Hiába csitítom láz
éget, szánom beteg magam,
de gyengülő erőmmel
újra megpróbálom,
hogy téged visszatartsalak.
Ne menj! Hidd el, mind
visszajöttek, kemény
a szívem, meg nem bocsát,
kitől elfordulsz, oly árva,
ha fél, nem ér semmit
a vigasztalás. Lelkem
hűséggel feláldozom,
már nem csal meg többé
a remény, kit kerestem,
itt van, megtaláltam,
legyen a magány, ha
mégis elítélsz. Minek a dac,
a büszke csakazértis?
Hová mennél?, rám nem
lelsz sehol, mi megtörtént
egykor végleg elenyészik,
de olcsó szerelmed árulom.
Ne menj, hidd el mind
visszajöttek, kemény
a szívem, meg nem bocsát,
kitől elfordulsz, nem vár soha
vissza, ma még szeretlek!,
kérlek, ne menj tovább!

Nézd, hogy alszik a lepke a falon,
és hogy milyen kék még mindig az alkarom,
barna a szemem és piros a szám...
ugye sosem figyeltél rám igazán?

Hallgasd, ahogy nyikorogva nyílik az ajó,
az éjjeliszekrényen két doboz altató,
az orvosom is csodálkozik, hogy még élek...
ugye sosem értetted, miről beszélek?

Látod, hogy széttört már minden álmom?
Hallod, a hangom már nem találom...
Neked beszélek, legalább nézz rám, ember!
És kérlek ne menj... ne menj el!

Bolygók robbanhatnak szét,
összekuszálódhat
a világmindenség évmilliárdos rendje,
de a „primo amore”,
– az elsődleges, az ősszerelem –
lebegni fog
az elnéptelenedett világűrben is,
mint az Úr lelke a vizek felett.



És ha moccanó életet észlel
bárhol az univerzumban:
azonnal beleköltözik,
mert a halhatatlan szerelem
csakis halandók izzó tavaszában
hajthat virágot, csodaszépet.



Ám ehhez az kell,
hogy újra halandók legyünk,
nem pedig gépek.


Így vetve véget rosszkedvünk telének.

Az út a felhők közt vezet át,
zöldell a tavasz a patak mentén -
hullt szirmokat sodor a sebes ár,
illatuk messze hordva szét.

Csendes kunyhóm a hegyekre néz –
fűzfák sűrűje kicsiny könyvtáram.
Derűs napokon fölöttem az ég
áttört fényt bocsájt köntösöm ujjára...

Kár elrontani, kár,
buta kis életünket,
úgyis ritka az ünnep,
úgyis jön a halál.
Mind, ami konc, ami érdem,
ami lehet, be kicsi!
Maga az ember, ahogy van,
túlhitvány valami.

Sír bennünk az igaz szív
s éppúgy sír a komisz;
kár, hogy túlsokat ártunk
fölöslegesen is.
Pénz, hiuság, becsület: mind
szánalmas csatatér,
s csábit a szó, hogy a lélek
nyugalma többet ér.

Csábit a szó, de a béke
ahogy jön, megy is a perccel;
(könnyü annak,
aki helyett más a gazember!)
Tűnik a perc, s az örök föld
bestiái miatt
meggyűlöljük az égi
prédikátorokat.

Kár elrontani, mégis
rontjuk az életünket,
pedig ritka az ünnep
s úgy is jön a halál.
Küzdünk, sírva, vagy árván,
mint kit a cél megúnt,
s mindegy a cél, az eszközökért
együtt lakolunk.

Lennék én törött szürke kis kavics, egy a százból,
Lennék én csak porból sárból, nem pedig topázból,
S volnék átlagember a milljomodik darab,
Aki minden áldott reggel a munkába szalad,
S mint csörtető dúvad, primitív ösztönlény,
Fűben megbúvó, szerény virágú kis növény
Aranyhal, mely nem ismeri a múltat s jövőt,
Egy kisegér, mely magvakért futja be a mezőt,
S volnék utcapor, mit elseper a rideg szél,
Vagy eszelős bolond, ki csak önmagának beszél,
Vagy picike pont érzelmek s vágyak híján
Szakad ideg egy ismeretlen vadásznak íján
Vagy egyszerűen a Semmi volnék én szívesen,
Mindenkitől távol, gyűlölt zord idegen,
Nem volna szívem és lelkem, kihunyna a szemem,
Nem kötne Tihozzátok ily összetett érzelem....

Hallgasd a szelíd dalt szíveddel,
érted sír, s mert reméli: tetszhet.
Halk és könnyű, mint lehellet:
Moha fölött fut így a csermely.

Ismered a hangot (s szeretted?):
ragyogását már fátyolozta,
mint bánatos özvegy, de tiszta
büszkesége mit sem felejtett,

s ha őszi szelek hasogatják
nagy fátylát, libbentve mutatja
az ámult szemnek, hogy alatta
csillagként ragyog az igazság.

E hang, hogy újra rátaláltam,
azt mondja: életünk a jóság,
s minden gyűlölség és mohóság
nyugtalan elvész a halálban,

s mondja: a szív egyszerűsége
felett örök glória reszket,
s aranylakodalom a legszebb
s a győzelem-nélküli béke.

Szeresd: szerelem dala, szent hit,
makacs hit ez és nászi ének.
Hisz maga is gyógyul a lélek,
mikor egy másik lelket enyhít!

"Fáradozik" s "az Úrhoz óhajt",
haragtalan tűrés a gyásza,
s oly tündöklő a tanitása...
Hallgasd csak, óh hallgasd a jó dalt.

Vagy egy nagy mű, - vagy egy nagy szenvedély.
Vagy égő nyár, - vagy gyémántfényű tél.

Vagy az Úristen, - vagy az emberek.
Vagy a kolostor, - vagy fészek-meleg.

Vagy a csúcsok nagy, edző hidege,
Vagy egy asszony simogató keze.

Vagy fent, vagy lent, élőn, halálra-váltan,
Jaj, csak ne felemásan, felemásan!

1934 május 19

Ezt a libegést, karcsuságot,
könnyüséget és bánatot!
Ha kezedbe veszed, vigyázva fogd.
Két ujjal téptem, lepke alól.
Ha ereszteném, ő is szállna.
Halványkék, szárnyas libegéssel,
ő is a lepkék után járna.
De más a sorsa.
Nem hal meg szépen. –
Eltikkad gyürüs ujjaim,
s tenyerem forró börtönében

Néhány éven belül Budapest második Városligetévé válna a jelenleg hányatott sorsú 11 hektáros Orczy-kert. A befektetői, önkormányzati és európai uniós források bevonásával megvalósítani tervezett, 45-50 milliárd forintra taksált beruházás nyomán a ma még elhanyagolt, egykor szebb napokat látott területet színvonalas közparkká, kulturális és sportcentrummá fejlesztené a fővárosi önkormányzat és a Józsefváros.
Jövő év elején kezdődhetne az a munka, melynek első lépéseként 2008-ban nyílna meg várhatóan a VIII. kerületi Orczy-kert területén egy új közpark, majd további fejlesztésekkel a főváros második Városligete válhatna a Nagyvárad tér és a Klinikák között elterülő 11 hektáros kertből. A ma meglehetősen lepusztult és elhanyagolt terület teljes átalakítási és felújítási költségei elérhetik a 45, de akár az 50 milliárd forintot is.
A munka a kert egy részén hajdan működő BKV buszgarázs erősen szennyezett talajának kicserélése és a terület ártalmatlanítása. Csak ez a revitalizációs munka mintegy 2,4 milliárd forintot emészt fel és két évig tart - mondta a Népszavának Mitus Zsuzsanna, a VIII. kerületi önkormányzat alpolgármestere. Csak ezt követően indulhatna a kert teljes átépítés és újra parkosítása.
Az új park kialakítása mintegy 15 milliárd forintba kerül, ennek terve szerepel a főváros középtávú fejlesztési tervében, a Podmaniczky-programban és a II. Nemzeti Fejlesztési Tervben, melynek keretében uniós forrásokat is remél a főváros a beruházásahoz - nyilatkozta Bakonyi Tibor főpolgármester-helyettes. A park hasznosításának végleges tervein még dolgozik a főváros és a kerület, a költségekbe állami forrásokat is bevonnának. A tervek szerint a kertben helyet kapnának kiszolgáló-létesítmények, kerthelyiséges étterem, mélygarázs, sportpálya és egy tornacsarnok is. Felújítanák és csónakázótóvá alakítanák a halastavat, lovaspályát alakítanának ki, és megújulna a szabadtéri színpad is. (Népszava)

Táncol az eleven tűz, a holdra szegezi a lángját
Táncol, és vadakat űz, a széllel keresi a párját
Bárhol ha mellé ülsz, érzed féktelen vágyát
Táncol, amíg elszédülsz,
Nehogy rábízd éjjeled álmát!

Vén völgy mélyén halvány fény,
Hajnali tűz kél nem várt rém,
Átkel a hídon a folyónál,
Átfut az erdőn, bosszút áll.
Zord hegyek csúcsát elérné
Emberek búját megnézné,
Vándorok útját bejárná,
Ha égen a felhő nem várná.

Ártó tündér varázsol,
Olvad az élet a dalától,
Vérvörös fényt szór magából,
Tűzszívű szolgát halálból
Zord hegyek csúcsát elérné,
Emberek búját megnézné,
Vándorok útját bejárná,
Ha égen a felhő nem várná.

Minden álmom színesre festett,
messzire gurult üveggolyó.
Idővel egyre szelídebb leszek,
hiába vagyok megvadítható.

Már többet hallgatok, mint ítélek,
bár súllyal se több, mint éllel a szó.
Vasfog az idő az ember szívének,
ha minden színjáték megtanulható.

Hát eljátszom azt, hogy ennyire vittem.
A bűneim közül semmit se bánok.
Már átéltem mindent, amiben hittem:
az tesz emberré, hogy újra hibázok.