Veni

"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne" (Tamási Áron)

A budai Várhegy

2007. augusztus 23. 21:25 - veni75

A budai Várhegyre épült Várnegyed Magyarország egyik legszebb, legnevezetesebb része.
A Várhegy déli részén a középkort megidéző Budavári Palota emelkedik, mely 700 éven át volt a magyar királyok lakhelye. A palota Mátyás király uralkodása idején vált pompás reneszánsz királyi lakhellyé. A három hónapig tartó török ostrom alatt jelentős károk keletkeztek a várban és a városban egyaránt. A török uralom alól 1686-ban felszabadult város a középkori romok felhasználásával, de már a barokk jegyében kezdte meg az újjáépítést. Az egykori királyi palota ma az ország egyik legmeghatározóbb, legjelentősebb kulturális központja.
A palota falai között kapott otthont a Budapesti Történeti Múzeum. A múzeum ajtaján belépve olyan érzésünk támad, mintha visszacsöppentünk volna a középkorba. Középkori hangulatot árasztó helyiségekben, gótikus szobrok között sétálva a királyi várpalota helyreállított részeit, valamint kápolnáját láthatjuk. A Budapesti Történeti Múzeum állandó kiállításain a magyar főváros történetét ismerhetjük meg.
Itt, a palotában található a nagybecsű, igen értékes nemzeti műveket őrző Magyar Nemzeti Galéria. A galéria a magyar művészet legszebb alkotásait mutatja be a 10. századtól egészen napjainkig. Láthatunk középkori és reneszánsz kőtárat, gótikus faszobrokat, táblaképeket, szárnyas oltárokat, reneszánsz- és barokk kori éremgyűjteményeket, valamint 19-20. századi szobrokat és festményeket.

   

    

A felbecsülhetetlen értékű nemzeti festmények közül megcsodálhatjuk Munkácsy Mihály: Siralomház, Tépéscsinálók, Köpülő asszony, Rőzsehordó nő, Ásító inas; Madarász Viktor: Zrínyi Ilona, Hunyadi László siratása, Zrínyi és Frangepán a börtönben; Székely Bertalan: I. Lajos holttestének megtalálása, Egri nők, Thököly Imre búcsúja, Önarckép; Szinyei Merse Pál: Lilaruhás nő, Majális, A hinta, Ruhaszárítás; Csók István: Tél a tavaszban; és Hollósy Simon: Rákóczi-induló, Tengerihántás című világhírű alkotásait. De nem szabad megfeledkeznünk Egry József, Vaszary János, Bernáth Aurél, Derkovits Gyula és Dési Huber István festményeiről sem!

 

 


Az Országos Széchenyi Könyvtár őrzi Mátyás király Corvináinak leggazdagabb gyűjteményét. A könyvek szerelmeseinek örömére az itt kiállított értékes könyvek között középkori kódexeket is találunk. Az Országos Széchenyi Könyvtár a polcokon sorakozó értékes könyveken kívül időszaki kiállításoknak is otthona. A palotában található Habsburg nádori kripta vezetéssel tekinthető meg.
Ha tehetjük, térjünk be a Budavári Palota A épületében helyet kapott Ludwig Múzeumba is, ahol kortárs művészeink jeles alkotásait tekinthetjük meg!
Ha valaki érdeklődik a magyar háborúk történetei iránt, látogasson el a Tóth Árpád sétány 40. szám alatti Hadtörténeti Múzeumba! A volt Nádor-laktanyában berendezett hadtörténeti kiállítás gazdag gyűjteménye között bőséges anyagot találunk Magyarország hadtörténetéről, az 1848-49-es forradalomról és szabadságharcról, a fasizmusról, a második világháborúról, valamint a kézifegyverek történetéről.

 

 

Egy kis séta után elérkezünk a Szentháromság térre, azaz a Várnegyed központjába. A macskaköves téren áll a kőcsipkés tornyú budai főtemplom, a Nagyboldogasszony, ismertebb és kedveltebb nevén a Mátyás-templom. A hajdani polgárváros központjában található templom igen nevezetes események színhelye volt. Több magyar királyunkat is itt koronáztak meg, Mátyás király pedig e templom falai között tartotta mindkét esküvőjét.

De lássuk, hogyan nyerte el a Nagyboldogasszony mai alakját? Az első templomot nagyjából a várral egy időben kezdték el építeni, később ezt bővíttette és egészíttette ki Mátyás egy 80 méter magas toronnyal. A 150 éves török hódoltság alatt a törökök mecsetté alakították a templomot, majd a barokk újjáépítés következett. A napjainkban látható Mátyás-templom a 19. század végén nyerte el végleges alakját.

Lépjünk be a Mátyás-templomba, melyben számos látnivaló vár ránk! A templom neogótikus átépítése során is megőrizte 700 évvel ezelőtt kialakult belső képét. Díszes freskóit Lotz Károly és Székely Bertalan festette. Altemplomában gazdag egyházművészeti gyűjteményt, miseruha-gyűjteményt, ereklyetárat, kincstárat, kőtárat, és a Szent Korona pontos mását csodálhatjuk meg. Egyik kápolnájának díszes szarkofágjában pedig III. Béla és felesége Székesfehérvárott megtalált tetemeit helyezték örök nyugalomra. Ha tavasztól őszig látogatunk el a budai templomba, csodálatos hangversenyek vendégei lehetünk.

A középkori halpiac helyén, 1901 - 1903 között épült meg a vár falaira emelt héttornyú bástyarendszer. Ez a fehér falú Halászbástya lett a Vár jelképe. A neoromán stílusú bástya csipkés teraszairól páratlan kilátásban lehet részünk! Kevesen tudják, de a várfalnak ez a része a hajdani várvédő harcokban itt szolgáló halászcéhről kapta nevét.

A történelmi Várnegyed macskaköves utcái, épületei csodálatos látnivalókkal, felejthetetlen élményekkel gazdagítják az arra járókat.

A színes programok, érdekes kiállítások mellett kellemes időtöltést ígér a budai Várban való sétakocsikázás!


Szólj hozzá!

Budapest fényei IV

2007. augusztus 23. 21:23 - veni75

Jó volna látni, mi van a föld alatt. A csatornabirodalom között kósza egérhad rágja és nyűvi szét a város alapkövét, melyeken ott lakom én is és ott lakik a jövőnk. A hatalmas falak, a betontömbök, a sugárutak nem állnak végtelen ideig ellen az időnek, a nagy tízemeletesek, a pesti bérházak függőfolyosói egy szép napon ledőlni kényszerülnek, mert a malter elporlad, a cement szétesik, a homok elrepül a széllel. Nem akarom az ördögöt a „falba” festeni, de kicsit aggaszt a múlt kispórolós eszmeisége, a lakótelep-hadműveletek gyors kivitelezése, mi van, ha nem száz évre épültek a monstrumok!? Ott sétálok a házak között, a körúton a teraszok alatt, elnyalok egy fagyit vagy felpofozok egy zsebtolvajt, s egyszer csak fejemre hull Kovács néni és az ő erkélye, muskátlival, Buksi kutyával, hokedlivel? Miért ne eshetne meg velem? Ahogy telik az idő, úgy öregszik a város, s a frissítés, a renoválás elenyésző mértékű a romláshoz képest. A pesti bérházak udvarai a világ leghangulatosabb zugai voltak még alig 20-30 éve, de inkább 50 éve. A kis belső udvarok saját kis parkjai voltak a lakóközösségnek, fűvel vagy virágokkal, kis hintával, nyárikonyhával, fotelekkel és szalonnasütő gödröcskékkel. Mostanra a legtöbb bérházban csak a gödröcskék maradtak meg, lebetonozott repedések között kikandikáló gazcsomókkal és szemétkupacokkal. Én tényleg nem értem ezt. Adva van egy bérház, mondjuk a körúton. Lakja, tegyük fel, 40 család. Minimum 100 ember. A negyven család naponta legalább kétszer, háromszor átmegy az udvaron, vagy érinti azt és mégsem… mégsem érdekli, mi van ott. A közös költség eltűnik, a lakóház csak oszladozik és rothad, de senki nem tesz semmit. Egyedül a Budai Várban látok szép udvarokat. Valamiért az ott élők fontosnak tartják, hogy ha benéz hozzájuk valaki, ne a lukas adidas zokni kiteregetett látványa fogadja a vendégeket. Ha én a Budai Várban laknék, szeretnék hazajárni. Budapest csupa beach nyáron. Egy terasz, egy disco, egy pár kirakott pad és egy bárpult, az mind-mind beach. Vannak jó beach-ek és vannak kevésbé jó beach-ek. Lettek nekünk trendi szavaink, ha egy hely Cafe, esetleg Club, ne adj isten Lounge, akkor jó helyen vagyunk. Úgy hírlik legalábbis. Én szeretem ám nyáron Budapestet. Jó, hogy ott a Zöld Pardon, még ha nem is járok oda, tetszik a másik oldalon a Rió, mert jópofa dolog, hogy a híd egyik felén a port rúgják a rockerek, míg a másikon a kényesebbje macsón hörpinti a koktél-csodát és rázza a funkyra. Tetszik a Romkert, mert tényleg egy rom és mégis tele van. Tetszik, hogy nyáron nem bújunk a föld alá, hogy egy nyári zápor éjjel egykor akár ezerötszáz méregdrága hajat is gallyra tud vágni, ha úgy tartja kedve! Jó az, ha nyüzsög a város. A gasztronómia bázis-helyeket jelölt ki magának. A belvárosi Liszt Ferenc téren, a Ráday utcában, a Várban, a Korzón ott van minden, ami a régi hangulatát megőrizheti Pestnek. A kávéházak teraszát, ahol egykoron nagyjaink történelmi döntéseket hoztak, pótolni tudják a mai divatos helyek, a minőségi kiszolgálás és a patinás körülmények, melyek emelik a város fényét. Drága mulatság ellazulni egy-egy nívós helyen ugyan, de semmiképpen nem pazarlás. Ha én Főpolgármester lennék, Budapestet így tenném rendbe. A nappal legyen az üzleté, a családoké, a kötelező dolgoké, legyen erős a tömegközlekedés, legyen olcsó a parkolás, legyen sok rendőr (nem igazoltatni, hanem segíteni a forgalmat), legyen biztonságos az iskolába járás, haladjon lendülettel a körforgás. Aztán este álljanak le a teherautók, legyenek lezárva a Belvárosi utcák, legyenek kitelepítve a bárok, a kocsmák, a szórakozóhelyek, legyen minden csupa-csupa sétáló utca. Szóljon a zene, történjen mindig valami. Ne csak terveket szövögessen a város, hanem tetteket is produkáljon, mert nincs miért itt maradni, nincs miért ide jönni és nincs mire emlékezni! A budapesti fiatalok képesek arra, hogy kivetkőzzék a mindennapi nyűgjeiket, hogy hangulatot teremtsenek ennek az öreg városnak, ne legyünk hát restek változtatni és új dolgokat kipróbálni! Budapestnek meg kell újulnia! Hangulatot a városnak! Nos, ez a rész kissé lázadóra sikerült, de bízom benne, hogy sokan egyetértenek vele. Írják meg véleményeiket, ötleteiket, hogyan és milyen megoldásokkal tudnánk szebbé és érdekesebbé tenni Fővárosunkat!

Tóth Ádám

 

 

 

 

Fotó: Lékó Tamás

Szólj hozzá!

Budapest fényei III

2007. augusztus 23. 21:23 - veni75

Áfás számlát kaptam a kerékbilincs-használatról, 15 ezer forintról szólt. A felhelyezést szakszerűen végző, lelkiismeretes, alig 10 perc alatt a helyszínre érkező derék magyar közterület fenntartó úriember mosolyogva kérdezte, kinek a nevére írhatom a számlát?! Nyelvemen volt akkor pár közeli rokonának megemlítése, de talán még Brezsnyev elvtárs neve is, de letettem róla. Elvégre, ő nem tehet arról, hogy én rossz helyen álltam meg. Egy klinikára siettem, mert sürgős ellátnivaló akadt az utasomnál. De hát nem vagyok se mentőautó, se kékrendszámos diplomata, se a helyi polgármester édes egy komája. Így hát megbüntettek, kipeckeltek, cégemnek kiadást teremtettek. El tudom számolni. Boldog vagyok. Se búm, se bám, hát így élünk mi autós huligánok. Én, ha a közterületes lennék, még jól bele is rúgtam volna az autómba. Úgy, hogy szakadjon le a hátulja, essen ki az ablaküveg, lobbanjon be a benzintartály. De előtte azért felraktam volna én is a bilincset, ráraktam volna 2-3 piros cédulát, aztán trélerre az egésszel és irány a hivatalos autó-tolvaj telep. Így indult a március. De legalább megihlette a gondolatot, át kéne dumcsizzuk, ki számít ma Budapesten közveszélyes utazónak? Kezdjük a gyalogosoknál, mert gyalogos ugyebár bárki lehet, az is akinek van jogosítványa és az is, akinek nincs. Ha én gyalogos lennék, szeretnék Budapesten sétálgatni. És vásárolnék sok-sok lottószelvényt is, mert a Belvárosban óhatatlanul is belelépnék úton-útfélen a kutya és egyéb állatok bőszen terpeszkedő salaktengerébe, az meg ugye szerencsét hoz. Én úgy gondolom, a mai lottónyertesek mind a gyalogosok közül kerülnek ki. Ennyi szerencséje másoknak nemigen lehet. S ha már sétálgatok, igyekszem eljutni az iskolába, munkahelyre, randira vagy a kedvenc butikomba, egészen biztosan leszoknék a dohányzásról is. Ennek két oka is lenne: egy doboz cigit elkérnének tőlem, mire odaérek a célpontomra, „te, drága cimborám, adjál már egy szál cigit, mert pont 20 Ft hiányzik egy doboz Szofihoz...”. Aztán, ha jó mélyeket szippantok mondjuk a Margit körút bűzös mámorából, nem marad egy hangyányi füstnek sem hely a tüdőmben. Második körben jönnek a békávézók, akik a közlekedés mártírjai, amolyan élő szardíniák a XXI. század hering világban. Régen volt egy hülye vicc, anyuka sétál a gyerekével, valahogy így kezdődött. –Te anyu, az ott milyen szoborcsoport?! – szól a kisgyermek. – Nem szoborcsoport az, drága fiacskám, azok a kenyérgyár dolgozói, és a buszra várnak. Akkor sem volt túl vicces, meg most sem az. Egyszer láttam egy olyat, hogy a 4-6-os villamoson egyáltalán nem lehetett átlátni a túloldalra. Résnyire sem. A sok kabát összeolvadt, stúdiósötétség keletkezett és létrejött a totális embermassza. Minden érintkezett mindennel. Percekig elméláztam rajta, vajon ha most hirtelen mindenki meztelenné változna a járaton, Jancsó Miklós megjelenne-e kameráival?! Szorgalmas utazók jegyeket váltanak. A becsület jegyét. Ha ül, ha áll, ha lapul, ha nyomódik, ha széttapossák a cipőjét, ha kizsebelik, ha felborul a jármű, ha nagyot fékez a sofőr és mindenki más táskájával száll le, a tarifa egy és sérthetetlen. Aztán ami mégis érthetetlen: a BKV veszteséges. Tömve van. Imádják. Dübörög a mutatvány és mégis. Ráadásul monopol. Olyan nincs, hogy hé, én nem szállok fel erre a kék metróra, megvárom inkább azt a pirosat. Csak az van. És drága is. És borzalmas is. Mert ha mondjuk ennyi pénzből, ami naponta árad a cég felé, minden nap vennének egy új buszt, havonta egy metrót, félévente egy mágneses sínen futó luxus HÉV-et, még megérteném a deficitet. Akkor se nagyon, de legalább megpróbálnám. Ha én BKV tulajdonos lennék, megtanulnék számolni. Az a vicc az egészben, hogy fogalmam sincs az egészhez, egy valamit viszont tudok. Ha megy egy busz a két végállomás között és tele van, és mondjuk a bliccelőket leszámítva az utasok hetven százaléka vesz jegyet, és tankolok és szervizelek és kifizetem a szegény buszsofőr éhbérét, nyereségesnek kell lennie. Ha nem az, akkor vagy a jegy van alulkalkulálva, vagy hazudik minden európai nagyváros tömegközlekedésért felelős cége, amikor nyereséggel zárja az évet. Azt viszont, hogy túl olcsó a jegy, egyből kizárhatjuk. Ha én mondjuk közgazdász lennék, kiszámolnám, hogy mi folyik ott. Itt jegyezném meg, nyugodtan szóljon kedves Olvasó, ha nem ért egyet ezzel a gondolattal, ne csak hümmögjön, vagy csóválja a fejét. Írja meg és ha jobb belátásra bír, elhiszem, hogy ennek így kell mennie. A békávé témát elhagyva térjünk át az autósokra is. Autóval Budapesten közlekedni, maga a titkosügynök-képzéssel egybekötött idegrendszer-tesztek netovábbja, maga a terror és a kénköves mennykő minden borzadalma egybevéve. Nappal. Nem kezdem el sorolni, mifajta csapások érhetnek valakit, ha autóval szeretne reggel 7 és 10 óra között bejutni a városba bármilyen irányból, leparkolni vagy félreállni valahol a belvárosban, vagy egyszerűen csak odébb jutni két kilométert valamelyik körúton. Mindenki tudja, micsoda remek szórakozások ezek. Pár kifejezést azért összefoglalnék, melyek jellemzően hatnak erre a dzsungel hadműveletre. Kátyú. Még egy kátyú. Durrdefekt. Itt leparkolok. Itt nem lehet. És itt? Itt sem. Talán itt. Helyszíni bírság. Találtam egy jó helyet! Pár órával később: Rendőrség? Eltűnt az autóm. Kétféle válasz: 1. Tudjuk, mi vittük el. 2. Sajnos, abban a körzetben elég sok a lopás. És még sorolhatnám. Ha én budapesti autós lennék, kihullana a hajam, felborulna a pigment háztartásom, előbb-utóbb megvakulnék, idegösszeroppanást kapnék, táblát kötnék a nyakamba és odaláncolnám magam Demszky kerékpárjához, ésatöbbi. Én egyébként budapesti autós vagyok. Nincs valakinek egy alig használt karperece?!

 

Tóth Ádám

Szólj hozzá!

Budapest fényei II

2007. augusztus 23. 21:21 - veni75

Budapesten szép lányok élnek. A magyar nők az egész világon elismertek. De vajon mire elég egy teremtői adottság Budapesten? A legszebb lányok, akik itt születtek, már messze járnak. Javarészt külföldön kötnek ki, mert a szépségipar és a show biznisz ott a legkifizetődőbb. Ha én táncos lány lennék, elhinném, hogy jó lesz nekem Olaszországba mennem, hogy nem leszek prostituált és a konzumlány szó nem kurvát jelent, hanem beszélgető partnert. Elhinném, mert még azok is tagadják, akik átélték már a jelentését. Sok ezer kis hirdetés csábít Európába, Mexikóba, Thaiföldre, havi 1000-2000 eurós fizetési ajánlatokkal. Jól hangzik, hát mennek is a lányok. Aztán, amikor más késő, belekerülnek a körbe, ahonnét nehéz szabadulni. A szép lányok modellkedni is külföldre járnak, ahol van piac és van pénz. Egy-egy fotózásért akár 500 euró is kifizetésre kerül, amiből adózni sem kell, és ha bevállalósabbak a képek, még jó autóra és ruhákra is telik. Hejj, ha modell lennék én mennék. A fiatal lányok kevés lehetőség közül választhatnak, ha Budapesten maradnak. Ha tanulnak, ha nem, marad a vendéglátás, marad a pénzes pasi, vagy a butik robot. Egyik sem túl meggyőző, de azért vannak ritka kivételek. Budapesten a fiatalok furcsán szórakoznak. Trendek vannak és szintek, amiből könnyű visszaesni, de irtó nehéz feljebb kerülni. A szórakozóhelyek között, mint mindenhol a világon szintkülönbségek vannak, a nagyon elegánstól a lepukkant krimóig. A legelegánsabbak jó nevűek, aki oda jár, az cool csaj vagy srác, jó autóval és márkás ruhákban. Egy este simán eliszik vagy eszik 20-50 ezret, hogy miből és honnan, rejtély. Ezek a party-arcok reggelig mulatnak akár hétköznap is, másnap nem kell korán kelniük. Jó sokan vannak, sok klub él meg belőlük hosszú évek óta. Amikor ilyet látok, mindig eszembe jut: nem lehet itt olyan nagy baj. Ha nyolcszáz forint egy red bull, hát nyolcszáz. Ha 2500 forint egy leves, akkor annyi. Mit számít? Lényeg az: jó helyen vagyunk és ezt látják a többiek is. Állítólag ez sokat számít. Ha én party-arc lennék, nem hagynék ki egy bulit sem. A partyk, klubok egyébként többnyire tényleg jók. A helyszínek szépek, a műsorok színvonalasak, a jägermeister nem vizezett. Többnyire. Érdekes tapasztalat, hogy alig 10 év alatt 3 órát csúszott a buliba érkezés illő időpontja. Manapság aki éjjel egy előtt ér oda a klubba, szinte senkit nem talál még. Rájöttem, szerintem ez azért lehet, hogy lássa mindenki: nem az utolsó busszal érkezett. Ezért is lehet reggel ötig, hatig támasztani a pultot, macsón nézni, vagy tekeregve riszálni különösebb fáradtság nélkül, hiszen a délutáni ébredés az előző napon megteszi méltó hatását. Ha én délután 4-kor kelnék, reggel hatkor még simán nyomnám a bugit. A középszintű helyek többnyire a pub-ok, a nagy közönségű disco-k. Szokták mondani Pesten: te is „xy klubos” vagy?! Az király! Ezeknek a helyeknek vannak saját szokásaik, amikért rajonganak a törzstagok. Egy-egy nagyobb klubnak saját divat- és mozgáskultúrája is van. Hallottam már olyat, pletyka szinten, akár veszekedés is tud kialakulni abból, ha egy-egy klub közönsége elkezdi utánozni a másikat. Hát, ha én is „xy klubos” lennék, biztos fájna nekem is, ha ugyanazt a mackófelsőt látnám egy másik klubos brigádon. Belegondolni is szörnyű… Ezek a klubok életformává teszik a létezésüket, saját fan klubjuk van, törzsbrigádjuk, klubtagsági, ésatöbbi. Jó ez így, nem is azért mondom, hiszen a klubélet közösségi nevelést tanít. Más kérdés, hogy egyes klubok miért nem tudnak jó programokat nyújtani, kit érdekel manapság egy megfáradt leszbi show éjfélkor a színpadon, vibrátorral vagy anélkül. Ha én „xy klubos” lennék, biztosan unnám már. A csehók, kocsmák, olcsó sörözők még mindig a rocker arcoké, punkoké. Az jutott eszembe ennek kapcsán, hogy vajon láttam-e én, vagy bárki más hosszú bőrdzsekis punkot kiszállni mondjuk egy vadi új bömösből, egy elegáns étterem előtt. Vagy bárhol. Hát nem. Azt hittem eddig, hogy a zenei ízlésvilág és az anyagi helyzet nem függ össze. De úgy látszik, ezen a téren mégiscsak. Ha én gazdag punk lennék, nem is lennék punk. Egyébként vannak jó kis kocsmák mindenfelé Budapesten. Van, ahol élőzene, van ahol zenegép, van ahol Sokol rádió szól, de ha tömegverekedés van, úgysem érdekel senkit a háttérzaj. Láttam egyszer olyat, valahol Budán, hogy a kocsmából kiszaladó embert egy másik üldözte, kezében azzal a hosszúkás paddal, amin előzőleg talán együtt énekelték a Kék a szeme című slágert. Jó volt látni, hogy ezek az emberek is sportolnak néha. Ha én kocsmatöltelék lennék, hazavinnék egy padot. Azért vannak olyan szórakozási alternatívák is, amelyek nem helyhez kötöttek Budapesten. Ismerek pár arcot, akik baráti körben osztják a lapot esténként, olyanokat, akik swinger klubba járnak és olyanokat is, akik betörni. Ez persze, csak vicc volt. A moziba járósok, a biliárdozni szeretők, a titkos szeretők, a házibulizók, a Margit-szigeten sétálgatók és sok egyebet még ott megejtők megunták a szórakozóhelyeket, vagy ritkán látogatják őket. Rájuk a klubba járók szánakozva néznek és persze fordítva is. Nem lehet tudni igazán, mi lenne a jó. A szórakozóhelyek nagytöbbsége biztonságos. Ha nehezebb lenne kábítószerhez jutni, rossz arcokba futni, talán szeretném is őket. De ha igazán akarnám, kábítószerhez máshogy is juthatnék, rossz arcok a hetes buszon is kirabolhatnak, akár fényes nappal is. Ha alkoholista akarnék lenni, a közértben is vehetek piát, ha hajnalig ébren akarnék lenni minden este, elég lenne leülni az Internet elé. Én úgy gondolom, és tessék kijavítani, ha tévedek, nem a klubok tehetnek arról, hogy sok fiatalember züllött életet él, a klubok csak megélnek belőle. A fiatalok morális életmód személete, a vágytalanság és céltalanság vezet odáig, hogy 16 éves lányok fél óra közös riszálás után egy autó hátsó ülésén végzik, akár minden szombat este. Részegen vagy drogosan. A zene kell, a szórakozás kell. Mindenki maga dönti el, meddig és milyen mélységig megy el az egészségromboló és erkölcsi kérdések szemléletében. A szülők felelőssége nem ott van, hogy büntetni kell azt, aki vétett a szabályaik ellen, hanem ott, hogy ne is vágyjanak a bűnökre. Ha én budapesti fiatal lennék, tudnám magamtól is, hol a határ. Én egyébként budapesti fiatal vagyok.

 

Tóth Ádám

Szólj hozzá!

Budapest fényei

2007. augusztus 23. 21:20 - veni75

Budapesti érdekességek

Budapest az ország fővárosa és legnagyobb városa, az Egyenlítő és az Északi-sark között csaknem egyenlő távolságra fekszik, az Északi szélesség 47o28'56'' és a Keleti hosszúság 19o8'10'' metszéspontján.

Területe525,17 négyzetkilométer, melynek 2/3 része (352,4 négyzetkilométer) esik Pestre, 1/3 része (173,3 négyzetkilométer) Budára. Határainak hossza 124 km. 

Időszámítás szempontjából a főváros a közép-európai időzónába tartozik (GMT 1 óra).

Éghajlata mérsékelt égövi, kontinentális, melyet befolyásolnak a Kárpát-medence körüli hegyvonulatok és a tengerektől való távolság is. A leghidegebb hónap általában a január, a legmelegebb július és augusztus.

A napi átlaghőmérséklet Budapesten (C fok): január - 0,2; február - 6,4; március - 5,8; április - 11,9; május - 15,8; június - 18,9; július - 24,8; augusztus - 21; szeptember - 15,4; október - 12,9; november - 3,3; december - 1,1.

Az esős napok száma (egy évben): 35, a napos órák száma (egy évben): 1853

Folyója a Duna, melyet Budapesten 9 híd ível át. A Duna tengerszinthez viszonyított magassága (az ún. sempont a vízmércén) 95,65 m a Balti-tenger szintjéhez viszonyítva.

Budapest országon belüli központi helyzetéből fakad az a magyar sajátosság, hogy az ország főútjai (a 8-as főút kivételével) mind Budapestről indulnak sugárirányba, és a Clark Ádám téri 0-kilométerkőtől mérik távolságukat.

A fővárosnak 23 kerülete van, és ezekben a kerületekben összesen 194 hivatalosan elfogadott és megnevezett városrész található.

Lakóinak száma több mint 1,8 millió fő.

A fővárosban található lakások száma mintegy 830 000.

Gondozott parkjainak alapterülete az összterület mintegy 4 %-át teszik ki.

A fővárosban 2000-ben 216 ezer fényforrás világított.

A Budapesten működő felsőoktatási intézményeknek mintegy 100 ezer hallgatója van. 

 

 

 

 

 

 

 

Elképzeltem, hogy turista vagyok Magyarországon. A gépem leszáll. Ferihegy kellemes, a taxis új tévét vesz a fuvardíjból, de beérek a forgatagba. Budapest nyüzsög. A semmiből lesz kocsisor, és a semmibe tűnik el hirtelen. Nem kialakul, duzzad, logikusan, ahogyan nő egy folyó mert élesztik az erek, itt egyszer csak sor van. És legbelül, pont ott, ahol semmi dolga sem volna, egy kamionsofőr kamionostul parkolja át az utat, amíg betér a boltba, vagy befizet egy show-ra… Az arcok kedvesek. Többnyire. Még nappal van. Amit látok, hát elsőre, kicsit fullasztó. Jövök befelé a lakótelep sorok között, de ha sokfelé járt turista vagyok, ezen nem csodálkozom. Egy eltitkolt régi elmélet szerint Budapest külső részeinek lakóteleppel való burkolása elvileg tankfelfogó funk-ciókat is ellátott volna, ha úgy alakul… Jó érzés lehetett várfalban élni. A Belváros egyre csábítóbb. A nagy körutak, a kis körutak, az egy irányú utak körbe ölelik az egyes negyedeket, melyek között már megbújik egy-egy látnivaló. Ha turista lennék, tetszene. A Hősök terénél eszembe jutna Róma és a Vatikán, a Városligetnél London és a Green Park, a Nagykörút nyolcadik kerületi szakaszán pedig a Soho. Legbelül, az ötödik kerületben sok öltönyös ember azt hirdeti, itt folyik az üzlet. Itt folyik be és itt folyik el a pénz. Mindenki maga dönti el, melyik történik gyakrabban… Egy turista, ezt nem látja át. Viszont megáll a Parlamentnél, mert minden turistabusz megáll ott, még a Barbie nyitott tetejű, kétszintes ütött-kopott is, mert egy ország háza, mindig szép és figyelemre méltó. A mi Parlamentünk gyönyörű. Akkor is, ha kordonok veszik körül az év nagyobb részében, akkor is ha restaurátor állványok. Ami szép azt óvni kell. Aki pedig olyan, amilyen, hát azt is óvni kell. A folyó, a Duna, a város legfőbb látványai között érzi magát csuda jól. Néha felviszi dolgát a Folyók Istene, néha apályoskodva csurog dél felé, kissé szürkén, kissé örvényesen. De a Gellért-hegy, csak kósza szikla lenne nélküle, a Budai Vár csak az első kerületi presz-szókban kimért nagyvadászok felszínén tükröződhetne vissza, a Korzó csak egy lenne, a korzók számtalan sorában. Kis k-val, sok "K" nélkül… A Duna, ez a fránya, de délceg víztömeg, széppé teszi őket is, és ha turista lennék, meginnék egy finom feketét valamelyik parti hotel impozáns teraszán. Aztán felmász-nék a Várba, a Mátyás templomba és a Halász-bástyára jegyet is váltanék, a Siklón fotókat csinálnék magamról, meg a lábam előtt fekvő történelmi Lánchídról, melynél szebb nem sok készült, széles e világban. Bár, az oroszlán szájából a nyelvet, kihagyta a művész, amikor a szürkületben a sárga lámpák ellepik a testét, nem tűnik fel senkinek, egy hiányzó testrész. A városban sétálva, sok a régi jelkép. Itt háború volt, itt üldözték a népet, itt megfordult már sokféle hatalom és sokféle érték. A hatások a házakon maradtak, az emlékek a borúsabb arcokon, de változik a világ, változik a hatalom. Világvárosnak azért nem nevezném Pestet. Ha turista lennék, világjárta fajta, nyugalmasnak, kimértnek és kissé lelassultnak látnám, hiányozna minden erő, ami feléledni hagyná. Amikor sétálok, más országok utcáin, mindig azt keresem, miben más, mint nálunk. Mitől szebbek a színek, mitől mások az arcok, mitől érzem úgy, hogy megint messze járok? És nagyjából, tudom is a választ: Budapesten, ha jobban körülnéznék, ha erősebben figyelnék, ugyanezt érezném. De lehajtott fejjel megyek el a Bazilika előtt, átnézek a hegyeken, nem látom a Margit szigetet. Tudom, hogy ott van és ez önmagában elég. Kíváncsi vagyok, vajon feltűnne e, ha egy szép napon lilára festenék a Szabadság szobrot?? De az is lehet, hogy már régóta lila. Holnap, meg is fogom nézni… Este. Budapest megint változik. A sok kedves arcot leváltja az "éjszakai élet". Ha turista lennék, számtalan szórakozóhely közül választhatnék. De bármelyiket is céloznám meg, egy-két dolog mindenhol ugyanúgy fogad. Képzeljék el London legnagyobb disco-ját, vagy Berlin egy kis élőzenés klubját… Pezseg az élet, dugig van mindkettő… de a bejáratnál lányok (!) szedik a jegyeket, hostessek kísérnek az asztalomhoz és bátran rendelek akármit, tudom, hogy nem fogok mosogatni. Budapesten, hatalmas őrök állnak az ajtókban. A bárpultoknál. A táncterek mellett. Lehet, hogy még a WC-nél is. De vajon, minek?! Erőfitogtatás, konkurenciaharc, értem én. De a vendég nem szereti, fél tőlük, elrettentő és szükségtelen. Sem London legnagyobb klubjá-ban, sem Berlin kis zenés mulatóhelyén nem bántanak senkit. A vendég nem lesz boldog attól, ha látja, 20 kidobó ember is ott lesz, ha valaki véletlenül leönti egy baracklével. Az éjszakai élet, ha turista lennék, nem jönne be. Budapest fényei, halványak, néha-néha színváltoztatósak, olykor kiégettek, olykor feltűnően másak. A Nemzeti Múzeum éjszakai kertje világcsodája. Ami mellette épült betonbunker lepukkant, otromba és kell a csudának. Sokat kell menni, hogy szép legyen az este, de van miért itt lenni. Mert az örökség itt maradt, a régi utcák csábítóak, a kávézók teraszán minden nyugodt és tiszta, ez a város megérdemli, hogy sokat jöjjek vissza. Ha turista lennék, nem panaszkodnék. Csak megtervezném előre, hogy hol, mit és miért csinálok meg újra, ahogyan a mesterek tervezték meg egykor, hová is kerüljön a város minden zege-zuga.

 

Tóth Ádám

Booster

Szólj hozzá!

a világ legnagyobb pénisze

2007. július 25. 00:00 - veni75

Egy kínai élményparkban felállították a világ legnagyobb péniszét.

A 9 méter hosszú Égi pillért névre keresztelt látványosságot Changchun város Longwan Shaman nevű élményparkjában állították fel. A fém vázat szalmával borította be a mű alkotója.

A sámán kultúra egyik toteme, ami ráadásul ebből a városból ered. A legenda szerint a sámán hős Ewenki legyőzött egy kegyetlen női uralkodót. A sámán egy pénisz totemet adott legyőzöttjének, és azt mondta neki, hogy tisztelje a féri nemet, és ne gyilkolja őket soha többé. Ezután az uralkodó egy pénisz totemet építetett a hegy tetejére.

Tovább
6 komment

Oscar Wilde - A csalogány és a rózsa

2007. július 22. 22:51 - veni75

Oscar Wilde Oscar Fingal O'Flahertie Wills Wilde (Dublin, 1854.október 16. – Párizs, 1900. november 30. ) ír költő, író, drámaíró.

A 19. századi viktoriánus hagyományoktól dohos Anglia irodalmába friss levegőt hozó szellő volt Oscar Wilde, akit művei alapján embertestbe zárt angyalnak, magánéleti eseményei kapcsán pedig emberbőrbe bújt démonnak hihettünk. Ő volt az első író, aki azon erkölcsök – vagy inkább erkölcstelenségek – szerint élt, amelyek saját költeményeiben is megjelentek. Ő volt az első művész, aki megnyitotta azokat a kapukat, amelyeken addig más még csak bekopogtatni sem mert.[1] Kivételes egyéniség volt, egy igazi zseni. Azok közé a művészek közé tartozott, akik életüket könyveiknél fontosabb alkotásnak tartották. Élete tele volt pompával, dicsőséggel, tündökléssel; gazdag volt, befolyásos és sikeres, ám éppen legnagyobb sikerei közepette érte Wilde-ot a végzetes csapás, amely egész addigi életét felforgatta. A csillogás után a kegyetlen börtönvilág sötétje következett. Olyan magasról zuhant olyan mélyre, hogy egész Európa beleborzongott.[2]


Egy ifjúkor krónikája
Oscar Wilde 1854. október 16-án született az írországi Dublinban Oscar Fingal O’fflahertie Wills néven, köznemesi család második fiúgyermekeként. (Csak később vette fel az Oscar Wilde írónevet, mert egy olyan nevet akart, amelyet az angol közönség is könnyen ki tudott ejteni. Oscar az ossziáni eposz hős lovagja volt, Wilde pedig vad-at jelent.)[3] Édesapja Sir William Wilde, fül-és szemspecialistaként dolgozott, míg édesanyja, Jane Francesca Elgee, Speranza álnéven vált ismert írónővé. Nem véletlen tehát, hogy Oscar olyannyira megszerette az irodalmat és falta a könyveket. Édesanyja ifjúkorában részt vett az ír nacionalista mozgalmakban, Wilde egyértelműen tőle örökölte lázadó egyéniségét. A Wilde házaspár furcsa pár volt Dublinban, egymásnak szinte tökéletes ellentétei voltak. Míg Sir William cingár, törékeny alkatú, alacsony növésű férfiúnak tűnt tudásra szomjazó tekintettel, addig Speranza sudár termetű asszony volt finom vonásokkal, tekintélyt parancsoló járással.[4] Az apa –talán kisebbrendűségi érzésből- többször félrelépett, és született három házasságon kívüli gyermeke. Igaz, Speranza is tartott fenn kapcsolatokat írótársaival, de ezek pusztán plátói szálak voltak.

Oscarnak volt egy nála két évvel idősebb bátyja, Willie Wilde, és egy nála három évvel fiatalabb húga, Isola Francesca Emily. Wilde imádta kishúgát, jó testvéri viszony alakult ki közöttük, ám amikor Isola tíz évesen (1867-ben) meghalt, Oscar csak hosszú idő elteltével tudta magát túltenni húga elvesztésén. Ezt bizonyítja az a tény, hogy Oscar halálakor megtalálták Isola hajtincsét gondosan egy borítékba rejtve, melyet Wilde mindig magánál tartott. Wilde egyébként rettentően érzelmes, gyengéd alkat volt, nehezen tudott megemészteni dolgokat. Amikor kölyökként részt vett egy gyerekcsínyben és menekülniük kellett, véletlenül fellökött egy testi fogyatékos fiút, amit azután egy jó darabig nem tudott földolgozni, annyira gyötörte a lelkiismeret-furdalás.[5] A család eleinte a Westland Row 21. szám alatt lakott egy forgalmas utcában, majd 1855 júniusában átköltöztek a szomszédos Merrion Square-re, ahol Wilde egész gyerekkorát töltötte. A fiúk nagypolgári környezetben nőttek fel, francia és német nevelőnők gondozásában, Dublin szellemi elitje vette őket körül. Oscar mindig együtt volt szüleivel és a felnőttekkel, így nyolc éves korára már töviről hegyire ismert minden témát és álláspontot, amelyet a vacsorák során megvitattak.


Tanulmányai1864-ben testvérével együtt utaztak a Portora Royal School internátusába, amely liberális szellemével és a világra való nyitottságával Wilde számára az otthoni nevelés eszményi folytatása volt.[7] Tanulmányait a dublini Trinity College-ban folytatta ,1871-től egészen 1874-ig, ahol az angliai intézményekkel ellentétben személyes kapcsolat alakult ki tanár és diák között. Wilde-nak tetszett e szabadelvűség. A vizsgákon játszi könnyedséggel tett eleget a tanulmányi követelményeknek.[8] Legnagyobb hatást tutora, John P. Mahaffy gyakorolta rá, olyannyira, hogy 1875-ben együtt indultak el egy görögországi felfedező körútra, ám pénz hiányában csak Rómáig jutottak. Wilde-ot elbűvölte a keresztény város, megtetszett neki a katolikus vallás. Egyetemi tanulmányait Oxfordban a Magdalen College-ban végezte 1874-78. között. Az itt töltött évek a készülődés évei voltak. Feltűnő ír akcentusával, kiváló felkészültségével és főleg öltözködésével kitűnt társai közül. Még a szokásosnál is nagyobb kockás tweedzakót öltött, pávakék nyakkendőt viselt és hullámos karimájú, enyhén félrecsapott kalapot hordott. Mindenkor az érvényes normákat szegte meg.[9] 1876-ban hirtelen meghalt édesapja, aminek következtében Lady Wilde nyakába szakadt az összes gond: a családi földbirtokot jelzálog terhelte és emellé még komoly adósságok is társultak.[10] Özvegyasszonyként aggódhatott, hogyan tud kijönni a pénzből, hogyan tudja támogatni ügyvédnek készülő Willie fiát. Szerencsére Oscar el tudta magát tartani ösztöndíjából, sőt amikor a család egyetlen támasza, a féltestvér Henry Wilson elhunyt 1877-ben, Wilde-nak kellett eltartania családját. Szabadúszó íróként több-kevesebb sikert ért el. 1878-ban elnyerte a nagy dicsőségnek számító Newdigate díjat Ravenna című költeményével, melyet kizárólag ifjú, tanulmányaikat folytató tehetségek kaphattak.[11] oldal Ahhoz egyáltalán nem fért kétség, hogy Wilde egy igazi zseni, tehetséges író, de egyúttal rendkívül fegyelmezetlen ifjú is volt, így nem kapott tanári kinevezést az egyetem elvégzésével. 1879 őszén közös lakásba költözött egyik régi festő barátjával, a francia Miles-szal.


Hírnév, siker
Wilde a londoni szalonok állandó vendége lett, de különc viselkedése és kirívó, szokatlan öltözködése miatt háta mögött kinevették. A Punch c. hetilap 1880-tól karikatúra sorozatot indított róla, melyben egyértelműen a gúny céltáblája volt, de nem bánta, hiszen ez ingyen reklám volt neki. Wilde pedig mindenáron akarta a hírnevet: „Sértegessetek, dobáljatok meg sárral, de az istenért, nézzetek rám.” Wilde ugyanis nem azok közé az írók közé tartozott, akik szemérmesen meghúzódtak műveik mögött. Nem, ő nem tudta, nem akarta kivárni, míg műveit elolvasva az emberek így kiáltanak fel: „Milyen remek művek- mekkora művész!” Fordítva, azt szerette volna elérni, hogy az emberek ezt gondolják: „Mekkora művész! Micsoda remek művek lehetnek a tarsolyában!” híres akart lenni, hogy gazdag s gazdagsága révén szabad lehessen.[12] 1881-ben saját költségein megjelentette Poems (Versek) című művét, amelyet még az év decemberében bemutatott Kanadában és az USA-ban az amerikai közönségnek. Az előadóút óriási sikerrel zárult, Wilde sziporkázó hangvételű előadásaival lenyűgözte publikumát. Egyszerre híres és gazdag lett, elérte a hőn áhított ismertséget.


Szerelem, eljegyzés, házasságA sors a zárkózott, ugyanakkor igen művelt Constance Mary Lloyddal hozta össze Wilde-ot. Egyre jobban szaporodtak a találkozások, egyre jobban elmélyült kettejük viszonya és Oscar 1883 novemberében elhatározta, hogy eljegyzi a lányt.[13], Londonban összeházasodtak, és Párizsban töltötték mézesheteiket. Miután megnősült, Londonban telepedtek le Contance-szal és Wilde sorra jelentette meg legkülönbözőbb műfajú írásait, amelyeknek egy közös vonásuk van: a stílus, a nyelv magával ragadó szépsége. Előadásokat tartott, újságíróként tevékenykedett, elégedett volt életével. Amikor egyik estélyen megkérdezték tőle, hogy mit csinált aznap, Wilde csak szerényen ennyit felelt: „Egyik versem nyomdai levonatát javítottam. Egész délelőtt töprengtem, végül kihúztam egy vesszőt. Délután folytattam a munkát, aminek az lett az eredménye, hogy visszaállítottam azt a bizonyos vesszőt.”

1885-ben megszületett első fiuk, Cyril, majd a következő évben a világra jött Vyvyan. Wilde ráérzett az apa szerepére és ontotta magából a szebbnél szebb meséket. 1888-ban megjelent A boldog herceg és egyéb mesék c. mesegyűjteménye, melyben olyan nagyszerű alkotások kaptak helyet, mint a címadó A boldog herceg (The happy prince), A nevezetes rakéta (Remarkable rocket) és Az önző óriás (Selfish giant). Ezen mesék mindegyike a meseirodalom egy-egy kincse, amelyekkel Wilde még a ’’dán mesefejedelmet’’, Andersent is túlszárnyalta. Ezek a mesék nem csupán gyerekeknek szólnak, hanem a felnőtteknek is tanulságul szolgálnak, mivel mindegyiknek van valami erkölcsi üzenete. (Wilde saját gyermekeinek is ebből olvasott fel esténként.)

1890-ben megjelent Wilde talán legvitatottabb műve, a Dorian Gray arcképe (The picture of Dorian Gray), amely egyik pillanatról a másikra nemcsak híressé de hírhedtté is vált, egyszerre jelentett sikert és megvetést Wilde számára. A történet egy csodálatos szépségű, előkelő ifjú tragikus életútját beszéli el a diadal tetőpontjától a teljes züllésig.[15] Dorian egész alakos portréját egy festőbarátja festi meg, s Lord Henry, a gazdag és divatos dandy meg akarja venni. Mivel Dorian nem akarja a képet eladni, a Lord állandóan látogatja, vendégül látja a fiút. Kimondatlanul is egy fausti viszony alakul ki kettejük között. Dorian eladja lelkét, nem az ördögnek, hanem a képnek. Megdöbbenve veszi észre, hogy míg teste tökéletesedni látszik, addig rejtett arcképe egyre rútul. Ugyanis véghezvitt bűnös tettei kitörölhetetlen nyomot hagytak a valódi személyiségét ábrázoló képen. Egy különösen gonosz gyilkosság után, saját magától megundorodva a portré mellébe döfi a tőrt. Dorian holtan esik össze, mert a tőr az ő szívét sebezte halálra. Szolgája ott találja holtan fekve összeaszott, ráncos arccal a tökéletes kép alatt.[16] Wilde ars poeticája mélyen érződik e művében, miszerint „Minden művészet haszontalan. Nem a művészet utánozza az életet, hanem az élet a művészetet.

Az 1890-es év volt Oscar Wilde számára talán a legsikeresebb egész életében. Magánélete rendezett volt, boldogságban élt családjával, neve ismert volt, ott forgott a legjelentősebb elit körökben és tehetségéhez sem fért kétség. Ám éppen ekkor, legnagyobb sikerei csúcsán érte el őt végzete. 1891-ben egy fiatal író megkereste őt, hogy bírálja el verseit és tehetségét az irodalomhoz. Ez az ifjú volt Lord Alfred Dougles, akivel e hivatalosnak induló kapcsolatuk egyre mélyebb, barátibb viszonnyá változott. Több időt töltött Wilde e fiatal fiú társaságában, mint saját családjával, ami házasságon belüli konfliktusokhoz vezetett és botrányba torkollott. Az 1891-es év termékeny év volt Wilde számára, kötetei sorra jelentek meg. Az érdem részben a fiatal Douglas-é volt, hisz ő ihlette meg, bűvölte el Wilde-ot.


1891-es év gyümölcseiA canterville-i kísértet (The Canterville ghost) című műve egy igazán „szellemes” történet, melyben egy amerikai gazdag úr megvásárolja Canterville kastélyát bútorral, kísértettel együtt és beköltözik családostól. Ám a szellem látva az amerikaiak hidegvérűségét, elpusztul. Wilde ezzel a komédiájával az amerikai józan észt kívánta szembesíteni az angolok ósdi, hagyományokhoz ragaszkodó világához.[18]

A Lady Windermere legyezője (Lady Windermere’s fan) című komédiájában Wilde zseniális drámaírói képessége csillan meg. Ez a darab egyszerre hozott óriási sikert és botrányt. Wilde éppen annak a társadalmi rétegnek a hibáit, hazug, öncsaló ideáljait veszi célba, amelyikhez ő maga is tartozik: az arisztokrácia, a nagypolgárság, vagy ha úgy tetszik, a felső tízezer világát.[19] Valamennyi vígjátékában megtaláljuk az erkölcsösséget képviselő hölgyet vagy urat, a bűnös múltú nőt (és férfit) és a központi szerepet játszó, olykor ostobának tűnő túlcicomázott dandy figuráját.

A Lord Arthur Saville bűne (Lord Arthur Saville’s crime) című munkájában Wilde Lord Arthur bizarr történetét beszéli el. Egy különleges gyilkosságról olvashatunk, mely kapcsán kirajzolódik a kortársi angol arisztokrácia torzképe. A középpontban a bűn van, a bűn melyet Wilde nem negatív értelemben kívánt az olvasók szeme elé tárni. Wilde úgy gondolja, hogy a bűn „lényeges eleme a haladásnak” és hogy a bűn az individualizmus igazi kifejezője. Meg is jegyezte Wilde: „Egyetlen bűncselekmény sem közönséges. A közönségesség: mások viselkedése.”

A komédiák után, de még mindig 1891-ben, Wilde írt egy zord, baljós hangulatú tragédiát Salome címmel. E bibliai témát feldolgozó rémdrámát azonban az angol hatóságok betiltották, s a tilalmat csak 1931-ben oldották fel. Ekkor mutatta be a Savoy Theatre óriási sikerrel, Franciaországban és Európában rajongtak a darabért. (1905-ben Richard Strauss operát írt rá.)

Wilde látva tragédiájának kudarcát, visszatért a komédiákhoz. 1892. gyümölcse A jelentéktelen asszony (Woman of no importance) és 1893-ban született meg Az eszményi férj (An ideal husband) című két azonos témájú, társadalombíráló komédiája. A kirobbanó sikert az 1895-ben megszülető Bunbury- The importance of being earnest című vígjáték hozta meg Wilde-nak. A 19. század egyetlen igazi mulatságot adó komédiája volt ez a darab, egy igazi felpezsdülés az angol színházi életben. Wilde kirobbanó sikert aratott, sikerült megmulattatnia az angol közönséget. A történetet különleges fordulatai teszik egyszerre mulatságossá és bonyolulttá, erősen koncentrálnia kell az olvasónak, hogy ne veszítse el a történet fonalát. A szereplők: Jack Worthing falusi békebíró; barátja, Algernon Moncrieff; Algernon nagynénje, Lady Bracknell; lánya, Gwendolen; és Worthing gyámleánya, Cecily. A történet lényege, hogy Jack elmondja Algernonnak, hogy kitalált magának egy haszontalan magaviseletű Earnest nevű öccsöt, akinek csínytevései miatt sűrűn kell Londonba utaznia. Ennek fő oka: Gwendolen iránti szerelme, akivel csak Londonban tud találkozni. Barátja, Algernon bevallja, hogy ő pedig egy Bunbury nevű barátot talált ki magának, hogy kellemetlenségei kötelezettségei elől eltűnhessen. Közben Algernon beleszeret Cecilybe. E két szerelmi szál végül összefonódik, ám ekkor Wilde egy váratlan fordulattal él: a hölgyek kijelentik, hogy csak Earnest nevű férfiúhoz hajlandóak feleségül menni. Ekkor fellép a színen Lady Bracknell szolgálója, Prism és elmesél egy régi történetet. Ő volt ugyanis a kis Algernon nevelőnője, de mint kiderül, volt még egy idősebb kisfiú. Ám egy nap, amikor Prism elvitte babakocsival levegőzni a nagyobbik babát, (és magával vitte saját regényét is) véletlenül fekete táskájába tette a kisgyereket, a papírokat pedig a babakocsiba. Wilde itt egy teljesen abszurd helyzetet teremt és csavar egyet a történet szálán. Végül kiderül, hogy az elhagyott baba Jack Worthing volt, sőt nem is Jack az igazi neve, mert édesapja után Earnest-nek nevezték el. A komédia happy enddel végződik, Jack mindvégig Earnest/earnest (őszinte) volt, hiszen van egy öccse Londonban és őt magát Earnestnek hívják. Elnyeri Gwendolen kezét, Algernon pedig Cecilyét. A bemutatót követő fergeteges siker egyetlen szépséghibája az volt, hogy utána néhány hónappal Wilde már a pentonville-i börtönben kétévi kényszermunkára ítélt fegyenc volt.


A csapásAz ifjú lord apjának, Queensberry márkinek egyáltalán nem tetszett ez az „abnormális” viszony fia és az író között, és felelősségre vonta Wilde-ot, aki azonban meggondolatlanul rágalmazási pert indított a márki ellen. Ez nagy hiba volt, mert így saját magát állította vádlói elé. Wilde abban is hibát követett el, hogy az ellene felhozott vádakat nem tagadta, egyszerűen abszurdnak tartotta. Mint elmondta: „Sokan azt gondolták, hogy az életem merő valótlanság, én ellenben mindig is tudtam, hogy igaz, mert akárcsak az igazság, csak ritkán volt tiszta, és sohasem volt egyszerű.” A bíróság bűnösnek találta Wilde-ot a fajtalankodás büntettében és két év fegyházra, valamint kényszermunkára ítélték. 1895-97-ig raboskodott a börtönben. Teljesen megtört. Ezalatt az idő alatt megbánva bűneit megtért és megírta De Profundis c. alkotását, amelyben a vergődő lélek őszinte vallomása fogalmazódik meg, s mellyel sikerült megszereznie az európai közönség rokonszenvét és együttérzését.

1896-ban meghalt édesanyja, Lady Wilde, ami nagyon mélyen érintette a börtönben raboskodó írót. „Anyám halála oly szörnyű volt nekem, hogy én, aki egykor a nyelv mestere voltam, nem találok szót, mely kifejezné fájdalmamat. Ő és az apám olyan nevet hagytak rám, amelyet ők nemessé és megbecsültté tettek. Én örökre szégyent hoztam erre a névre.” 1897-ben szabadulva a börtön sötétségétől azzal a ténnyel kellett szembesülnie, hogy feleségének, Constance-nak ítélte a bíróság a két gyermeket. A fiukat, Cyrilt és Vyvyant – anyjuk gerincbántalmai miatt- egy házban nevelték, ahol Wilde neve tabunak számított, sőt Constance lecserélte a Wilde családnevet a Holland-ra. Még mindig szerette Oscart, csak fiait akarta megóvni a szégyentől és megaláztatásoktól. Hazája elfordult Wilde-tól, aminek következtében kitaszítottnak és magányosnak érezte magát. Barátai mindenben mellette álltak, 1897-ben ott várták a börtön kapujában, amikor kiszabadult. Elmondásuk szerint Wilde olyan méltóságteljesen lépdelt, mint egy száműzetéséből visszatérő király. Constance rendszeresen támogatta Wilde-ot pénzzel. Ő mégis azt érezte, egyedül van a világban, Anglia népe nem érti őt meg és ez fájt neki. „Keservesen sírnék, ha nem sírtam volna már el minden könnyemet.” Ezért úgy döntött, hogy Franciaországba távozik. Azonban itt is azzal kellett szembesülnie, hogy azok az emberek, akik egykor barátságát keresték, most sértegették vagy semmibe vették. Ezért Wilde egy kis tengerparti faluba, Berneval-ba utazott tovább. Itt egy rövid ideig még együtt voltak Alfred Douglas-szal, mert a vádak ellenére is ragaszkodtak egymáshoz, de ezután végleg megszakadt kettejük kapcsolata és elváltak útjaik. Wilde A readingi fegyház balladája (The ballad of reading goal) című munkáját 1898-ban adják közre, szerzőként C. 3. 3.-at jelölve meg.( Ez volt Wilde rabzárkájának száma.) Az emberek Wilde iránti gyűlölete kezdett átalakulni szánalommá. „A hazaszeretetéért börtönbe zárt hazafi szereti a hazáját; a fiúk szeretetéért börtönbe zárt költő szereti a fiúkat.” Wilde ezzel azt akarta kihangsúlyozni, hogy sosem fog megváltozni, és tényleg, Wilde mit sem változott, ugyanúgy költötte a pénzét, még azt is ami nem volt, és sorra járta a kávéházakat. A legfélelmetesebb a fantommá vált emberek sokasága volt számára, régi ismerősei úgy mentek el mellette, mintha Wilde nem létezne.

1900-ban fülfertőzése, amelyet a börtönben kapott, súlyossá vált. Javasolták neki a műtétet, de heves fájdalmai közepette is az egyetlen dolog, ami bosszantotta Wilde-ot, az az ízléstelen tapéta volt. Viccesen jegyezte meg: „Egyikünknek mennie kell.” Mivel köztudott volt, hogy Wilde nem tud jól bánni a pénzzel, minden egyes penny kifolyik kezei közül, az orvosa sürgetően faggatta kifizetetlen kezelési számlái miatt, ő csak ennyit válaszolt: „Úgy halok meg, ahogy éltem: túllépve anyagi kereteimet.” Egy nappal halála előtt katolikus hitre tért, majd 1900. november 30-án hajnalban elérte végzete és meghalt. Hű barátok kis csoportja kísérte őt el utolsó útjára.

A művész
Wilde egész élete egy nagy paradoxon volt: írként született, angolul és franciául publikált; ugyan családapa volt, mégis tartott férfi szeretőt; egy életen át protestánsként élt, de utolsó óráiban megtérve, katolikus hitűként halt meg; s bár a romantikusok követője volt, a modernek előfutára lett. Wilde-ért rajongott egész Európa, de egy kínos botrány kapcsán, amikor kiderült beteges vonzalma saját neméhez, egy csapásra megváltozott minden. Wilde neve tabu lett évtizedekig, hazája kitaszította magából. Csak 1954-ben, Wilde születésének centenáriuma alkalmából ébredt rá Anglia, hogy e kivételes művész meséi mennyire tiszták, és hogy költeményei mennyire erkölcsösek. Készítettek neki egy emléktáblát, melyre nem fért ki Wilde sokszínűségének minden színe, tehát mindaz, ami ő volt: író, költő, drámaíró, novellista, színi kritikus… és még sorolhatnánk, hanem frappánsan csak ennyi került rá: „Itt élt Oscar Wilde, szellemes ember és drámaíró. (1854-1900)

Vitathatatlan, hogy egy igazi zseni volt, hiszen csak egy zseni tudja ilyen szélsőségesen megosztani a közvéleményt, amennyire Wilde tette. Szinte minden művét egyszerre fogadták ellenszenvvel és imádattal. Valószínűleg azok nem ismerik el Wilde-ot, akik nem olvasták egyetlen művét sem, mert akik olvasták, azok nemcsak hogy kedvelik e nagyszerű és ellentmondásos szerzőt, de a 19. századi irodalom legnagyobb alakjának is tartják őt. Oscar Wilde a modern világ része volt, ez kétségtelen. Életében sokan támadták, halálakor kevesen gyászolták. Most már nem árthat neki a botrány, művészetét igazolta az idő.









- Azt ígérte, táncol velem, ha piros rózsát viszek neki - kiáltott fel a diák - csakhogy az én kertemben nincs egyetlen szál piros rózsa.
Hallotta ezt a csalogány fészkében, az örökzöld tölgy mélyén és kinézett a levélréseken át és elcsodálkozott.
- Nincs a kertemben egyetlen szál piros rózsa! - kiáltott fel a fiú és szép szeme megtelt könnyel. - Milyen apróságokon múlik is a boldogság! Olvastam mindent, amit a bölcsek írtak, ismerem a tudományok titkait, mégis tönkremegy az életem egyetlen szál piros rózsa miatt.
- Végre egy hűséges szerető - mondta a csalogány. - Róla énekeltem minden éjszaka, bár nem ismertem; róla meséltem minden éjszaka a csillagoknak és most itt áll előttem. Haja sötét, mint a bimbózó jácint, ajka piros, mint a vágy rózsája; de a szenvedély olyan halovánnyá tette az orcáját, mint a sápadt elefántcsont, és a szomorúság rányomta bélyegét a homlokára.
- A herceg bált ad holnap éjszaka - suttogta a diák - és az én szerelmem ott lesz a társaságban. Ha viszek neki egy szál piros rózsát, hajnalig velem táncol. Ha viszek neki egyetlen szál piros rózsát, a karomban tarthatom, és ő majd ráhajtja a fejét a vállamra és a kezét kezembe zárom. De nincs piros rózsa a kertemben, így hát magamban fogok ülni és ő majd elsuhan mellettem, rám se pillant és a szívem meghasad belé.
- A leghűségesebb szerető, kétségtelenül - mondta a csalogány. - Amiről én énekelek, azt ő végigszenvedi; ami nekem öröm, neki gyötrelem. Bizony, csodálatos a szerelem. Értékesebb a smaragdnál, drágább a drága opálnál. Gyöngyön és gránátalmán meg nem vásárolható, nem is árulják a vásártereken. Nem kapható a kereskedőknél, nem is lehet lemérni az arany-mérlegen.
- A zenészek fenn ülnek majd a karzaton - mondta a diák - játszanak a húros hangszereken és az én szerelmem táncolni fog a hárfák és a hegedűk hangjára. Táncolni fog, olyan lebegőn, hogy a lába nem is érinti majd a földet és a tarkaruhás udvaroncok tolonganak körülötte. De velem, velem nem táncol, mert nem viszek neki piros rózsát - és leborult a fűre és kezébe temette arcát és sírt.
- Miért sír? - kérdezte a kis zöld gyíkocska, míg farkával egyensúlyozva elsurrant mellette.
- Vajon miért? – kérdezte a pillangó, aki ide-oda táncolt a napsugárban.
- Vajon miért? - suttogta szomszédjának lágyan, halkan a százszorszép.
- Egy szál piros rózsáért sír - mondta a csalogány.
- Egy szál piros rózsáért? - kiáltották. - Milyen nevetséges! - És a gyíkocska annyira cinikus volt, hogy hangosan is felnevetett.
De a csalogány átérezte a diák szomorúságának titkát, és némán üldögélt a tölgyfán és a szerelem misztériumán gondolkozott.
Aztán egyszerre csak széttárta barna szárnyait és a levegőbe emelkedett. Mint az árnyék suhant át a ligeten, mint az árnyék lebegett a kert fölött.

Gyönyörű rózsafa állt a pázsit közepén, amikor megpillantotta, leereszkedett hozzá és megült az egyik ágán.
- Adj egy szál piros rózsát - szólította meg - és én elénekelem érte a legszebb dalt, amit csak tudok.
De a rózsafa megrázta a fejét.
- Az én rózsáim fehérek - felelte - fehérek, mint a tenger tajtéka, fehérebbek, mint a hegycsúcsokon a hó. De menj a bátyámhoz, aki a vén napórát fonja körül, ő talán megadja neked, amit kívánsz.
Így a csalogány átrepült ahhoz a rózsafához, amelyik a vén napórát fonja körül.
- Adj egy szál piros rózsát - szólt hozzá - és én elénekelem érte a legszebb dalt, amit csak tudok.
De a rózsafa megrázta a fejét.
- Az én rózsáim sárgák - felelte - sárgák, mint a hableány haja, aki borostyán trónusán ül, és sárgábbak a réten virágzó nárciszoknál, mielőtt levágja őket az arató sarlója. De menj a bátyámhoz, aki ott hajt a diák ablaka alatt, ő talán megadja, amit kívánsz.
Így a csalogány odarepült ahhoz a rózsafához, amely a diák ablaka alatt nőtt.
- Adj egy szál piros rózsát - szólt hozzá - és én elénekelem érte a legszebb dalt, amit csak tudok.
De a rózsafa megrázta a fejét.
- Az én rózsáim pirosak - felelte - pirosak, mint a galamb lába és pirosabbak a nagy korall legyezőknél, amelyek az óceán üregeiben lengedeznek. De a tél megdermesztette nedveimet, a fagy elpusztította bimbóimat és a vihar letördelte ágaimat, nem lesznek rózsáim ebben az egész esztendőben.
- Csupán egyetlen szál piros rózsát szeretnék - kiáltotta a csalogány - egyetlen szál piros rózsát! Hát nincs mód rá, hogy megkaphassam?
- Van egy módja - felelte a fa - de az olyan rettenetes, hogy el sem merem mondani.
- Mondd csak - szólt a csalogány - nem félek.
- Ha piros rózsát szeretnél - mondta a fa - magadnak kell elővarázsolnod énekeddel a holdfényben és önnön szíved vérével kell majd megfestened. A kebledet tövisnek szegezve kell énekelned. Teljes éjszaka kell így énekelned, és a tövisnek át kell szúrnia a szívedet, és eleven vérednek át kell ömlenie az én ereimbe és véremmé kell válnia.
- A halál nagy ár egy piros rózsáért - kiáltotta a csalogány - és az élet mindenkinek drága kincs! Olyan jó elüldögélni a zöld erdőben és figyelni a napot aranyszekéren és a holdat gyöngyös kocsiján. Édes a galagonya illata, édes a völgyben rejtőző harangvirág és dombokon nyíló hangafű. De a szerelem többet ér, mint az élet, és mi egy madár szíve az emberi szívhez képest?
Ezzel széttárta barna szárnyait és a levegőbe emelkedett. Mint az árnyék suhant el a kert fölött, s mint az árnyék lebegett végig a ligeten.
A diák még mindig ott feküdt a fűben, és szép szemében még fel se száradtak a könnyek.
- Légy boldog - kiáltotta a csalogány - légy boldog; megkapod a piros rózsát! Életre hívom énekemmel a holdfényben és önnön szívem vérével festem meg. Viszonzásul annyit kérek csupán, hogy hűséges szerető légy, mert a Szerelem bölcsebb, mint a Bölcselet, márpedig az igen bölcs, és erősebb a Hatalomnál, pedig az nagyon erős. Lángszín a szárnya és a teste is mint a láng. Ajka édes, mint a méz és lehelete akár a tömjén.
A diák fölnézett a fűből, oda hallgatott, de nem értette, mit mond neki a csalogány, mert csak olyasféle dolgokról tudott, amelyekről a könyvek beszélnek.
De a tölgyfa megértette, és elszomorodott, mert nagyon szerette az ágai közt fészkelő kis csalogányt.
- Énekelj nekem még búcsúzóul - suttogta - nagyon egyedül leszek majd nélküled.
A csalogány énekelt hát a tölgyfának és a hangja olyan volt, mint az ezüstkoporsóból felcsengő vízcsobogás. És amikor befejezte a dalt, a diák felkelt és elővette zsebéből jegyzőfüzetét és irónját.
- Kétségtelenül van forma-érzéke - mondta magában, míg keresztülsétált a ligeten - ezt nem lehet tagadni; de vajon mit érez közben? Attól tartok, semmit. Nyilván olyan, mint a legtöbb művész; merő stílus, őszinteség nélkül. Nem áldozná fel magát másokért. Csak a zenével törődik, hiszen tudnivaló, hogy minden művészet önző. Mégis el kell ismerni, akad néhány szép hangja. Milyen kár, hogy nem jelentenek semmit se és nincs gyakorlati értékük! - Azzal bement a szobájába, lefeküdt keskeny szalmaágyára és elgondolkozott szerelmén, és nemsokára elnyomta az álom.
Amikor pedig a hold fönn ragyogott az égen, a csalogány odarepült a rózsafához és a tövisnek feszítette keblét. Egész éjszaka énekelt tövissel a keblében és a hideg kristályos hold lehajolt hozzá és úgy hallgatta. Egész éjszaka énekelt és a tövis egyre mélyebben és mélyebben fúródott keblébe és a szíve vére egyre apadozott.
Előbb a szerelem ébredéséről dalolt egy fiú meg egy fiatal lány szívében. És a rózsafa legfelső ágán virágba szökkent egy csodálatos rózsaszál, úgy tárta ki egyik szirmát a másik után, ahogy egyik dal követte a másikat. Eleinte halovány volt, mint a köd a folyó felett - halovány, mint a hajnal lába és ezüstös, mint a virradat szárnya. Mint a rózsa árnyéka az ezüst tükörben, mint a rózsa árnyéka a víz színén, olyan volt ez a rózsaszál, amely a fa legfelső ágán virágba szökkent.
De a fa rákiáltott a csalogányra, hogy szegezze mellét erősebben a tövisnek. - Szorosabban, kis csalogány - kiáltotta a fa - vagy megvirrad, mielőtt elkészülne a rózsa!
S így a csalogány még erősebben nekifeszítette keblét a tövisnek és egyre hangosabban és hangosabban énekelt, mert a szenvedélyről dalolt, amely egy férfi és egy hajadon lelkében születik.
És enyhe pír öntötte el a rózsa szirmait, ahogy a vőlegény arca elpirul, amikor megcsókolja menyasszonya ajkát. De a tövis még nem hatolt a csalogány szívébe s így a rózsa bimbós belseje fehér maradt, mert csak egy csalogány szíve-vére festheti karmazsinpirosra egy feslő rózsa szirmait.
És a fa rákiáltott a csalogányra, szorítsa magát jobban a tövishez. - Szorosabban, kis csalogány - kiáltotta a fa - vagy megvirrad, mielőtt elkészülne a rózsa!
S így a csalogány még erősebben feszítette keblét a tövisnek és a tövis belefúródott a szívébe és a szegény madarat gyötrelmes, vad kín járta át. Keservesen, egyre keservesebben fájt a seb, vadul, egyre vadabbul szállt az ének, mert a csalogány a szerelemről dalolt, amelyet beteljesít a halál, a szerelemről, amely nem hal meg a sírban.
És a csodálatos rózsaszál karmazsinpiros lett, mint a keleti égbolt rózsája. Karmazsinpiros volt a szirmok koszorúja és karmazsinpiros volt, mint a rubint, a rózsa zárt szíve.
De a csalogány hangja elgyengült, kis szárnya megereszkedett és szeme elhomályosult. Halkabban, egyre halkabban énekelt és úgy érezte, valami összeszorítja a torkát.
S akkor utoljára még egyszer felcsapott a dal. Hallotta a fehér hold is, és megfeledkezett a virradatról s fenn vesztegelt az égen. Hallotta a piros rózsaszál, s átjárta a reszketeg gyönyörűség és a hideg hajnali levegőben kitárta szirmait. A visszhang elvitte a dombok közé bíbor barlangüregébe és felébresztette álmukból az alvó pásztorokat. Végiglebegett a dal a folyó nádasain és a nádasok elvitték üzenetét a tengernek.
- Nézd, nézd - kiáltott a fa - kivirult a rózsa! - de a csalogány nem válaszolt, mert holtan feküdt a magas fű között, tövissel a szívében.
A diák meg kinyitotta délben az ablakát és kinézett rajta.
- Ejnye, milyen csodálatos szerencse - kiáltott fel - egy piros rózsa! Egész életemben nem láttam még hozzá foghatót. Olyan szép, hogy bizonyosan valami hosszú latin neve van - s kihajolt és leszakította
Aztán föltette kalapját és átszaladt a professzor házába, kezében a rózsával.
A professzor lánya a tornácon ült és kék selyem fonalat gombolyított egy csévére, míg kutyuskája a lába előtt hevert.
- Megígérte, hogy velem fog táncolni, ha hozok egy szál piros rózsát - kiáltotta a diák. - Íme, itt a világ legpirosabb rózsája. Tűzze ma este a szíve fölé és ha majd együtt táncolunk, ez a rózsa el fogja mondani, mennyire szeretem magát.
- De a lány arca elborult. - Félek, nem illik a ruhámhoz - válaszolta - különben is a kamarás unokaöccse néhány igazi drágakövet küldött nekem és mindenki tudja, hogy a drágakő többet ér, mint a virág.
- Szavamra, maga nagyon hálátlan - mondta haragosan a diák; és kihajította a rózsát az utcára, egyenesen a kerékvágásba és egy kocsi máris keresztülgázolt rajta.
- Hálátlan?! - mondta a lány. - Maga meg goromba, ha éppen tudni akarja; és végre is, mi maga? Csak egy diák. Aligha van ezüstcsatos cipője, mint a kamarás unokaöccsének - azzal fölkelt a székről és bement a házba.
Milyen buta dolog a szerelem - mondta távozóban a diák. - Félannyi haszna sincs, mint a logikának, mert nem bizonyít be semmit és mindig olyat ígér, ami nem következik be, és elhiteti velünk, ami nem igaz. Szó ami szó, semmi gyakorlati haszna, s mivel korunkban fő a gyakorlatiasság, visszatérek a bölcselethez és a metafizikát fogom tanulmányozni.
Visszatért hát szobájába, elővett egy nagy poros könyvet és belemerült az olvasásba.

Szólj hozzá!

Budapest

2007. július 16. 18:23 - veni75

Budapest Magyarország fővárosa, az ország politikai, művelődési, ipari, kereskedelmi és közlekedési központja, valamint nevezetes gyógyfürdőváros. Az Európai Unió kilencedik legnépesebb városa. A Duna két partján, az Alföld és a dombvidékek találkozásánál fekszik. Természetföldrajzi adottságainak köszönhetően a világ egyik legszebb fekvésű fővárosának tartják.

Ezen a vidéken már az őskorban is volt emberi település. A város közvetlen őse a kelta alapítású Aquincum, amely a római korban Alsó-Pannónia tartomány székhelye volt. A honfoglaló magyarok 900 táján jutottak ide. Településüket az 1241-es tatárjárás elpusztította. Az újjáépült város a 15. században a humanista műveltség egyik európai központjává vált. A közel másfél százados török uralom után a városi élet csak a 18. század során kezdett ismét kibontakozni, de igazi lendületet a 19. században, az ország nagyarányú iparosodásával vett. 1872-ben az addig önálló három várost, Pestet, Budát és Óbudát Budapest néven egyesítették.

A mai Budapest a 19. század utolsó harmadában és a 20. században lett világvárossá. Történetében új fejezet kezdődött 1950. január 1-jén, amikor 23 környező települést hozzácsatoltak, amivel a főváros területe két és félszeresére, népessége másfélszeresére nőtt. Jelenleg Budapestet 23 kerületi önkormányzat és az egész városra kiterjedő jogkörrel rendelkező Fővárosi Önkormányzat igazgatja.

A legmagasabb nyilvántartott népesség 2 113 645 lakos volt (1989). Az 1990-es évek eleje óta viszont a népesség száma rohamosan csökken (19902005 között 400 000 fővel). Ennek okai részben a demográfiai csökkenés (elöregedés), részben a budapesti agglomeráció településeire való kiköltözés (szuburbanizáció).

Budapest világörökségi helyszínként elismert látnivalói a Duna-part látképe és a Budai Várnegyed, valamint az Andrássy út és történelmi környezete. A főváros számtalan egyéb látnivalója között nemzetközi viszonylatban is különleges műemlékek, templomok, kastélyok, ókori, középkori és törökkori emlékek, barokk, klasszicista, romantikus, neoreneszánsz, eklektikus és szecessziós stílusú középületek és lakóházak, 223 múzeum és galéria (közöttük jónéhány nemzetközi rangú gyűjtemény), történelmi hidak, valamint a köztéri szobrok és emlékművek sokasága található.

A főváros területe 525 km². Pest megye öleli körül, melynek 81 települése Budapest agglomerációjához tartozik. A főváros észak-déli irányban 25, kelet-nyugati irányban 29 km kiterjedésű. Legmélyebb pontja a Duna szintje, amely közepes vízállásnál 96 méterre, míg legmagasabb pontja, a János-hegy 529 méterre van a tengerszint felett.

Magyarország közlekedésében központi szerepet kap, mivel Budapestre futnak be a sugárirányú autópályák és nemzetközi jelentőségű vasútvonalak. Területét az észak-déli irányú Duna két alapvetően eltérő részre osztja. A folyó jobb partján, a nyugati oldalon a Budai-hegység helyezkedik el. A bal parton pedig, a város keleti oldalán a Pesti-síkság húzódik, amelyet északkeletről a Gödöllői-dombság lankái öveznek.

Buda alapvetően lakó- és pihenőövezet, északi és déli részén gazdasági övezetekkel, míg Pest igazgatási, kereskedelmi és ipari központ, nagy lakóterületekkel és szórakoztató létesítményekkel.

A Duna budapesti szakaszán három sziget található. Ezek közül a legnagyobb a déli Csepel-sziget, melynek csak északi csúcsa van a városhatáron belül; ezt követi a város szívében elhelyezkedő, történelmi múltra visszatekintő Margit-sziget, ettől északra pedig az Óbudai-, más néven Hajógyári-sziget fekszik. A város északi határán túl kezdődik a Dunakanyarig felnyúló Szentendrei-sziget.

 

 

 

 

A név eredete

 

Pestet és Budát, Magyarország fő- illetve székvárosát a reformkortól kezdődően emlegették együtt, közös néven. A gyakoribb forma a nagyobb (és nemzeti szempontból jelentősebb, magyar nyelvű) város nevét előre helyezve Pest-Buda volt, de elvétve előfordult a magyar nyelvhez jobban illeszkedő, a mássalhangzótorlodást elkerülő Buda-Pest alak is. A városok egyesítésekor, 1872-ben már magától értetődő természetességgel választották az új szék- és főváros számára a Budapest nevet.

A Buda név a korai Árpád-korban az ókori Aquincum helyén épült települést jelölte, amelyet csak a tatárjárást követően, az akkor Újbudának nevezett budai Vár megépítése után kezdtek Óbuda néven emlegetni. A város a középkori krónikáink szerint Attila hun uralkodó testvéréről kapta nevét, ebből azonban valószínűleg csak annyi igaz, hogy a név eredete valóban lehetett személynév is. (Középkori forrásainkban előfordulnak Buda nevű személyek.) Egy másik feltevés szerint[forrás?] a városnév eredete a szláv voda (víz) szó lehet, ahogyan az ókori Aquincum név is valamilyen vízzel összefüggő jelentésű kelta szóból származhatott.

Pest nevének eredete a honfoglalás korába nyúlik vissza, és jelentése furcsa módon a budai oldalon található Gellért-heggyel kapcsolatos. A szó ugyanis a szláv nyelveken barlang-ot, sziklaüreg-et jelent, a régi magyar nyelvben pedig a kemencét nevezték pest-nek, ahogy az például a Székelyföld egyes részein még ma is hallható. Így lett a hévizes barlangot („forró kemencét”) rejtő mai Gellért-hegy Pest-hegy, a hegy lábánál ősidők óta használt folyami átkelő pedig Pest-rév, és innen kapta végül a túlparton létrejött település a nevét. A névnek ez az érdekes „túlpartra vándorlása” legkorábbi középkori forrásainkban jól nyomon követhető. Hasonló eredetű Buda német neve, Ofen is (magyarul „kemence”), amely délnémet nyelvjárásban a szláv pest szóhoz hasonlóan barlangot, üreget is jelent. Érdekes, hogy egy tatárjárás előtti oklevél Ofen néven a folyó bal partján lévő települést, azaz a mai Pestet jelöli meg, később azonban a helyi németek már csak a budai Várhegyre alkalmazták ezt a nevet.


 

 

 

Forrás

Szólj hozzá!

Lineage 2 – A Legenda

2007. június 30. 23:31 - veni75

PDF Nyomtatás E-mail
Írta: JohnCovenant
2006. május 17. szerda 09:47

EGY JÓ KIS SZERVER

A Tábortűznél

Egy mély lélegzettel beszippantotta a füstöt, majd szép lassan kiengedte. Orcáját szinte teljesen rejtette a vastag, kopott csuklyája. Mögötte a sötétség előtte pipájának gomolygó füstje takarta ábrázatát.
Bárdnak vallotta magát, amit nem nagy akaródzott elhinni senki sem. Ugyanis mély, recsegő hangja nem hasonlott az udvari daliás énekesekéhez.

 

Bizalmatlanok is voltunk a feltehetőleg nem ereje teljében járó bárddal, hisz egy csapat katona sem merne talpig fegyverben járni este ezen erdőben, nemhogy egyedül. Ajánlattal élt, hogy étel és a tűznél való melegedésért cserébe egy történettel örvendeztet meg minket. Belegyeztünk, hogy velünk tartson, nem engedhettük, hogy egyedül bolyongjon a jéghideg erdő sötétjében. Kényelembe helyeztük magunkat a tűznél, kéznél tartva fegyvereinket, hogy a veszély legkisebb jelére is időben tudjunk reagálni. Míg a vándor is elhelyezkedett, mi türelemmel vártunk történetének kezdetét. Az éjszaka csendes és fagyos volt és a mély hang elkezdte lassú és halk recsegését, miután göcsörtös pipáját elemelte szájától a bárd.

A teremtés

Az istenek történetéről szeretnék néktek szólani. Kérlek, kísérjétek eme igaz történet alakulását figyelmesen…
Sok évvel ezelőtt, még az előtt, mielőtt a gondolat gondolatnak és az élet életnek számított. Létezett egy ősi mag, mibe a teremtés össze volt sűrítve. Nem volt ez semmihez sem fogható. Volt ez a mag egyszerre kicsiny és óriási, sötét és fényes, minden és semmi.
A száz-millió esztendő alatt ez a mag csak nőttön-nőtt, erősödött, formálódott. Ahogy ereje nőtt, lassanként kezdett kialakulni két pólusa is: a fény és a sötétség. A mag ketté hasadtával a fényből egy nő, Einhasad, míg a sötétségből egy férfi, Gran Kain formálódott ki, még nem teljesen fizikai körvonalakkal. Ezen kettő jelentette az egész világ kezdetét és bennük összpontosult minden tudás és hatalom.
A mag lelke ugyancsak leszakadt, midőn a fény és a sötétség különvált. A mag lelke utolsó leheletével pusztulása előtt még létrehozta a fény és a sötétség alárendeltjeit, imígyen az állatokat és az óriásokat. A lélek teremtményeinek koronája az óriások voltak, kiket mi csak úgy ismerünk, a Bölcsek. Olyan leleményesek voltak, mint amilyen jó testfelépítésűek. A Bölcsek nagyon jól tudták, kik a világ igazi urai, ezért is ajánlották fel szolgálataikat és örök hűségüket Einhasadnak és Gran Kainnak. A fény és sötétség elégedettségét kifejezve megtette az óriásokat, minden nem isteni élőlények urává. De ez még mind sokkal a halál és a paradicsom létezése előtt történt. Miután a paradicsom megszűnt már létezni és a halál már gyakorlottan végezte kegyetlen feladatát a fény és a sötétség kezdett kevésbé elhatárolódni és fizikai alakot ölteni. Majd Einhasad és Gran Kain istenekké váltak, még hozzá Einhasad a teremtés istenévé és Gran Kain a pusztításáé. Ez által rengeteg feladat és kötelesség kötötte kezüket, melyek miatt a világ nem tudott egyről a kettőre haladni. Elhatározták hát az istenek, hogy saját képükre teremtenek szolgákat maguknak, kiket gyermekeiként fognak szeretni. Öt ilyen gyermeket teremtettek, kiket a világ elementális uraivá tettek. A legidősebb leány, Shilen kapta a víz uralmát feladatául. A legidősebb fiú, Paagrio, ki a tűznek urává vált. A második leánygyermek, Maphr kapta a föld királynőjének címét. A második fiú pedig a szél feletti hatalmat tudhatta magáénak. Míg a legfiatalabbnak, ím nem jutott hatalom, ő megteremtette magának a művészetet. Éva nem is csinált ezentúl mást, mint verseket írt. Immáron az istenek és gyermekeik előtt nem volt titok és kezeletlen feladat a világon.

A Fajok eredete

A világ készen állt a tovább haladásra. Tudták ezt jól a főistenek is. A teremtés istensége, Einhasad, ki önnön lelkéből és a semmiből volt képes teremteni megparancsolta gyermekeinek, kik az elementálok segítségével hozhattak létre lényeket, hogy töltsenek meg egy-egy fajt elementális hatalmukkal legjobb tudásuk szerint. Annyi volt csupán a megkötés, hogy az új fajok testét Einhasad készíthesse. Így is történt…
Shilen a víz lelkével töltötte fel Einhasad első kreálmányát. Így alakult ki a tündék nemes népe.
Paagrio a tűz lelkével töltötte fel Einhasad második teremtményét. Így teremtődött az orkok bátor népe.
Maphr a föld lelkével igézte meg a harmadik fajt. Emígyen születtek az ügyeskezű törpök.
Sayha a szél lelkét lehelte a negyedik testbe. Melyből a fürge és szabad lelkületű arteisek lettek.
Gran Kain pusztítás istene, mikor látta Einhasad munkájának tökéletes eredményeit kíváncsi és irígy lett. Ő is teremtett egy testet saját képére, épp úgy, mint Einhasad a tündéket. Azután már csak a lélek hiányzott. Elment hát legidősebb lányához, Shielnhez. Shilen nagy meglepetésére apja egy lelket kért teremtményéhez. „Apám, mi visz rá, hogy ezt csináld? Einhasad, az anyám felelős a teremtésért. Kérlek, ne kívánd azt, ami nem a tied! Az a faj, ki a pusztítás istenének köszönheti életét óriási katasztrófákat fog okozni.”
De Gran Kain nem adta fel ilyen egyszerűen. Sok győzködés és rábeszélés után rávette lányát, hogy segítsen neki.
„Megteszem. De a víz lelkét már anyámnak adtam. Tehát minden, amit adhatok az a maradék.” Végül Shilen a halott és poshadt víz lelkét tudta csak apjának adni.
Gran Kain már birtokolta a teremtéshez szükséges alkotó elemeket. De jobbat akart alkotni, mint Einhasad és úgy gondolta ehhez egy darab lélek kevés lesz. Ezért felkereste legidősebb fiát, Paagriot. Paagrio is figyelmeztette apját, csak úgy mint Shilen. De csak úgy, mint Shilen ő sem tudott nemet mondani apjának. Így kapta meg a pusztítás istene haldokló és gyilkoló tüzek lelkét.
Maphr is apja unszolására könnyekkel az arcán átadta a fertőzött és terméketlen föld lelkét. Míg Sayha a vadság és a heves szél lelkét adományozta apjának.
Gran Kain megelégedve kiáltott fel: „Lássátok eme fajt, melyet én neveltem fel! Lássátok azt, amely a víz-, a tűz-, a föld-, és a szél lelkéből született. Erősebbek és bölcsebbek lesznek, mint az óriások. Ők lesznek a világ urai!!!
Az egész világot bejárta a jövendő faj híre. De az eredmény lesújtó volt. Miután Gran Kain beletöltötte a selejt lelkeket a saját alakjára formált testbe a végeredmény volt a világ leggyengébb, legbutább, legalattomosabb és a leggyávább lénye. Az összes isten megvetette Gran Kain lényeit. A csalódás hatására a főisten szabadjára engedte lényeit és ő maga pedig elbujdosott egy időre. Amit pedig elfelejtettem mondani, hogy ezeket a lényeket embereknek hívták
.
A tündék bölcsek és a varázslatban jártasak voltak. Ezért is szolgálták az óriásokat a politikában és az egyéb varázstudományokban.
Az orkok erősek voltak. Kimeríthetetlen erővel és hatalmas akaraterővel rendelkeztek. Ezért is szolgálták az óriásokat háború idején.
A törpök jól képzettek voltak. Jó mérnökök, képzett matematikusok és remek kézművesek voltak. Ezért is szolgálták az óriásokat ipari és banki szakmában.
De természetesen a tündék nem voltak annyira bölcsek, az orkok annyira erősek, a törpök annyira leleményesek, mint az óriások.
A szél lelkű szárnyas arteisek is az óriások szolgálatában álltak, mint hírnökök, de róluk jóval kevesebbet lehet hallani, mint testvéreikről.

De az ember nem volt használható semmi érdemi munkára, ezért hamar az óriások elnyomottjaivá váltak és rabszolgaként éltek, s nem voltak se többek, se jobbak, mint az állatok…

/ Ha kedvet kaptál a játékhoz, itt kipróbálhatod:http://l2braveheart.no-ip.org/ /

Az isteni háború

Sok évezreddel később, mikor az ember körüli viszályok elcsendesedtek és Gran Kain visszatért az istenek közé, hatalmas tragédia történt. A tragédia kiváltója ki más lehetett volna, mint az istenek leggátlástalanabbja, Gran Kain. Óriási hibát követett el azzal, hogy legidősebb lányát elcsábította. Ez a kapcsolat Shilen terhességéhez vezetett. Mikor ezt Einhasad megtudta hirtelen haragra gerjedt és megfosztotta lányát az isteni hatalmától. Majd szegény Shilent a kontinensről is száműzték. Eközben Gran Kain mit sem törődve az egésszel hagyta, hogy lánya hátán csattanjon az ostor.
Shilen száműzötten és terhesen Kelet egyik sötét erdejében lelt menedékre. Ott várva tudatlanságának gyümölcseit. Shilen gyermekei fejlődését nagyban meghatározták anyjuk akkori érzelmei: a fájdalom, a kín, a kétségbeesés és legfőképpen a gyűlölet. Ezen érzelmek hatására gyermekei eltorzultak, átalakultak és belőlük lettek a démonok. A démonokon kívül nap világot látott még 6 darab óriási teremtmény is, miknek neve sárkány volt.
Shilen gyűlölte nem hagyott alább az évek során, sőt még fokozódott is. Elhatározta, hogy gyermekeiből álló seregével elpusztítja az isteneket. Shilen legerősebb gyermekeit a sárkányokat állította seregei élére. Aulakiria, a fény sárkánya szomorú tekintettel fordult anyjához: „Anyám, nem tudod mit cselekszel. Nem akarhatod az istenek teljes pusztulását. Biztos azt akarnád, hogy apád, anyás és testvéreid a porba hullva fulladjanak meg saját vérükben?”. De Shilen gyűlölettel és fájdalommal átitatott döntésen nem sokat változtattak utóda szavai.
Végül a démoni seregek összecsaptak a fény erőivel közvetlenül az istenek lakhelyénél. A 6 sárkány tüze szinte mindent felemésztett, amit az istenek palotájánál találtak Shilen seregei. A repülő rémek ereje teljesen ledöbbentette az isteneket és évtizedek után a háború lassan a végéhez közeledett.
Számtalan isteni küldött, katona és démon veszett oda a harcok során. Az ég folyamatosan villámlott és dörgött, mikor az ellenek egymásnak feszültek. Azokban az időkben Ádenban teljesen megállt az élet és Óriás és ember együtt figyelte, mi lesz a csaták végkimenetele.
Azonban a csata még éveken át folytatódott azután, hogy eldőlni látszott. Einhasad és Gran Kain sokkal erősebb volt és hatalmasabb, mint Shilen gondolta volna. Ezek alatt az évek alatt számtalan démont és sárkányt leöltek

A sárkányok harcoltak tovább sebeik ellenére. De egyre jobban ellenezték több ártatlan élet kioltását az istenek kénye kedvéért. Míg végül megelégelték az értelmetlen mészárlást, szárnyra kaptak és a túl élő démoni seregekkel alászálltak a földre, hol egyenlőre nyugodalmat leltek. Az istenek végezni akartak még a megmaradtakkal, de kimerültek és azt sem tudták megakadályozni, hogy Shilen kiépítse az Alvilágot és úrnője legyen annak.

A Nagy árvíz

Shilen távozás után Éva örökölte nővérének víz feletti hatalmát. Az amúgy is bátortalan istennő, kinek felelőssége csak a művészet és az ihletés volt, látva nővérének elestét és az istenek háborúját még jobban félt a ránehezedő óriási felelősségtől. Ezért feladatai elől egy feneketlen tó legaljára bújt el, nehogy testvére sorsára jusson.
Isteni vezérlés nélkül a víz lelkei céltalanul kezdtek el bolyongani. Voltak helyek, hova rengeteg eső és víz került, azoknak helyén óriási mocsarak keletkeztek. De hova nem találtak maguktól oda a víznek lelkei, ott aszály és szárazság volt és sivatagok alakultak ki. Az sem volt ritka, hogy kontinensek tűntek el és tűntek fel a semmiből. De a legtöbb helyen csak a hegyek csúcsai értek ki a vándorló vízből.
Ezen megmaradt területeken sereglettek össze nagy Ádennak élőlényei. Óriási zavarodás járt a világon ekkor. Mind a szárazföldnek, mind a víznek lakói szenvedtek. A nem isteni világ urai szólaltak fel a világ érdekében, hogy az istenek tegyenek valamit a felmerült áldatlan állapotok ellen.
A titánok közreműködésével végül megtaláltak a feneketlen tavat, ahol vizek újdonsült istennője rejtőzködött.
Einhasad szeme szikrákat szórt. „Éva nézd mit tettél! Azzal, hogy nem teljesítetted kötelességeidet leromboltad azt a harmóniával, amit eddig igyekeztünk kiépíteni. Nem fogom tovább tűrni lányom, hogy nem fogadsz szót nekem.”

A nem várt árvíznek köszönhetően rengeteg lény és óriás távozott Shilen birodalmába. Einhasad ezért még mérgesebb lett Évára, aki idővel elfoglalta helyét az őt megillető poszton. Talán a rend újra helyt állt, de a víz alatt lévő óriási területeket már sohasem sikerült helyreállítani.

Az óriások ellenszegülése

A bölcs óriások nem értették az elmúlt évezredek eseményeit. Kezdtek kételkedni az istenek józanságában. Gran Kain volt az első, aki az emberi faj megteremtésével bizonyította alkalmatlanságát. Aztán rajta és csábításán keresztül az is kiderült Einhasad féltékenységi rohamaiban nem képes józanul ítélni. Ezért is jött létre az alvilág. Majd később Éva gyengesége és alkalmatlansága miatt az alvilágnak temérdek sok lakója lett és a világ az összeomlás szélén állt. Merült fel a bölcsekben a kérdés: „Megérdemlik az istenek a beléjük vetett hitünket?”.
Az óriások sajátgyártású fogataikkal tudnak az istenek palotájába jutni. Varázshatalmukkal szigeteket tudnak menybe repíteni és akár azon élni is. Megtudják toldani életük fonalát, sőt akár örökké is tudnak élni. Ezek miatt kezdett feltámadni bennük a gondolat, hogy hatalmuk azonos az istenekével és bölcsességük ellenére hihetetlenül nagyképűek lettek ezen elméletük kapcsán. Elhatározták hát, letaszítják isteneiket trónjukról.
Elkezdték próbálgatni hatalmukat és a már létezőkből új fajokat alkotni. Ezt a varázslatot tudománynak nevezték el. Az évek során minden nem istenekhez kötődő isteni hatalmat így kezdtek el hívni.
Látták, hogy nem jelentene problémát az istenek helyébe lépni. Ezért elkezdték hadukat szervezni. Nem volt bennük félelem annak ellenére, hogy Shilen és rettenetes gyermekei is kudarcot vallottak az istenek ellen folytatott küzdelmekben. Pedig az istenek látták mit terveznek az óriások és rettenetesen fel voltak háborodva. Einhasad, ki a teremtést volt hivatott szolgálni még azt is megígérte, hogy az óriásokkal együtt el fogja az egész romlott és tökéletlen világot törölni. Gran Kain kivételesen józan ésszel próbálta volna kezelni a problémát és a kivárást szorgalmazta.
„Drágám, te a teremtés szolgája vagy - próbált Gran Kain érvelni – a rombolás istene én vagyok. Jól tudod mi történt, mikor a te feladatodat próbáltam végezni. Majd én megbüntetem az óriásokat, ha jónak látom. Ha még mindig el akarod pusztítani a világot, kénytelen leszek ellened fordulni.”
Einhasad annyival jobb belátásra tért, hogy a világot immár nem akarta elpusztítani, de a óriásokat nem óhajtotta férje kezére játszani. Gran Kain nem tudta párját megakadályozni, meggondolatlan cselekedetében.

Einhasad fogta Gran Kain eddig még sosem használt pörölyét – a rettegés kalapácsát – és oda csapott az óriás városra. Hihetetlen pusztítás következett be.

Ha kedvet kaptál a játékhoz, itt kipróbálhatod:http://l2braveheart.no-ip.org/

A Korok Vége

Az óriások csak akkor eszméltek rá nevetséges hibájukra, mikor az égből vörös lángcsóvák csaptak ki. Nem is értették, hogy hogyan is mérhették erejüket Einhasad és az istenekével. Minden próbálkozásuk ellenére nem tudták megakadályozni a Rettegés Kalapácsának pusztítását. Csupán eltéríteni tudták becsapódásának irányát, így mentve az azonnali megsemmisüléstől a városukat.
De ennek ellenére az óriások városa szinte teljesen elpusztult és számtalan óriás veszett oda. Hatalmas lyuk tátongott a város helyén és bődületes hullámok borították be a föld felszínét. Végül ez az óriások szinte teljes pusztulását jelentette.
Azok az óriások, akiknek sikerült túl élni, Keletre menekültek Einhasad haragja elől. Shilen szülésnek helyén leltek végső menedéket, ahonnan úgy szint menekülniük kellet. Mert Einhasad villámaival sütötte a fellelt óriásokat egytől egyig szénné. A menekülő, hontalan óriások rettegésükben imádkoztak Gran Kainnak.
„Gran Kain, Gran Kain! Rájöttünk, hogy hibás utat jártunk be. Te vagy az egyetlen, aki meg tudja akadályozni nejed dühös tombolását. Ne hagyd, hogy minket, a föld legbölcsebb és legerősebb vezetőit, kik ugyanonnan származnak, mint ti, elpusztítsanak!”
A sötétségből lett istent hirtelen a kegyelemezés szele csapta meg és úgy döntött az óriások eleget szenvedtek már. Megidézte hát a Déli tengerek szellemét és elzárta egy vízfallal Einhasad dühöngésének irányát.
Az istennő dühében felkiálta: „Mit jelentsen ez? Ki óhajtja megakadályozni tervemet? Éva, szeretett leányom ne akard követni nővéredet a pokolba! Kérlek, tereld vissza Délnek öblös vizeit medrükbe!”
Éva nyomban visszaállította apja által emelt blokádot és Einhasad vendettája folytatódott tovább. Az óriások egytől egyig követték egymást Shilen birodalmába. Nem tehettek mást az életben maradottak, ismét Gran Kainhoz imádkoztak.
„Gran Kain! Istenek legtekintélyesebbje! Társad folytatja lemészárlásunkat, kérünk téged kegyelmezz rajtunk és ments meg minket!”
Más nem jutott a kétségbe esett isten eszébe, minthogy felemelje a földdarabot, amin az óriások tartózkodtak és lebegtesse azt. A, már csak pár lépésnyire lévő Einhasad dühében toporzékolt, amit máig is lehet érezni földrengés formájában.
„Maphr! Szeretett leányom, ne akarj velem ujjat húzni! Tedd vissza a helyére azt a földdarabot, amin az óriásokat rejtegeted! Vagy készülj fel arra, hogy követni fogod nővéredet a pokolba."
Anyja szavaitól rettegve Maphr el kezdte visszaállítani a kőszirtet, de apja megállította őt.
„Einhasad, miért nem adod fel? Az egész világ ismeri és rettegi már haragod. Az óriások belátták már hibájukat. Nézz magadra! Kergeted testvéreinket, kik a mag lelke voltak és voltak Földnek urai, kik most oltalmam alatt próbálnak menekülni előled. Soha többé nem tudnának már az isteneknek ártani. Legyen ez a sziklaszirt örök rabságuk színhelye! Nyugodj meg, a vérontásnak ezennel legyen vége!”
Einhasad tovább folytatta a tombolást, de nem tudott párja óhajának ellent mondani. Nem tudott volna egy övéhez hasonló erővel szembeszállni. Úgy tett, ahogy Gran Kain javasolta. Jobb az mindenkinek, ha az óriások a kicsiny-kis sziklájukon próbálják belátni, hogy tévedtek, mint, hogy lemészárolják őket. Befejezte hát a hajtóvadászatot, visszatért otthonába és megpihent.

Einhasad Földön tett látogatásai megértették vele, hogy nincs értelme beleavatkozni a Földön történő eseményekbe. Gran Kain is így látta, megegyeztek párjával ők többet nem mutatkoznak meg teremtményeik élőhelyén és ezzel az istenek kora a végéhez is ért.

 

Vissza a tábortűzhöz

Az idegen elhallgatott.
A elbűvölve ültünk mialatt világunk történetét hallgattuk. Az idegen hangja átjárta elménket, mint ágyúrobaj a kietlen erdőt. A történet merőben más volt, mint amit mi ismertünk világunkról, de senkiből sem tört fel a tiltakozás. Talán Áden legtöbbet látott harcosai voltunk, de még is meg tudott döbbenteni minket ez az idegen. Csodálkozásunkból egy tova repülő bagoly rémisztett fel minket szárnyai csattogásával.

A mesélő csak kuncogott révülésünkön, szájához emelte pipáját és belekezdett a további mesélésbe.

„Ne ítéljétek el történetemet csak azért, mert más mint, amit ti ismertek dicső isteneitekről. Viszont nincs bizonyíték arra sem, hogy papjaitok közelebb járnak az igazsághoz, mint egy vándor poéta. Az istenek története az istenek akarata által születik és nem ti, emberek által. És lám, honnan tudná akármelyik földi vallási vezető is, mi az igazság? Figyeljetek! Most ti következtek, igen Áden története az Istenek kora után.
...Ez már a ti történetetek.

 

 

Ha kedvet kaptál a játékhoz, itt kipróbálhatod:http://l2braveheart.no-ip.org/

 

 

A tenyér és ami mögötte van

A hosszú harcok és küzdelmek során az emberek életteret nyertek maguknak. Primitív birodalmakat alakítottak ki és számuk is nagyon megemelkedett. Mindközt a legjelentősebb az Athena klán volt, kiknek ősei a tündék és varázstudok voltak. Kisebb, nagyobb csatákban diadalmaskodtak hála a tündéktől kapott tudásuknak. Így szerezve egyre nagyobb és nagyobb terülteket maguknak.

Shuniman, az athenák valaha élt legdicsőbb uralkodója egyesítette az emberek birodalmának minden egyes tartományát Ádenben(„a ma ismert” Áden kastély és környéke) és Elmorban. Shuniman nem tartotta meg a klán uralmának tisztességeit a birodalomban. Megkoronázta magát és birodalmát Elmoredennek hivatta. A király homlokán a birodalom bebiztosítása után a romos, fakoronát hamar felváltotta a drágakövekkel kirakott tünde kovácsolt arany - mithrill korona. Az uralkodó az idő teltével, istenekkel egyenrangúnak számított alattvalóinak szemében.
Shuniman király nem tartotta helyénvalónak az ember korlátoltságának elméleteit. A tény, hogy az emberiség megteremtője Gran Kain, a pusztulás és a pusztítás istene, nagyban megadta az emberek kisebbségi érzetét más fajokkal szemben. Mindazon által és továbbá a mesék arról, hogy az emberek a többi lény megteremtését követő salakanyagból jöttek létre, az uralkodók szavahihetőség és hatalmát ásták alá. Az új birodalomnak új mitológia kellett. Egy új történet, ami megadhatja az emberiségnek azt a hitet, hogy a Föld urai felsőbbrendű lények.
Nagy fokú vallás és egyéb változások következtek. Shuniman Gran Kain helyett Einhasadot tette a világ söpredékének megteremtőjévé. A mitológia és az eredet történet nagyban megváltozott és azok, akik tagadták az új tanokat és továbbra is Gran Kain sötét mágiáját űzték, azokat addig gyötörték, míg igazat nem adtak Shunimannak. A vallási reform életöltőkön keresztül folyt, míg egy szép nyári napon meg nem halt az utolsó ember is, aki ismerte az igaz történetet, az istenekről és az emberek mivoltáról. Az emberiség templomokat emeltetett Einhasadnak, míg Gran Kain egy olyan istenséggé nem vált, akivel a gyerekeket rémítgetik, ha nem alszanak el elég hamar.

Gran Kain mikor felismerte, hogy mit hisznek teremtményei, jót nevetett: „Hát, ha nem engem imádnak, én nem haragszom. Az igazság úgy is nagyobb, mint az azt takargató tenyeretek. Az elmétek meg talán pont arra elég, amekkora ebből a kis igazságból kilátszik.”.

Elmoreden és Perios

Mialatt Shuniman birodalma, Elmoreden csak nőtt és gazdagodott, addig a messzi – messzi kontinensen, a Nyugati Óceánon túl Grácia tartományban izzott a levegő. A hatalmi viszonyok minden nap változtak és ritka volt az olyan pillanat, mikor nem csattogtak a kardok és nem süvítettek nyílvesszők minden egyes talpalatnyi földért. Itt nem volt se központi hatalom, se jelentősebb hős, ki egyesítette volna a vidéket.Eljött a nap, mikor Elmoreden már nem maradhatott tétlen és harcosai elözönlötték Grácia vidékét. Ekkor merült fel talán az első békekötési gondolat, és hogy megvédjék földjüket a gráciaiak. De eme nemes gondolat későn fogant és a vezetőség jelentősebb hányadát már lekaszabolták. Az élők pedig egyesítve az elhullottak terülteit, próbáltak meg eredményesen fellépni Shuniman leszármazottjaival. A mérleg nyelve a gráciaiak felé hajlott. Elmoreden nem bírta arannyal az utánpótlás költségeit. A támadások ritkultak, majd megszűntek. Grácia végre egyesülhetett az új szövetség révén, melyet Periosnak hívtak.

Perios és Elmoreden harca hosszúnak ígérkezett. A harc eldöntésére nem sok esély volt. Míg Elmoreden volt az első óriási birodalom a világon és hatalmas hadsereget épített ki, addig Periosnak is megvoltak a maga előnyei. Az újjáépítést és védekezését elősegítette a két kontinenst elválasztó tenger és a rég elpusztult óriások földi hagyatékai nagyban segítették a hadsereg fejlődését.

Így hát nem is győzött egyik nagyhatalom sem. Csupán fegyverkeztek. Vártak. Várták az újabb összecsapást.

Beleth és Ivory tornya

Elmoreden volt az otthon adója az Ivory toronynak, a máig is leghíresebb varázsiskolának. A varázslók, mágusok, vajákosok, rúnaolvasók és mindenki, aki értett a varázshoz, azok a toronyban mind az ősi óriások tudását kutatták, a tudományt. Kutatták, tanulgatták, fejlesztették, tanították. Az itt élők tudása és varázshatalma nagyobb volt, mint az uralkodónak vagy legalábbis közel azonos.
Innen került ki Beleth is, a földön valaha járt legnagyobb varázsló és géniusz. Testét megszállta az óriások hatalma és ereje is az ősökéhez hasonlott. De az óriások tudása méreg volt az emberi testnek, elérésével Beleth csillapíthatatlan hatalomvágyat érzett. Tudta ezt jól az uralkodó. A Birodalom összes varázslóját összehívta, hogy még az előtt tegyék el láb alól, mielőtt még cselekedhetne. De a világ összes varázshatalma kevés volt elpusztítani a nagy Belethet, ki tanulmányai során mérhetetlen jártasságot szerzett a sötét varázslatok terén.
Végül, a varázshatalmúak rég elfeledett fekete mágiával sikeresen meggyengítették Belethet. Mivel hatalma így is óriási volt, elpusztítatni nem tudták. Erejük pont annyira volt elegendő, hogy Ivory torony legalsóbb tömlöcében fogva tudták tartani. Minden egyes percben több tucat varázsló, mágus, harcos, lovag és szörnyeteg őrizte. Ezek ellenére Belethnek átokmormolással sikerült megtörni a védőmágiákat és egy utolsó ráolvasással elrepítette magát egy távoli szigetre. A röpítést hatalmas robbanás kísérte. A torony megborult és körülötte egy hatalmas kráter alakult ki, amint Beleth tovaszállt. Éppen a Pokoltornáca elnevezésű szigeten ért földet, ahol erejének visszaszerzésén fáradozott, amit talán sosem szerzett vissza és bosszúját tervezgette, ami talán sosem következett be.
A Beleth-et foglyul ejtő sötét varázsnak voltak más következményei is. A Birodalom Déli régióiban egy hatalmas kopár, terméketlen terület alakult ki. A déli régiót manapság Gludionak hívják Az ott élő lények sötétmágiával kereszteződtek és rengeteg embert öltek és ölnek meg máig. Az ügy úgy lett eltusolva, hogy ez a sötét varázsló, Beleth műve volt.

A tünde viszály

Nagy változás volt eközben a tünde erdőkben. A tündék nem csak az emberek elleni háborút veszítették el, hanem a reményt is. A reményt arra, hogy újra a világ uralkodói legyenek. Lassan beletörődtek abba a képbe, amibe az emberek beskatulyázták őket, a békés, természetvédők és gondozók szerepébe.
Ám volt a tündéknek egy ága, a Barna Tündék, akik nem óhajtottak beletörődni a veszteségeikbe. Indítványozták, hogy folytassák a harcot az emberi elnyomás ellen. Ha még ez azt is jelenti, hogy a régen feledett sötét mágiákat újra használatba vegyék. Ez nagy ellenállásba ütközött a tündetanácsi gyűléseken.
Mialatt folytak a tárgyalások, hogy a tündék újra igénybe vegyék e Gran Kain hatalmát, addig egy embervarázsló tűnt fel a barna tündék küldöttségénél.
-         Barna Tündék ura, megérdemlitek a hatalmat. A gyenge erdei tündéket pedig el kell taposni. Félnek tőletek, félnek, hogy még nagyobb bajt hoztok a fejükre vagy talán amitől még jobban félnek, hogy ellenük fordultok. Ezek a félelmek és hosszas töprengések okozták a tündék jelenlegi kényelmetlen helyzetét. Cselekednetek kell!
-         Ki vagy te ember fattyú? Most mivel szeretnél minket csőbe húzni?

-         A nevem Dasparion. Segíteni jöttem. Én birtokolom, mire nektek szükségetek lehet és ti azt, amit megérdemlek.
-         Amit megérdemelsz? És mi lenne az?

-         A fiatalságod és a fiatalságod titkát szeretném. – ült ki a mosoly az ember varázsló arcára – jól képzett varázsló vagyok, ámbátor életem fonalát nem tudom száz kerek esztendőnél hosszabbra nyújtani. Szóval mit döntesz bölcs uralkodó? Rajtad áll, segíthetünk egymásnak és mindketten megkaphatjuk, amit megérdemlünk.
A tündék igennel feleltek. Megmámorította őket a fekete mágia birtoklásának vágya. Daspariontól elsajátították a tudást. Majd Dasparion is azt, amire szüksége volt, majd elégedetten távozott. A híresztelések szerint soha többé nem látta őt senki ember fia.
A tündék ezek tudatában kitaszították a barna tündéket, akik megtagadták Évát és Einhasadot és Gran Kain szolgáltába álltak. Háború következett. Mind a kettő nép ostorozta a másikat. A Barna tündék halomra irtották az erdeieket, az erdeiek pedig megrohasztották áruló testvéreik erdeit. Az átkok sötétté tették az erdeiket, minek utána a barna tündéket már árny tündéknek nevezték.

Egy aranykor vége

Elmoreden aranykora megalapítása után több ezer évvel, Bauim uralkodása alatt jött el. Vezetési stílusával és ambícióival kiépítette a birodalom és a történelem legnagyobb hadseregét, ami valaha is létezett. Eme had űzte vissza az orkokat Elmor északi részébe, amit manapság már csak az Orc Birodalomnak neveznek északon a sötét erdők és gleccserek hazájába. Ez a had, mely oly sok Periosi embernek az életét oltotta ki, és foglalta el Grácia déli részeit.
Később, már a hadsereg is Baium parancsára az egekig érő Pofátlanság Tornyán dolgoztak, nem pedig a háborúskodással foglalkoztak.

„Nevem egy adta rettegést jelent a kontinens minden szegletébe. Ujjam jelzésére több tízezer életet menthetek meg vagy pusztíthatok el mindörökre. Úgy érzem istenekkel egyenrangú lettem. De, még sem. Egy valamit nem hiszek el és ki nem állhatok. Az örök élet, az, ami hozzásegítene, hogy uralkodni tudjak birodalmamon mindörökké!!!”

Baium pazar tornyának felépítése harminc évet emésztett fel az emberi történelemből. A torony megmászásával szeretett volna közelebb kerülni az istenekhez, és szót váltani velük, hogyan szerezhetné meg az örök életet. Mikor felértek a mennyek kapujáig, az istenek ily képen feleltek:
„Egyszerű emberek gyermeke, ki ten magad sem vagy más: Áldásunk óhajtod örök létednek fenntartásához? Nem hallottál soha az óriásokról? Nem tanultál a hibáikból? Ím jó kedvünkben találtattál, megadjuk, amit megérdemelsz. Egy feltétellel: Örökkön örökké a tornyod leg- és leges legtetején kell élned, amíg világ a világ.”
Az istenek áldása nem volt más, mint egy Baiumot végletekig őrületbe kergető csapda, ami az örökkévalóságig tartja fogva áldozatát. Ám az uralkodó egy szép napon eltűnt. Ismét csak háborúk következtek, mind a trón, mind az egyes vármegyék uralkodási jogáért. Nem volt ez már birodalom. Meggyengült, a torony építési munkálatai felemésztették Elmoreden összes pénzét. Az építkezés és a trónviszályok volt az utolsó csepp, amit a Birodalom kupája el tudott viselni. Az oly sokáig, szinte több ezer évig fent álló hatalmas és fénylő birodalom most röpke húsz évnyi botladozás után teljesen elbukott.

Vissza a tábortűzhöz

A történet, eszegetés és italozás közben váratlanabbnál váratlanabb fordulatokat vett. Nem sejtettük az idegen kilétét és azt sem, miért mondja el most nekünk ezeket. Ám eddig jó hallgatóságnak bizonyultunk. Tekintetünk nem tudtuk levenni a bárdról, és mintha egy láthatatlan erő szegezett volna oda minket a székhez.
A mesélő úgy tett, mintha ott se lettünk volna. Kényelmesen kotorászott most kezével a földön, majd megmarkolt egy kevés, száraz faágat és a pislákoló tűzbe hajította. A lángok, mik kialudni látszódtak újult erővel gyulladtak meg ismét. És ránk se pillantva újra beszélni kezdett.
„Mesém lassan a végéhez közeleg. A történet, amit most fel szeretnék idézni az igencsak hasonló ahhoz, amit a jelenlegi időkről tudnék mondani. Ez pedig a kontinens története Elmoreden bukása után.”

Harc a kontinensért

Elmoreden lábnyomain lépkedve lassan a Perios birodalom is hanyatlani kezdett. A délen tomboló pestis járvány és az északról alászálló fagyos levegő végleg felőrölte a birodalom vagyonát. A bukása előre meg volt írva a történelem nagy könyveibe úgy, mint Elmoreden birodalmának.
Az egyszer volt nagy birodalmak bukása után a kontinenseken újra a fejetlenség és a horror lett úrrá, ami felidézte a nem is olyan régi Nagy Pestis járvány borzasztó emlékeit a lakosokban. Az emberi főnemesség, mint mindig, most is a hatalomért harcolt és főleg a katonai hatalomért. Földeket és gazdagságot adományoztak mindenkinek, aki hajlandó volt, bármilyen nemű előnyt juttatni nekik, más főnemesekkel szemben. Emígyen jutottak az orkok újra földbirtokhoz és újabb lehetőséghez, hogy visszanyerjék régi dicsőségüket. Csapatok szerveztek hát és neki indultak leigázni a kontinenst. Seregük vérszomjas és elszánt volt. Hamar le is igázták Elmore északabbi területeit. Ám nem szabadott figyelmen kívül hagyni nemes- és alsó ork törzseket sem, akik ellene voltak a hadjáratnak, így gyengítve az orkok seregét, aminek meg is lett a következménye.
A háborúk közepette a tündék tehetetlenek voltak és foggal, körömmel harcoltak az életükért sötét testvéreikkel vívott csatákban. A törpök pedig nem voltak mérhetőek az előretörő ork seregekhez, így hozták is a várt formájukat, gyorsan elbuktak.
Ebben az időkben emelkedett ki, a mindenki által tisztelt és félt Elmore királyság. Egyenes ági leszármazottjai voltak ők Elmoreden legdicsőbb királyainak. Vagyis ezt állították, igazat nem tehetett senki, hisz az igazság akkortájt az ő kezükben volt, a hatalom igazsága és az acélé. Tehát el is fogadta őket mindenki, azoknak, akiknek mondták magukat. Azért szólottam róluk, hisz az orkok halál listáján most ők voltak a következő kihúzandóak. Össze is csaptak a seregek. Nem is egyszer, százszor vagy tán annál is többször. Nem sok trubadúr maradt ki megénekelhette volna a dicső harcokat és nem is maradtak emberek, kik meghallgathatták volna azokat. A harc a végtelenségig folyt volna, akárcsak a Giran és Oren megyét határoló patakocska. Az orkok erősek voltak és bátrak, az emberek viszont sokan voltak, nagyon sokan. Amint a történelem megismételte önmagát a pikkelyes bőrűek újfent alulmaradtak a létszámbeli fölénnyel szemben. Visszaterelték őket a Gerinc-hegységbe, csak úgy, mint a törpöket.

A megfogyatkozott csapatok nem is oly sokára átvették az irányítást Észak felett. Feltett szándékuk volt Északot egyesíteni Déllel imígyen hát masíroztak is Oren felé. Ahogy az kiderült Oren a leghatalmasabb volt mind az összes déli törpebirodalom között. Jól képzett varázslóik, varázslatokkal és áldással ellátott harcosaik túl erősnek bizonyultak Emlore megfáradt seregeinek. A vereség előrelátható volt, nem is kockáztattak sokat északiak, visszavonultak.

Oren védelme alatt a déli államok virágozni kezdtek. Együtt a kölcsönös munkamegosztás és egymás segítése nemzetté kezdte formálni Delet, gazdag, erős és hatalmas nemzetté.

Ha kedvet kaptál a játékhoz, itt kipróbálhatod:http://l2braveheart.no-ip.org/

A két birodalom

Oly sok háború és viszály után Grácia vidéke volt az első a kilábalt az anarchiából és újra egységesíteni tudta önnönmagát. Paris harci képzettségével és erejével dicsőséget hozott a gráciaiaknak. Sok fejedelemséget egyesített és sokat tett földel egyenlővé, a birodalom újraegyesítése céljából.
Paris akkor szerezte legendás hírnevét, mikor ő és seregei szembekerült Quaser rettenthetetlen egylakó nemzetével. Eme elszánt harcban Tor-on, a quaseriek leghatalmasabb harcosán, döntő sebet ejtett. Tor nem vesztett még csatát, most sem tervezte, megoldást keresett és időt akart nyerni, imígyen szólott: „Hogyan lehetnél te emberek fia, ilyen erő, ilyen gyorsaság?!”
Paris ott állt elbukott ellenfele felett és a csatamező végighordozva tekintetét ezt felelte: „Megérdemli ez a föld, hogy újra egy és nagy legyen… Dicső harcosa Északnak, állj mellénk, és együtt legyőzhetünk bárkit, aki ellenünk szegül.”
Ekkortól volt vezére Paris a Fehér Sas Lovagrendnek, a Szél Lovagjainak és az újonnan szerzett szövetségesnek, a hegylakóknak. Óriási sikerek fűződtek a vezér nevéhez. Birodalmai megötszörözték eredeti területeiket. Ennél fogva Paris igényt tarthatott a trónra, amit nagyon hamar el is foglalhatott.
Ez alatt az idő alatt Elmoreden déli része sem maradt tétlen. Raul, egy karizmatikus vezető és Áden tartomány várományosa hatalmas diplomáciai lépéseket próbált tenni egy rettenetes hír hallatán, mi szerint Elmore és Grácia területei szövetkezni óhajtanak ellenük Raul fegyverei nem voltak kézzel foghatóak, ő szócsatákban vívta világmegváltó párbajait. Legjelentősebb beszéde valahogy így hangozhatott:
„Ezen földek urai! Nem látjátok, mi történik határainkon túl? Rettentő ellenségek csaphatnak le ránk bármelyik pillanatban, talán épp ebben a pillanatban, ahogy itt állunk és beszélgetünk. Elmore meg fogja kísérelni, megszerezni vagyonunkat és földjeinket, már csak az alkalomra vár. Ha Grácia is eldönti, hogy csatlakozik hozzájuk, nem lenne esélyünk és eltaposnának bennünket. Nincs más választásunk, fényezzék ki a kardjaikat uraim, gyűjtsék össze csapataikat egyetlen egy zászló alá és készüljünk a mindent eldöntő háborúra!”
Raul a meggyőzést választotta eszközéül, hogy egyesítse vidékét. Ám de lehet Elmore fenyegetése nem is bizonyult oly óriásinak, mint azt Raul állította, hiszen Elmore ekkortájt minden erejét a felkelő ork lázadókra koncentrálta.
Mindazonáltal Raul egyesítette tartományát Innandril tartományával a szent cél érdekében és meg is alapították Áden Birodalmát. Nem úgy, mint Paris, Raul vérveszteség nélkül egyesítette birodalmak nagy részét, így csatlakozott hozzájuk Dion és Giran Tartomány is.
Az első ellenállásba Orennél ütközött. Oren Tartománya nem volt hajlandó az ádenieket elfogadni uruknak és maguknak követelték a vezetői szerepet. A vitát Raul egy villámháborúval döntötte el, ahol is óriási sikert aratott, nagyon kevés véráldozattal. Gludio Tartomány szemtanúja volt Oren gyors bukásának és tudta neki se lenne több esélye, behódolt ő is. Ezek után, Raul úgy vált híressé a történelemben, mint az Egyesítő Király.

A föld örökösei

Nem sokkal Áden egyesülése után, Grácia is megszilárdította saját államalakulatát. Paris utolsó ellenlábasai, a hwuh-ok is elestek. Paris áttette a fővárost Arpenino-ba és teljesen új gazdasági és infrastruktúrális alapokat adott birodalmának.
Az új, erős Áden megfelelő hatalommal rendelkezett ahhoz, hogy ellent tudjon állni az elmori betöréseknek és támadásoknak. Ám új fejezet kezdődött Áden birodalmának történelmében, mikor is Raul hirtelen halála bekövetkezett. Elmore megfelelőnek érezte a pillanatot a támadásra, sorra rombolta le a végvárakat és nyomult egyre beljebb az országba. Raul jogos örököse Trabis volt, aki meg tudta volna védeni az országot. Azonban Trabissal végzett egy titokzatos betegség. A következő az utódlási rangsorban egy csupán 16 éves fiúcska volt, Amadeo.
A hírre Paris ilyen képen felelt:
„Az egek most nekünk dolgoznak! Egy 16 éves király? Ez lesz Áden bukásának pillanata”
De Paris alábecsülte az ifjú uralkodót. A fiú jól és ügyesen védekezett Elmore nagyszabású támadásai ellen és Paris érezte, hogy Áden Birodalmának leigázási tervei kudarcba fulladnak. De ő tovább támadott, nem fogadta el senki tanácsát még legjobb tanácsadójáét, Dillios-ét sem. Paris hatalmas erőket vonultatott fel mind földön, mind vízen. A végkimenetel katasztrofális lett.

Asteir, a később elüldözött elmori király is csatlakozott Áden seregeihez. Apja ősi ellenségeihez.

„Nincs benned tartás? Saját kardodba dőlsz, ha letraktálsz apád ősi ellenségével!” – ordította dühében Paris.
Asteir nem vette komolyan a fenyegetését és így felelt:
„Kölyökről majd én gondoskodom később, de most te vagy az én fő célpontom.”

A girani ütközet bizonyult a döntő pontnak a háborúban. A gráciai katonák fejvesztve menekültek vissza a hazájukba. Áden ellen vezetett hadjárat mély sebet hagyott Paris makulátlan önérzetében, annak az emberének az önérzetében, aki soha sem veszített. Ebbe bele betegedett és korán meghalt.

A gráciai örökös egy gyarló ember volt, kit Carnariának hívtak, ő sokat tett a birodalom lepusztulásáért. Ezért is akarta Cucarus, az ifjabbik utód a trón időelőtti megkaparintását. Paris régi tanácsadója, Dillios segített Cucarusnak elnyernie az ország felének bizalmát. Az ország kettészakadt Északra és Délre, ők ketten teljesen felemésztették teljesen egymás erejét, így nem jelentettek túl sok veszélyt Áden Birodalmára.

Ez a lehető legjobb hír volt Amadeonak. Kis béke időszaka alatt tovább erősíthette birodalmát. Erőfeszítései nyomán Áden, Elmore és Grácia egy békésebb korszakba lépett, egy törékeny béke korszakába.

 

Utószó, avagy Vissza a tábortűzhöz

Mikor a férfi befejezte történetét, vékony fénynyalábok kúsztak fel a fekete égre. Hosszú éjszaka volt ez és közelgett a hajnal. A tűzből füstölgő hamu maradt és semmi más. A mesélő utoljára még meggyújtotta a pipáját és elgondolkodtatóan szólott.
„Történetem a végéhez ért. Az idő múltával vajon fogja még valaki tovább szőni a történetemet? Ki tudja, talán egy napon a ti neveitek is benne lesznek a történetemben.”
Ahogy a hajnal sugarai egyre jobban rásütöttek a völgyre, valami hirtelen tett vágyat éreztem. Megerőltető volt, de megpróbáltam kérdezni, annak ellenére, hogy több órás szótlanságom és kiszáradt szám dacolt az akaratommal.
„Ki vagy te tulajdon képen? Miért mesélted el ezeket nekünk és honnan tudsz ezekről a történetekről, mond?!”
A bárd szótlanul talpra szökkent. Állva sokkal magasabbnak látszott, mint ülve. De lehet érzékeimmel a szemembe sütő napfény játszott. Egy árnyat bocsátott a még most is merengő hallgatóságra. Alakja még mindig nem volt kivehető csuklyás köpenyében. Majd lassan és finoman kezdett eltűnni. Csak úgy tudnám leírni, hogy körvonalait megtartva szemcséssé vált a teste és egy hirtelen szélfuvallat hatására tovaszállt, mint egy adag por.
Nem említett magáról semmit a vándor, de mára már tudom ki lehetett. Olyan történeteket mesélt nekünk, amikről nem is hallhattunk és feltételezem ő is csak onnan, hogy létezik, mióta világ a világ. Talán ő az, aki régen oly csúf tréfát űzött a teremtésből, vajon ez is most csak valami játék volt a részéről?

 

[Forrás]

20 komment

IX. Budapesti Lovas-Juniális - III. Magyar Fényünnep és Jurtatalálkozó

2007. június 22. 15:58 - veni75

2007. Június 21 - 24.
Budapest, Óbuda, hajógyári-sziget

Európa legnagyobb - az ősmagyar és ázsiai kultúrát bemutató rendezvénye, hagyományosan június utolsó hétvégéjén kerül megrendezésre. A mintegy hatvan jurtában a kilátogatók megismerhetik az ősi hagyományokat, képzőművészetet, ősi mesterségeket, ősmagyar ételeket és szokásokat. A lovasbemutatókon a legjobb hazai és határontúli lovasok mutatják be kivételes tudásukat - Kassai Lajos világhírű lovasijász, Kelemen Zsolt, a leghíresebb magyar lovasharcművész, a csallóközi lovasijászok, bemutatót tartanak a rendezvényen a legjobb magyar solymászok, Európa leghíresebb pónifogathajtói, a Mészáros testvérek, a legjobb magyar lovas-kaszkadőrök.

 

A Fényünnep / péntek/ immáron a térség legnagyobb a nyári napfordulót ünneplő eseménye. Az első nap, a Tanítás Napja, ahol az ősi tanításokkal ismerkedhetnek meg a kilátogatók. Szombaton az 1100 éves pozsonyi csatára emlékező produkció után az egri szilaj dobosok és ázsiai művészek lépnek fel. Az estét a nővé avatás szertartása zárja. A meghívott rokon népek- kazah, kirgiz, mongol, tadzsik, ujgur - jurtáikban hazájuk ősi művészetét mutatják be, de hagyományos gasztronómiájukkal is megismerkedhetnek az érdeklődők.

 

A minden évben elvégzett hatástanulmányok alapján, hogy a rendezvény tetszési indexe 97,8 százalékpont. A látogatók a fővárosból, mintegy 70 vidéki településről és 21 országból érkeznek.

 

A rendezvény megtekintése ingyenes.

 

Szervező: Nemzeti Lovas Marketing Társaság
Elérhetőségek:peto@mail.inext.hu
Tel.: 30/685-7812

Szólj hozzá!

A parfümhasználat titkai

2007. június 11. 19:14 - veni75

Mit jelentenek a következő szavak: Parfüm, Eau de Parfum, Eau de Toilette, Eau de Cologne, Splash Cologne? Most megtudja.


Az illatok ereje

A fent leírt sorrend szerint csökkenő töménységű illóolaj keverékek, különböző töménységben, alkoholban oldva. Nincsenek pontos számok, de az oldott illóolaj mennyisége (sorrendben) 15-10-6-4-2 százalék körül mozog, meglehetős eltérésekkel az egyes parfümházak által használt terminológiában. A töménységgel csökkenő árak magukért beszélnek - látható, hogy nem az alkoholt kell egy parfümben megfizetnünk. Egy jól lekerekített, rögzítő molekulákkal ellátott, szépen kevert kompozíció parfüm változatából akár két cseppel is komolyabb és tartósabb hatást érhetünk el, mint akár 3 ml Eau de Toilette-t magunkra locsolva.

Az adott töménységen belül mindig jobban megéri a nagyobb kiszerelést venni. Ezért azt tanácsoljuk, hogy ismerkedésre vagy másoknak ajándékba mindig csak kis töménységű, kis mennyiséget tartalmazó kiszerelést válasszunk. Csak ha már bevált az illatunk, érdemes megfontolni a komolyabb beruházást igénylő Eau de Parfum vagy Parfum változat megvételét - ideális, ha kapható újratölthető változatban. Akinek nincs még kialakult illata, ne hamarkodja el a vételt, nyugodtan, ráérősen válasszon - nem sok lehangolóbb dolog van egy egyéniséget ütő parfüm hatásánál.

Illatok nyáron

A nyári illatok gyakran hígabbak, a csökkenő töménység ez természetesen kisebb illattartósságot, azaz gyorsabb elillanást jelent, valamint azt is, hogy relatíve többet kell magunkra fújnunk ugyanolyan hatás eléréséhez. A parfümökkel való takarékossági mánia másik véglete a testharmat, testpermet, vagy Body Mist. Ideálisan a zuhany alól meztelenül kijőve és egyenesen a levegőbe fújt permetbe sétálva használjuk. A hajunkra is nyugodtan mehet belőle, a haj ugyanis nagyon jó illatmegtartó anyag.

Sokan nem tudják, hogy az Eau de Toilette és az Eau de Parfum néha nem teljesen ugyanaz az illat! Ilyen különbséget például a Chanel - Allure és az Issey Miyake - L'Eau d'Issey illatánál is felfedezhetünk. Általában mindkettő azonos karakter, de a töményebb verzió a femininebb, alkalmibb, nyíltabban szexis, tehát tartalmában, jelentésében is mélyebb illat - így éljünk vele.

Soha ne a bőrre!

Gyakran látott hiba, hogy közvetlen közelről a bőrünkre spricceljük az illatot - ilyenkor a nyomás a bőr faggyú-verejték folyadékfilmjébe lövi az alkoholos oldatot, és nem a felületre permetezi - más lesz ettől a parfüm élete a testünkön - a kifejlődése, a virágzása, a lecsengése. A két csuklónkat összedörzsölni hasonló okok miatt nem szabad. Legjobbat akkor teszünk a parfümmel - és közvetve magunkkal -, ha a levegőbe spricceljük a Natural Spray-k tartalmát, és belehúzzuk a csuklónkat.

 

 

 

A parfümök tudatalatti vágyakat, érzéseket válthatnak ki bennünk és partnerünkben. Amikor illatosítjuk magunkat, sikerre vihetjük üzleti tárgyalásunkat, megnyugodhatunk a nehéz vizsgán, kellemes érzéseket válthatunk ki munkahelyünkön, amellett, hogy segítenek csábítani, felkorbácsolják szexuális vágyainkat.

Parfümhatás és az idegek

Orrunk érző idegei az agyban olyan idegi folyamatokat generálnak, melyek felébresztik érzelmeinket, szeretetünket, szerelmünket, szimpátiánkat vagy éppen unszimpátiánkat, biztonságérzetünket, testi közelségre való vágyunkat, szexuális késztetéseinket, emlékeinket, ösztöneinket. Feltette már magának a kérdést, hogy miért van ez? Az ember illatízlése, parfümökhöz való hozzáállása a gyermekkortól kezdődően alakul ki. Tudattalanul is megmaradnak benne a szimpatikus illatok, szagemlékek, s ezeket keresi a későbbiekben is. Nehéz azoknak, akik genetikai vagy fiziológiai orrvakságban szenvednek, vagyis nincs illatélményük.

A parfümök mindenkiben más érzéseket szabadítanak fel. Használhatjuk fegyverként, elérhetjük vele, hogy szimpatikusak legyünk másoknak. Testillatunk nagyrészt nem tudatosul, de szaglóközelben kitapogatják ösztöneink a másikét. Parfümök használatával megváltoztathatjuk az alaphangulatunkat, de akár a közelünkben lévőkét is - és ez még csak nem is tudatosodik bennük.

Mikor, mit, hogyan?

Nehéz vizsgákon például energilázó, relaxáló hatást érhetünk el a Lancôme kevesek által ismert, extrém magas minőségű aromaillataival. Élénkítő, az intellektusra és a pszichikumra egyaránt jótékonyan ható az Aromatonic egy rózsás teaillat, mindamellett diszkrét és vonzó.

Éjszakára attól függően mást és mást ajánlok, ki mivel tölti az idejét. Aki a szexet jelöli meg, annak csábító fegyvert javaslunk, akár az arroganciáig, agresszivitásig erotikus vágyat kifejező illatot - pl. Gucci Rush.

A szolídabb csábításra készülőknek hajlékonyabb, kerekebb, de az egyéniséget tükröző vágykeltő illatokat ajánlunk: Ted Lapidus Woman, Lancôme Miracle, Boucheron Initial.

Üzleti tárgyaláshoz a fiataloknak a nagyvilági, trendi vodka-narancs hűvösségét sugárzó Donna Karan New York-ot, kosztümös megjelenésű harminc-negyvenesekenek Channel Allure-t, vagy Elizabeth Arden 5thAvenue-t. Ezek karakteresek, felsőbbrendűek, diplomatikusak, és finoman, de rákényszerítik viselőjük akaratát a környezetre, és ami szintén fontos - kitűnnek a tömegből.

Hétköznapi kellemes érzéshez, munkahelyre, iskolába az egyszerű, tiszta, zöld, citrus vagy virágillatokat, Marc'O'Polo - Pure Morning-ot, Elizabeth Arden Green Tea-t, Calvin Klein Truth-ot javaslunk, de persze egyre másra érkeznek az újabb és újabb illatok. Több száz parfüm van jelenleg forgalomban, s minden évben néhány száz új típus jelenik meg a világpiacon, ezekből azonban csak kevés jut el hozzánk, és kevés bizonyul tartós márkának.

Parfümtanácsadás

A személyre szabott parfümtanácsadás pszichológushoz hasonlítható szerepkör. A szakember analizálja és megismeri a jelentkező személy illatízlését és összeállítja "parfümgarderobe"-ját, minden alkalomra külön-külön. Kezdeti puhatolózás során megfigyeli a haja, szeme színét, bőrét, megkérdezi, melyik a kedvenc évszaka, virága, melyek a szimpatikus illatok, melyek taszítják. Kipuhatolja egyéniségüket, megtudja milyen célra keresik az illatot. Próbálgatja az illatokat a fejében, odavisz néhányat és együtt találják ki a szóba jöhetőket. A kiválasztott parfümöknek két feladatnak kell megfelelniük. Tetsszen az illetőnek önmagán és másokra is legyen pozitív hatása.

 

A félelem szagát is érzi a parfümőr

Terray István |
‹ Előző | 1 | 2 | 3 | Következő ›
Eszközök Nagyobb betűméret  Kisebb betűméret  Ajánlás  Nyomtatás
Zólyomi Zsolt az egyetlen parfümőr, más néven "Orr" az egész kelet-európai régióban. Egyedülálló képességei révén megérzi például, ha valaki fél, illetve számos illat kreálásában vesz részt, a legdrágább parfümöktől a toalettkacsáig. Ha van rá elegendő pénzünk, személyre szabott illatot is kreál nekünk, sőt még azt is elárulja, milyen elvek alapján készülnek a mai parfümök.

Orr lesz a kíváncsi gyerekből

Gyerekkorától fogva mindig mindent megszagolt, azért akart parfümőr lenni, mert rájött, hogy neki a szaginformációk sokkal többet jelentenek, mint a többi embernek. "Informatív számomra a te szagod, többet elmond rólad, mint amit te szeretnél", mondja interjú közben. Érzi a villamosmegállóban, ha a mellette álló fél valamitől, egy nő esetében pedig azt is meg tudja mondani, körülbelül hol tart a ciklusában.

 
A szag sokat elárul rólunk

Illatokkal kapcsolatos képzés nem volt Magyarországon, növénybiológus kutató lett, az anyagok egymással való kölcsönhatásával foglalkozott. Később közgazdasági egyetemet végzett, mert érdekelte 30 milliárd dolláros forgalmú parfümipar működése is. "Ekkor rájöttem, hogy már értek ugyan az alapanyagokhoz, és a gazdasági háttérhez, dolgoztam alapanyagokkal és késztermékekkel szakértőként és a kereskedelemben is, de itt nem áll meg a dolog. Ám az előtt magas fal van, aki az igazi luxusiparba szeretne bekerülni."

Egy-kétezer parfümőr, vagyis Orr van az egész világon, ebbe azt is beleszámolják, aki egy indiai faluban illóolajokat kutyul. A legtöbben, körülbelül 800-an az Egyesült Államokban és Franciaországban dolgoznak, ahol ez a szakma összpontosul. Éppen ezért ezekben az országokban viszonylag nehezebb parfümőrként elhelyezkedni, máshol kapkodnak az ember után.

A multik vezető parfümőrei több tízmilliós, néha százmillió dolláros forgalmat csinálnak egy év alatt a cégüknek. Közülük vannak, akik kifejezetten divatosak és foglalkoztatottak, egyeseknek saját névvel is jelenik meg parfümjük. Talán egyszer lesz Parfums Zsolt Zólyomi brand is, néhány illat és a dizájn már készen van.

A versailles-i iskola, ahol Zsolt is végzett, a legjobb gyártóktól független, egyedülálló és messze földön híres "orrképző" intézmény a világon. "Szerencsés vagyok, ez egy kasztrendszerű iparág, ahova kívülről nem nagyon lehet bekerülni. Hogy nekem sikerült, az szinte a lehetetlennel egyenlő, 40-50 év kihagyás után én vagyok az első hivatalos végzett parfümőr Magyarországon."

 
A parfüm általában szexuális fegyver

E különleges, zárt szakma képviselői nagyon jól keresnek, nem nagyon szeretnének konkurenciát kinevelni, de rájöttek, hogy nekik is szükségük van vérfrissítésre. Az ő évfolyamában mindössze 12 parfümőr végzett a nemzetközi mesterképzésen, ahova alig kerülhetett be külföldi.

Ez főleg azért is érdekes, mert az 1930-as években még nagyon is létezett ez a szakma hazánkban is, Budapesten a Parfümőr bál táncrendjét például egy neves francia cég illatosította, a vendégek között pedig Európa vezető parfümőr társaságának tagjai voltak.


hirdetés
Mindez megszűnt a II. világháborúval kezdődően, az alapanyag-ellátás és a fizetőképes felvevőpiac is elzárt lett, a rendszertől pedig idegen volt a luxus. Jelenleg alapanyagok készülnek Magyarországon, egészen minőségi alapanyagok is. Vannak kis magyar cégek, akik készítenek illatanyagokat (például mosószerhez), és egyetlen új fejlesztésű "országimázs" parfüm is létezik a piacon Müller Judit parfümkoncepciója eredményeképpen, de egy fecske sajnos még nem csinál nyarat.

 



1. Orrképzés
‹ Előző | 1 | 2 | 3 | Következő ›
Eszközök Nagyobb betűméret  Kisebb betűméret  Ajánlás  Nyomtatás
     
Szólj hozzá!

Parfümhistória

2007. június 11. 19:13 - veni75

A növényi kenőcsök, balzsamok, parfümök használata egyidős az emberiséggel.

.

Már régen is az asszonyi csábítás ezközei voltak. A parfüm szó eredete a latin „per fumum”– ból ered, ami annyit jelent – a füstön át. A parfüm õsi formájában nem volt más, mint illatos füst (tömjén), amely kábító illatával töltötte be a levegõt.

Elõdeink még évezredekkel ezelõtt fedezték fel, hogy a hõ hatására a gyanták és balzsamok különösen intenzív hatást fejtenek ki, ettõl kezdve tudatosan melegítették õket. Az elsõ parfümként a tömjént tartjuk számon, amelyet eleinte csak a Távol-Kelet használt.

De persze a nõk már ekkor is nõk voltak, s elkezdték kacérkodásra, szépségápolásra használni ezeket a szereket. Az egyiptomi hölgyek édes mandulaolaj, fahéj és méz alapú kencéket, vagy mentát és kakukkfüvet használtak. A legõsibb parfümformula is az egyiptomiakhoz kötõdik, több mint 60 aromából készítették. Az arabok vezették be a kozmetikába az alkoholt, ezután pedig az illatos vizek az egész iszlám világban elnyerték a gazdag házak urainak és a háremek hölgyeinek kegyét. 1189-ben Szaladin szultán nagyon drága ajándék gyanánt egy hordócska pézsmát küldetett a Kelet-Római császárnak. A parfüm ezzel meghódította Európát és a világot. Parfümkészítõ társaság elõször a világon Fülöp Ágost francia királytól kapott 1190-ben mûködési engedélyt.

Az illatkereskedelem és a parfümgyártás a Reneszánsz korban élte virágkorát. Tündöklésének idején Velence vált a fûszerek és illataromák kereskedelmének központjává. A legnagyobb változások azonban a 19. század közepén következtek be a gyártásban, a kereskedelemben, és az illatok szerepében egyaránt. A legjelentõsebb azonban vitathatatlanul az, hogy a kémia tudományának fejlõdésével a parfümkészítõk palettájára végtelen számú új illat kerülhetett. A luxus parfümgyártás mintegy két évszázaddal ezelõtt indult fejlõdésnek. A 17. század végén jöttek létre a nagy presztízsû, világhírû parfümházak mint pl. a Fageon, Lubin vagy a Houbigant. Nekiük jelentettek késõbb konkurenciát a még ma is létezõ, híres és elismert parfümgyártók úgy-mint Guerlain, Coty. Ami az ízlésbeli változásokat illeti, 1850 óta a bódító pézsma, mirha, tubarózsa helyét a könnyebb gyöngyvirág, jázmin, orgonaillat veszi át.

-MASZOL-

Szólj hozzá!

Patrick Süskind

2007. június 11. 19:04 - veni75

  

 

Patrick Süskind (Ambach, 1949. március 26.) német író és forgatókönyvíró.

 

Élete

Édesapja, Wilhelm Emanuel író és műfordító volt, hosszú éveken keresztül a Süddeutsche Zeitung című német napilapnál dolgozott és ifjúkori barátság fűzte Klaus Mann íróhoz.

Süskind 1968 és 1974 között történelmet tanult az egyetemen Münchenben és Aix-en-Provence-ban.

1981-ben írta meg A nagybőgő (Der Kontrabass) című egyfelvonásos monológját, amely az 1984/85-ös színházi évadban 500 előadással a legtöbbet játszott darab volt a német nyelvű színpadokon, és amely még ma is gyakran szerepel a német és a nemzetközi színházak repertoárjában.

Leghíresebb műve A parfüm – Egy gyilkos története (Das Parfüm – Die Geschichte eines Mörders) című regény 1985-ben jelent meg, amelynek hatalmas nemzetközi sikere azóta is nagy mértékben rányomja bélyegét irodalmi pályafutására. A művet 46 nyelvre fordították le és világszerte mintegy 15 millió példányban kelt el. A regényt 2006-ban Tom Tykwer rendezésében megfilmesítették, a producer Bernd Eichinger volt.

Ezen kívül néhány televíziós és mozifilm, illetve televíziós sorozat forgatókönyve fűződik a nevéhez, így például a Monaco Franze (1982), a Kir Royal (1986), a Rossini (1997) és a Vom Suchen und Finden der Liebe (2005).

Süskind nagy mértékben elzárkózik a nyilvánosság elől. Életéről, munkájáról csak keveset tudni, ritkán ad interjút és alig kering róla fénykép. A tízrészes Monace Franze című sorozat kilencedik részében egy jelenetben rövid időre azonban felbukkan.

Az író több kitüntetést is visszautasított már, így például a Tukan-díjat (Tukan-Preis, 1987) és a Frankfurter Allgemeine Zeitung irodalmi díját (FAZ-Literaturpreis, 1987).

 Művei

  • A nagybőgő (Der Kontrabass, 1981)
  • A parfüm – Egy gyilkos története (Das Parfum – Geschichte eines Mörders, 1985)
  • A galamb (Die Taube, 1987)
  • Die Geschichte von Herrn Sommer (1991)
  • Drei Geschichten (2005)


Forgatókönyvek (társszerző minden esetben: Helmut Dietl):

  • Der ganz normale Wahnsinn (1980)
  • Monaco Franze (1982)
  • Kir Royal (1986)
  • Rossini – oder die mörderische Frage, wer mit wem schlief (1997)
  • Vom Suchen und Finden der Liebe (2005)
Szólj hozzá!

A parfüm: Egy gyilkos története (film)

2007. június 11. 19:02 - veni75

A történet középpontjában egy különös fiatalember áll, a 18. század Párizsában megszülető Jean-Baptiste Grenouille, akit bámulatos tehetsége a szagok érzékeléséhez és saját szagának megmagyarázhatatlan hiánya kívülállóvá tesz a társadalomból. A gazdag érzékelési világ, amit egyedül ő birtokol, megszállottá teszi, egyetlen életcéljává a tökéletes illat megőrzése válik: a gyönyörű, fiatal lányok bőrének illata.

Grenouille árván nő fel Párizsban. Egy napon egy fiatal nő illata magával ragadja, ezért követni kezdi. Mikor a lány megfordul és maga mögött találja az illatát magába szívó Grenouille-t, ijedtében sikoltani akar, de a férfi elnémítja, s véletlenül meg is öli. Röviddel ezután komoly csalódás éri, mivel a frissen felfedezett csodálatos illat gyorsan elillan a lány testéről. Hamarosan munkát kap egy parfümboltban, miután bizonyosságot tesz intuitiv parfümkészítési képességéről. Kérésére munkaadója kitanítja az illatok tartósítására. További képzés céljából Grasse városába utazik a két lábán, s azt követően, hogy megtanul egy új módszert a szagok megőrzésére, megöl 13 fiatal lányt, majd illatukat sikeresen konzerválja. Az illatok folyékony kivonatát minden alkalommal egy-egy apró üvegcsébe tölti.

Grasse elöljárói nem tudnak mit kezdeni a ténnyel, hogy noha a holttesteket meztelenül találták meg, erőszaknak nincs nyoma rajtuk. Épp mikor az utolsó lány illatával elkészül a parfüm, Grenouille-t elfogják, majd halálra ítélik.

Az őrök a cellájába jönnek, hogy a város terére hurcolják, ahol a kivégzésre az egész lakosság összegyűlt. Mielőtt megragadnák, Grenouille kinyitja a parfümöt. Röviddel ezután a térre befut egy hintó, s Grenouille száll ki belőle elegáns ruhában. Felsétál a kivégzőporondra, ahol a hóhér az illatát megérezve képtelen bűnösnek gondolni, s az egész város csatlakozik hozzá. Az emberek a parfüm földöntúli illatának hatására levetik ruhájukat és szeretkezni kezdenek a téren. Később, mikor magukhoz térnek mámorukból, zavarban érzik magukat, s közös megegyezéssel örökre elfeledik a történteket, majd egy ártatlan embert vádolnak meg a gyilkosságokkal, elítélik és felakasztják.

Ezalatt Grenouille maga mögött hagyja Grasse-t és visszatér Párizsba. Ráébred, hogy még a megalkotott parfüm illata sem képes segíteni abban, hogy szeressen és hogy szeressék. Párizsban egy csoport hajléktalan előtt a megmaradt parfümöt a fejére csorgatja. Az emberek megbabonázva gyűlnek köréje. Egyre többen lesznek, mígnem teljesen elnyelik Grenouille-t, s csupán a ruháját és az üres üvegcsét hagyják hátra az utcán.

  • Stanley Kubrick egyszer azt mondta, hogy a regény megfilmesíthetetlen.[1]
  • Ridley Scottnál volt a projekt évekkel azelőtt, hogy végül megindultak az előkészületek. Tim Burton neve is felmerült rendezőként.
  • Martin Scorsesét is érdekelte a feladat, de ugyarra a megállapításra jutott, mint Kubrick – a regény adaptálhatatlan.
  • Bernd Eichinger évek óta el akarta készíteni a filmet, ám Patrick Süskind nem volt hajlandó eladni neki a megfilmesítési jogokat. Csak 2001-ben döntött másképp, s így tíz millió eurót kapott érte.
  • 2006-tal bezárólag A parfüm a német filmgyártás legdrágább produkciója.
  • Héloïse Adam meghallgatáson részt Madame Arnulfi szerepéért.
  • Mivel a filmzene megkomponálása ugyanakkor vette kezdetét, mikor a forgatókönyv megírása, a zene kezdeti változatai igen hamar, a forgatás kezdetekor már elérhetőek voltak, így az a korábban elő nem fordult helyzet állt fenn, hogy a filmzenét hallgatták forgatás közben. Ennek köszönhetően Whisaw ihletet merített a zenéből egy sokkalta aprólékosabb szerepformáláshoz.
  • A barcelonai fedetlen Poble Espanyol múzeum Plaça Major tere szolgált a filmben Grasse városának teréül.
  • A film bevétele már azelőtt elérte a 100 millió dollárt, hogy az Egyesült Államokban bemutatták.
  • A főszereplő vezetékneve magyar nyelven annyit tesz, béka.

"
Szólj hozzá!

Világfalu - A világ zenéje

2007. június 11. 18:49 - veni75

 

"Kíváncsi voltam, boldogabbak-e Indiában azok, akiket már gyerekkorukban összeadnak, és nem kell a kamaszkori szerelmi csalódásokkal bíbelődniük. Vagy, mondjuk Marokkóban, akiknek egyszerre van három feleségük, nem egymás után, mint nekem. Milyen lehet nem a lakásért, házért küzdeni egy életen át? Nem lenne jobb négyezer méter magasságban a Titicaca tó közepén, egy úszó nádszigeten élni vagy egy jurtában a mongol sztyeppén, úgy, ahogy őseink éltek másfélezer évvel ezelőtt? Kíváncsi voltam képes lennék-e stressz nélkül élni. Mondjuk, az Andok hegyei között elengedni magam egy transz szertartáson, és a sámán tanácsára a révületben eggyé olvadni a természettel. Vagy Japánban, egy többórás teaszertartáson elmélyülten gyönyörködni a teáskannában és egy kétszázötven éves teáscsészében. A Gangesz partján a lélekvándorlással barátkoztam, miközben máglyán elégettek egy halott asszonyt, Észak-Afrikában pedig egy véres dzsinn-szertartáson igyekeztem meglesni a szellemeket. De legalább ennyire érdekelt az is, milyen értékrend szerint élnek gyimesi csángó, oláh cigány vagy ortodox zsidó barátaim." - írja Kepes.

De nem csak a képek, történetek, arcok segítenek megérteni valamit a világ más tájain élő emberek gondolataiból, érzéseiből, mosolyából, szenvedéséből, öröméből. Ha a zenét is egyfajta nyelvként fogjuk fel, egyfajta magyarázatként, válaszként a körülöttünk zajló valóságra, akkor megkerülhetetlen, és egyben a legkézenfekvőbb eszköz, hogy megtudjunk valamit más népek kultúrájáról. Már írtam máshol, hogy számomra a világzene, mindig utazásként fogható meg. Egyfajta utazásra hívja magával hallgatóit a Világfalu-sorozat főcímdalát is tartalmazó, Világfalu c. lemez is, Bizek Emi zeneszerző munkája.

 
Be kell valljam, egészen a múlt év végén sugárzott Fonogram-díj díjátadó-gálájáig nem igazán hallottam erről a lemezről, és Bizek Emiről, a szerzőről sem sokat. Pedig a Világfalu lemez elnyerte az év legjobb világzenei albumának járó díjat. Nem véletlenül. Megérdemlik, tehát a figyelmet.
Ki is tehát Bizek Emi? Hagyjuk a kérdés megválaszolását, magára az érintettre: "Budapesten születtem 1975-ben. Szüleim legnagyobb meglepetésére 6 éves koromban kezdtem el zenét írni, kedvenc xilofonom segítségével. Nagyapám zenész volt, az ő hatására 10 éves koromban végül hangszert váltottam: klasszikus zongorára iratkoztam be. Azóta jazz zongorát tanulok, de elvégeztem az ELTE ének-, zenetanár, karvezetés szakát is. Magántanítványaimnak zongorát és éneket tanítok. Saját jazz-zenekart alapítottam, különböző rendezvényeken és helyszíneken léptünk fel. Közel ötven saját szerzeményt írtam. Ezek között szerepelt Kepes András Desszert című műsorának főcímzenéje, ezek után kaptam meg a lehetőséget, a Világfalu főcímzenéjének megírására, és számos betétdal megkomponálására, melyekből egy egész album állt össze."
Nézzük hát, magát a lemezt. Tizennégy dal, megannyi zenei világ, megannyi íz, gondolat, felidézett tájak, emlékek. Mindezek foglalata lehetne a címadó dal, mely finom lendületével, ősi dallamaival, sokszínű ritmusaival, egyből magával ragad. Van itt keleti ének, afrikai dobok, szitár, udu, és még sok minden más, izgalmas világgá fésülve, melyben nem kis szerepe lehetett a hangszerelésért felelős Kiss Gábornak sem. A CD érdekessége, hogy egy képgalériát is tartalmaz, mely bemutatja a Világfalu szereplőinek életét.
A következő opusz, a Mongol utakon, egy fokkal nyugodtabb, lassabb tétel, ötletesek a ritmikai megoldások, bár nem teljesen egyértelmű a számomra túlságosan "európai" dallamvezetésű főtéma szükségessége a számban. Hasonló hangulatban, de egységesebben szólal meg a Tokió utcáin.

 
Majd három gyorsabb tétel a Szegénynegyed, a Nádsziget és az Eltemetett vacsora következik, melyek közül az utóbbi némi kilencvenes éveket idéző diszkó-pop utánérzésével vidám perceket szerzett hallgatásakor. Majd újra érzelmes hangok csendülnek fel. Az Erdélyi tájak, bármelyik kosztümös kalandfilm záró képsorai alatt megállná a helyét, bár engem inkább emlékeztetett egy zöldellő skót fennsíkra, de bárhogy is legyen, szép szerzemény. Az Arcok és történetek repetitív hangzásával, savas, mély basszusaival kisebb meglepetés, de nem kellemetlen.
A lemez véleményem szerint egyik leginkább eltalált darabja a Wayaman Apó, mely játékosságával, kellemes harmóniáival, valóban segít megidézni a címben rejlő képet. A szépen építkező Szellemvilág, egészen misztikus hangulatú darab, jó érzékkel nyúl a ritmushangszerek hangmintáihoz, de ez összességében elmondható a lemez összes számáról. Hasonlóan szellemes, és misztikus is a következő darab, a Szentelt szantál.
Újra egy lassabb tétel, a Kiotói séta, húros hangszerekkel, apró csilingeléssel, nyugodt, letisztult világgal, mintha egy japánkertben sétálnánk a mesterien szerkesztett tavak partján. A Sokszínű India, érzésem szerint lehetett volna kicsit sokszínűbb, zeneileg természetesen, de kedves a rajta végigfutó szitárdallam. Zárásként egy igazi "utazós" darab az Utazás Világfaluba. Nyugtató dallamok, igényes hangszerelés, nemcsak ezen a lemezen, hanem bármilyen manapság oly divatos chill-out válogatáson elférne. Ez nálam dicséret.
A Világfalu-lemez, jó, és kellemes hallgatnivaló. Gondolkodásra késztető darabok, pihenéshez, egy kis magunkba forduláshoz, belső utazáshoz kiváló. Nem mondom, hogy nincsenek apró hibái, hogy nem hallottam jobb world music lemezt - számomra kicsit talán mást is jelent ez a műfaj - de mindenképp elismerésre méltó zeneszerzői munka. És mivel szerzőjük, még mindig roppant fiatal, még sok örömünk fog telni munkáiban. A kezdés több, mint ígéretes.
http://www.sulinet.hu/tart/fcikk/Kgb/0/29972/1
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása