- bevezető tanulmány Amint elmefilozófiáról beszélünk, indirekt módon, máris elkötelezzük magunkat az elmefilozófia egyik ága, történetesen a szubsztancia-dualizmus mellett, jóllehet az elmefilozófia egyik súlyos és vitatott kérdése, hogy egyáltalán, "önálló dologként" létezik-e az elme, vagy, a fizikai aggyal szemben, ez csak emberi fogalom....?
A reifikáció, a "dologként kezelés" tehát, ebben a kérdésben egy olyan filozófiai veszély és elköteleződés, amit, a szubsztancia-dualizmusról szóló tanulmányban fogunk mélyebben elemezni...

Az elmefilozófia által feltett legfontosabb kérdések a következők:
1. Mik azok a mentális állapotok? A fizikai agy állapotai, vagy egy nem-fizikai entitás (létező), a lélek állapotai?
2. Mi a tudat és mi a tudatosság? Hogyan lehetséges az, hogy a mentális állapotok az elmén kívüli állapotokról szólnak, és azokat reprezentálják?

A mentális állapotokat a következő módon oszthatjuk fel:
1. Észleletek (percepciók) - látás, szaglás, hallás, tapintás, ízlelés.
2. Érzetek - éhség, szomjúság, fájdalom, gyönyör stb.
3. Érzelmek (affektusok, emóciók) - harag, öröm, szeretet, bánat stb.
4. Gondolatok - hitek, vágyak, szándékok, döntések.

A mentális állapotok fontosabb sajátosságai:

1. Bizonyos mentális állapotokat a világ állapotai okoznak.
PÉLDÁK:
a.) a fájdalom állapotát, a lábujjamra zuhanó kalapács okozza.
b.) az öröm állapotát kedvesem viszontlátása okozza.
c.) abbéli hitemet, hogy vanília fagylalt van előttem, az asztalomon lévő vanília fagylalt kelyhe okozza. Stb.

 

Dualizmus

Amikor az elmefilozófiában dualizmusról beszélünk, nem kevesebbről beszélünk, mint arról, hogy van-e az embernek, a testtől különálló lelke, vagy nincs. A vallások is sok tekintetben érintik ezt a témakört.
A dualizmus, kettősséget jelent, és az elmefilozófiában kétféle dualizmusról eshet szó:
1. Szubsztancia-dualizmusról és
2. Tulajdonság-dualizmusról

A.) SZUBSZTANCIA-DUALIZMUS

A szubsztancia, latin eredetű szó, és jelentése: sűrítmény, lényeg.
A szubsztancia dualizmus alapvető tétele a következő: Az elme/lélek a testtől függetlenül létező, és attól teljesen eltérő dolog.
A filozófiában nem különböztetjük meg a lelket az elmétől, hanem mindkettő ugyanazt jelöli. Azt, az amúgy nagyon is kérdéses "nem-anyagi entitást" (létezőt), amely (ha egyáltalán létezik) magában hordoz minden mentális formát és történést. (Gondolatokat, érzeteket, érzelmeket és észleleteket. - Lásd az előző tanulmányt.) A szubsztancia-dualizmus tehát azt állítja, hogy az ember lényege kettős: van egy testi (fizikai) és egy lelki (mentális) lényege, és ez a kettő, egymástól teljesen eltérő dolog.
(Azonnal észrevesszük, hogy itt nem kevesebb forog kockán, mint az, hogy az ember, halála után életben marad-e; vagy: lesz-e feltámadása; vagy: átléphet-e egy másik (emberi, állati stb.) testbe.)

A szubsztancia-dualizmus szerint, az elme/lélek:
- nem fizikai tárgy (nincsenek atomjai).
- nem térben helyezkedik el (nem tölt ki teret).
- nincs tömege, és fizikai tulajdonságai.
- empirikusan nem észlelhető (nem lehet látni, megérinteni stb.)
Az elme/lélek egyik sem, de mégis dolog, lényeg, létező, vagyis szubsztancia, akár csak a test.

Most nézzünk egy példát, hogy hogyan gondolkodik egy szubsztancia-dualista:

László egy szafarin kiszáll az autójából, és sétára indul. Egyszer csak szembetalálja magát egy oroszlánnal. Megijed, sarkon fordul, és rohanni kezd vissza a kocsihoz. Odaér, beszáll, becsukja az ajtót maga mögött, és elhajt nagy sietve.

A szubsztancia-dualista a következőképpen jellemezné az eseménysort:

1. az oroszlánról érkező fényhullámok László retinájának ütköznek és egy bizonyos módon ingerlik azt.
2. László agya érzékszervi információt von ki a retinán jelentkező aktivációs mintázatból és ezt László nem-fizikai természetű elméjéhez/lelkébe küldi.
3. László elméje/lelke értelmezi az agyától kapott érzékszervi információt és felismeri, hogy oroszlán van a közelben (előtte).
4. László elméje úgy dönt, hogy a legokosabb dolog gyorsan visszafutni az autóhoz.
5. Elméje üzenetet küld az agyba - ROHANJ!!
6. László agya releváns jeleket küld a lábizmaihoz.
7. László visszafut a kocsihoz és elhajt vele.

Röviden: a szubsztancia-dualista úgy véli, hogy az agy (test) és az elme (lélek) interakcióban állnak egymással, vagyis kölcsönösen és egyidőben hatnak egymásra. Az agytól az elméhez érzékszervi információ áramlik, majd az elmétől az agyhoz a döntés eredménye a végrehajtandó cselekvésről. Természetesen nem csak a cselekvéssel kapcsolatosan, hanem mindennel összefüggésben és minden vonatkozásban (észleletek, érzetek, érzelmek és gondolatok) fennáll ez a folytonos kölcsönviszony a test és a lélek (agy és az elme) között.

Az alábbiakban nézzük, milyen érvek szólnak a szubsztancia-dualizmus mellett és ellen.

Érvek a szubsztancia-dualizmus mellett

1. A szubsztancia-dualizmus képviselői szerint, az első érv a lélek önálló, testtől független létezésére, hogy, az ember képes értelmesen gondolkodni, ugyanakkor, tapasztalataink szerint az anyag nem képes erre. Emeljük ki a gondolkodás három aspektusát, a (a) kommunikációt, a (b) következtető képességet és az (c) akaratot.

a.) kommunikáció és
b.) következtetési képesség

Az ember képes értelmesen és összefüggő rendszerben kommunikálni; nyelvet használni. Ez - a szubsztancia dualizmus szerint - távol áll az anyag, az atomok képességétől. Az érvet először Descartes fogalmazza meg az Értekezés a módszerről c. művének ötödik fejezetében, de mára sokat gyöngült az érv ereje. A computerek világában, a programnyelvek dinamikusan fejlődnek, melyből talán arra következtethetünk, hogy az anyag mégiscsak képes következtetéseket levonni és kommunikálni. Ugyanakkor nem mellékes, hogy a computerek kommunikációs és következtetési "képességei" pont annyira korlátozottak, mint amilyen mértékben az emberi értelem a programozás révén határt szabott nekik, ezért erősen kérdéses, hogy az anyag valóban gondolkodik-e. A könnyebb megértés kedvéért nézzünk egy egyszerű példát. Képzeljük el, hogy a világ két legintelligensebb computerét egymásra csatlakoztatják, és nagyon-nagyon sok információt táplálnak beléjük. A két gép között megindul az információáramlás, és a kommunikáció. "Beszélgetnek" egymással, következtetéseket vonnak le; sakkoznak, matematikai feladványokat fejtenek meg, sőt újakat találnak ki, egymással versengve. Vajon valóban gondolkodnak? Nos, a vélemények megoszlanak, de a szubsztancia-dualizmus szerint nem, hiszen egyik gép sem mondaná soha azt, hogy: "figyelj pajtás, most már hagyjuk abba ezt az egészet, mert unalmas és semmi értelme az egésznek". Sőt, ha kitörne az atomháború, és az egész bolygó elpusztulna, és - tegyük fel, hogy egy szerencsés véletlen folytán - csak az a szoba maradna meg, amiben ez a két computer kommunikálna egymással, nos, a két gép semmit sem érzékelne abból, hogy körülöttük megszűnt a világ. Sőt mi több, ha egy örökkévalóságon át sakkoznának egymással és folytatnák egymással a kommunikációt sosem tűnne fel nekik, hogy vég nélkül cselekszenek olyan formán, ahogy beprogramozták őket, s nem érzékelnének se teret, se időt. Stb. Descartes érve tehát, még ma is erős, hiszen nagyon is kérdéses, hogy a computerek tényleg gondolkodnak, és kommunikálnak-e, vagy csupán, egy nagyon komplex fizikai törvény-együttest szolgálnak, amit egy emberi programnyelv teremtett számukra.

c.) akarat

Az eddigiek, az akarat vonatkozásában ugyanúgy elmondhatók. Mert tény, hogy az ember akarattal rendelkezik és célokat tűz maga elé, és szándékokat valósít meg, de nagyon is kérdéses, hogy az anyag (az értelmetlen atomok halmaza), hogyan volna képes ilyesmire.
2. A szubsztancia-dualizmus képviselői szerint, a második érv a lélek önálló, testtől független létezésére, hogy, az ember öntudatos. Az ember nem csak célokat tűz maga elé, következtet és kommunikál, de saját magáról való tudással is bír. Képes felfogni (1) önmaga létezését, (2) annak milyenségét, (3) mentális részei (pl. racionalitása, érzelmei, akarata stb.) összefüggéseit, és képes (4) önmagára tudatosan reflektálni. Ezek óriási többletet nyújtanak számára a computerekkel szemben, és ez a tényállás erős érvet ad a szubsztancia-dualizmus kezébe.
3. A szubsztancia-dualizmus képviselői szerint, a harmadik érv a lélek önálló, testtől független létezésére, hogy, úgy tűnik, a mentális történések minden típusa alatt és idején, nem egy, hanem kettő, éspedig két, egymástól nagyon különböző dolog történik. Nézzünk egy példát. Ha ránézek a kék ibolyára, akkor egyszerre és ugyanabban az időben: felötlik bennem a kékség képe + az agyam idegsejtjei kisüléseket végeznek és egy bizonyos konfigurációt vesznek fel. Sok agykutató úgy gondolja, hogy a kékség képzetét éppen ezek miatt a kisülések miatt látom, de, még ha így is van, akkor sem mehetünk el amellett, hogy észrevegyük: a komplex és sokrétű anyagi képződmény (az idegsejtek bizonyos komplex konfigurációja) nem egyenlő azzal az egyszerű és egynemű mentális képpel, amit a kék szín képzetének hívunk, ami ugyanazon idő alatt jelenik meg a tudatomban, mialatt idegsejtjeim tüzelnek az agyamban. Ám ha nincs lélek/elme, hanem csak anyag/test/agy van, akkor felmerül a kérdés, hogy hol van a kékség képzete? A szubsztancia-dualizmus erre a kérdésre így válaszol: az elmében/lélekben, mely nem egyenlő a fizikai aggyal.
4. A szubsztancia-dualizmus negyedik érve meglehetősen gazdag metafizikai képzelőerőt igényel, mégis érdemes megvizsgálnunk. Az érv, akárcsak az eddigiek, a megkülönböztethetetlenek azonosságának leibnizi elvén alapul: ha X és Y azonosak, akkor pontosan ugyanazokkal a tulajdonságokkal rendelkeznek. Ezért ha az elmének vannak olyan tulajdonságai, amilyenekkel testek nem rendelkezhetnek, akkor az elme/lélek a testtől különböző valami. A negyedik érvet a "kételyen és a létezésen alapuló érvnek" hívhatjuk, és erősen támaszkodik Descartes, Elmélkedések az első filozófiáról c. műve argumentumaira. Röviden a következőről szól.
1. Kételkedhetem abban, hogy van testem.
2. Nem kételkedhetem abban, hogy létezem.
Konklúzió: én, nem test vagyok (lényegem nem testi, hanem szellemi).

Egy kicsit részletesebben:
Descartes felteszi azt, ami a Mátrix c. film alapja, csak egy kicsit másképp. Azt mondja, mi van akkor, ha van egy gonosz démon (Isten?) aki a világ teremtője, aki megteremti a tudatos lényeket, de becsapja őket abban a tekintetben, hogy azt szimulálja számukra, hogy egy fizikai világban élnek? Vagyis értelmes elméket teremt, akik nem térben és időben léteznek, hanem egy totálisan más szférában, és utána ez a démon (Isten?) olyan képeket/képzeteket vetít beléjük, hogy elhiggyék, fizikai világ veszi őket körül. Azt mondja Descartes, hogy közvetlenül, mindnyájan csak saját képzeteinkkel (mentális valóságunkkal és történéseinkkel) vagyunk kapcsolatban (gondoljuk meg: ha megnyomjuk az egyik szemünket, akkor a látott kép elmosódik, arrébb csúszik stb. pedig nyilvánvaló, hogy a tárgy amire ránézünk nem változik), ezért lehetséges, hogy amit elménk lát, annak nem felel meg más a "külvilágban", csak illúzió, és ezt az illúziót egy felsőbb intelligencia kelti bennünk. Ez a gondolat, még ha számunkra nem is túl valószínű, de lehetséges (és éppen ebben van az érv ereje!). Egészen pontosan szólva tehát: nem tudjuk 100%-os bizonyossággal kizárni, hogy mindez nincs így! Az viszont teljességgel lehetetlen - mondja Descartes - hogy én, aki gondolkodom, ne legyek semmi/senki, és innen a híres mondás: "gondolkodom, tehát vagyok". Ha viszont igaza van Descartes-nak abban, hogy lényegem, szubsztanciám nem vonható kétségbe, de testem létezése nagyon is kétségbe vonható, és igaza van Leibniz-nek abban, hogy X és Y akkor és csakis akkor azonosak egymással, ha minden tulajdonságuk azonos, akkor - mondja a szubsztancia-dualizmus - a lélek és a test nem egyenlő egymással!

Érvek a szubsztancia-dualizmus ellen

1. Hogyan lehetséges az, hogy ennyire gyökeresen eltérő szubsztanciák (test/lélek) között kölcsönhatás legyen?
Megjegyzés: Az érv erős, de nem végzetes, mert pl. radikálisan eltérő természetű fizikai jelenségek között is lehetséges kölcsönhatás. Pl. a napfény felmelegíti a pohár vizet, vagy visszaverődik az ablaküvegről.
2. A szubsztancia-dualizmus hiányos magyarázó ereje, már komolyabb problémát okoz a szubsztancia-dualizmusnak. Mert: pl. hogyan okoznak világbeli tényállások mentális állapotokat? Hogyan okoz egy mentális állapot egy másikat? Hogyan lehetséges az, hogy ezek a feltételezett kauzális viszonyok igazodnak a racionalitás mércéihez? Léleknek milyen jellegzetessége teszi lehetővé a tudat(osság)ot? Hogyan magyarázzuk a tudatos és a nem-tudatos mentális állapotok közötti különbséget (ha az utóbbiakat elfogadjuk)? Ezekre a kérdésekre nincs válasz.
3. A szubsztancia-dualizmus szerint a következtetés tisztán elmebeli folyamat. Akkor viszont hogyan magyarázzuk azt, hogy agysérülések a következtetési képesség károsodásához vezethetnek? Megjegyzés: Az érv erős, de nem végzetes, hiszen a szubsztancia-dualizmus válaszolhat erre úgy, ahogy az ókorban Platón, vagy Plótinos tette, hogy ti. "úgy kell elképzelnünk a test és a lélek kölcsönhatását, mint a magot a földben. A föld jelképezi az agyat és a mag a lelket/elmét. A kettő, jelenleg (amíg a lélek "a testbe van zárva"), elválaszthatatlan egymástól, és egyik a másikra hat, s ha az egyik sérül, akkor a másik is sérül. Mint ahogy a mag is elhal, vagy károsodik, ha a föld károsodik, vagy szennyeződik körülötte.
4. Ha a léleknek nincs kiterjedése, és nem anyag, akkor mégis hol van? Ha nincs kiterjedése, akkor az én lelkem, nem lehet énbennem, nem lehet az én agyamban, az én testemben stb. De akkor az én lelkem, hogy kapcsolódik énhozzám, és hogy lehetséges az, hogy az én testemhez, és nem a szomszédom testéhez kapcsolódik?
Megjegyzés: ez az érv felettébb kínos a szubsztancia-dualizmus számára, mert ezen a ponton tovább kell lépjen a feltételezések sorában. Már nem csak azt kell feltételezze, hogy van valami, ami érzékszervileg nem tapasztalható, hanem azt is, hogy: a.) a világmindenség olyan, hogy van mentális/spirituális szférája/vetülete is; b.) létezik egy transzcendens lény, Isten, aki nem anyagi minőségű, végtelen és spirituális lény, aki a lelkeket "valahogy", abban a más dimenzióban, amiben létezik, magában "hordja". A szubsztancia-dualista, ha kitart álláspontja mellett vagy a.) vagy b.) álláspont mellett el kell kötelezze magát. Ugyanakkor gondolhatjuk azt is, hogy ez, nem gyöngíti a szubsztancia-dualizmust, hanem mindaz amiről eddig szó volt, egyben egy istenérv is, a tudatból vett istenérv. Mert a mentális jelenségek nem csak arra mutatnak rá, hogy a gondolkodás (és az érzelmek, az akarat, meg a percepció stb.) nem anyagi dolgok, hanem arra is, hogy ezeknek a spirituális jelenségeknek és történéseknek, elégséges adekvát okuk kell legyen, s ez az ok Isten, vagy valami olyasmi. Mindazonáltal, más oldalról is közelíthetünk a kérdéshez. Vannak erős ateista érvek, amelyek a mellett érvelnek, hogy nincs Isten. Ilyenek például, hogy töménytelen mennyiségű ártatlan (vagy legalábbis annak tűnő) szenvedés van a világon, és az is, hogy Istenben sokan nem hisznek. Ha volna Isten - mondja az ateista érv - akkor bizonyára Ő a legfontosabb lényeg a létezők sorában, s e lényeg, bizonyára azt akarná, hogy minden értelmes lény, legalább azzal a minimális tudással rendelkezzék felőle, hogy létezik. Ez sokféleképpen megvalósulhatna, de nyílván a legegyszerűbb módja az volna ennek, ha volna róla empirikus tapasztalásunk, vagy, ha nem is közvetlenül róla, de valamiről, ami minden kétséget kizáróan és minden értelmes lénynek az Isten létezését bizonyítaná, de ilyen biztos alaptudás nincs a kezünkben. Ezek az érvek erősek, de mégsem végzetesek a szubsztancia-dualizmus számára, mert ha szigorúan vizsgáljuk az ateista érvek bizonyítóerejét (azt, hogy pontosan mit és mennyit bizonyítanak), akkor kiderül, hogy ezek az érvek (ha egyáltalán megállják a helyüket; de ennek kifejtése most meghaladja e tanulmány kereteit) csak egy erkölcsileg jóságos Isten létezését teszik valószínűtlenné, de egy erkölcsileg közömbös Isten létét nem. (Hiszen gondoljuk meg: egy erkölcsileg közömbös Istennek nem célja és nem "kötelessége", hogy nekünk bármilyen biztos tudást adjon az Ő létezése felől, és a szenvedéssel sem fog foglalkozni, mivel amorális. Ez persze más kérdéseket vet fel, de most nem tágítjuk tovább ezt a kört, mert már így is nagyon messzire tértünk az eredeti témától.)

B.) TULAJDONSÁG-DUALIZMUS

A szubsztancia: lényeg, sűrítmény; a tulajdonság pedig, egy szubsztanciának egy bizonyos jellege. Egy egészen naiv példával élve: A szubsztancia olyasmi, amiről el tudjuk képzelni, hogy a világegyetemben ne legyen más, mint csak az az egy valami. Tegyük fel, hogy József 60 kg. súlyú férfiú. Ez esetben el tudjuk képzelni, hogy az egész világegyetem ne álljon másból, mint Józsefből. Nem tudjuk viszont elképzelni, hogy a világegyetem ne álljon másból, mint abból, hogy "60 kg. súlyú". Kell valami, ami ilyen súlyú ahhoz, hogy a "60 kg súlyú"-t is a világegyetem részének tekinthessük. József tehát szubsztancia; a "60 kg. súlyú", pedig tulajdonság.

Tulajdonság-dualizmus azt állítja, hogy a mentális állapotok az agy nem-fizikai tulajdonságai. Vagyis hogy az agynak számos fizikai tulajdonsága mellett (súlya, színe, vérellátása stb.) nem-fizikai tulajdonságai is vannak, és ilyen a (1) tudatosság, a (2) fájdalom állapotában levés, az (3) a hit, hogy hétfő van, az (4) a vágy, hogy minél előbb péntek legyen stb.

A tulajdonság-dualizmus egyik legfontosabb változata az epifenomenális tulajdonság-dualizmus (a rövidség kedvéért 'epifenomenalizmus'). Eszerint az agy fizikai tulajdonságai okoznak nem-fizikai tulajdonságokat az agyban, a nem-fizikai tulajdonságok azonban nem okoznak fizikai tulajdonságokat. Történetünkben pl. a László agyának aktiválása két dolgot okoz: azt a gondolatot (nem-fizikai), hogy OROSZLÁN!, és az elfutás tevékenységét. Maga a gondolat azonban nem okoz semmit, hanem tétlen, tehetetlen. Ami okoz valamit az az agy állapota.

Ellenvetések az epifenomenalizmussal szemben
1. Az agy fizikai állapotai hogyan okozhatnak nem-fizikai állapotokat?
2. A fiziológia magyarázó teljessége ugyan nem okoz gondot az epifenomenalista számára, de ezért nagy árat kell fizessen, ui. fel kell adja azt, hogy
- egyes mentális állapotok cselekvéseket okoznak
- egyes mentális állapotok más mentális állapotokat okoznak (Azt gondolnánk, hogy László OROSZLÁN gondolata félelmet okozott benne; ehelyett azonban azt kell mondanunk, hogy a félelmét egy további fiziológiai állapot okozta, mely egyben a cselekvését is kiváltotta.)
3. A tulajdonság-dualizmus magyarázó gyengesége. Az epifenomenalizmus sem magyarázza, csupán adottnak veszi, hogy
- az agy fizikai állapotai nem-fizikai állapotokat képesek okozni
- a mentális állapotok tudatosak lehetnek
- a mentális állapotok szólhatnak a világról

A dualizmus értékelése:

Véleményem szerint az epifenomenalizmus teljesen elfogadhatatlan, a második ellene szóló érv miatt.

A szubsztancia-dualizmus valóban óriási nehézségekkel küzd, ez a 3. de főleg a 4. ellene szóló érvben mutatkozik meg, de szerintem, a mellette szóló érvek erősebbek.
A kommunikáció, az akarat, a következtetési képesség, és az öntudat, véleményem szerint meghaladják az anyag képességeit. Nekem furcsának tűnik az az elképzelés, hogy, ha az élettelen anyagot, ha sokáig kitesszük a véletlen változásainak, akkor, egyszer csak önmagára ébred, érez, gondolkodik, reflektál önmagára és a külvilágra. Nem tudom nem észre venni azt sem, hogy az érzékelésnél két különböző dolog történik egyszerre (neuronok tüzelése és a képzetek (pl. a kékség) felbukkanása "valahol") Nem tudom tagadni, hogy ez a kettő, kettő és nem egy. És azt sem, hogy "az a sok" (agyvelő, vér, idegek, atomok, molekulák stb.) "azt az egyet" (pl. a kékséget) létrehozva "valami egészen más", mint amit létrehoz.
És a szubsztancia-dualizmus mellett szóló negyedik érvet is erősnek érzem. De ez az én véleményem, az olvasó véleményét és következtetését őrá bízom.

 
2006-05-09
Időnként elismerjük, hogy hülyék vagyunk, hogy a másik ember is az, mégis kézen fogjuk egymást.

Müller Péter drámaíró, a magyar spirituális irodalom nagyágyúja így érzékeltette a veszprémi közönséggel a szeretet fogalmát Boldog lelkek tánca című előadásában.

Egy asztal, egy szék és egy ruhafogas. Ennyiből állt a Petőfi Színházban vasárnap késő délután a díszlet. A külcsín most nem számított, sőt: a szolid színpadi élmény leg-alább nem korlátozta a közönség figyelmét abban, hogy saját belső élményeikre összpontosítsanak.

Müller Péter ugyanis - önmagához hűen erős spiritualitással nyakon öntve - az emberi lét általános kérdéseit feszegette, illetve adott rá választ a maga módján. Így az elhangzottakra adott lelki reakciókkal mindenki aktív részese lehetett az előadásnak. A halálközeli élménye után serény útkeresővé vált író rávilágított arra, hogy mennyire hajlamosak az emberek a saját igazságukat egyetemes valóságként elkönyvelni. Minden ember egy különálló univerzum, amit egy másik ember soha nem ismerhet meg teljesen, de még ő maga sem. A beszélgetéseink jelentős része pedig felületes: óvatoskodás, félelem, dac és sértődöttség miatt nem adjuk ki magunkat egykönnyen. Müller Péter szerint jó, ha úgy tíz-tizenöt igazán mély beszélgetés zajlik le egy házasságban, mikor „a lélek a lélekhez ér“, egyébként mindenki benne él a saját „varázslatában“. Az író kijelentésére a materialista és az úgynevezett „spirituális igazságok“ összevetésével világított rá.

A materialista felfogás szerint teljes mértékben a körülmények határozzák meg életünket, míg a spirituális igazság szerint mi magunk formáljuk, varázsoljuk élethely- zeteinket hitünk és gondolataink által, tehát egy ember önmagát alakította olyanná, amilyen. Bizonyos keretek vannak, de a varázserőnk sokkal nagyobb, mint ahogyan azt bárki is képzeli. Ha elfogadjuk ezt, utólag fel lehet ismerni, hogy a buktatókat saját magunknak hoztuk lét-re, és lehet tudatosan változtatni rajta.

Müller Péter okfejtése egyrészt nyomasztóan hat, hiszen iszonyú felelősséget tesz az emberre, másrészt a szkeptikusabbak számára elsőre emészthetetlennek tűnhet. Érdemes talán kicsit köznapibb formában is átgondolni. Teljesen logikus, hogy az életben arra figyelünk fel, ami foglalkoztat bennünket, így arra is reagálunk. Mondjuk egy utazásról hazatérve úgy tűnik, mintha csak az adott országról szóló hírek szólnának mindenhonnan. Ez valószínűleg nem így van, csak akkor épp azt vesszük észre, mert az érdekel bennünket. Az író a szellemvilágot és a halált pe-dzegető gondolatai már kissé „erősebbek“, mondjuk bizonyára könnyebb úgy élni, ha a halált laza tudatállapot-változásként kezeli valaki.

Az előadás után a közönség kérdéseire válaszolt Müller Péter. Egyik szemfüles néző felfigyelt arra, hogy a közönség soraiban jóval több a hölgy, mint a férfi. Az író erre az észrevételre azt felelte, hogy ő a szeretetről beszél, azt pedig jobban megértik a nők. Szeretetcentrikus világban élünk, viszont pont ezt az egyet nem tudjuk igazán elérni, és ebből adódik minden nehézségünk. Szerinte nem az az igazi probléma, hogy férfiuralom van, hanem az, hogy a „hülye férfiak“ uralma. A „gyárilag, tisztán előállított“ férfi szerinte nem materialista, hanem idealista, aki hisz a hitben, hűséges és önfeláldozó. A további kérdések az istenkeresés, betegségek, emberi kapcsolatok témakörét érintették. 

Valaha az ember nem úgy élte meg önmagát, mint manapság.
Ma azt hisszük, hogy minden érzés, minden gondolat csakis bennünk van.
Hogy minden, ami történik a lelkünkben, csakis a mi magántörténetünk. Hogy minden benső történetünk csakis a saját fejünkben játszódik le. Én vagyok szomorú, én vagyok kéjsóvár, én gyűlölködök. Én szomjazok gazdagságra, hatalomra, énbennem villannak gyilkos indulatok – de ugyanakkor én vagyok nyugodt, én vagyok békés, én vagyok boldog, bizakodó és jóakaratú.
Minden bennem játszódik le. Az én génjeimben, az én agyamban, az én lelkemben.
Az én saját lényemben, melynek senkihez sincs köze.
Ma úgy véljük, hogy csakis saját, magántörténetünk van.
Magánügyünk. Magánsorsunk.
Magának boldog az ember. És magának boldogtalan.
A „Nincs Szeretet” világnak, amelyben élünk, ez a valóságtudata.
S ez nem így van.
Valaha, ha valaki olyan csúnyán viselkedett, mint a túloldali ji-king patkánya, azt mondták rá, egy gonosz szellem megszállta őt.
Valaha úgy látták, hogy lelkünk kapcsolatban van az egész látható és láthatatlan világgal. És egyszerre vagyunk adók és vevők. Ha agyadat elborítja a gyilkos indulat, médiumává válsz a világ összes gyilkos, pusztító erőinek.
Ha nagyravágyó vagy, bevonzod mások nagyravágyását.
Egy feldúlt emberre rácsimpaszkodnak az összes zaklatott lelkek - s feldúlhatja egész környezetét.
A legtöbb bűnös, ha elkövette a bűnt, utána nem érti, hogy mi történt vele. Még mielőtt elindulna benne az önigazolás mechanizmusa, nem érti, miért tette a bűnt.
Úgy érzi, mintha nem ő tette volna.
Az, hogy egy börtönben a legtöbben azt mondják, hogy ők ártatlanok, nemcsak másoknak szóló hazugságok, de úgy is érzik, valóban, hogy nem tettek semmit. Illetve, hogy amit tettek, mintha nem ők tették volna. „Nem tudom, mi történt”…”Nem emlékszem, csak az utolsó pillanatra”…”Nem akartam!… Nem értem, hogy tehettem ilyesmit…” – ezek a visszatérő vallomások.
A nácizmus bukása után sok százezer szadista tömeggyilkos érezte úgy, hogy olyasmit tett, amit nem akart. Nem bűntudatot érzett, hanem értetlenséget.
Egy magyar dokumentumfilmben előkeresték azt a szörnyeteg asszonyt, egy ávóst, aki sok évtizeddel ezelőtt a kitelepített nők barakkjaiban felügyelő volt. Egy öreg néni bukkant föl, a már szintén idős, egykori rabok közé. Egy szelíd, zavart nénike jelent meg az ajtóban. Kis retiküljét riadtan szorította a markába. Nem értette, miért utálják őt. Elfeledte, hogy valaha csizmával rugdosta ezeket az asszonyokat. Éheztette, verte őket, lehet, hogy meg is ölt néhányat – de nem emlékezett rá.
Nem azért, mert hazudott, hanem azért, mert régen más erők vették körül. Más erők „szállták meg”. Egy szadista világ erőinek médiumává vált, s ez később úgy tűnt számára, mintha nem is vele történt volna. Mintha nem is ő tette volna, amit tett.
Megszállta a kor „ördöge”, maga is „ördöggé” vált. És amikor ez a rettenetes összműködés megszűnt, nem érzett utána különösebb bűntudatot, mert amit tett, azt nem érezte személyes ügyének. Voltak, akik a rosszat kifejezetten parancsra tették, és fölfelé mutogattak, de a legtöbbnek nem is kellett semmiféle parancs.
Azt tették, amit akkoriban „kellett”.
Ahogy a falombok, ha elmúlik a szélvihar, „elfelejtik” a vészes, süvítő üvöltésüket, s újra békésen sustorognak a napsütéses nyugalomban, úgy felejti el aljas magatartását az ember is, akin átsüvített a korszellem pusztító vihara.
De ne hidd, hogy ez csak a történelmünkkel van így.
Azért mondtam csak el, hogy éreztessem: soha senki sincs egyedül. Ez csak a mai atomizált, ostoba lélektudatunk téveszméje, hogy csupán bennünk, egyes-egyedül bennünk dől el minden. Hogy nem függünk senkitől. Nem hat ránk senki, mert olyanok vagyunk, mint a hermetikusan zárt konzervdobozok.
Nincs így.
A rossz erőktől naponta meg kell tisztítani magunkat.
Az „ördögűzésnek”, az ártó „rossz szellemektől” való megszabadulás titkának minden ősi hagyomány és minden vallás a tudatában volt. Egy sámánnak, egy gurunak, egy tibeti gyógyítónak, egy taoista bölcsnek éppúgy feladata volt az ördögűzés, mint Jézus Krisztusnak. Később ezt a tudást az emberiség elfelejtette. Illetve nagyobb baj történt: összetévesztette a megszálltat a megszállóval, ahogy azt a legsötétebb inkvizíciós pereknél láttuk, ahol sokkal inkább a tudatlan papokat kellett volna megtisztítani, mint meggyötört áldozataikat.
Miszogi-nak hívják azt a gyönyörű szertartást, melyben a japán harcművész naponta megtisztul. Ez még az ősi vallásos sinto hagyományból ered. A harcos minden hajnalban egy hideg vízesés alá áll, és miközben zubog rá a magasból a kristálytiszta víz, imával tisztítja meg magát a rossz hatásoktól. A napi fürdés és imádság mindig is hozzátartozott egy normális kultúra életrendjéhez.
Ez különös hangoltságot adott.
Azt mondták, a jót, a tisztát, a magasrendűt csak a Jó, a Tiszta és a Magasrendű képes befogadni. A lélek tisztátlan vágyai, melyek állandóan újratermelődnek, magukhoz vonzzák a méltatlan erőket – a rosszat, az ártót, a lealjasítót. Nincs ember, aki ez ellen védve lenne, mert az élet nem magánvállalkozás, hanem végtelen erőhálózat. Láthatatlan szálakból szőve. Egyszerre hatunk s vagyunk hatása alatt százféle erőnek.
Tiszta pedig semmi sem marad magától
Sem a testi, sem a lelki vagy a szellemi világban.
Amit az ember magára hagy, és nem törődik vele, az bekoszolódik – tudjuk jól. Ez a lelkünkkel is így van.
És a kosz a koszt vonzza.
Amire hangolod magad, azt fogadod be. Annak leszel médiuma, eszköze, tettestársa és megvalósítója. És ez a törvény nemcsak a látható, hanem a láthatatlan világra is vonatkozik.
Jó pillanatainkban angyalok vannak körülöttünk.
Ha nem is látjuk, de érezzük őket. A reggeli fürdésnél gondolj a lelkedre is. Mosd meg azt is, és kérj védelmet a világban működő rossz erők ellen.

Müller Péter

Vagy hetven méterrel lekörözi Tajvan csúcstartóját, a Taipei 101-et a legújabb kínai felhőkarcoló, az 580 méter magasra tervezett Shanghai Center. A szupermagas épület a Shanghaiban épített óriás toronyhármas utolsóként elkészülő tagja lesz. 

 

 

Sir Norman Foster irodája felett diadalmaskodott az amerikai Gensler, amikor bejelentették, hogy az ő tervük alapján épül a szárazföldi Kína legmagasabb tornya, a „Sanghai Sárkány”. Az 581 méter magas felhőkarcoló kivitelezése még ebben az évben megkezdődhet, nem messze a dél-kínai város két másik szupermagas épületétől, az 1998-ban befejezett Jin Mao Buildingtól (421 m), illetve az elvileg idén átadásra kerülő Shanghai World Financial Centertől (492 m).

 

 

 

 

 

A lágyan ívelő, 118 emeletes Shanghai Sárkánynek semmi esélye nem lesz a világ legmagasabbjának címére, ugyanis az egyelőre be sem fejezett Burj Dubai máris nagyobbra nőtt, és már a hatszáz méter közelében jár. Kínának csekély vigasz lehet, hogy egy másik Dubaiba tervezett, nem kevesebb mint 1200 méter magas toronyban kínai származású tervezők játszanak kulcszerepet: az Al Burj építészei Chien Chung és Li Chung Pei, a Louvre piramisáról közismert I. M. Pei fiai.

Egy kese lány-csak mese tán'-,
oly' szomorún élt,
mint egy idegen, 'kit szerelem még el nem ért.

De az a szép, hogy ad az Ég:
kövér Hold volt-,
s egy vándor Anitszirknek egy dalt dúdolt:

Te vagy az én kincsem-rád találtam-,
ragyogsz, mint az élet a gyertyalángban.
Nem adom a kincsem, szép virágom-,
nem vehet el senki az égvilágon!

Az repülés, szárnyalás,
csillagtánc volt-,
egy ölelés, egy elvarázsolt, örök csók...

De útra kél, 'kit hív a szél,
az elfogyó Hold-,
a vándor szép dalából hazug szó szólt...

Délkelet-magyarország földjei alatt rejtőzik Európa egyik legjobban őrzött energiatitka, egy hatalmas földgáztartalék, amelyet sokáig elérhetetlennek tartottak, írta a The Wall Street Journal Europe.

 

A Makói Árok évtizedeken át csak olajipari szakemberek szűk csoportjának jelentett valamit. Ez megváltozott áprilisban, amikor az amerikai Exxon Mobil, a világ legnagyobb olajtársasága részesedést vásárolt a vállalkozásból. Magyarországon már előtte is újságfőcímek hirdették, hogy nem csak Magyarország lehet önellátó földgázból a makói vagyonnak köszönhetően, hanem összes kelet-európai szomszédját is elláthatja, emlékeztetett az újság. Ez azonban nem várható egyhamar, mert a gáz kemény kőzetben van, amelyből nem szabadul ki egykönnyen. Korábban az ilyen, úgynevezett nem hagyományos olaj- és gázlelőhelyeket a nagy olajcégek túl nehéznek és költségesnek minősítették.A növekvő energiaárak és a technológia fejlődése miatt ez a felfogás változóban van, és a befektetett dollármilliárdok végül is segíthetnek a világkereslet nyomásának enyhítésében, írta a lap.

A makói földgázvagyont a világ egyik legnagyobb nem hagyományos lelőhelyeként emlegetik. A koncessziós kanadai Falcon Oil & Gas Ltd. úgy becsüli, hogy a koncessziós területe körülbelül 1,2 billió köbméter földgázt tartalmaz. Ez háromszor annyi, mint Nagy-Britannia bizonyított földgázkészlete, írta az újság.

A makói kitermelés ugyan nehezebbnek ígérkezik, de van egy nagy előnye: Makó az európai gézvezeték-hálózat közepén van. - A piac készen áll, a térségben az értékesítés nem lesz probléma - idézte a The Wall Street Journal Europe a Mol kutatási-termelési divízió vezérigazgató-helyettesét, Áldott Zoltánt.

A washingtoni Jamestown Alapítvány elemzése szerint a makói földgáz iparszerű kitermelése 2011-től várható, 2012-től kezdődően évente 10 milliárd köbméteres teljesítménnyel. Összehasonlításul: az európai gázfogyasztás negyedét fedező orosz Gazprom tavaly 548,5 milliárd köbméter földgázt termelt. Magyarország éves gázfogyasztása 14-15 milliárd köbméter.

 

Forrás

 

 

Once upon a time we had a lot to fight for
We had a dream, we had a plan
Sparks in the air we spread a lot of envy
Didn't have to care once upon a time

Remember when I swore
My love was never ending
And you and I would never die
Remember when I swore
We had it all
We had it all

Sail away, it's time to leave
Rainy days are yours to keep
Fade away, the night is calling my name
You will stay, I'll sail away

Once upon a time we used to burn candles
We had a place to call a home
The dream that we lived
was better than divine
Everyday was like a gift
Once upon a time

Remember when you swore
Your love was never ending
That you and I will never die
Remember when you swore
We had it all
We'd never fall

Sail away, it's time to leave
Rainy days are yours to keep
Fade away, twilight's calling my name
You will stay, I'll sail away

No reason to lie
No need to pretend
I'm grateful to die
To live once again
I'm fearless to fly
And reach for the end
And reach for the end
ohhohhhohhhohhh...

Sail away

Sail away, it's time to leave
Rainy days are yours to keep
Fade away, the night is calling my name
You will stay, I'll sail away

Sail away
The night is calling my name
Sail away

If blood will flow when flesh and steel are one
Drying in the colour of the evening sun
Tomorrow's rain will wash the stains away
But something in our minds will always stay
Perhaps this final act was meant
To clinch a lifetime's argument
That nothing comes from violence and nothing ever could
For all those born beneath an angry star
Lest we forget how fragile we are

On and on the rain will fall
Like tears from a star like tears from a star
On and on the rain will say
How fragile we are how fragile we are

On and on the rain will fall
Like tears from a star like tears from a star
On and on the rain will say
How fragile we are how fragile we are
How fragile we are how fragile we are