"A nyelv a tudósnak ereklye, az írónak hangszer, a hírlapírónak fegyver."

Kosztolányi Dezső

 

"Polükleitosz egyszer két szobrot készített egyazon időben: az egyiket a tömeg tetszése, a másikat meg a művészet törvényei szerint. Hogy kedvében járjon a sokaságnak, így cselekedett: mindenkinek, aki csak belépett, megfogadta a tanácsát, és mindenki véleményének megfelelően alakított és változtatott valamit a szobron. Aztán kiállította mindkét szobrot: amazt mindenki magasztalta, ezt pedig ócsárolták. Meghallván mindezt, Polükleitosz így szólt:

- Márpedig azt, amelyiket ócsároljátok, ti magatok csináltátok, ezt pedig, amelyiket csodáltok, én."

Ailianosz

 

A nagyvárosban élt egy bölcs. Az új igazságot hirdette, de az emberek kinevették. Amikor egyre lelkesebben beszélt a lelkeket megtermékenyítő nagy eszmékről, megverték és kidobták a városból.

A bölcs visszavonult a sivatagba, ott húsz esztendeig gondolkodott és elmélkedett. E húsz esztendő alatt belátta, hogy mindaz, amit a városban hirdetett, badarság és értelmetlenség volt, mert csak most találta meg az igazi igazságot.

Fölkerekedett, s a sivatagból visszament a városba. Lázasan kezdte hirdetni az új igazságot, de az emberek megint kinevették.

- Bolond dolgokat beszélsz, jó öreg - mondták neki. - Mi tudjuk, mi az igazság. Ezelőtt húsz évvel járt itt közöttünk egy nagy bölcs, az megtanított minket az igazságra.

- Tévedett, hazudott - mondta a bölcs. - Más az igazság! Én tudom a legjobban, mert én vagyok az a bölcs, aki húsz évvel ezelőtt a régi igazságot hirdette. Nem az volt az igazság! Íme, most hozom az új igazságot, higgyetek nekem! - És büszkén nézett körül azt remélve, hogy az emberek térdre fognak borulni, s hinni fognak. Az emberek azonban gyanakodtak.

- Valóban te vagy az a bölcs? - kérdezték tőle.

- Valóban én vagyok...

Az emberek tanácskoztak, s a tanácskozás végeztével így szóltak hozzá: - Húsz évvel ezelőtt nem akartunk hinni neked. Később mégis hittünk. Most újra itt vagy, és azt mondod, ne higgyük azt, amit már elhittünk, hanem higgyük azt, amit most akarsz velünk elhitetni. Minek higgyünk most neked, ha holnap talán megint mást fogsz hinni? Menj vissza oda, ahonnan jöttél, s ha húsz év múlva mindig azt fogod hinni, amit ma, akkor mi is hiszünk majd neked. De ha akkor megint mást fogsz mondani, agyonverünk! - Ezzel újra megverték, és ki akarták dobni a városból.

A bölcs azonban, ki egyszerre belátta, hogy az emberek okosabbak, mint ő, kézzel-lábbal kapálózott.

- Megálljatok! - mondta nekik. - Verjetek mindjárt agyon, legalább nem kell ezért a csekélységért még egyszer idefáradnom...

Heltai Jenő: A bölcs

 

"A demokrácia a legnagyobb horderejű eszme és egyúttal a legmagasztosabb jelszó a művelt népek alkotmánypolitikai életében. Millió és millió ember hangoztatja világszerte: sokan csak sejtik, még többen merőben félreértik; a legtöbben visszaélnek vele..."

2008. április 28.

A Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat 2008. április 7-én kezdte meg Paks határában az M6-os autópálya tervezett nyomvonalába eső középkori lelőhelyek megelőző régészeti feltárását. A munkálatok során egy korabeli település maradványai mellett egy különleges kincsleletet is a felszínre hoztak a szakemberek, amely a 14. század első felének gazdasági viszonyait segíthet jobban megérteni.

A feltárás első szakaszában egy elpusztult középkori település korábbi lakóházainak maradványai kerültek felszínre. A régészeti kutatást folyamatosan segítő műszeres leletfelderítés során egy agyagedénybe rejtett éremkincslelet is előkerült: a törött cseréppel lezárt fazékban, egy szövetzsákban több mint 2300 darab ezüst ún."bécsi dénárt" rejtettek el. Az előzetes szakértői vélemények szerint a kincset gazdája legkorábban az 1320-as, 1330-as években áshatta el. Még több kép az [origo] galériájában A jelentős leletanyag szakszerű kibontása, restaurálása és osztályozása jelenleg is a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálatnál zajlik, szakértők bevonásával. A régészeti leletek természettudományos vizsgálatait a Szakszolgálatnak erre a feladatokra specializálódott laboratóriumában végzik. Mit tegyünk, ha hasonló kincset találnánk? A 2001. évi LXIV. törvény értelmében, amely a kulturális örökség védelméről rendelkezett, "A földmunkával járó fejlesztésekkel, beruházásokkal - beleértve az ásványi vagyon kitermelést is - (a továbbiakban: fejlesztések, beruházások) a régészeti lelőhelyeket - az e törvényben meghatározottak kivételével - el kell kerülni. A régészeti örökség elemei a régészeti érdekű területekről vagy a régészeti lelőhelyről csak régészeti feltárás keretében mozdíthatók el. Amennyiben a feltáráson előkerülő régészeti leletek a helyszínen nem őrizhetők meg, azokat elsősorban a feltárást végző illetékes múzeumban vagy országos szakmúzeumban kell elhelyezni... Régészeti feltárás - amennyiben jogszabály másképpen nem rendelkezik - feltárási engedély alapján végezhető. Az engedélyt a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal adja ki. Amennyiben a Hivatal nem ír elő kikötést szakhatósági nyilatkozatában, vagy a földmunka nem engedélyköteles és régészeti lelet kerül elő, a munkát azonnal fel kell függeszteni és amellett, hogy a lelőhely védelméről gondoskodnak az esetet jelenteni kell a jegyzőnek, a korábbi jogszabályi gyakorlatnak megfelelően. Az előírások megsértői örökségvédelmi bírsággal sújtandóak: a védett régészeti lelőhelyek esetében, ha a védetté nyilvánító rendelet erről másképpen nem rendelkezik a bírság mértéke 100 ezertől 250 millió forintig, nyilvántartott lelőhely esetében 10 ezertől 25 millió forintig terjedhet." Azaz: ha bármilyen, hasonló leletbe botlanánk, ásatás, feltárás vagy hasonló tevékenység előtt mindenképp kérjük ki a területileg illetékes múzeum régészeinek véleményét. Az ügyben a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat szakemberei is szívesen segítenek az érdeklődőknek. További részletek A kutatók analizálják az edény tartalmát, az előkerült üledéket, a növényi és egyéb szerves maradványokat, illetve ennek keretében pollenanalitikai, archeobotanikai vizsgálatokra is sor kerül. A vászonzsákocska fémsók által konzerválódott maradványait a Szakszolgálat egyik partnerintézményébe szállítják át; a kerámia nyersanyagát pedig a lelet különlegességére való tekintettel a laboratóriumban petrográfiai elemzéssel vizsgálják meg. A pénzek kibontását az a szerencsés körülmény is segítette, hogy azok az edényen belül nem korrodálódtak össze, a fazekat kitöltő laza talajban az egyes érmék jó állapotban maradtak meg így már az első tisztítás után azonosíthatóak a meghatározás szempontjából perdöntő éremképek. A kutatók számára ismert "régészeti horizontba" tartozó leletegyüttes különleges értékét az adja, hogy hiteles régészeti feltárás során került elő, mintegy zárt egységként, sértetlenül, azaz az elrejtés óta senki nem fért hozzá. Az edényből előkerült érmék hasznos adalékul szolgálnak a 14. század első felének gazdasági viszonyaira, a régió és az elpusztult település történetére egyaránt. Az ásatás kezdeti fázisában előkerült leletet a feltárók szerint több jelentős felfedezés is követheti majd. Még több kép az [origo] galériájában A régészek számára további különös és izgalmas felfedezéseket rejthet a Paks határában elpusztult középkori település. A feltárás adottságai között igazán különlegesnek számít, hogy a kutatással érintett terület feltehetően a hajdani település központján halad át, érintve annak templomát, temetőjét és lakóházait, amelyeket így az itt kutató régészeknek alkalmuk lesz teljes egészében feltárni, és újabb reprezentatív leletanyaggal gazdagítani a korszak anyagi kultúrájára vonatkozó ismereteinket. Legutóbb 2002-ben számoltunk be hasonló szenzációról: akkor 1,3 kilogramnyi, 261 darab aranypénzt találtak Újfehértón, Kelet-Magyarországon. A kincs nagyjából százmillió forintot ért.

2008. április 28.

A régészek még az idén feltárhatják Egyiptom leghíresebb szeretőinek, Kleopátra királynőnek és Marcus Antoniusnak 2000 éves, ma valószínűleg víz alatt található sírját - számolt be róla az ország főrégésze egy múlt heti konferencián.

Az expedíció előkészítéséről Zahi Hawass, az Egyiptomi Régiségek Főtanácsának (SCA) főtitkára számolt be a sajtónak, aki egyben azt is elmondta, hogy első lépésként azt a teóriát vizsgálják majd meg, hogy a párost tényleg együtt temethették-e el. A projektről egy, az ókori fáraókkal foglalkozó kairói konferencia keretében tartott sajtótájékoztatón esett szó. Hawass elmondása szerint a legendás egyiptomi királynő és római szeretője, Marcus Antonius földi maradványai a magyar régészek számára is igencsak ismerős Taposiris Magna temploma közelében, Alexandriától alig 45 kilométerre lehetnek. A sírba való belépés egész mostanáig lehetetlen volt, ugyanis az ma már egy víz alá került területen található, ám a régészek elkészítették annak a nagyszabású kutatásnak a terveit, amelynek során kiszárítják a helyszínt, és így akár már novemberben megkezdhetik a munkálatokat. Hawass szerint a régészek korábban már feltártak egy 120 méter hosszú, földalatti alagutat több szobával, amelyek egy részében nagyon sok, közvetlenül Kleopátráról tanúskodó lelet is előkerült. A királynő sírkamra meglétére a szakértők szerint az ott talált, nagy mennyiségű éremlelet tanúskodik. A kutatók reményei szerint talán arra is fény derülhet majd, hogy Kleopátra miként végezhetett magával.

Egy ókori görög sír, amelybe egy korábbi elképzelés szerint Nagy Sándor apját temethették, mást rejthet: oda a kutatók legújabb vizsgálatai szerint az egykori uralkodó féltestvérét, egyben utódját temethették.

A szakértők azt a három makedón királyi sírt elemezték, amelyeket 1977-ben Görögország északi részén, Vergina közelében találtak meg. A munkások akkor gazdagon díszített sírokat fedeztek fel, az egyikből egy ezüst fejvédő, egy vassisak és egy szertartási pajzs került elő, több fegyverrel és egy később jogarként azonosított tárggyal. A Pennsylvaniai Állami Egyetem ókori történelmi részlegének emeritus professzora, Eugene N. Borza szerint a kutatók akkor azt jelentették be, hogy a sírkamrába II. Fülöpöt, Nagy Sándor i.e. 336-ban meggyilkolt apját temették. Az eredeti ásatásokat Manolisz Andronikosz, a Thesszaloniki Arisztotelész Egyetem 1992-ben elhunyt régésze vezette. Az általa vezetett kutatócsoport találta meg azt az egyszerű kőládát, az amelyből egy idősebb férfi, egy valamivel fiatalabb nő és egy újszülött maradványait emelték ki. A második sírban két kisebb kamra volt, és onnan egy fiatal nő és egy idősebb férfi maradványai kerültek elő. A harmadik sírban pedig egy fiatal férfi csontjai voltak. A nagyobb sírok arany-, ezüst tárgyakkal, elefántcsont faragványokkal és kerámiákkal illetve fém edényekkel voltak tele. Borza szerint a görögök hatalmas lelkesedéssel fogadták a szenzációs leleteket. Elmondása szerint ő is azok között volt, akik elfogadták az érvelést, és csak később, a bizonyítékok részletes vizsgálata során kezdett el kételkedni. Felvette a kapcsolatot Olga Palagiával, az Athéni Egyetem művészettörténészével, hogy együtt elemezzék az ott talált leleteket. Ennek során aztán hamar kiderült, hogy a legkorábbi sírmellékletek i.e. 320-ból, azaz egy nemzedékkel Fülöp halála utánról származnak. A festmények és faragványok vizsgálata is ezt igazolta: azok ugyanis inkább a Sándor, mint a Fülöp korában kedvelt stílust képviselték. Miután ezen aggályok felmerültek, a szakértők az ókori forrásokhoz fordultak, és azokban a korból csak egy hasonló temetkezést találtak: Nagy Sándor testvérét, és egyben utódját, III. Philipposz Arrhideuszt és feleségét Adea Eurydice királynőt temették el ekképpen. Ez egyben azt is jelenti, hogy a sírban talált tárgyak, a sisak, pajzs és ezüst korona eredetileg egytől-egyig Nagy Sándor tulajdonában lehettek. A férfi féltestvére ugyanis ezekhez a király halála után, hatalmát legitimálandó juthatott hozzá. Ezzel párhuzamosan megállapították a  többi sír lakójának kilétét is: a legrégibb kamra rejtheti II. Fülöpöt és fiatal feleségét, míg a hármas kamrában eltemetett tinédzser Nagy Sándor fia, az i.e. 310-ben meggyilkolt IV. Alexandrosz csontjait tartalmazhatja.

KORÁBBAN   Nagy Sándor sírja nyomában Kuvaiti szigeten állt Nagy Sándor erődje Politikai játszma része lett a Nagy Sándor Múzeum Megtalálták a Nagy Sándor előtti Alexandriát

A kihalás szélére került az emberiség mintegy hetvenezer évvel ezelőtt - állítja egy új humángenetikai tanulmány, amely az American Journal of Human Genetics című folyóiratban jelent meg.

 

"A korai emberek aprócska hordáit szétszórták a kegyetlen környezeti viszonyok, hogy aztán visszatérjenek, és benépesítsék a világot. Ez egy valóságos, a génjeinkben megírt eposz" - mondja Spencer Wells, a National Geographic Society tagja, a társaság Genographic nevű programjának igazgatója.

A fenti megállapítást az úgynevezett mitokondriális DNS vizsgálatára alapozták. Ez a sejtek energiaközpontjaiként funkcionáló szervecskéinek saját örökítőanyaga, amely csak anyai ágon öröklődik. Segítségével korábban sikerült megállapítani, hogy az "emberiség ősanyja", a "mitokondriális Éva" Afrikában élt, nagyjából 200 000 éve.

A Homo sapiens Afrikából való kirajzása nagyjából 60-70 ezer éve kezdődött, de "Éva" és a migráció közötti időről keveset tudunk. A kutatás a dél-afrikai khoi és san busman törzsek tagjainak mDNS-ét vizsgálta, mivel ez a nép mintegy 90-150 ezer éve elszakadt az emberiség többi csoportjától. Ennek alapján az izraeli és amerikai szakértőkből álló csoport megállapította, hogy az emberi faj 90-135 ezer éve aprócska populációkra szakadt, talán az akkori rendkívül száraz időszakok miatt.

Keresem a bölcsek kövét, hajt a kíváncsiság,
S naiv a gondolat, hogy enyém lehet minden tudás,
A kővel a zsebemben látnám a múltat, és látnám a jövőt,
Látnék sok ezer évet, látnék sok ezer esztendőt,
Látnék régvolt városokat, látnék embereket az úton,
Tudnám hová érkeznek, s merengenék a múlton,


Keresem az igazságot, hajt a szenvedély,
De naiv a gondolat, hogy feltárul egyszer a rejtély,
S az igazság birtokában nézném az élőket és holtakat,
Jutalmazni szeretném a jókat, s büntetni a rosszakat,
S látnám a történelmet, mint igazságtalanságok halmazait,
Ahogy az ember önző érdekében semmibe vette embertársait,


S keresem a boldogságot, hajt a vágy, a remény,
Bár naiv a gondolat, hogy boldog lehetek valaha én,
És a boldogságot osztogatnám boldognak, boldogtalannak,
Koldusnak, éhezőnek, ki örül minden falatnak,
S látnám az embereket, kiket a boldogság megérint,
Amint megváltozik minden, s a világ rózsaszín kékben fürdik.

 

 

(TIM)

Egy nő kéne nékem, aki engem imád,
S a fülembe azt suttogja, csak engem kiván,
Egy nő kéne nékem, aki dugna velem,
S érezném, ez már majdnem szerelem,



Egy nő kéne nékem, aki örül nekem,
S megvarrja az elszakadt ingem,
Egy nő kéne nékem, aki nagyon szeret,
De nem költi el az összes pénzemet,



Egy nő kéne nékem, aki engem meghallgat,
Nem siránkozik és soha nem jajgat,
Egy nő kéne nékem, ki tökéletes mint én,
Kedves, okos és mindenek fölött szerény,



Egy nő kéne nékem, aki nevet és kacag,
Örökké mosolyog, és a kedve sohasem vacak,
Egy nő kéne nékem, kinek nem fáj a feje,
Ha dugni szeretnék naponta többször is vele,



Egy nő kéne nékem, aki engem elvisel,
Ha lökött vagyok, akkor sem neheztel,
Egy nő kéne nékem, akit én is imádnék,
S másra nézni azután sohasem kivánnék.

 

(Tim)

 

Rád gondolok, s van egy álmom,

Karjaidba nagyon vágyom,

Álom, álom, édes álom,

Az a baj, csak én kivánom,

 

Kebleidre ráborulnék,

Ajkaidra csókot adnék,

Édes csókot ízlelgetnék,

S veled nagyon boldog lennék.

 

(Tim) 

 

Reszket a bokor, mert nagyot bele rugtam,

Így sikerült, mindegy, pedig nem akartam.

Amit én akartam, nem volt az ám rugás,

Sokkal inkább lett vón’, egy jóízű dugás,

 

Sajgott a lábam jócskán, üvöltöttem nagyot,

Ijedten néztél, Ez itt megbuggyanhatott ?

Letéptem bugyidat, azzal bekötöztem,

Áldottam szerencsém, hogy itt voltál velem,

 

Nélküled dugni persze nem lett volna könnyű

Magamhoz nyúlni, pedig lett volna szörnyű,

Heteroszex volt, mire oly nagyon vágytam,

S ezért, egy egész délutánt éppen erre szántam,

 

Miután a veszély elmúlt gyorsan, sebesen,

És életem nagyban neked köszönhettem,

Kifejezni nem tudtam már másképpen a hálám,

Napnyugtáig szeretkeztünk három széna bálán.

 

(Tim) 

Fenn az égen nincsen felhő,

Robaj hallik, egy repülő,

Kondenzcsíkot húzogat,

S két szamarat riogat,

 

Rémülten az égre néznek,

Nem láttak még ilyen gépet,

Hasítja a fényes eget,

Szemükben ül a rettenet.

 

Félelemtől béna a lábuk,

Káromkodik a gazdájuk,

Jó szót nem mond repülőre,

Vágya szerint mind leesne,

 

 Tehetetlenség tölti el,

 Az eget fenyegeti öklivel,

 Kebelében harag dagad

 Végül aztán ostort ragad,

 

 Szamár háton ütés csattog,

 Pilótákra száll az átok,

 De érzi, hogy ez pótcselekvés,

 Induláshoz mindez kevés,

 

 A magasban, fenn az égen,

 Repülőgép nincs már régen,

S a gazda is tudja már,

Fura jószág a szamár

 

 

(Tim)

 

Egy full barackra festett szobában kezdődött a történet,

Ahol egy mit sem sejtő csemete békésen szendergett,

Nem törődve nyüzsgő látogatók hadával,

Sem a tavaszt érző kutyák szerelmi zajával,

 

A kiváncsiak jöttek-mentek, ámulva nézték az alvó gyermeket,

Mímelték mintha sose láttak volna még egyáltalán, és szebbet,

Mi ilyenkor szokásos azt mind elmondták,

Az  eufóriáig fokozva a szülők boldogságát,

 

Az utolsó látogatók közt érkezett egy sasszemű, kotnyeles rokon,

Kinek mindent felfedező szeme megakadt a sarokban egy dolgon,

Mit ugyan földig érő lila takaró  hivatott rejteni,

S mint áttetsző női ruha, azért sok mindent engedett sejteni,

 

A módfelett kiváncsi  látogató rögtön rá is kérdezett,

Mi az a valami a sarokban, a lila takaró vajon mit rejteget,

A sok dicsérettől eltelt házigazda nem sejtve a bajt,

Lerántva a leplet, megmutatta amit az addig eltakart,

 

Feltárult a  titok, látható volt minden jól és tisztán,

A tárgy mi napvilágra került, egy pink hintaló pusztán,

Maga a játékszer kissé absztrakt, de nem elemes,

Csupa rózsaszín csillogás és teljesen szögletes,

 

A rokon hitetlenkedve, kétségbeesetten a fejéhez kapott,

Centiről centire hajlatok és  áramvonal után kutatott,

Tapogatta a hintalovat egyre reménytelenebbül,

Félóra után feladva a keresést eredménytelenül,

 

A gyermeki lélekre tekintettel, az ítéletet dörgő hangon kimondta,

Jobb lesz ha ezt a „szörnyűséget” a házigazda összedarabolja,

A darabokat még aznap rádobja egy lobogó, nagy  tűzre,

Hogy gyermekét egy komoly traumától ily módon is védje,

 

Lángol a hintaló, magasban kanyarog ,szétterül a füstje,

Nem lehet most senki tekintettel a légszennyezésre,

Lesz majd másik, kandírozott mandarin zselészínű áramvonalas,

S ha a gyermek megbetegszik, orvosság, rózsaszín kanalas.

Rád néztem, és egy szexi nőt láttam,
Csoda-e, hogy feltámadt a vágyam,
És gondolatban levetkőztettelek,
Vágyakozva, megkívánva néztelek,

De itt még nem ért véget a képzelgés,
Folytatódott és következett egy szeretkezés,
Lettél a testi szerelem istennője,
Kinek mennybe röpített csodás csípője.

 

(Tim) 

 

Ajkaidról kedves szavak,

A szivemig hallatszanak,

Simogatnak, vágyat hoznak,

Betegségben gyógyítanak,

 

Szemeidben vidám fények,

Ha kigyúlnak, megigéznek,

Megigéznek, elbűvölnek,

Buja vágyat ébresztenek,

 

Kezeid ha érintenek,

Élvezetet teremtenek,

S egész nap csak azt szeretném,

Ha kezeidet érezhetném.

 

(Tim) 

 

 

Tisztavizű hegyi forrás, patak ered belőle,

Ha még ez a vers sem tetszik, sokkot kapok én tőle,

Sutba vágom kopott hegyű cerkámat,

S örülhet, ha ezek után nem öl meg a búbánat,

 

Verejtékkel, kínlódással írtam sok-sok versemet,

Értetlenség, részvétlenség lesz mi végül eltemet,

Késő bánat, eb gondolat, bölcs nép mondása így szól,

Nem vigasztal, hogy megért majd a hálatelt utókor.

 

Jobb szeretném, ha mindenki, még maga is értene,

Szivem ettől felpezsdülne és kevésbé vérzene,

Nem lennék bús és szomorú, magányos,

Főleg, hogy a hallgatása még részben sem méltányos,

 

Ömlengést és áradozást nem várhatok magától,

Szörnyet halna, ha egy jó szót kipréselne magából,

Ráadásul azzal etet, nem látott még felhőket,

Ezek után azt mondja meg, minek olvas verseket ?

 

(Tim) 

 

 

Látom formás feneked,

Csodás részed ez neked,

Napestig csak egyre nézném,

Látványával be nem telnék,

 

Gyönyörködnék két szememmel,

Simogatnám két kezemmel,

Simogatnám az arcommal,

Elhalmoznám csókjaimmal,

 

S a vágyak vad viharában,

Párnák közt a puha ágyban,

Gyönyört és kéjt kapnál  tőlem,

Mit visszaadnál nekem bőven.

 

Utó. Hat. Ás. A piás óriás i mája. Végre.

Égre.  Száll. A kakukk fészkére.

Sír. Ok. Nélkül. Gondol. Has.(s, alkoss, gyarapíts) felmetsz. Ő. Jack ?

 A főnő. Vérre.? Vágy. Tál.? Vámpír.? Kérdése

 

Ufó. Na. Út. A. Végtelen. Be. Jó. Reménység. Fok.

Zöld. Ember. Kék. Az. Ég. Pír. Szín. G. Pont.

Mint. A. Boldogság. Kék. Pirul.Á.Ja. Nem. Ugyan. Az.

Kellene. Egy. Ki. S. Öröm. Be.? Na. Oda.? Nem.     

 

Egy. Hull. A Jel. Ölt. Köz. Vetve.  Mag. Ára.

Hint. A. Szánt. Ó. Vet. Ő. Is.  De ki arat?: 

Te. Sejted ?. Fehér ?. Nem. Ő. Szinte. Ősz.

Akár . A hó. Ha. Hó. Helyzet. Van.

 

 

(Tim) 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Talán minden ember vágyakozik rá, hogy átélje, és megtapasztalja a szerelmet.
Némely ember, aki már megélte egyszer, újra részesedni kíván belőle…

De nem csak sóvárgói vannak. Sokan csalódottan fordulnak el a szerelemtől, keserű emlékeik miatt.

Tegyük fel a kérdést: mi a szerelem? Hogyan határozhatnánk meg?

Egyesek úgy gondolják, hogy ez egy érzés, egy maga körül mindent felperzselő lobogás.
Mások szerint, hosszú, parázsló izzás; megint mások úgy hiszik, a szerelem csak "ideig-óráig tartó röpke élmény".

De ezek nem definíciók.

Röviden talán a következőképpen határozhatjuk meg a szerelmet:
A szerelem egy összetett érzés, a másik ember egész lényére irányuló komplex vonzalom.
A másik ember egész lénye alatt értem a szellemi, lelki, és testi területek vonzalmát, mely a külső megjelenéstől, a lelki közösség harmóniáján át, a nemi vágyakozásig bezárólag, - mindent magába foglal.
A szerelem, jellegénél fogva sóvárog „szerelme tárgyára”, a másik emberre, és ezért szinte fáj jelenlétének hiánya!
Ennél fogva a szerelem a legboldogítóbb érzés lehet, ha beteljesedik, és a legkínzóbb, ha viszonzás nélkül marad.
Ez lehet talán a definíció, és a rövid jellemzés.

Ezek után leszögezhetjük: a szerelemnek csak úgy, és akkor van értelme, ha beteljesedett vágyakozásról, kölcsönös vonzalomról van szó. Amennyiben a szerelem nem ilyen, úgy értelmetlen, és ennél fogva egyetlen ember sem érdemli meg, hogy ilyen megalázó helyzetben, tartósan megmaradjon!
Ezért – ha ilyen helyzetben vagyunk -, leghasznosabb, ha mindezt tudjuk, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy ne olyan embert tüntessünk ki szerelmünkkel, aki nem méltó rá. A szerelmünkre való méltóság első jele pedig, - a viszonzás!

Röviden fogalmazva: aki nem viszonozza szerelmünket, az nem is érdemes rá, így az egyoldalú szerelem nem csak értelmetlen, de jellegénél fogva arra is méltatlan, hogy megkínozza áldozatát.

Ezért a jövőben én mindig az igazi, a beteljesült, a kölcsönösen viszonzott szerelemről szólok majd.

A szerelem célja tehát a beteljesülés, és amennyiben beteljesül, úgy két embert elválaszthatatlanul össze is köt.
Más szóval a szerelem két ember kapcsolatát összekötő gazdag érzelem, mely a feleket minden területen összekapcsolja. Ez, a szerelem ideális állapota.

Szíve mélyén mindenki erre az ideális állapotra kívánkozik. Senki sem arra vágyik, hogy ne viszonozzák szerelmét, és mindenki azt kívánja, hogy ne csak „választom azt, aki jut nekem” alapon találja meg partnerét, hanem a „Nagy Ő”-re akadjon rá, akivel boldogságban élhet majd minden területen, egymást betöltő kapcsolatban.

Ez tehát az ideális állapot, és ha elvben kívánjuk megfogalmazni a szerelmet, úgy ne elégedjünk meg silány, szerelemnek mondott másolatokkal! Tegyük magasra a mércét, oda, ahova az való!

Összefoglalva tehát azt mondhatjuk:
- A szerelem célja a boldogság.
- E boldogság megvalósulásának útja, ha megtaláljuk szerelmünk tárgyát, azt az embert, akiben egész lényünk minden területén (test, lélek és szellem) igazi társra lelünk.

Ha ez meg van, ezt a társat mindenki előtt vállaljuk, és őt hűségesen szeretni fogjuk.

  
Furcsán-zavarodott szomorú lelkiállapot, kavargó, egymásnak feszülő érzelem-forgácsok jellemzik a legtöbb szakítást...
Valami elmúlt, valami meghalt...
Az "egymásranézés" már nem olyan mint korábban, kihunyt belőle a szövetség tudata, az "enyém-vagy" érzése. Ehelyett hangok és csendek hordozzák az űrt, a felbolygatottságot, a "kényelmetlenül-nehézkedő" zavart.
Szilánkokra tört a személyiség-szeletek összetapadása.
Amikor anno szerelemben épült fel e két ember közös műve, lassan, óvatosan növekedett, majd felgyorsulva, forradalmi beérlelődése révén személyiségük ezernyi színben pompázó üvegcserepei a másik lénye felé fordult, és a külső fényt úgy verték vissza, hogy a "sokszínben-pompázás" egy harmadik létezőt kreált kettejük "teremtő-okából", - a szerelmet. Ez az új jövevény lett, a "közös-produktum-szülte" szövetségben kiteljesedett belső alkotásuk. Kettejük ezer irányba álló személyiségszeletei egymásba-simultak, szétiramlani-igyekvő vágyaik egymásrataláltak, s a boldogságért-futás célját "egymásbantalálták" . Ezek után már a szerelem, ez a különös létező kapcsolta egybe teremtőokait, teremtőfeleit, hogy így létrehozza önmagát, az okok beteljesülését.
De most, a szakításkor eltört, minden eltört!

Gyermekké tettél. Hiába növesztett
harminc csikorgó télen át a kín.
Nem tudok járni s nem ülhetek veszteg.
Hozzád vonszolnak, löknek tagjaim.

Számban tartalak, mint kutya a kölykét
s menekülnék, hogy meg ne fojtsanak.
Az éveket, mik sorsom összetörték,
reám zudítja minden pillanat.

Etess, nézd - éhezem. Takarj be - fázom.
Ostoba vagyok - foglalkozz velem.
Hiányod átjár, mint huzat a házon.
Mondd, - távozzon tőlem a félelem.

Reám néztél s én mindent elejtettem.
Meghallgattál és elakadt szavam.
Tedd, hogy ne legyek ily kérlelhetetlen;
hogy tudjak élni, halni egymagam!

Anyám kivert - a küszöbön feküdtem -
magamba bujtam volna, nem lehet -
alattam kő és üresség fölöttem.
Óh, hogy alhatnék! Nálad zörgetek.

Sok ember él, ki érzéketlen, mint én,
kinek szeméből mégis könny ered.
Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén
nagyon meg tudtam szeretni veled.

1936. május

 

 

*****************************************************************************