavinni?
- Nem uram. Nincs mivel fizetnem.
- Nos, mid van, amire elcserélhetném a babot?
- Csak egy üveggolyóm van.
- Tényleg? Hadd nézzem csak.
- Tessék, itt van. Nagyon szép.
- Igen, azt látom. Hmmm, csak egy baj van, ez kék és én a pirosat szeretem. Van esetleg egy piros üveggolyód otthon?
- Nem egészen... de majdnem.
-
Mondok én neked valamit. Vidd haza ezt a zsák babot és mikor
legközelebb erre jársz, hozd magaddal a piros üveggolyódat, hogy
megnézhessem.
- Rendben van. Köszönöm Miller úr.
Miller asszony, aki a közelben állt odajött hozzám, hogy segítsen egy mosollyal így szólt:
- Van még két ilyen fiúcska ebben a faluban, mindhárman nagyon
szegényes körülmények között élnek. Jim szeret velük üzletelni babért,
almáért, paradicsomért vagy ami éppen van. Amikor visszajönnek a piros
üveggolyóikkal, és mindig visszajönnek, Jim úgy dönt, hogy mégsem
tetszik neki a piros, és hazaküldi őket egy zsák valamilyen zöldséggel,
és azzal, hogy hozzanak valamilyen más színű üveggolyót, narancssárgát
például.
Mosolyogva jöttem el az árusbódétól, teljesen meghatódva Miller úr tettén.
Nem sokkal később Colorado államba költöztem, de soha nem feledtem ennek a férfinak a "csere" üzletét.
Aztán eltelt jó néhány év... Nemrégiben látogatóban jártam Idaho
államban, és felkerestem néhány barátomat abban a régi kis falucskában.
Mikor megérkeztem hallottam, hogy Miller úr meghalt és pont akkor van a
temetése. Mivel a barátaim el szerettek volna menni a temetésre, hát én
is velük mentem. Mikor megérkeztünk a ravatalozóba, beálltunk a sorba,
hogy a halott hozzátartozóival együtt részvétünket kifejezhessük Miller
asszonynak. Előttünk a sorban állt három fiatalember.
Egyikőjük katonai egyenruhában volt, a másik kettő pedig fekete
öltönyben,igen elegánsan volt felöltözve... Mikor rájuk került a sor
Miller asszonyhoz léptek, aki mosolyogva nézet rájuk férje koporsója
mellől. Mind a három fiatalember megölelte, és megpuszilta az asszonyt,
beszéltek vele pár szót, majd a koporsóhoz léptek. Az asszony lágy,
könnyes kék szemei követték lépteiket, amint ők egyenként megálltak egy
pillanatra a koporsónál, megfogták a halott kezet, majd tovább
indultak.
Mindhárman szemeiket törölgetve hagyták el a ravatalozót. Mikor
ránk került a sor, elmondtam Miller asszonynak, hogy ki is vagyok, és
megemlítettem neki azt a régi történetet, amit mesélt nekem három
kisfiúról és az üveggolyóikról. Csillogó szemekkel megfogta kezemet, és
odavezetett a koporsóhoz.
- Az a három fiatalember, akik épp ön előtt voltak, az a három
kisfiú,
akikről akkor meséltem. Épp most mondták el, hogy mennyire értékelték,
ahogy Jim bánt velük. És most végre, hogy Jim már nem tudja meggondolni
magát a színt vagy a méretet illetően... eljöttek, hogy kifizessék
tartozásukat...
Soha nem voltunk gazdagok ezen a földön, de biztos vagyok benne, hogy
Jim ebben a pillanatban a leggazdagabb embernek tartaná magát.
Ekkor szerető gyengédséggel felemelte az élettelen ujjakat. A férje keze alatt három fényes piros üveggolyó pihent.
A történet arról szól, hogy a szavainkra nem fognak emlékezni az
emberek, de kedves cselekedeteinkre annál inkább.
Isten szeret Téged. Egy kívánságom számodra a mai napon:
kívánok neked mára egyszerű csodákat - frissen főzött kávét, amit más
készített el helyetted. Egy váratlan telefonhívást egy rég nem látott
barátodtól. Zöld jelzőlámpákat a munkába menetben.
Kívánok neked apróságokat, amiknek örülhetsz, a legrövidebb
sort az élelmiszerboltban, egy jó éneket a rádióban. Hogy a kulcsaidat
ott találd, ahol keresed. Kívánok neked egész napra boldogságot és apró
örömöket, hogy ezek által érezhesd, hogy Isten mosolyog rád, és
gyöngéden fog, mert különleges és ritka ember vagy. Kívánok neked erre
a napra békességet, boldogságot és örömöt. Azt mondják, hogy egy
pillanatig tart csak, hogy
megtalálj egy különleges embert, egy óra, hogy értékeld, egy
nap, hogy szeresd, de aztán egy egész élet, hogy elfelejtsd.
NE FELEDD AZOKAT, AKIK EGYKOR OLYAN SOKAT JELENTETTEK NEKED ÉS
VALAMILYEN MÓDON MEGÉRINTETTÉK AZ ÉLETEDET, JOBB EMBERRÉ TÉVE TÉGED"