Sokszor gondolok Rád .. 

 

 

A volt Gresham biztosító székháza a város egyik legpazarabb palotája, a magyarországi szecesszió műremeke. A Quittner Zsigmond és Vágó József tervei szerint 1907-ban épült palotát luxusszállóvá alakították.

Az épületre Angliában kiírt nemzetközi pályázatot a magyarországi historizmus egyik vezető építésze, sok más budapesti épület tervezője, Quittner Zsigmond nyerte el, 1905-1907 között az ő elképzelései alapján épült meg a gazdag szépségével és mozgalmas homlokzatával szinte szobrászati műnek ható iroda- és lakóház. Az építész munkatársa Vágó József neves szecessziós építész volt, a gazdag épületplasztikákat olyan kiválóságok készítették, mint Maróti Géza és Telcs Ede, a lépcsőházi üvegablakok Róth Miksa, a kovácsoltvas korlátok Jungfer Gyula műhelyéből kerültek ki. A tér is Quittner koncepciója kedvéért kapta meg ekkor az Akadémiától a Lánchídig ívelő körív jelenlegi szabályos formáját.

 

A Gresham-palota a magyar szecessziós építészet kiemelkedő épülete. Budapest V. kerületében található, a Roosevelt tér 5-6. szám alatt.

Története

Quittner Zsigmond és a Vágó fivérek tervei alapján épült 1907-ben, a londoni The Gresham biztosítótársaság budapesti székházaként. Földszintjén egykor a híres Gresham Kávéház működött, e kávéházban tartotta összejöveteleit a Gresham-körnek nevezett művészeti társaság.

Medgyessy Péter cége, a Medgyessy Consulting 1998 őszén 100 ezer dollárt kapott azért, hogy befolyásolja az V. kerületi szocialista képviselők szavazatát a Gresham palota eladásával kapcsolatban az eladás javára. Az eladás, a privatizáció megtörtént. Ezt az ügyet később a Gresham-lobbibotrányként emlegették.

A botrányt kirobbantó Demokrata és Magyar Nemzet később pert veszített Medgyessyvel szemben, és helyreigazítást kellett közölniük azon állításukkal kapcsolatban, miszerint Medgyessy pénzt osztott volna szét a Gresham-palotával kapcsolatos megbízási díjából az V. kerületi szocialista önkormányzati képviselők között. Medgyessy a lobbizás tényét soha nem tagadta, maga is büszkén nyilatkozott róla:

„Na hát, először hadd mondjam, hogy a Gresham ügyre irtó büszke vagyok. Hogyha valaki most arra elsétál és megnézi, hogy hogy néz ki ez a palota ma és hogy nézett ki akkor, amikor ugyan senki nem lobbizott ebben az ügyben, viszont rothadt az épület, omlott le a fal. Szégyene volt a város központjának. Akkor ahhoz képest én borzasztó büszke vagyok, hogy én abban részt vehettem, segíthettem. Alátámasztottam azt, hogy megéri az önkormányzatnak ezt a területet, ezt az épületet eladni, hogy ezt felújítják, hogy pénze lesz és a többi. Tehát ez nagyon jó…”^[2]

 

Forrás

Hild József remekét 1880-ban vásárolta meg a londoni székhelyű életbiztosító társaság, s húszévi használat után vé-gül elszánta magát a bon-tásra.

A klasszicista remek helyére szecessziós csoda került: Quittner Zsigmond és Vágó József alkotása minden ízében a századelő robbanásszerű fejlődését tükrözte. Telcs Ede és Maróti Géza készítette a szobrokat, Róth Miksa az ólomüvegablakokat, Jungfer Gyula a kovácsoltvas díszeket.

A földszinten és a félemeleten egy kiváló kávéház mellett irodák és üzlethelyiségek kaptak helyet. Az épületet átszelő, üvegkupolás vasszerkezettel lefedett passzázsokban előkelő boltok nyíltak, az emeleteken pedig elegáns, modernül felszerelt lakások voltak. A ténylegesen négy házra osztott palota a vagyonos polgárok, arisztokraták, művészek kedvelt lakóhelyének számított.

Az első, második és harmadik szinteken két-két hatalmas lakást alakítottak ki, a negyediken négy-négy lakás kapott helyet. Legfölül voltak a házmesterlakások és mosókonyhák, a pincében pedig a központi porszívó berendezései. A közlekedést mahagóni- liftek segítették, a kényelmet gőzfűtés és központi melegvíz-ellátás biztosította. A lakók kezdetben választhattak elektromos és gázvilágítás között. Az otthonok fényét díszes üvegek, stukkók, csodás kialakítású fürdőszobák emelték.

 

Az épületet 1952-ben államosították, a lakásokat leválasztották, a passzázs lassan kihalttá vált. A rendszerváltást követően a Gresham sorsa sokáig kétséges volt. A végromlás küszöbén vásárolta meg 1999 januárjában a Gresco Rt. A műemléki felújítás és a modern belső kialakítása 2004-re készült el.

A Gresham régi homlokzata mögött ma a Four Seasons hotellánc egyik ultramodern luxusszállodája üzemel. (N. K. J.)

 

A Lánchíd pesti hídfőjénél található Roosevelt tér impozáns palotája háromhomlokzatos, kétemeletes, neoreneszánsz épület. Reprezentatív épület minden részletében.

 

Homlokzatának karaktere neoreneszánsz, de még markánsabban megmutatkoznak ezek a sajátos építészeti jegyek az épület előcsarnokában, lépcsőházában. Dísztermének freskóit Lotz Károly készítette. Harmadik emeletén az Akadémia képcsarnokának kiállítása látogatható, amely különösen a klasszikus magyar mesterek műveiben gazdag. Friedrich August Stüler porosz építész díjnyertes pályázata alapján épült 1862-65 között.

[forrás]

Az Országház a magyar törvényhozás otthona, közjogi méltóságok székhelye. A hatalmas, szobrok és képek sokaságával díszített épület műalkotásként is méltó ahhoz a kiemelt szerephez, melyet a magyar állam életében betölt. A magyar országgyűlések története azonban sok évszázadra nyúlik vissza, és a mai Országház létrejöttét több próbálkozás és egy ideiglenesnek szánt képviselőház építése előzte meg.
Magyarországon európai viszonylatban korán, a 13.század utolsó harmadában létrejöttek a rendiség intézményei. 1277-ben a Pest melletti Rákos mezején már olyan gyűlést tartottak, amelyen a főpapok és a nemesek együttesen vettek részt. Az országgyűlések a 15. század közepétől váltak rendszeressé, és a kétkamarás ülések egy 1608. évi törvény értelmében honosodtak meg. Az ülések helyét a mindenkori politikai helyzetnek megfelelően választották ki, a rendek különböző városokban, különféle egyházi vagy világi épületben gyűltek össze tanácskozásra. A 17. században, amikor az ősi királyi székhely, Buda török fennhatóság alatt állt, a biztonságos északnyugati országrészben fekvő Pozsonyt jelölték ki az országgyűlés vagy másként a diéta állandó színhelyéül. A főpapok és nemesek e célból az udvari kamara palotájában gyűltek össze.

 

Furcsa módon a rendeket soha össze nem hívó abszolutisztikus felvilágosult uralkodó, a Habsburg-házból származó II. József emeltetett először saját székházat a magyar országgyűlésnek, éspedig Budán. 1784-85-ben a budai várnegyedben, az átalakított és szekularizált klarissza kolostor komplexumában építtetett Országház-szárnyat Franz Anton Hillebrandt, az Udvari Építészeti Igazgatóság egyik vezetőjének terve alapján.
A budai Országházban mindössze háromszor tartottak országgyűlést: 1790-ben, 1792-ben és 1807-ben.

Az elkövetkező országgyűlések színhelye ismét Pozsony lett. A hamarosan beköszöntő reformkorban azonban egyre erőteljesebb formában merült fel a Pesten emelendő, méltó megjelenésű, állandó Országház építésének gondolata, amely évtizedeken keresztül foglalkoztatta a politikusokat és az ország közvéleményét. Pollack Mihály reneszánsz stílusú országház-terve (1840) Az 1843/44-es országgyűlés az Országház építésével kapcsolatos ügyek intézésére választmányt hozott létre. A választmány a lipótvárosi Új piacot (a mai Erzsébet teret) jelölte ki az épület céljára, és 1844 nyarán, novemberi 30-i határidővel, nemzetközi pályázatot írt ki az Országház megtervezésére. Ismereteink szerint ez volt Magyarországon az első tervpályázat. Az Országház építésére azonban ténylegesen nem állt rendelkezésre pénzügyi fedezet. Vagyis a pályázat pénz nélkül eleve nem lehetett sikeres. De a folytatás ezt amúgy is kizárta. Hiába érkeztek be ugyanis tervek szép számmal, a következő, 1847/48-as országgyűlés a forradalmi események sodrában érthető módon nem foglalkozott velük, a szabadságharc véres bukása után pedig az ügy aktualitását vesztette. Az eredménytelenség lehetett az egyik ihletője - az aktuális politikai gondokon túl - Vörösmarty Mihály Országháza című versének, melyet a nagy költő a következő elkeseredett sorral indít: " A hazának nincsen háza..."

Az 1848-as áprilisi törvények rendelkeztek a népképviseletről és a felelős kormányzásról, vagyis lényegében létrejöttek a modern, polgári parlamentarizmus alapjai. A szabadságharc bukása után azonban ennek gyakorlására nem volt mód. Amikor 1861. április 2-ra összehívták az országgyűlést, Pest városa a Nemzeti Múzeum dísztermét a képviselőháznak, a Lloyd-palota helyiségeit a főrendiháznak engedte át. Országgyűlés a Nemzeti Múzeum dísztermében A birodalom válsága 1865 nyarán arra késztette a Habsburg uralkodót, hogy lépéseket tegyen a magyarokkal való kiegyezés felé, ennek egyik kézzelfogható bizonyítéka volt, hogy összehívta az országgyűlést. Ez azt jelentette, hogy az Országház ügyében a lehető leggyorsabban intézkedni kellett. A főrendiház üléseire a Nemzeti Múzeum dísztermét jelölték ki, de a képviselőház számára saját épület emelését határozták el. Helyét a múzeum tőszomszédságában, a Sándor (a mai Bródy Sándor) utcában jelölték ki. Ybl Miklós tervei alapján, a munkálatok szeptember 11-én lázas sietséggel megindultak. Diescher József kivitelező építőmester vállalta, hogy a képviselőházat mindössze 90 nap alatt felépíti. Az építkezésen nem kevesebb, mint 800 ember dolgozott, s az épület 1865. december 10-re, az országgyűlés ülésszakának megnyitására készen is állt. Bútorzat hiányában azonban, és mivel a falak még nem száradtak ki, az alsóházi ülést is a Nemzeti Múzeum dísztermében kellett tartani. A teljesen felszerelt épület átadására csak 1866. április 11-én került sor. A Sándor utcai képviselőház

Az állandó Országház építéséről az 1880 évi XLVIII. Törvénycikk rendelkezett. Ez kimondta, hogy az épületet a főváros ötödik kerületében, a Tömő téren (a mai Kossuth téren) kell emelni, a tervek pályázat útján készítendők el, és a törvény végrehajtásáról a miniszterelnök gondoskodik. 1881 elején létrejött a pályázat lebonyolítására hivatott Országos Bizottság, amely Tisza Kálmán miniszterelnök vezetése alatt az arra hivatott szervezetek képviselőiből, valamint Weber Antal és Ybl Miklós építészekből állt. A beérkezett 19 pályázati tervből az Országos Bizottság 1883. május 27-én Steindl Imre tervét fogadta el. Steindl Imre neogótikus stílusú, győztes országház-terve (1883)

1885. október 12-én megtették az építkezésen az első kapavágást. 1894. május 5-én megtartották a bokrétaünnepélyt, (20.oldalon lévő kép 7.) ami a hagyományok szerint az épület főpárkányig történt felhúzását, tehát lényegében a kőművesmunka elkészültét jelezte.1895. május 16-án elhelyezték a kupola zárókövét, 1895. decemberében pedig a külső homlokzatról elbonthatták az állványt. 1896. június 8-án, Ferenc József magyar királlyá történő koronázásának 29. évfordulóján az országgyűlés két Háza ünnepélyes külsőségek között megtartotta együttes ülését, mely alkalomra díszbandérium kíséretében odavitték a Szent Koronát és a többi koronázási jelvényt. Az Országházat azonban csak hat évvel később, 1902. október 8-án lehetett ténylegesen használatba venni. Senki nem maradt közömbös az épület láttán, nem hiányzott a dicséret, sőt a lelkesedés. Sokak érzését fogalmazta meg az új épületről az Ország - Világ című újság a következő sorokkal: "Fényes, gótikus, égbenyúló kőóriás, a melyből a haza javára minden üdv hivatva van életre kelni ... pompásabb, fényesebb építménye egyetlen más nemzetnek sincsen ... Ki nincs elragadtatva attól a felséges képtől, a melyet a hatalmas Duna partjai nyújtanak? Melyik városa a világnak dicsekedhetik csak megközelítőleg is hasonlóval?" 100 év multával is hasonló gondolatok jutnak eszünkbe amikor látjuk az Országház épületóriásának képét a Duna fölé magasodni. Az Országház fővárosunk látványossága, melyet gondozni és a jövőnek megőrizni a következő nemzedékek feladata lesz. Az Országház képeinek és dokumentumainak forrásai: Tihanyi Bence, Bakos Ágnes, Sisa József - Az Országház - Magyar Könyvklub - 2001

Nincs a világon parlament, amelynek ne lenne saját könyvtára. A jó döntések szakmai fedezetéhez rengeteg információ kell, s mivel az Országgyűlési Könyvtár ezt szolgáltató apparátusa a képviselők számánál jelentősen több olvasó tájékoztatására képes, így e pompás intézmény egyben országos szakkönyvtárként működik a jogtudomány, a legújabbkori történelem, az ENSZ-kiadványok és természete sen a parlamenti könyvészeti anyag területén. Itt található az Európa Tanács Információs és Dokumentációs Központja is. (Az Országgyűlés iratait saját levéltára kezeli.) A mintegy félmilliós állomány használatát számos modern információs rendszer segíti. A hatalmas olvasó terem a főemeleti Vadászterem alatt helyezkedik el.       (Részlet a Képzőművészeti Kiadó Parlament c. könyvéből)

Napjainkban az Országház szárnyainak két szélső traktusa kiemelkedő közjogi méltóságaink rezidenciái: az északi a miniszterelnök, a déli pedig a köztársasági elnök munkahelye. Az elnöki irodából két nevezetes terem is nyilik. Az egyikben a két világháború között a magyar kormányzók apoteózisát festette meg Udvary Géza és Diósy Antal. Előbbi a hosszanti falfelületen a déli harangszót hallgató Hunyadi János diadalát ábrázolta - innen származik egyébként a Nándorfehéruári terem elnevezés. Ugyanő festette az északi falon Kossuth Lajos kormányzói apoteózisát (Petőfivel, Bemmel, Damjanich csal), míg az ablakok közt - Diósy Antal ecsetje nyomán - éppen Szilágyi Mihály kiáltja ki magyar királlyá az ifjú Hunyadi Mátyást. A negyedik fal képe eredetileg Horthy Miklóst dicsőítette, de ezt a háború után eltávolították és Patay Lászlónak II. Rákóczi Ferenc és Esze Tamás találkozását bemutató festménye került a helyére. Az elnöki irodából nyíló Munkácsy-terem a Parlament legjelentősebb műtárgyának otthona.

A Párizsban élő mester "Honfoglalás" című alkotása eredetileg a képviselőházi ülésterembe készült, de nem csupán az akusztikai okokból megemelt elnöki emelvény miatt nem került oda. Számos honatya kifogásolta ugyanis, hogy Munkácsy Mihály győzedelmes alávetés helyett békés üdvözlésként ábrázolta a honfoglalók és a vízzel, földdel megjelenő őslakosság (a nemzetiségek!) első találkozását. Csak a húszas években került végül a kép mai helyére.

 

Az üléstermek felől több folyosón át, változatos útvonalakon közelíthetjük meg a díszlépcső-csarnok eddig nem említett, főbejárat felőli oldalát. Útközben Róth Miksának, a századvég legjelesebb üvegfestőjének csodálatos ablakkompozícióiban gyönyörködhetünk. Külön figyelemre érdemesek a fűtőrendszer díszrácsai, amelyeken át - a távvezetéken keresztül érkező fűtőgőzzel temperált levegő egyenletesen tartja a ház hőmérsékletét. A műszaki tudás kellő gyakorlati leleményességgel párosul: a folyosókon számozott szivartartóval ellátott hamutálcák találhatók, így a képviselőnek nem kell eloltania az illatos havannát, amíg beszalad szavazni az ülésterembe! A Delegációs terem folyosóját Dudits Andornak a főbb miniszteriális ágakat szimbolizáló képei dekorálják: Honvédelem, Vallás és Kultúra, Igazságszolgáltatás, Földművelés, lpar, Kereskedelem. Egykor ugyanis innen nyíltak a miniszterek dolgozószobái (a házelnökében pl. korábban a vallás- és közoktatásügyi miniszter dolgozott). A főbejárat fölött elhelyezkedő nagyméretű terem onnan nyerte nevét, hogy a dualizmus idején az ún. közös minisztériumok (hadügy, külügy és a rájuk vonatkozó pénzügy) felett a két birodalomrész parlamentjeiből kiküldött, 60-60 fős delegációk gyakorolták a felügyeletet. Pesti tanácskozásaik idején az osztrák partnerek nyilván örömmel gyönyörködtek Dudits mester ifjúkori főművének, a terem nyugati falát borító hatalmas szekkónak a látványában. Ferenc József 1867. évi megkoronázásának kardvágási jelenete persze napjainkban már kevésbé e régen elmúlt "rendszer" eredményeinek, mint inkább illúzióinak sajátos szimbóluma.

A folyosó déli végén nyíló egykori miniszteri tanácsterem nevezetességei Lotz Károly "Erélyesség" és "Bölcsesség" című mennyezetképei - a mester legkiválóbb országházi alkotásai.

 

A korábbi alsóházi - ma képviselőházi - ülésteremmel átellenben, a kupolacsarnokból jobbra nyíló északi szárnyon található a rendi gyűlés egykori felső táblájának örököse, a főrendiház tanácskozói terme.

A hozzá vezető társalgó szőnyege és falai - az építészeti szimmetriára dekorációs ellentéttel felelve - kék tónusúak; a szoborfigurák az agrár- és ipargazdaság néhány ágának allegóriái; végül a mennyezet képei Vajda Zsigmond történeti tárgyú kompozíciói közül valók

 

Szent László gyógyfüvet talál, Könyves Kálmán eltiltja a boszorkányégetést, Szent István fogadja a koronát hozó Astrik apátot, a Szent Kereszt apoteózisa, az igazságot szolgáltató Mátyás király, Nagy Lajos elrendeli a kassai dóm építését.



Érdekes kuriózum, hogy a művész e legutóbbi képre nemcsak önmagát festette oda, hanem a székesegyház restaurátorát, Steindl Imrét is. A főrendiház termének impozáns belső tere a háború idején erősen megsérült. Javításakor - főképp az ülésrendszert - nem eredeti állapotában állították helyre, de megőrizte barna-arany ragyogását, és természetesen megmaradtak a zárófal felső karzatát díszítő aranyozott horganyszobrok - a Tudomány, az Erő, az Igazság, a Kritika, a Hit és a Jótékonyság - allegórikus figurái. Jantyik Mátyás képei is az egykori, a képviselőházéhoz hasonló aggályossággal kiszámított politikai tartalmat őrzik: itt a magyar örökség önálló témakörét az ellenállási záradékot is tartalmazó Aranybulla kihirdetéséről készített kompozíció hordozza, míg a Habsburgokhoz lojális történeti szálat a fiatal Mária Terézia trónját megoltalmazó katonai segély megajánlása képviseli.

 

Ha a díszlépcső felől érkezve megállunk a kupolacsarnok közepén a hatalmas rózsacsillár alatt, jobbra s balra pillantva csodálatos térélmény keretében tárul fel előttünk az épület funkcionális szerkezete. A mindkét irányban húzódó társalgókon és a nyitott ajtókon keresztül akadálytalanul hatolhat az üléstermekig, az elnöki pulpitusokig a tekintet. Az épület külső megformálása során Steindl mind az északi, mind a déli szárnyon kiemelkedő tetőszerkezettel jelezte, hol tanácskozik a történelmi magyar országgyűlés két háza. Mivel 1944 decembere óta a magyar törvényhozás egykamarás, tehát csak egy testület ből áll, az északi oldali, egykori főrendiházi ülésterem gyakran nemzetközi tanácskozások színhelyeként szolgál. Forduljunk tehát előbb a déli oldal, a mai magyar országgyűlés otthona, a képviselőházi ülésterem felé. Az út a társalgón[35k] keresztül vezet. Ez a terem a képviselők közötti termékeny eszmecserék helyett - ennek ma már inkább a folyosó a színtere - elsősorban a sajtó hadiszállása. Hatalmas, vöröses árnyalatú szőnyege nemzetközi ritkaság; szobordíszei a reáltudományokat, továbbá az ipar és a kereskedelem fontosabb ágazatait megjelenítő allegóriák. A kutatók a korszak ellentmondásos művelődéspolitikájának jeleként értékelik, hogy az Országház festészeti feladatainak elkészítésében aránytalanul nagy szerepet kapott a szerényebb tehetségű Vajda Zsigmond. Ebben a teremben jobbára meglehetősen zsúfolt kompozíciói közül a hun-magyar mondavilág köréből vett jelenetek - Csodaszarvas, Attila kardja, Buda halála, Emese álma - láthatók. A társalgóval átellenben, rövid keresztfolyosó túloldalán nyílik a képviselőházi ülésterem. Az ülésterem mennyezete

A kiemelkedő tető csúcsíves ablakain át egyenletes fény világítja meg a "haza háza" legfontosabb termének hatalmas, patkó alakú, 25 méter mély, hátsó falánál 23 méter széles, 17 méter magas belső terét. A színhatásban az arany mellett egy méltán híres építő- és díszítőanyag, a szlavóniai tölgyfa meleg barna tónusa érvényesül - e nemes anyagból hasították egykor a Lánchíd zárgátjának cölöpjeit is! A kiváló akusztikájú ülésteremben eredetileg 438 képviselőnek készítettek speciálisan formatervezett bőrüléseket, míg a patkó belső körének bársonyszékeiben a mindenkori kormány épp jelen lévő miniszterei ülnek. A teremnek a félemelet terébe már belesüllyesztett középső részén, az elnöki emelvényből nyíló, a gépíró terembe vezető lejárat előtt a gyorsírók asztala áll. Egykor minden ülés előtt ide tornyozta fel a parlamenti hivatalszolga a magyar állam tíz évszázados jogalkotó tevékenységének summázatát, a Corpus Juris köteteit is. Az akusztikai okokból viszonylag magasra épült emelvényen az elnök és a jegyzők foglalnak helyet. Közvetlenül az elnöki asztal középső faragványában mementóként őrzött sérülés: a parlament tárgyalási szabályait durván megsértő Tisza István házelnököt célozta az a pisztoly, amelyből végül ide csapódott be a golyó. Az 1912. június 4-én elkövetett merénylet azon törvénytelen és erőszakos lépéseket igyekezett megtorolni, amelyekkel Tisza letörte az ellenzéknek a parlamentet megbénító obstrukcióját (a tárgyalások technikai akadályozását). Az ellenzék viszont arra hivatkozott, hogy a lakosság többségét kirekesztő, szűk választójog alapján választottakkal szemben nem köti a parlamentarizmus erkölcsi szabályrendszere. A merénylő azután maga ellen fordította fegyverét, a sértetlen házelnök pedig rendületlenül vezette tovább az ülést. Akadtak máskor is drámai pillanatok a "haza házá"-ban, a berendezés összetörésétől kezdve ellenálló képviselők rendőri kivezettetéséig.

Az elnöki emelvény két szélén nyíló ajtók fölé ezért is kerültek oda a rendcsinálás hatékony segítői, az ún. viharcsengők. De hangjuk helyett inkább a magasban látható szobrok - az Egyetértés, a Béke és a Bölcsesség allegóriái - hivatottak csendesíteni a honatyákat. Bár igaz, ami igaz: a kazettás mennyezet közelében álló, jócskán aranyozott horganyfigurák között ott a Dicsőség, az Ékesszólás és a Háború is... Az elnöki emelvény felett a középcímer látható, míg a zárófal két oldalán Vajda Zsigmondnak - a társalgókban festetteknél jobb kvalitású - temperaképei. A bal oldali az Osztrák-Magyar Monarchia szimbolikus születésnapját - az aradi vértanúkat bitóra küldő Ferenc József magyar királlyá koronázását - ábrázolja. Sokszorosan fontosabb azonban a másik: ezen szintén egy Habsburg a főszereplő - az előbbi apjának unokatestvére -, de jócskán eltérő szerepkörben.

A kép a modern magyar parlamentarizmus nevezetes pillanatát ragadja meg: István nádor 1848. július 5-én megnyitja az első népképviseleti országgyűlést. Az országgyűlés intézményének magyarországi történetéről persze csupán a célzatos legendák és a romantikus vágyálmok állíthatták, hogy eredete a honfoglalás koráig nyúlik vissza. A kutatás ma már meglehetős biztonsággal meg tudja állapítani, hogy a mintegy kétszáz évvel korábbi eseményeket felidézni törekvő Anonymus a maga korának miféle intézményeit vetíthette bele a vérszerődés bizonytalan emlékeinek leírásába, avagy amiként a Gobelinteremnél már szóba került - a Pusztaszer helynév magyarázatába. A középkori történelemben ugyanis szerte Európában az országlakosok gyűléseinek igen sokféle típusával találkozhatunk. Közülük - hazai viszonylatban is - a kora feudális államot irányító királyi tanács a legfontosabb. Az országos jelentőségű bírósági és kormányzati ülésszakokon - pl. a szent király István-napi ünnepén, augusztus 20-án - fokozatosan bővülhetett ennek összetétele azáltal, hogy azon a főpapokon és a bárókon kívül valamilyen formában megjelentek a társadalom más csoportjainak képviselői is. Sokszor hadiszemle adott alkalmat gyűléseik tartására, máskor egyházi tanácskozás: az I. Szent László király elnökletével 1092-ben tartott, nevezetes szabolcsi zsinaton például világi előkelők közreműködésével, a papság és a nép tanúskodása mellett születtek a határozatok. Az országlakosok ezekhez hasonló gyűléséből igazi országgyűlés természetesen csak akkor lehet, ha már létezik az "ország" fogalma, vagyis a területi uralom olyan elképzelése, amelynek már nem kizárólag a király személye, hanem - vele együtt - egy olyan közösség a hordozója, amely több kisebb, politikai jogokkal rendelkező egységből épül fel.

Amiként azt a középkori oklevelek összetett vizsgálata bizonyította, ezek az egységek a rendek - jogaik és érdekeik közösségét az újrafelfedezett római jog és az ennek hatására is változó kánonjog segítségével fogalmazták meg. Az utóbbi évek egyik időtálló kutatási eredménye, hogy bebizonyosodott: Hispánia, Anglia, egyes skandináv területek és egy közeli, kis fejedelemség, a friaul aquileiai patriarchátus mellett Magyarországon jelentek meg a legkorábban - már az 1270-1300 közötti évtizedekben - a korai rendi fejlődés intézményei. 1277-ben, a Rákos mezején már olyan gyűlést tartottak az "ország" tagjai, amelyen együtt vettek részt a főpapok, a bárók, a nemesek és a kunok. A nemesek - zömében az egykori királyi szerviensek, a nevezetes Aranybulla kiharcolói - persze messze voltak még attól, hogy a királyi hatalom kellően erős támaszai lehessenek a tartományurak elleni hatalmi küzdelemben. Ám az 1290. és az 1298. évi országgyűlések törvényei - különösen a király formális rendi ellenőrzés alá helyezése két püspök és két nemesi tanácsos kirendelésével - azt világosan jelezték, hogy a korai rendiség intézményeit szervező magyar főpapi, egyházi értelmiségi csoport nem csupán a korabeli európai jogi-politikai műveltség élvonalába tartozott, de imponáló felelősségtudattal igyekezett irányítani az Árpádok végnapjaiban anarchikus viszonyok közé süllyedő ország sorsát. Az Anjou-kori felvirágzás idején a korai rendi intézmények emléke elhalványult. E korszak ritkán tartott országgyűlései nem maguk hozták, csupán a királytól kérték a törvényt. Majd csak a 15. század első felében, Zsigmond uralkodása végén, I. László s főként Hunyadi János kormányzósága idejében szilárdult meg a rendi monarchia, s annak központjában - a királyt segítő, de egyben törvényekkel korlátozó - rendi gyűlés intézményrendszere Magyarországon.

Ekkorra már negyedikként az országlakosok egy újabb csoportja, a városi polgárság is jogot nyert arra, hogy képviselői bekapcsolódjanak a törvényhozás, az adómegajánlás, a hadüzeneti és békekötési tárgyalások, esetenként a nádor- és más főméltóság választások, a bíráskodás stb. országgyűlési munkájába. 1608-ban törvény rögzítette az évszázados szokásjogot arról hogy a főpapok és a bárók személyesen a felső táblán, míg a megyék, a szabad királyi városok, a szabad kerületek (jászok, kunok, hajdúk) és a káptalanok választott követeik útján, az alsó táblán intézik az ország dolgát. A felvilágosodás szellemi programja, az ember személyes önrendelkezési jogának filozófiai és politikai elismerése a 18. század végétől új követelményeket támasztott a magyar törvényhozással szemben. Ha születésénél fogva minden ember egyenlő, akkor az "ország"-nak sem csupán a kiváltságosok, hanem minden honfitársunk ugyanolyan teljes jogú tagja! A jobbágyokat s a többi nincstelen milliókat tehát mielőbb "be kell emelni az alkotmány sáncaiba", vagyis ők is nyerjenek országgyűlési képviseletet - ez lett a gazdasági és társadalmi válságfolyamatoktól egyaránt sarkallt magyar polgári átalakulás reformkori alapozó szakaszának egyik legfontosabb követelése. Az államszerkezet polgári átalakításának programjában ez a törekvés tehát a népképviselet megteremtése a megyékben és az országgyűlésen szervesen kiegészült a parlamentarizmus másik alapkövetelménye, a felelős kormányzás bevezetésének sürgetésével. E kettős problémakör számos fontos részletét már az 1790-es években megfogalmazta Hajnóczy József, korai polgárosodásunk legjelentősebb gondolkodója és vértanúja. Az 1830-as évek elején fokozatos bevezetésük főbb lépéseiért indított harcot a jobbágyok és nemesek érdekegyesítését politikai programmá emelő Wesselényi Miklós és Kölcsey Ferenc, avagy a modern polgári nyilvánosság megteremtésében oroszlánszerepet vállaló fiatal Kossuth Lajos.

Ugyanő képviselte a leghatározottabban az 1840-es évek Deák Ferenc és Batthyány Lajos vezette liberális reformellenzékében azt a felismerést is, hogy a kiváltságosoknak a bécsi udvarra támaszkodó erői ellenében az országgyűlés csupán a népképviseleti reformmal kiszélesítve tudja győzelemre vinni a "haza és haladás" ügyét. 1848 forradalmi tavaszának lehetőségét kihasználva, de valójában az azt megelőző évtizedek szívós küzdelmének eredményeként születtek meg végül a népképviseletről és a felelős kormányzásról szóló törvénycikkek ezeken nyugszik mai országgyűlésünk működése is. Vajda Zsigmond képe tehát - térhetünk vissza az ülésterembe - az első olyan parlament megnyitását ábrázolja, amely kiváltságos rendek helyett immár szabad polgárokat képviselt (ha számukat vagyoni és értelmiségi cenzus szűkítette is), és történelmünk során először rendelkezett a végrehajtó hatalom alkotmányos felelősségre vonásának jogával. A festmény Borsos József és August Pettenkofen litográfiája alapján készült, így a nádor és a Batthyány-kormány középponti csoportja mellett hitelesen jelennek meg a kor olyan neves liberális politikusai, mint a jobbszélen a kopaszodó Bezerédj István, tőle balra az őszhajú, a képből felénk kitekintő Beöthy Ödön, az emelvényhez legközelebb álló Pulszky Ferenc, azután a bal oldalon, egy papi figura jobb és bal oldalán Teleki László és Andrássy Gyula grófok, avagy a balszélen ülő román demokrata tudós, Eftimiu Murgu.

Nevezetes helyiségek övezik a kupolacsarnokot a Duna felőli oldalon. Szemben a díszlépcsővel az impozáns méretű - a folyó menti homlokzaton oszlopsoros erkélyfolyosóval kitüntetett - Vadászterem nyílik, az Országház nagyebédlője. "Megharsan a völgyben hajtók riadása, / Nincs földön, égen sincs, vadnak maradása" - idézi fel Arany János gyönyörű sorait Körösfői-Kriesch Aladár a déli falra festett freskón. Az alagsori konyhából ételliften érkező ebédet nem szokványos látványként köríti a bölénnyel viaskodó hun testvérkirályok, Buda és Attila fejedelmi mulatsága. Ám ha valaki a vadászdráma helyett békésebb látványra vágyik, a terem északi oldalán a magyar szecesszió kiemelkedő mesterének balatoni halászatot ábrázoló freskójában gyönyörködhet. A tihanyi félsziget, s rajta a bencés monostor, az előtérben pedig a hálóvonást irányító szerzetesek meg jelenítése ezeréves történelmünk egy másik tradíciójáról, civilizációs teljesítményeink csöndes munkásairól mesél. A mennyezeten Tardos-Krenner Viktor ábrázolta az aratás, a szüret és a bőség allegóriáit, míg a bejárati falsíkon Spányi Béla festette meg öt híres-neves magyar vár művészi látványát. A háború alatt a képek sajnos elpusztul tak, de nemrég valamennyit gondosan újrafestették. Az első a Hunyadi-birtokok központja, Vajdahunyad; azután a Thurzókat, s Thökölyt idéző Árva vára következik; középen az Anjouk és a Hunyadiak Visegrádja (az egyetlen, amelyik ma is Magyarországon magasodik); majd Klissza, a német lovagrend nevezetes dalmáciai erőssége, s végül Csák Máté fészke, Trencsén. A Vadászterem sarkainál két kisebb terem nyílik: a déli a képviselői büfének ad otthont, míg az északi - a Gobelinterem - sajtótájékoztatók gyakori színhelye.

Az 1920-as években került a falára a nevét adó, kilencszer három méter széles szőttes, harminc szövőnő két évi munkájának pompás eredménye. "A vezér és nemesei elrendezték az országnak minden szokástörvényét meg valamennyi jogát - idézi fel a Rudnay Gyula tervezte kép Béla király névtelen jegyzőjének sorait: ... azt a helyet, ahol mindezt elrendezték, a magyarok a maguk nyelvén Szerinek nevezték el azért, mert ott ejtették meg a szerét az ország egész dolgának. "Bár több mint valószínű, hogy hazaszerző ősapáink sohasem tanácskoztak Pusztaszeren, Anonymus ötletes helynévmagyarázata immár évszázadok óta szilárd szimbóluma a magyar alkotmányosság megszületésének.

A lépcsőn felérve a térélményt szenzációsan kitágító, tizenhatszög letű körfolyosóra lép a látogató. A kupolacsarnok belső csillagmenynyezete természetesen jóval alacsonyabb a külső kupolánál, de a leleményes szerkesztés folytán 27 méteres magasságát a körterem 20 méteres átmérőjéhez képest így is imponálóan magasnak érezzük. A pompás csarnok - az épület szerkezeti és gondolati középpontja - egykor az országgyűlés mindkét háza együttes üléseinek adott otthont. A főbejárati fronttal együtt egyébként ez volt az Országház legkorábban elkészült része, mivel már 1896-ban itt tartották a parlament millenniumi ünnepi ülését. A kupolacsarnokban körbepillantva tizenhat uralkodó szobra és címerpajzsa ad rövid történelmi leckét - mind ezeréves históriánkból, mind a dualizmus korának történelemszemléletéből - a pillérkötegekben gyönyörködőknek. Szemben a főlépcsővel Árpád nyitja a sort, majd - balról jobbra haladva - Szent István, Szent László, Könyves Kálmán, II. András, IV. Béla, Nagy Lajos, Hunyadi János és Hunyadi Mátyás következik; azután az erdélyi fejedelmek közül Báthori István, Bocskai István, Bethlen Gábor és I. Rákóczi György; végül pedig három Habsburg: lll. Károly, Mária Terézia és II. Lipót zárja e jócskán kompromisszumos összetételű szoborgalériát.

A királyszobrok - s a társalgókban, termekben, folyosókon elhelyezkedő megannyi társuk - alkotói a kor nevesebb szobrászai közül valók: többek között Bezerédy Gyula, Holló Barnabás, Kiss Antal, Kiss György, Kallós Ede, Köllő Miklós, Ligeti Miklós, Mátray Alajos, Mayer Ede, Damkó József, Szécsi Antal. Anyaguk a már említett horgany öntvény mellett a modern magyar kerámiaipar európai rangú műhelyében, Zsolnay Vilmos pécsi gyárában készült különlegesség : a pirogránit. Burkolásra ideális - az országház udvarainak falain számos ponton pirogránit hordozza a hazai növényvilág stilizált motívu mait. De szobrászati alapanyagnak - immár kilenc évtizede egybehangzó kritika állítja - sajnos nem volt a legszerencsésebb választás. "Éktelenkedő és papagáj színeitől kacérkodó apró, szobornak nevezett figurák" - így minősítette Pap Zoltán képviselő 1902-ben a konvencionális megformálásukat az élénk színekkel csak méginkább hangsúlyozó alkotásokat. Mivelhogy az anyag mellett legalább ilyen, vagy tán még nagyobb problémát jelent a megmintázás kötelezően unalmas egyöntetűsége. A kritika tehát jogos, miközben maguk a szobrok kezdettől fogva sajátos, nélkülözhetetlen összetevői a "haza háza" hangulatának. A kupolacsarnok pilléroszlopainak oldalában márványtáblák jelzik, nem üres szó csupán az, amit úgy hívunk, nemzeti emlékezet. Az Országház megépítését, a honfoglalás millenniumának megünneplését, Szent István intelmeinek részleteit, s végül - talán egyfajta kárpótlásul, hiszen mindenképpen az uralkodók között lett volna a helye II. Rákóczi Ferenc dicső emlékezetét hirdeti ez a négy márványba vésett oklevél.

A hármas osztású, hatalmas főbejárathoz vezető széles lépcső két oldalán oroszlánszobrok fogadják a látogatókat - Markup Béla, illetve a háborúban elpusztultat újraformáló Somogyi József alkotásai. De a turistacsoportok nem ezen az úton, hanem a XIl. kapun keresztül, a főhomlokzattal párhuzamos belső folyosón érkeznek a díszlépcsőhöz, parlamenti sétájuk kezdetéhez. A főbejárattól egyetlen lendülettel a kupolateremhez vezető díszlépcső-csarnok Steindl mester egyik legragyogóbb építőművészi alkotása. Különösen impozáns az a megoldás, hogy a pihenőtől a kupola felé immár a belső tér majd teljes szélességében vezet tovább a főlépcső! Méltán kapott éppen itt, a bal oldali márványfalon helyet 1904-ben a művész bronz mellszobra, Stróbl Alajos munkája. Az iparosmunka szeretetét ékszerész édesapjától örökölte Steindl lmre, de a bécsi neogótika kiemelkedő mesterének, Friedrich Schmidtnek tanítványaként sem felejtette kőműves inaséveit. Sőt, egyetemi tanárként sem átallotta kezébe venni a vakolókanalat, hogy a kőműves mesterséget kitanulva még szakszerűbben vezethesse be tanítványait a műemlékrestaurálás rejtelmeibe. A díszlépcső-csarnok mennyezetét tartó oszlopok közül kiválik nyolc sötétvörös színű, hat méter magas és négy tonna súlyú gránit szál. Svédországból származnak, egyetlen sziklatömb valahány. A lépcsőre lepillantó, koronázási jelvényeket tartó apródfigurák horgany öntvényből készültek, kissé erőltetetten idézve a festett gótikus faszobrok modorát. A mennyezet tükreiben Lotz Károly három allegorikus freskója segít értelmezni, miféle fogalmakhoz társítsuk a csarnok nagyszerű térélményét. A bejárat oldalán "A törvényhozás apotheózisa" látható, pontosabban az ezeréves magyar törvényhozásé, mivel a kép centrumában magasodó oszlopon leghíresebb törvénycikkeink sorakoznak (aligha véletlenül a kiegyezéssel az élen...).

.

Az antikizáló talapzatot a vérszerződés domborműve díszíti, a figurák kezében pedig feltűnik a magyar címer és a szent korona. A másik kép tárgya "Magyarország dicsőítése", ugyancsak egyértelmű történelmi utalásokkal: a címerpajzsot tartó nőalak lábainál balról Széchenyi István, jobbról Petőfi Sándor vezeti Huszár Adolf nevezetes szobrát idéző testtartásban a magyar ruhás, magyar zászlós lelkesült tömegeket. A kettő között elhelyezkedő harmadik képen a magyar állam ún. középcímerét - Dalmácia, Horvátország, Szlavónia, Erdély, Fiume és Magyarország egyesített heraldikai szimbólumát - tartják Lotz jellegzetes, légiesen könnyed angyalfigurái.

Felépül a "haza háza" Soprontól Szabolcsig, Besztercebányától Szegedig, Nagyszombat tól a Rákos mezejéig sokfelé ülésezett a magyar rendi országgyűlés az elmúlt ezredévben. A 18. századtól jobbára a Bécshez közeli Pozsonyban. Többször felvetődő javaslat megújításaként itt hangzott el 1843 júliusában az a reformellenzéki indítvány, hogy a törvényhozásnak a formálódó régi-új fővárosba, Pest-Budára kellene költöznie. Szeptember folyamán országgyűlési bizottság vette kezébe a ház ügyét, és a Pest városával folyó sikeres egyeztető tárgyalásokra utalva nem kisebb tekintély, mint a jövendő miniszter, Klauzál Gábor jelen tette ki, hogy "hely lévén, az ige testté fog válni". Ám a következő évben kiírt tervpályázat díjaiért - avagy csak beadott pályaműveik visszaszerzéséért - még a hatvanas években is hiába instanciáztak a résztvevők! Amire végre törvény született az országházról, nemcsak a test lett egészen más, mint amilyennek négy évtizeddel korábban elképzelték. Az ige - a népképviselet és az annak felelős kormányzás eszméje - is másképp csengett a század végén, az akut válság korszakába lépő dualizmus éveiben, mint reformkori születésekor, a polgárosodás még nyitott alternatívái idején. Az 1882-ben kiírt újabb tervpályázatot Steindl Imre (1839-1902) műegyetemi tanár nyerte meg.

Nemzedéktársaihoz hasonlóan ő is úgy vélte, hogy korának építészeti problémáit úgy oldhatja meg a legjobban, ha - a modern technika segítségével - régmúlt korok stíluselemeiből viszonylag szabadon állítja össze alkotásait. Ez a historizmus a felvilágosodás óta hódított a művészetekben, előbb az antik görög és római stíluseszményt újrafogalmazó klasszicizmus, majd a romantika keretében, immár a középkor és a koraújkor építészeti formavilágának újraalkalmazásához nyújtva teret. A művészek egy csoportja valódi rekonstrukcióra, "tiszta" neoromán, neoreneszánsz vagy neobarokk alkotások létrehozására törekedett. Más művészek a nagy stíluskorszakok alapformáinak keverésével próbálkoztak, ám az így kialakuló eklektika is - néhány jelentős kivételtől eltekintve - a romantikus tartalom elmúltával művészi zsákutcába torkollott. A történeti formák építészeti közhellyé koptatása ugyanis idővel lehetetlenné tette, hogy hitelesen hordozhassák az épületben kifejezhető emberi értékeket, maradandó mondanivalót. A művészettörténetírás és sokezer látogató közös véleménye, hogy Steindl Imre pompás Országháza a historizáló eklektika szerencsés kivételei közé tartozik.

Külsejének stlílusa az 1830-as évek Angliájában kibontakozó Gothic Revival (gótikus újjászületés) irányzatához kötődik, - ebben a felfogásban született Ch. Barry és A. W. Pugin remekműve, a londoni Parlament is. Steindl, az ő nyomukba lépve, nem félt merészen újítani ott, ahol az épület funkció ja megkövetelte: a gótikában jószerével ismeretlen formaelemet, kupolát helyezett monumentális alkotása középpontjába. Éppígy alkalmazta az épület belső tereinek szervezésekor is a reneszánsz és a barokk elveit. Legnagyszerűbb példája ennek a kupolához vezető díszlépcső. "Én az új Országháznál új stílust nem akartam teremteni - vallotta akadémiai székfoglalójában -, mert ilyen, századokra szóló monumentális épületet ephemer részletekkel nem kezelhettem, hanem igenis arra törekedtem, hogy a középkor e remek stílusába szerény módon, óvatosan, mint azt a művészet mindenkoron okvetlenül megkívánja, nemzeti és egyéni szellemet hozzak be." 1885. október 12-én vágott bele az első kapa a Lipótvároshoz tartozó rakparti Tömő-tér laza talajába, és tizenhét éven át, átlag ezer ember dolgozott a mű elkészültén. A kor leghatalmasabb beruházása volt ez, s mivel lehetőség szerint minden részletét magyar anyagból, magyar technikával, magyar mesterekkel akarták elkészít tetni, egész iparágakat lendített fel (pl. a márványbányászatot, izzó gyártást) a gigantikus összegbe - a tervezett 9 millió forint (18,5 millió korona) helyett 38 millió aranykoronába - kerülő vállalkozás. Mintegy 176 000 köbméter földtömeget mozgattak meg, 40 millió téglát húztak fel, fél milliónál több díszkövet faragtak a falak díszítésére. (A puha sóskúti mészkövet sajnos hamar kikezdte az idő s az időjárás; folyamatosan cserélik ki a jóval keményebb süttőire.) A 268 méter hosszú, középen 123 méter széles, a kupola tornyával 96 méter magasra emelkedő épület közel 18 000 m2-t foglal el és 473 000 köbméter térfogatú.

Az épület egy három és fél hónapon át készült, átlagosan 2-5 méter vastag, hatalmas betontányéron áll. 90 külső és 152 belső szobor magasodik a falakon, emellett kívül megyei és városi címerek, belül a hazai flóra virágmotívumainak sorai dekorálják a falakat. A díszítéseknél alkalmazott 22-23 karátos arany összmennyisége mintegy 40 kilogramm. Az épületnek 27 kapuja van, belül 29 lépcsőház és 13 személy- és teherlift szolgálja a közlekedést és szállítást. Az épületben valamivel több mint 200 irodahelyiség van. Az Országház méreteiről fogalmat adhat a következő becslés: mintegy 50 ötemeletes lakóház férne el a belsejében! Esztétikailag a Duna felőli oldal a főhomlokzat, de a hivatalos főbejárat a Kossuth térről nyílik. A kritikusok máig felemlegetik, hogy a tér és az Alkotmány utca hibás rendezése folytán (ezt Steindl amiként az épület teljes befejezését - már nem érte meg) sajnos nem nyílik kellően távoli, reprezentatív rátekintési perspektíva a homlokzat és a kupola megfelelő városképi érvényesüléséhez. Az épület szimmetrikus szerkezete alapjában követi egy kétkamarás országgyűlés funkcióit. Akár a washingtoni Capitolium esetében, itt is a törvényhozás egy-egy házát szolgálta, illetve szolgálja az északi, illetve a déli szárny (közepükön a kiemelkedő tetővel jelzett üléstermekkel), és az összekötő kapcsot - s egyben az együttes ülések színhelyét - adja a hatalmas kupolacsarnok. A II. világháború befejezése óta az épület a törvényhozó mellett otthont ad a végrehajtó hatalom legfelsőbb vezetésének is. Északi frontja a miniszterelnök, a déli a köztársasági elnök rezidenciája, míg a parlament elnöke a bejárati épületrész észak-keleti sarokszobáiban dolgozik.

Az Országház eklektikus épületét Steindl Imre tervezte. 1896-ban már itt tartották a millenniumot köszöntő ünnepi országgyűlést. Nemcsak látványa, méretei is lenyűgözőek: 268 méter hosszú és 118 méter széles.
A Duna-part mentén hosszan elnyúló épület építése 1885-ben kezdődött, de csak 1904-ben fejeződött be. Hogy közel húsz évig tartott, nem véletlen: a Parlament beépített alapterülete több 17 000 négyzetméter; folyosói tíz belső udvart rajzolnak körül. A magyar ipar és képzőművészet legjobbjai dolgoztak a kovácsoltvas kapuk vascsipkéin, a kandelábereken, a homlokzatot és a termeket díszítő freskókon.
Az épület két szárnyát (a volt alsó- és felsőházat) 96 méter magas kupola fogja össze. Az épületnek a Dunára néző homlokzata a nyitottabb, a Kossuth téri viszont a kiemelt főbejárattal és főlépcsőházzal tagoltabb. A kétemeletes, magastetős épülettömeget a gótikus csipkézetű tornyok, tagolások és a hatalmas ablakok teszik könnyebbé. A homlokzaton összesen 88 szobor áll, amelyek uralkodókat, erdélyi fejedelmeket és hadvezéreket ábrázolnak.
A lenyűgöző díszlépcsőházban - amelynek boltozatát ritka svédgránit oszlopok tartják - található Steindl Imre szobra. Az ő zsenialitása ötvözte egy épületté a legkülönbözőbb stílusirányzatokat. Lotz Károly freskói alatt jut a látogató a kupolacsarnokb a, ahol a hatalmas rózsacsillár allatt nagy uralkodók szobrai vigyázzák a 2000. január 1. óta itt őrzött Szent Koronát és a koronázási ékszereket.
A nagy reprezentatív tanácskozó és fogadótermeket is értékes gobelinek, hatalmas olajképek ékesítik, köztük az egyik legismertebb Munkácsy vászna, amely a magyar honfoglalást ábrázolja.
A vezetéssel látogatható épületben a nyilvános Országgyűlési Könyvtár is helyet kapott.

 

 

 

Az Országház

"A hazának nincsen háza" - írta 1846-ban keserűen a magyar polgárosodás hőskorának egyik legnagyobb költője, Vörösmarty Mihály. A honfoglaló Árpád vezér unokái valóban sok évszázadon át úgy hoztak törvényt, hogy nem volt állandó szállása az országgyűlésnek. De erre nem is volt szükség, hiszen ők maguk - a főpapok, bárók, nemesek és városi polgárok - voltak az "ország", amerre ők jártak, ítéltek, tanácskoztak, ott volt a "haza". Ám az államalapító nagy király, Szent István óta éppen Vörösmarty nemzedékének idején - a reformkorban, s az azt követő, 1848-as forradalom éveiben - fordult a legnagyobbat a magyar történelem kereke. A gazdasági szükségletek, a társadalmi küzdelmek és a kulturális ösztönzések következményeként a társadalom kiváltságolt százezreiből és alávetett millióiból ekkoriban formálódott ki az a történelmi közösség, amelyet magyar nemzetnek nevezünk. A Széchenyi István és Wesselényi Miklós, Deák Ferenc és Kossuth Lajos, Kölcsey Ferenc és Petőfi Sándor kezével, szavával alakított "országnak", az ők és legjobb társaik önfeláldozó munkájával tudatosan szervezett "nemzetnek" pedig már nagyon is szüksége volt arra, hogy saját háza legyen. A budai hegyen magasodó királyi várpalota tömegének ellensúlyaként lent, a pesti Duna-parton. Az alattvalók fölött beláthatatlan magasságokban trónoló uralkodói akarat helyett az országlakosok önkormányzatának, saját sorsukról való demokratikus döntéseiknek ünnepélyes helyszíneként és lelkesítő szimbólumaként.

 

 

Az Országház a Magyar Szent Korona és a Koronázási jelvények őrzési helye

 

 

 

 

Szabadság híd A hidat az 1896-as ezredéves ünnepségsorozat részeként adták át, eredeti neve Ferenc József volt. A II. világháborúban felrobbantott hidat eredeti formájában újjáépítették, és Szabadságra keresztelték. Az utolsó szöget Ferenc József ütötte be A híd építését - az Erzsébet-híddal együtt - az 1893. évi XIV.tc. rendelte el. 1894-1896. között épült, maga Ferenc József császár verte be a legutolsó szöget. A híd a Szent Gellért tér és Vámház tér között vezet át. A tervezésére kiírt pályázat sikeres volt, a több mint 70 munka közül Feketeházy János második pályázatát választották a bírálók. Budapest legrövidebb hídja háromnyílású, konzoltartós, rácsos vasszerkezetű. Építésenek idején vadonatúj megoldás volt a Gerber-tartó, azaz a kéttámaszú befügesztett tartóelemek bravúros alkalmazása. Jellegzetessége - ami az 1980-as évek elején elvégzett felújításkor is megmaradt - a Nagy Virgil által tervezett kapuzatokat díszítő történelmi magyar címer, illetve a pillérek kapuzatának tetején ülő turulmadarak. A II. világháború után elsőként építették újjá, 1946-ban már megindult rajta a forgalom.

A FERENCZ JÓZSEF-HÍD Az ezredévi ünnepségek hosszú sorozatában egészen a végére maradt a fővárosra nézve egyik legnevezetesebb ünnepély az új dunai híd felavatásának az ünnepe. A vámháztérről Budára vezető Ferencz József-hidat október 4- ikén avatták fel Ő felsége a király és József főherczeg jelenlétében. A felség villamos gép segítségével sajátkezűleg verte be az utolsó szöget a monumentális alkotásba, a melyet két képben mutatunk be olvasóinknak. Az ünnepélynél a királyt báró Dániel Ernő kereskedelmi miniszter üdvözölte, s a felség válaszában kiemelte, hogy a szép mű egyszersmind a magyar műépítészetnek és vasiparnak kiváló teremtőképességét tanusítja és kivánja, hogy a szép mű újabbi hathatós tényezője legyen a magyar székes főváros további felvirágzásának. Az ünnepély után bemutatták a királynak a híd építőit s a felség hosszabb megszólítással tüntette ki Vörös és Cseörgheö államtitkárokat, Czekelius Aurel osztálytanácsosakat, Szántó Albert műszaki tanácsost, Förster magy. államvasúti gépgyári igazgatót és a vállalkozókat ismételt elösmerését fejezvén ki a nagyszerű alkotás sikere fölött.

A Szabadság híd építésének leírása A híd újjáépítése Tervező:Feketeházy János Összhossz:333,6 m Támaszközök:75,95+170,75+75,95 Szélesség:20,10 m Forgalmi sávok:2 - közúti ;2 - villamos ;2 - gyalogj.  0 - kerékp Súly:4900 t acél szerk. ellensúly:2 x 600 t teherbírás:20 t Dátumok: Építés kezdete: 1894 júl. keszon-alapozás Próbaterhelés. 1896.09. 20-26 Átadás: 1896 okt. 4. Villamos pálya:1898 Villamos p. középre:1938 Felrobbantva:1945 jan. 16 Helyreállítva:1946 aug. 20. Átépítések:1980 A teljes villamos és útpályaszerkezet cseréje zórésvas-kiskockakőről - szigetelt vasbeton. lemez + aszfalt burkolatra Ellensúly-tartók teljes felújítása. 86:A járda átépítése 95-97:Pályaszint alatti teljes felületvédelem Utolsó fővizsgálat:1995-97 Fokozott ellenőrző vizsgálatok:2001; 2002, 2003 A híd a maga kategóriájában elismerten a világ legszebb hídja, a Világörökség része! Acél anyagának 80%-a 1896-ban lett beépítve. Ezzel a legöregebb budapesti Duna-hidunk. Szerkezeti rendszere: 4-támaszú rácsos gerbertartó, Jellemző kötőeleme:szegecs     Még több fotó (archív is )