A tatárüldözte Béla királynak leánya, Margit abban a korban, amikor még bábuval játszik a gyermek, felöltötte a fátyolt és ment "a mindenható Istennek tisztességére és Istennek anyjának szeplőtlen Szüz Máriának neve és oltalma alá... mert a klastrom nem azoknak helyek, kik e jelenvaló jókat, e világi jókat keresik, hanem azoké, kik a jövendő mennyei jókat keresik..."

Az atyja által isteni szolgálatra felajánlott királylány tíz éves, mikor átlépi a Nyulak szigetén álló Boldogasszony klastromának küszöbét és "berekeszteték a klastromban, miképen szokás prédikátor-szerzetbeli test nélkül lakozó sororoknak klastromában". Ott tizenkilenc évet tölt nagy megalázkodásban, nagy igénytelen megelégedettségben és huszonkilenc éves, amikor előre megérezve elmúlását, egy java télbeli szombat nap kora hajnalán e világi országnak birodalmát elhagyja. Elnyugovék s "legottan e szentséges szüznek ő orcája csodálatos fényességel megfényesedék és vala ő szemének alatta oly igenszép világosság, mintha megaranyozták volna az ő orcáját szemének alatta ..."

E tüneményes alak szelleme él a Nyulak szigeté-ből Szent Margit sziget-té nőtt pompás sűrűség romjai között. Az ő hangulata reszket a nyári nap hevében, a holdas este ezüstös fénymámorában. Az egyház boldog leányát ez a fenséges hangulat a magyar lelkekben szentté avatta; a magyar nép kanonizálta az ő Szentháromsága: a hite, a szeretete, a hódolata nevében... Szent Margit asszony az ő magyar neve.

A dömés klastromnak ezt az alázatos sororját glóriával övezte a magyar irodalom és költészet. Az első költő, aki felőle énekelt szintén az ő klastromának lakója volt. Ráskai Lea leírta életének fenséges legendáját a hivő és a költő lelkének szent rajongásával.

A sziget magányát és csendjét persze gyakran megtörte az élet zaja. Már az is, hogy rajta vezetett át a közlekedési út, így élénk járáskelés volt rajta.

A dúsgazdag zárdák ügyes-bajos dolgai is sok embert hoztak ide. Jöttek a felek, akik ügyeiket intézték itt el, jöttek mások, akik nevelésüket, oktatásukat itt keresték, és jött végeláthatatlan sora azoknak, akik testi vagy lelki nyavalyájuk gyógyítását itt remélték.

Kun László óta hanyatlik a zárdai élet. A királyi kegyek sem fordulnak feléjük többé, aztán hogy jön a törökdúlás, az apácák és a szerzetesek mindúntalan kénytelenek elhagyni otthonukat, majd meg újra visszatérnek oda. Mikor aztán a török állandósul Pesten és Budán, akkor a szigeti apácák úgy elmennek onnan, hogy vissza sem térnek soha többé. Keresték azokat a helyeket, ahol nincsen a pogánynak hatalma s végül is Pozsonyba jutnak, ahol az utolsó margitszigeti apáca száz évnél is hosszabb szenvedésteli élet után 1637-ben halt meg.

Szent Margit áldott teste is Pozsonyba került, onnan Pestre s itt a II. József elrendelte egyházi mozgalmak zavaraiban nyomtalanul elveszett.

A Margitsziget ájtatos csendjét a hadi élet zaja váltotta fel. Jó stratégiai pont volt az a keresztény hadaknak, midőn a töröktől visszavették a budai várat. Az ostromlók ide vontatták ágyúikat, hogy a keleti oldalról se maradjon lövetlen a vár. Az ágyútorkok bömbölve törték a várfalakat és aztán az ágyúállások az apácák üresen maradt földjén helyet adtak a keresztény hadikórháznak. Talán az isteni jóságot az emberekre leimádkozó sok fehér lélek fenn a magasságos mennyégben várta az ott lent szárnyrakelt harcos lelkeket és vitte az Úr fényes trónusa elé.

IV. Béla a tatárok támadása idején fogadalmat tett arra, ha országa nem pusztul el, születendő leányát Isten szolgálatára állítja. Miután elmúlt a veszély, a király tartotta magát esküjéhez: kolostor és templom építésébe kezdett a Nyulak szigetén. A kis Margit így a királyi család közelében található kolostorban nevelkedett. A nagy tiszteletnek örvendő, örökös bűnbánatban élő apáca 29 évesen bekövetkezett haláláig élt a szigeten. A szentté avatott Margit tetemét a domonkos templom szentélyében helyezték örök nyugalomra, melyet később a törökök elől menekülő apácák magukkal vittek Pozsonyba. Hogy Margitot mennyire szerették és tisztelték, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 1257-ben a pápa zarándokhellyé nyilvánította a templomot, ahol Margit élt.

A margitszigeti domonkos apácakolostor romjainak feltárása, 1914.

Árpád-házi Szent Margit 15. századi ábrázolása az Esztergomi Prímási Kincstárban őrzött fametszeten

Kép

"Mikor a fővárosi boulevardok szomorú fáin az első kis zöld rügy kiüti a fejét, s a kávéházak elé elkezdik kirakni a hordóba ültetett leandereket; mikor a mi szép asszonyaink világos ruhában kezdenek megjelenni a verőfényes korzón; mikor a lóvasúti kocsikról leszedik az ablakokat és felrakják helyettük a vászon napellenzőket: a fővárosi ember rájön, hogy itt a tavasz, nagyot nyújtózkodik, megrázza magát, színes inget, tarka nyakkendőt, sárga cipőt ölt, és hivatalosan elismeri az évszakváltozást. (...)
Az első nagyobb sétáját a pesti ember a Margitszigetre teszi. Ez még nem kirándulás, ez csak séta. De olyan séta, hogy a fővárost teljesen elveszíthetjük szemünk elől, és százezer munkás nyüzsgésének zaja is csak tompa morajjá átszűrődve hatol füleinkig. Szóval szabadnak, remetének érezhetjük magunkat a százados fák hatalmas lombjai alatt, és egy árnyékos szöglet sötétségében megvonulva bámulhatjuk a szőke Duna tovasiető hullámait. De azért a Margitsziget nem kirándulóhely, sőt az előkelő társaság divatos korzója.
Rákosi Viktor, 1896"

...és a vízesés napjainkban..

A szigeti melegvíz-forrásra időről-időre felfigyeltek. Zsigmondy Vilmos 1866-ban végzett fúrásokat. A sziget talajának pontos rétegviszonyait innen ismerjük: homok és iszap 4,74 m-ig, kavics 8,54 m-ig; kékes tengeri eredetű agyag 113,82 m-ig és agyagos mészkő 119,51 m-ig. Ebből a mélységből tör fel a napi 1,5 millió liter víz, amely ként, kalciumot, magnéziumot és szénsavat tartalmaz. A furatba illesztett cső 9,5 m magasan van a talajszint felett, belőle folyik a víz a vízeséshez.

A sziget akkori tulajdonosa Ybl Miklóst bízta meg a gyógyfürdő tervezésével. Az épületet 1868-1870 között emelték, reneszánsz stílusban. A fürdő épülete a II. világháború során megsérült, majd az 1956-os árvíz után lebontották.

A ferences templom maradványa a minoritáké volt. A ferencesek a XIII. században telepedtek meg a szigeten, kolostorukat a század vége felé építették, a XIV. században átalakították, toronnyal bővítették. A török uralom alatt rommá lett. József nádor villáját emellé építtette 1796-ban, ő maga 1819 és 1830 között itt lakott.

A premontrei kápolna. A premontrei konvent Óbuda területén még a tatárjárás korát megelőzően létrejött egyházi testület. A sziget legrégibb temploma, a Szent Mihály-templom nemcsak az itten premontrei szerzetes kolostor egyháza, hanem a hajdani szigeti falu plébániatemploma is volt. A víztoronytól északkeletre eső romokat a Fővárosi Közmunkák Tanácsa 1923-ban ásatta ki. A XII. századból származó épület belsejében egy régibb, XI. századi kápolna falait is megtalálták. Az ásatások Lux Kálmán és Salkovics Károly irányításával folytak. 1932-ben Lux Kálmán restaurálta, átépítette a Szent Mihály-kápolnát.

A nagyszállót Ybl Miklós építette 1868 és 1870 között. Többször átépítették, így 1926-ban is, Wälder Gyula műegyetemi tanár tervei szerint, aki szanatóriumi célra szárnyépülettel bővítette. 1926. június 15-én nyílt meg, halljában látható Kondor Béla festőművész Szigeti legenda c. falfestménye.

A víztornyot 1921-ben építtette Zielinsky Szilárd, a park vízművei is az ő munkája. A torony a szigetet látta el vízzel, 1983-ban felújították, de üzemen kívül van, kiállítóhelyként hasznosítják.

A Palatinus strandfürdőt a Fővárosi Közmunkák Tanácsának megrendelésére Janáky István és Masirevich György tervezték 1921-ben. 1938-ban Janáky István bővítette, gyepszőnyege 70 000 m2 felületű.

A versenyuszodát Hajós Alfréd, az első magyar olimpiai bajnok tervezte; 1930. november 15-én nyílt meg.

A szabadtéri színpad 1938-ban épült Kaffka Péter tervei szerint. A háborúban megsérült, 1951-ben újjáépítették, 3300 személyes.

A Zenélőkút 1936-ban épült. Eredetijét Bodor Péter székely ezermester építette Marosvásárhelyen 1820-ban, 1954-ben Pfannl Egon építész restaurálta.



(részlet a Tájak-Korok-Múzeumok Kiskönyvtára "Margitsziget" füzetéből [471. sz.], szerk. Dr. Priszter Szaniszló, Bp. 1993. 1-8.)

FORRÁS

A Margitsziget Budapest XIII. kerületéhez tartozik, eredeti terjedelme 58 ha volt, mai kiterjedése 96,5 ha, szűken 1 km2. Hossza 2500, legnagyobb szélessége 500 m. Földtörténeti-földrajzi szempontból Budapest legfiatalabb felszínei közé tartozik. Az alföldi szakaszra kilépő Duna a földtörténeti jelenkor elején számos zátonyt épített. Ez a hordalékkúp természetes állapotban nyugat felé alacsonyabb. a keleti fele magasabb. Mai formáját a XIX. század közepén, a Duna szabályozásakor nyerte. Kezdetben 3 vagy 4 szigetből állt, az alsó volt a Festő-sziget (a mai Margitszigeti Atlétikai Centrum), a felső a Fürdő-sziget. A talajrétegek vastagsága átlagosan 10 m, alul kavicsos, felül nagyobb részben inkább homokos-iszapos dunai hordalékból felépült rétegsora jó víztároló. A hordalék alatt agyag található. A sziget eredetileg 102,5 m magasan volt a tengerszint felett. Az árvizek miatt ezt feltöltéssel 104,85 m-re emelték. Ezenkívül árvízvédelmi töltést is létesítettek, melyet végleg 1960-ban bontottak el, kb. 70 m hosszú szakasza még ma is látható a Palatinus strand éttermétől délre. A sziget északi végénél a Duna 700 m széles. A budai ág szélessége 250, a pesti 220 m, közepes vízálláskor 3-4 m mély.

A Margitsziget nevei a különböző korokban: Urak-sziget, Nyulak szigete (latinul: Insula leporum). Szent András szigete, Boldogasszony szigete, Lánysziget, Kvszadaszi (törökül), Budai sziget, Palatinus-sziget.
A történeti adatok a római uralomig nyúlnak vissza. Az itteni ásatások feliratos köveket, pénzeket hoztak a felszínre a II-IV. századból. 1012-ben és 1267-ben nagy árvizeket jegyeztek fel. A szigetet egyébként egy 1225-ből fennmaradt oklevél említi először. A hagyomány szerint Imre király (1196-1204) itt tartotta udvarát. IV. Béla 1245-ben kelt oklevele szerint a király elődei a szigetet a premontreieknek adták. A kolostorhoz kapcsolt Szent Mihály prépostságot 1528-ig említik.

A kolostorhoz közel falu állott, a XIV. században Szent Pál falva néven említik. Az esztergomi érseknek vára volt a szigeten, az épület az Óbuda felé eső parton állt. A pesti parton épült a IV. Béla által ide telepített Szent János Vitézek (johanniták) nagy kiterjedésű vára, a mai Casino helyén. A ferencesek 1270-ben jelentek meg a szigeten.

A Domonkos-kolostor alapítása szorosan kapcsolódik Árpád-házi Szent Margithoz. IV. Béla 1241-ben a vesztett Sajó menti csata után előbb Felső-Ausztriába, majd a Split melletti Clissa várába menekült feleségével, a bizánci származású Laskaris Máriával együtt. Ott született 1242-ben leányuk, Margit. Magyarországra való visszatérte után a király leányát a veszprémi apácakolostorba adta. A gyermek 1252-ben költözött át 17 társával a számára alapított nyulak-szigeti kolostorba. IV. Béla király feleségével együtt sokszor látogatta meg leányát e kolostorban. Margit haláláig, 1271-ig itt élt.

A kolostor történetének vallásos jellegű forrásai közül a legkorábbi 1276-ban készült, Margit szentté avatási perének jegyzőkönyve, amely ugyan nem maradt fenn, de felhasználásával készült a XVI. század elején írt Margit-legenda. melyet a Széchényi Könyvtárban őriznek; írója Ráskai Lea apáca. Margit itteni sírjához 250 évig zarándokoltak. Az apácák 1540-ben elhagyták a szigetet. magukkal víve Boldog Margit földi maradványait is. 1541 és 1563 között Nagyváradon, 1563 és 1615 között Nagyszombaton éltek, majd 1615-től Pozsonyban telepedtek le, ahol a klarissza rendbe léptek át. II. József császár 1782-ben eltörölte a rendet. Boldog Margit Pestre hozott maradványai ekkor vesztek el. Margitot XII. Pius pápa avatta szentté 1943. július 13-án. 1914-ben egy vihar döntötte fa gyökerei között találták meg az apácazárda ép harangját, ennek kapcsán a Fővárosi Közmunkák Tanácsa ásatásokat végeztetett

Lux Kálmán 1923-ban, Lux Géza 1937-38-ban kutatott a kolostor romjai közt, mely teljesen nincs még feltárva. Ma látható részei: nyugati udvar, kápolna, királynői lakóház, torony, sekrestye, templom, kerengő, káptalanterem, konyha, fűtőház, ebédlő. kútház, laikusok ebédlője és a dolgozóterem.

Az országgyűlés a szigetet 1790-ben Sándor Lipót főhercegnek adományozta, aki II. Lipót negyedik fiaként mint nádor került Budára. Ő kezdte meg a szigetet schönbrunni mintára kiépíteni. Sándor főherceget öccse, József Antal János - József nádor - követte a palatinusi méltóságban. 1795-től ezt a tisztet fél évszázadon keresztül töltötte be. A magas műveltségű és kertkedveléséről is ismert főúr a szigetet nagyszabású terveivel jelentősen átalakította. Álmainak és vágyainak megvalósításához méltó munkatársra lelt a fiatal Tost Károly főkertész személyében. Utóbbi a schönbrunni neves kertészdinasztiából származott. 1810 körül, alig 20 évesen hazánkba kerülvén ízig-vérig magyarrá lett. Elévülhetetlen érdeme a sziget máig megmaradt, kiemelkedő szépségének a kimunkálása.

József nádor felesége, Alexandra Pavlovna nagyhercegnő számára a szigeten rendezett be nyaralót. 1814-ben a Napóleon elleni szövetség vezetői, I. Sándor cár (a nádor sógora), III. Frigyes Vilmos, I. Ferenc osztrák császár és magyar király itt találkoztak.

A szabadságharc után, 1849-ben felmerült a Duna szabályozása kapcsán a 3 sziget rendezése. A felső (Fürdő-) szigetet elkotorták, míg az alsó (Festő-) szigetet feltöltés révén a Margitszigethez csatolták. A sziget egészen 1901-ig csak hajón vagy csónakkal volt megközelíthető. A Margit hidat 1876-ban megnyitották ugyan, de a szigetre vezető szárnyhíd csak 1901-ben készült el. A sziget északi csúcsán a II. világháború alatt elkészült az Árpád híd, ezt 1950-ben kötötték össze a szigettel, csúcsát lényegesen meghosszabbítva

József nádornak eredetileg Püspökladányban voltak birtokai: ezeket cserélte el a piliscsabai uradalommal, amelyhez a Margitsziget is tartozott. 1847-ben halt meg. Tőle örökölte a nádorságot elsőszülött fia, István. 1848-49-ben a szabadságharc alatt a nádori méltóság megszűnt, szabaddá tették a szigetet. István főherceg halála után 1905-ig József Károly Lajos, a nádor fia birtokában volt a sziget. Nagy növényhonosítóként a Margitszigeten fenyőritkaságokat is ültetett 1871-ben, megépíttette a szigeti lóvasutat, mely utolsó útját 1928. április 10-én tette meg. A Festő-szigetet ő vette meg Buda városától és a Margitszigethez csatolta 1873-ban. Fiától, József Ágost főherceg, tábornagytól - József nádor ükunokájától - a magyar állam az 1908. évi XLVIII. törvény alapján vette meg a szigetet és átadta a Fővárosi Közmunkák Tanácsának. 1909. január 1-jén a Fővárosi Pénzalap tulajdonába került, mely megalapította a Szent Margitszigeti Gyógyfürdő Részvénytársaságot. Ez utóbbit német és francia tőkével hozták létre.

1882-től a sziget főkertésze Magyar György (1844-1923) volt. Ekkor a kereskedelmi kertészetben 1400 fajta rózsát termesztettek 16 000 példányban. Japánkert létesült. Magyar György 1909-ben ment nyugdíjba. Itt a szigeten született 1882-ben fia, Magyar Gyula (megh. 1945), az ismert dendrológus, növénynemesítő.

A sziklakerti hőforrásban helyezték el a Normafának nevezett bükkfa maradványait, amely megkövesedett állapotban ma is látható.

A sziklakert vízesését a Zsigmondy-forrás táplálja. 1911-ben nagyarányú kertészeti rendezésbe kezdtek, ennek hatására létesült a szigeten a vadaskert, a fácános és a Művész sétány.

A terület feltöltése (1870-től) árvízvédelmi célokat szolgált. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa 1921-ben a szigetre rendezési pályázatot írt ki. Petz Gyula tervét fogadták el. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa a szigetet 1927-ben házi kezelésbe vette, mert fejlesztése csak így volt biztosítható. 1927 után a kertészetben nagyarányú munkák folytak. 60 000 m3 földet mozgattak meg, 60 holdon termőföldet terítettek el, 50 holdat füvesítettek, továbbá 6000 m hosszú és 6 m széles sétautat építettek; a pesti oldalon 150 kőrisfát, a budain 200 jegenyenyárt ültettek. Telepítettek ezenkívül 3000 különböző díszfát és 50 000 díszcserjét. A nagy virágellipszis a hajdani kereskedelmi kertészet helyére került, s 15 000 m2-t foglalt el. A rózsakertben a világ akkor ismert összes rózsafajtája megtalálható volt, 25 000-es tőszámmal. A sok virágágyban 250 000 tő növényt ültettek, kihelyeztek 3000 fészekodút és 20 madáretetőt.

A Margitsziget ma a főváros egyik legnagyobb közparkja, egyben Európa egyik legszebb dendrológiai parkja. Különleges nevezetessége, hogy itt található az első magyar kertművészeti emlék is, az 1251-ben már vízvezetékkel rendelkező domonkosrendi kolostorkert. A szigetet az 1929. évi XVI. tc. értelmében gyógyhellyé nyilvánították. A II. világháború a szigetet is alaposan megtépázta. A sérülések a túlélő fákon ma is jól felismerhetők: roncsolt törzseik 1-2 méter magasról hajtottak ki, s ezek a "hajtások" ma már közel félévszázadosak.

A Margit-sziget képzeleti rajza 1847-ből

Leprásokat gyógyítottak egykor a Margitszigeten?

Ártatlan nyuszik helyett gyógyíthatatlan leprások lepték el egykoron a mai Margitszigetet? Trogmayer Ottó nemzetközileg is elismert régész kutatásai szerint egy elírás, azaz betűhiba okozta azt a téves elnevezést – Nyulak-szigete -, ami a mai napig is közismert a magyar társadalomban.
Egy egészen különleges kutatás eredményeit írta le Trogmayer Ottó, a szegedi múzeum nyugalmazott igazgatója nemrég megjelent kötetében. A Múltbalátó – régészetünk nagy pillanatai című könyv a magyar föld őstörténetének főbb állomásairól, és a régészeti bizonyítékok fontosságáról kíván vázlatot adni. 350 ezer esztendőt karol át a könyv, természetesen önkényes tematikával. Többek között olvashatunk a Pitvaroson feltárt avar-kori temetőről, római kori leletekről vagy éppen Attila király sírjával kapcsolatos hiedelmekről is. A huszonhárom feltárás közül talán az egyik legérdekesebb kutatás a mai Margitszigethez kötődik.
Torgmayer Ottó szerint a sziget, mely telenként a befagyott Duna jegén is megközelíthető volt, feltehetőleg a leprások karanténja lehetett több száz évvel ezelőtt. A félelmetes fertőző betegség elleni védekezés egyik fajtájaként Európa-szerte hasonló vesztegzárakat alkalmaztak. A régész így gondolkodik: A leprások szigete latinul: insula leprorum. A nyúl latinul pedig lepus, melynek birtokos esete leporum, így amennyiben a másoló szerzetes csak egy betűt hagyott el a sziget nevéből megkaphatjuk a közismert elnevezést: insula leporum, azaz a nyulak szigete. Később pedig már kolostor, királyi nyaraló is épült a kedvező klímájú szigetre, melyet a bő sodrású Duna többször is elárasztott ugyan, de egyúttal védelmet is jelentett a hívatlanok szemei elől. A berendezkedett királyi udvarnak pedig már nem volt érdeke emlékezni a leprásokra, így fordulhatott elő, hogy a Nyulak-szigete kifejezés terjedt el.

forrás

A kiállítás három részből áll. Az első rész az Őskori Labirintus, ahova belépéskor titokzatos szívdobogást hallhatunk. Ebben a részben az európai és szibériai barlangművészet kiválasztott rajzainak hű másolatát tekinthetjük meg. A látvány feleleveníti az emberi lét őskori dramaturgiáját.
A következő rész a Történelmi Labirintus, ami a történelem nagyrészt magyar jele-netei közötti bolyongást teszi lehetővé a látogató számára. Az első terembe lépéskor sámándob hangja fogad, itt ugyanis a magyarok ősi vallásával, a sámánizmussal találko-zunk.
Továbbhaladva, a honfoglalás történetét, a csodaszarvas legen-dáját eleveníthetjük fel. Ezután Attila, az "Isten Ostora" kardjának legendájával ismerkedhe-tünk meg, majd Árpád és Szent István nevéhez fűződő első történelmi eseményeinkkel találkozhatunk.
A Tatár folyosó a magyarországi tatárjárás rövid, de csaknem végzetes ese-ményeit mutatja be. Az ezt követő reneszánsz sziklacsarnok az egyik legszebb és legkülönlegesebb része a múzeumnak, itt ugyanis egy Mátyás korabeli kút jeleníti meg a reneszánsz életérzést, amiből valódi bor folyik.
A történelmi labirintus utolsó terme a mohácsi vészt ismerteti. A harmadik rész a Más-világi Labirintus, ami egy 40 millió éves civilizációt tár fel a képzelet és a valóság határán.

Az ötlet onnan származott, hogy a barlangrendszer feltárása során találtak egy lábnyomot, amiről a kutatások során sem lehetett bebizonyítani, hogy emberi. A régészek a mai napig nagy valószínűséggel állítják, hogy a lábnyom másvilági.
A máig is működő sziklakórházat még nem nyitották meg a nyilvá-nosság előtt, de a kíváncsibb érdeklődők betekintést nyerhetnek termeibe, ha megnézik az Underworld című filmet, amit nemrég forgattak Budapesten. Néhány képkocka erejéig ugyanis látható benne a sziklakórház.
A labirintus 9.30-17.30-ig látogatható, 18.00-19.30-ig pedig olaj-lámpás túrára jelentkezhetnek az érdeklődők.
A bátrabbak ezen kívül 20.00-tól előzetes bejelentkezés alapján igény-be vehetik a személyes labirintus szolgáltatást. Ennek keretében teljes sötétségben, néha felcsendülő zene mellett egy fonal segítségével bo-lyonghat az ember az útvesztőben. Célja, hogy legyen egy hely a fővárosban, ahol csend van, egyedül lehetünk a gondolatainkkal és meg-kereshetjük az utunkat.

L. Nati

Budavári Labirintus
I. ker. Úri utca 9.
lejárat

Budavári Labirintus

Egy barokk ház emeletes pincéjén át vezet az út a Budavári Labirintusba.
A barlangrendszer 1200 m hosszú szakaszát járhatjuk be,
közben magyar történeti gyűjteményt és más kiállításokat tekinthetünk meg.

A várhegy barlangjainak kialakulása

A várhegy fő alkotótömege a budai márga. Ez az agyaghoz hasonló anyag jó teherbírású, víz hatására azonban elveszti állékony-ságát, teherbírása a negyedére csökken.
A hegy kopását egy 7-12 méter vastag mészkőpaplan akadályozza meg. Ez a mészkő néhol tömör, de több helyen repedések keletkeztek benne, amiken keresztül víz tört fel és üregeket, fülkéket alakított ki a mészkő és a márga határán. A vastag márgán azonban már nem volt képes átfolyni, ezért a várlejtő oldalában vájt utat magának. Így keletkeztek a még ma is meglévő források ősei. A víz üregképző hatása pedig kialakította a világviszonylatban is ritka mésztufa barlangokat.
barlangrendszer és az ember
Ezeket az üregeket már a Várhegyen lakó ősember, a "Budai Ősvadász" is ismerte. Ezt azok a leletek, kőszerszámok és csontok bizonyítják, amit Kadic Ottokár, a várbarlangokat legjobban ismerő barlangász talált a '30-as években.
A tatárjárás előtt itt élő emberek a barlangban található vizet használták kürtőket nyitva felettük.
A tatárjárás után, IV. Béla idejében, a barlangokban található tavacskák még ostrom idején is iható vizet szolgáltak. Az emberek a pincékben tárolták élelmiszereiket, boroshordói-kat, rejtegették értékeiket. A barlangokat az emberek összekötötték egymással, tűzvész, háborúk, ostromok esetén menedékként szolgáltak.

A védők pedig a barlangok oldalából kitörve támadtak az ostromlókra. Amikor a törökök elfoglalták a Budai Várat, azt rebesgették, hogy néhány budai pasa a mélyben falaztatta el háremhölgyeit, ahol gyakran húzták meg magukat rablók, bűnözők, pásztoróráikat töltő párocs-kák is.
A 19. század végén következtek be az első útbeszakadások, ami miatt sok barlangot betömtek törmelékkel és földdel.
Kadic Ottokár 1931-ben kezdte el a barlangok szakmai kutatását, ami során megállapította, hogy a természetes mésztufaüregek a világ legritkább barlangjai közé tartoznak.

A barlangrendszer először 1935-től volt látogatható a nyilvánosság számára, de a háború kitörésével megszüntették az idegenforgalmat és a járatok bizonyos részeiből lég-védelmi óvóhelyet építettek. Így alakult ki az ún. Nagy labirintus és ekkor épült a máig is működőképes sziklakór-ház, ami a háború vége felé valóságos halálgyárrá vált. A fertőtlenítőszerek hiánya és a nyirkos levegőben megtelepedett baktériumok miatt a nyílt sebekkel érkező betegek-nek szinte semmi esélyük nem volt a túlélésre.
A második világhábo-rú alatt a barlangrendszer ennek ellenére is - egyes adatok szerint - 4.000, mások szerint több mint 10.000 ember életét mentette meg. A hidegháború alatt a barlangrendszer nagy része titkos objektumnak számított. 1985-ben újra bekövetkezett útbeszakadások miatt a szükséges helyeket megerő-sítették, és ekkor vezették be a várban a forgalomkorlátozást is.
A nyolcvanas évek végén itt kapott helyet az első magyar panoptikum, amit azonban hamar be kellett zárni, ugyanis a viaszfigurák a magas páratartalom miatt rothadásnak indultak.

Jó volna látni, mi van a föld alatt. A csatornabirodalom között kósza egérhad rágja és nyűvi szét a város alapkövét, melyeken ott lakom én is és ott lakik a jövőnk. A hatalmas falak, a betontömbök, a sugárutak nem állnak végtelen ideig ellen az időnek, a nagy tízemeletesek, a pesti bérházak függőfolyosói egy szép napon ledőlni kényszerülnek, mert a malter elporlad, a cement szétesik, a homok elrepül a széllel. Nem akarom az ördögöt a „falba” festeni, de kicsit aggaszt a múlt kispórolós eszmeisége, a lakótelep-hadműveletek gyors kivitelezése, mi van, ha nem száz évre épültek a monstrumok!? Ott sétálok a házak között, a körúton a teraszok alatt, elnyalok egy fagyit vagy felpofozok egy zsebtolvajt, s egyszer csak fejemre hull Kovács néni és az ő erkélye, muskátlival, Buksi kutyával, hokedlivel? Miért ne eshetne meg velem? Ahogy telik az idő, úgy öregszik a város, s a frissítés, a renoválás elenyésző mértékű a romláshoz képest. A pesti bérházak udvarai a világ leghangulatosabb zugai voltak még alig 20-30 éve, de inkább 50 éve. A kis belső udvarok saját kis parkjai voltak a lakóközösségnek, fűvel vagy virágokkal, kis hintával, nyárikonyhával, fotelekkel és szalonnasütő gödröcskékkel. Mostanra a legtöbb bérházban csak a gödröcskék maradtak meg, lebetonozott repedések között kikandikáló gazcsomókkal és szemétkupacokkal. Én tényleg nem értem ezt. Adva van egy bérház, mondjuk a körúton. Lakja, tegyük fel, 40 család. Minimum 100 ember. A negyven család naponta legalább kétszer, háromszor átmegy az udvaron, vagy érinti azt és mégsem… mégsem érdekli, mi van ott. A közös költség eltűnik, a lakóház csak oszladozik és rothad, de senki nem tesz semmit. Egyedül a Budai Várban látok szép udvarokat. Valamiért az ott élők fontosnak tartják, hogy ha benéz hozzájuk valaki, ne a lukas adidas zokni kiteregetett látványa fogadja a vendégeket. Ha én a Budai Várban laknék, szeretnék hazajárni. Budapest csupa beach nyáron. Egy terasz, egy disco, egy pár kirakott pad és egy bárpult, az mind-mind beach. Vannak jó beach-ek és vannak kevésbé jó beach-ek. Lettek nekünk trendi szavaink, ha egy hely Cafe, esetleg Club, ne adj isten Lounge, akkor jó helyen vagyunk. Úgy hírlik legalábbis. Én szeretem ám nyáron Budapestet. Jó, hogy ott a Zöld Pardon, még ha nem is járok oda, tetszik a másik oldalon a Rió, mert jópofa dolog, hogy a híd egyik felén a port rúgják a rockerek, míg a másikon a kényesebbje macsón hörpinti a koktél-csodát és rázza a funkyra. Tetszik a Romkert, mert tényleg egy rom és mégis tele van. Tetszik, hogy nyáron nem bújunk a föld alá, hogy egy nyári zápor éjjel egykor akár ezerötszáz méregdrága hajat is gallyra tud vágni, ha úgy tartja kedve! Jó az, ha nyüzsög a város. A gasztronómia bázis-helyeket jelölt ki magának. A belvárosi Liszt Ferenc téren, a Ráday utcában, a Várban, a Korzón ott van minden, ami a régi hangulatát megőrizheti Pestnek. A kávéházak teraszát, ahol egykoron nagyjaink történelmi döntéseket hoztak, pótolni tudják a mai divatos helyek, a minőségi kiszolgálás és a patinás körülmények, melyek emelik a város fényét. Drága mulatság ellazulni egy-egy nívós helyen ugyan, de semmiképpen nem pazarlás. Ha én Főpolgármester lennék, Budapestet így tenném rendbe. A nappal legyen az üzleté, a családoké, a kötelező dolgoké, legyen erős a tömegközlekedés, legyen olcsó a parkolás, legyen sok rendőr (nem igazoltatni, hanem segíteni a forgalmat), legyen biztonságos az iskolába járás, haladjon lendülettel a körforgás. Aztán este álljanak le a teherautók, legyenek lezárva a Belvárosi utcák, legyenek kitelepítve a bárok, a kocsmák, a szórakozóhelyek, legyen minden csupa-csupa sétáló utca. Szóljon a zene, történjen mindig valami. Ne csak terveket szövögessen a város, hanem tetteket is produkáljon, mert nincs miért itt maradni, nincs miért ide jönni és nincs mire emlékezni! A budapesti fiatalok képesek arra, hogy kivetkőzzék a mindennapi nyűgjeiket, hogy hangulatot teremtsenek ennek az öreg városnak, ne legyünk hát restek változtatni és új dolgokat kipróbálni! Budapestnek meg kell újulnia! Hangulatot a városnak! Nos, ez a rész kissé lázadóra sikerült, de bízom benne, hogy sokan egyetértenek vele. Írják meg véleményeiket, ötleteiket, hogyan és milyen megoldásokkal tudnánk szebbé és érdekesebbé tenni Fővárosunkat!

Tóth Ádám

Fotó: Lékó Tamás

Áfás számlát kaptam a kerékbilincs-használatról, 15 ezer forintról szólt. A felhelyezést szakszerűen végző, lelkiismeretes, alig 10 perc alatt a helyszínre érkező derék magyar közterület fenntartó úriember mosolyogva kérdezte, kinek a nevére írhatom a számlát?! Nyelvemen volt akkor pár közeli rokonának megemlítése, de talán még Brezsnyev elvtárs neve is, de letettem róla. Elvégre, ő nem tehet arról, hogy én rossz helyen álltam meg. Egy klinikára siettem, mert sürgős ellátnivaló akadt az utasomnál. De hát nem vagyok se mentőautó, se kékrendszámos diplomata, se a helyi polgármester édes egy komája. Így hát megbüntettek, kipeckeltek, cégemnek kiadást teremtettek. El tudom számolni. Boldog vagyok. Se búm, se bám, hát így élünk mi autós huligánok. Én, ha a közterületes lennék, még jól bele is rúgtam volna az autómba. Úgy, hogy szakadjon le a hátulja, essen ki az ablaküveg, lobbanjon be a benzintartály. De előtte azért felraktam volna én is a bilincset, ráraktam volna 2-3 piros cédulát, aztán trélerre az egésszel és irány a hivatalos autó-tolvaj telep. Így indult a március. De legalább megihlette a gondolatot, át kéne dumcsizzuk, ki számít ma Budapesten közveszélyes utazónak? Kezdjük a gyalogosoknál, mert gyalogos ugyebár bárki lehet, az is akinek van jogosítványa és az is, akinek nincs. Ha én gyalogos lennék, szeretnék Budapesten sétálgatni. És vásárolnék sok-sok lottószelvényt is, mert a Belvárosban óhatatlanul is belelépnék úton-útfélen a kutya és egyéb állatok bőszen terpeszkedő salaktengerébe, az meg ugye szerencsét hoz. Én úgy gondolom, a mai lottónyertesek mind a gyalogosok közül kerülnek ki. Ennyi szerencséje másoknak nemigen lehet. S ha már sétálgatok, igyekszem eljutni az iskolába, munkahelyre, randira vagy a kedvenc butikomba, egészen biztosan leszoknék a dohányzásról is. Ennek két oka is lenne: egy doboz cigit elkérnének tőlem, mire odaérek a célpontomra, „te, drága cimborám, adjál már egy szál cigit, mert pont 20 Ft hiányzik egy doboz Szofihoz...”. Aztán, ha jó mélyeket szippantok mondjuk a Margit körút bűzös mámorából, nem marad egy hangyányi füstnek sem hely a tüdőmben. Második körben jönnek a békávézók, akik a közlekedés mártírjai, amolyan élő szardíniák a XXI. század hering világban. Régen volt egy hülye vicc, anyuka sétál a gyerekével, valahogy így kezdődött. –Te anyu, az ott milyen szoborcsoport?! – szól a kisgyermek. – Nem szoborcsoport az, drága fiacskám, azok a kenyérgyár dolgozói, és a buszra várnak. Akkor sem volt túl vicces, meg most sem az. Egyszer láttam egy olyat, hogy a 4-6-os villamoson egyáltalán nem lehetett átlátni a túloldalra. Résnyire sem. A sok kabát összeolvadt, stúdiósötétség keletkezett és létrejött a totális embermassza. Minden érintkezett mindennel. Percekig elméláztam rajta, vajon ha most hirtelen mindenki meztelenné változna a járaton, Jancsó Miklós megjelenne-e kameráival?! Szorgalmas utazók jegyeket váltanak. A becsület jegyét. Ha ül, ha áll, ha lapul, ha nyomódik, ha széttapossák a cipőjét, ha kizsebelik, ha felborul a jármű, ha nagyot fékez a sofőr és mindenki más táskájával száll le, a tarifa egy és sérthetetlen. Aztán ami mégis érthetetlen: a BKV veszteséges. Tömve van. Imádják. Dübörög a mutatvány és mégis. Ráadásul monopol. Olyan nincs, hogy hé, én nem szállok fel erre a kék metróra, megvárom inkább azt a pirosat. Csak az van. És drága is. És borzalmas is. Mert ha mondjuk ennyi pénzből, ami naponta árad a cég felé, minden nap vennének egy új buszt, havonta egy metrót, félévente egy mágneses sínen futó luxus HÉV-et, még megérteném a deficitet. Akkor se nagyon, de legalább megpróbálnám. Ha én BKV tulajdonos lennék, megtanulnék számolni. Az a vicc az egészben, hogy fogalmam sincs az egészhez, egy valamit viszont tudok. Ha megy egy busz a két végállomás között és tele van, és mondjuk a bliccelőket leszámítva az utasok hetven százaléka vesz jegyet, és tankolok és szervizelek és kifizetem a szegény buszsofőr éhbérét, nyereségesnek kell lennie. Ha nem az, akkor vagy a jegy van alulkalkulálva, vagy hazudik minden európai nagyváros tömegközlekedésért felelős cége, amikor nyereséggel zárja az évet. Azt viszont, hogy túl olcsó a jegy, egyből kizárhatjuk. Ha én mondjuk közgazdász lennék, kiszámolnám, hogy mi folyik ott. Itt jegyezném meg, nyugodtan szóljon kedves Olvasó, ha nem ért egyet ezzel a gondolattal, ne csak hümmögjön, vagy csóválja a fejét. Írja meg és ha jobb belátásra bír, elhiszem, hogy ennek így kell mennie. A békávé témát elhagyva térjünk át az autósokra is. Autóval Budapesten közlekedni, maga a titkosügynök-képzéssel egybekötött idegrendszer-tesztek netovábbja, maga a terror és a kénköves mennykő minden borzadalma egybevéve. Nappal. Nem kezdem el sorolni, mifajta csapások érhetnek valakit, ha autóval szeretne reggel 7 és 10 óra között bejutni a városba bármilyen irányból, leparkolni vagy félreállni valahol a belvárosban, vagy egyszerűen csak odébb jutni két kilométert valamelyik körúton. Mindenki tudja, micsoda remek szórakozások ezek. Pár kifejezést azért összefoglalnék, melyek jellemzően hatnak erre a dzsungel hadműveletre. Kátyú. Még egy kátyú. Durrdefekt. Itt leparkolok. Itt nem lehet. És itt? Itt sem. Talán itt. Helyszíni bírság. Találtam egy jó helyet! Pár órával később: Rendőrség? Eltűnt az autóm. Kétféle válasz: 1. Tudjuk, mi vittük el. 2. Sajnos, abban a körzetben elég sok a lopás. És még sorolhatnám. Ha én budapesti autós lennék, kihullana a hajam, felborulna a pigment háztartásom, előbb-utóbb megvakulnék, idegösszeroppanást kapnék, táblát kötnék a nyakamba és odaláncolnám magam Demszky kerékpárjához, ésatöbbi. Én egyébként budapesti autós vagyok. Nincs valakinek egy alig használt karperece?!

Tóth Ádám

Budapesten szép lányok élnek. A magyar nők az egész világon elismertek. De vajon mire elég egy teremtői adottság Budapesten? A legszebb lányok, akik itt születtek, már messze járnak. Javarészt külföldön kötnek ki, mert a szépségipar és a show biznisz ott a legkifizetődőbb. Ha én táncos lány lennék, elhinném, hogy jó lesz nekem Olaszországba mennem, hogy nem leszek prostituált és a konzumlány szó nem kurvát jelent, hanem beszélgető partnert. Elhinném, mert még azok is tagadják, akik átélték már a jelentését. Sok ezer kis hirdetés csábít Európába, Mexikóba, Thaiföldre, havi 1000-2000 eurós fizetési ajánlatokkal. Jól hangzik, hát mennek is a lányok. Aztán, amikor más késő, belekerülnek a körbe, ahonnét nehéz szabadulni. A szép lányok modellkedni is külföldre járnak, ahol van piac és van pénz. Egy-egy fotózásért akár 500 euró is kifizetésre kerül, amiből adózni sem kell, és ha bevállalósabbak a képek, még jó autóra és ruhákra is telik. Hejj, ha modell lennék én mennék. A fiatal lányok kevés lehetőség közül választhatnak, ha Budapesten maradnak. Ha tanulnak, ha nem, marad a vendéglátás, marad a pénzes pasi, vagy a butik robot. Egyik sem túl meggyőző, de azért vannak ritka kivételek. Budapesten a fiatalok furcsán szórakoznak. Trendek vannak és szintek, amiből könnyű visszaesni, de irtó nehéz feljebb kerülni. A szórakozóhelyek között, mint mindenhol a világon szintkülönbségek vannak, a nagyon elegánstól a lepukkant krimóig. A legelegánsabbak jó nevűek, aki oda jár, az cool csaj vagy srác, jó autóval és márkás ruhákban. Egy este simán eliszik vagy eszik 20-50 ezret, hogy miből és honnan, rejtély. Ezek a party-arcok reggelig mulatnak akár hétköznap is, másnap nem kell korán kelniük. Jó sokan vannak, sok klub él meg belőlük hosszú évek óta. Amikor ilyet látok, mindig eszembe jut: nem lehet itt olyan nagy baj. Ha nyolcszáz forint egy red bull, hát nyolcszáz. Ha 2500 forint egy leves, akkor annyi. Mit számít? Lényeg az: jó helyen vagyunk és ezt látják a többiek is. Állítólag ez sokat számít. Ha én party-arc lennék, nem hagynék ki egy bulit sem. A partyk, klubok egyébként többnyire tényleg jók. A helyszínek szépek, a műsorok színvonalasak, a jägermeister nem vizezett. Többnyire. Érdekes tapasztalat, hogy alig 10 év alatt 3 órát csúszott a buliba érkezés illő időpontja. Manapság aki éjjel egy előtt ér oda a klubba, szinte senkit nem talál még. Rájöttem, szerintem ez azért lehet, hogy lássa mindenki: nem az utolsó busszal érkezett. Ezért is lehet reggel ötig, hatig támasztani a pultot, macsón nézni, vagy tekeregve riszálni különösebb fáradtság nélkül, hiszen a délutáni ébredés az előző napon megteszi méltó hatását. Ha én délután 4-kor kelnék, reggel hatkor még simán nyomnám a bugit. A középszintű helyek többnyire a pub-ok, a nagy közönségű disco-k. Szokták mondani Pesten: te is „xy klubos” vagy?! Az király! Ezeknek a helyeknek vannak saját szokásaik, amikért rajonganak a törzstagok. Egy-egy nagyobb klubnak saját divat- és mozgáskultúrája is van. Hallottam már olyat, pletyka szinten, akár veszekedés is tud kialakulni abból, ha egy-egy klub közönsége elkezdi utánozni a másikat. Hát, ha én is „xy klubos” lennék, biztos fájna nekem is, ha ugyanazt a mackófelsőt látnám egy másik klubos brigádon. Belegondolni is szörnyű… Ezek a klubok életformává teszik a létezésüket, saját fan klubjuk van, törzsbrigádjuk, klubtagsági, ésatöbbi. Jó ez így, nem is azért mondom, hiszen a klubélet közösségi nevelést tanít. Más kérdés, hogy egyes klubok miért nem tudnak jó programokat nyújtani, kit érdekel manapság egy megfáradt leszbi show éjfélkor a színpadon, vibrátorral vagy anélkül. Ha én „xy klubos” lennék, biztosan unnám már. A csehók, kocsmák, olcsó sörözők még mindig a rocker arcoké, punkoké. Az jutott eszembe ennek kapcsán, hogy vajon láttam-e én, vagy bárki más hosszú bőrdzsekis punkot kiszállni mondjuk egy vadi új bömösből, egy elegáns étterem előtt. Vagy bárhol. Hát nem. Azt hittem eddig, hogy a zenei ízlésvilág és az anyagi helyzet nem függ össze. De úgy látszik, ezen a téren mégiscsak. Ha én gazdag punk lennék, nem is lennék punk. Egyébként vannak jó kis kocsmák mindenfelé Budapesten. Van, ahol élőzene, van ahol zenegép, van ahol Sokol rádió szól, de ha tömegverekedés van, úgysem érdekel senkit a háttérzaj. Láttam egyszer olyat, valahol Budán, hogy a kocsmából kiszaladó embert egy másik üldözte, kezében azzal a hosszúkás paddal, amin előzőleg talán együtt énekelték a Kék a szeme című slágert. Jó volt látni, hogy ezek az emberek is sportolnak néha. Ha én kocsmatöltelék lennék, hazavinnék egy padot. Azért vannak olyan szórakozási alternatívák is, amelyek nem helyhez kötöttek Budapesten. Ismerek pár arcot, akik baráti körben osztják a lapot esténként, olyanokat, akik swinger klubba járnak és olyanokat is, akik betörni. Ez persze, csak vicc volt. A moziba járósok, a biliárdozni szeretők, a titkos szeretők, a házibulizók, a Margit-szigeten sétálgatók és sok egyebet még ott megejtők megunták a szórakozóhelyeket, vagy ritkán látogatják őket. Rájuk a klubba járók szánakozva néznek és persze fordítva is. Nem lehet tudni igazán, mi lenne a jó. A szórakozóhelyek nagytöbbsége biztonságos. Ha nehezebb lenne kábítószerhez jutni, rossz arcokba futni, talán szeretném is őket. De ha igazán akarnám, kábítószerhez máshogy is juthatnék, rossz arcok a hetes buszon is kirabolhatnak, akár fényes nappal is. Ha alkoholista akarnék lenni, a közértben is vehetek piát, ha hajnalig ébren akarnék lenni minden este, elég lenne leülni az Internet elé. Én úgy gondolom, és tessék kijavítani, ha tévedek, nem a klubok tehetnek arról, hogy sok fiatalember züllött életet él, a klubok csak megélnek belőle. A fiatalok morális életmód személete, a vágytalanság és céltalanság vezet odáig, hogy 16 éves lányok fél óra közös riszálás után egy autó hátsó ülésén végzik, akár minden szombat este. Részegen vagy drogosan. A zene kell, a szórakozás kell. Mindenki maga dönti el, meddig és milyen mélységig megy el az egészségromboló és erkölcsi kérdések szemléletében. A szülők felelőssége nem ott van, hogy büntetni kell azt, aki vétett a szabályaik ellen, hanem ott, hogy ne is vágyjanak a bűnökre. Ha én budapesti fiatal lennék, tudnám magamtól is, hol a határ. Én egyébként budapesti fiatal vagyok.

Tóth Ádám

Budapesti érdekességek

Budapest az ország fővárosa és legnagyobb városa, az Egyenlítő és az Északi-sark között csaknem egyenlő távolságra fekszik, az Északi szélesség 47o28'56'' és a Keleti hosszúság 19o8'10'' metszéspontján.

Területe525,17 négyzetkilométer, melynek 2/3 része (352,4 négyzetkilométer) esik Pestre, 1/3 része (173,3 négyzetkilométer) Budára. Határainak hossza 124 km. 

Időszámítás szempontjából a főváros a közép-európai időzónába tartozik (GMT 1 óra).

Éghajlata mérsékelt égövi, kontinentális, melyet befolyásolnak a Kárpát-medence körüli hegyvonulatok és a tengerektől való távolság is. A leghidegebb hónap általában a január, a legmelegebb július és augusztus.

A napi átlaghőmérséklet Budapesten (C fok): január - 0,2; február - 6,4; március - 5,8; április - 11,9; május - 15,8; június - 18,9; július - 24,8; augusztus - 21; szeptember - 15,4; október - 12,9; november - 3,3; december - 1,1.

Az esős napok száma (egy évben): 35, a napos órák száma (egy évben): 1853

Folyója a Duna, melyet Budapesten 9 híd ível át. A Duna tengerszinthez viszonyított magassága (az ún. sempont a vízmércén) 95,65 m a Balti-tenger szintjéhez viszonyítva.

Budapest országon belüli központi helyzetéből fakad az a magyar sajátosság, hogy az ország főútjai (a 8-as főút kivételével) mind Budapestről indulnak sugárirányba, és a Clark Ádám téri 0-kilométerkőtől mérik távolságukat.

A fővárosnak 23 kerülete van, és ezekben a kerületekben összesen 194 hivatalosan elfogadott és megnevezett városrész található.

Lakóinak száma több mint 1,8 millió fő.

A fővárosban található lakások száma mintegy 830 000.

Gondozott parkjainak alapterülete az összterület mintegy 4 %-át teszik ki.

A fővárosban 2000-ben 216 ezer fényforrás világított.

A Budapesten működő felsőoktatási intézményeknek mintegy 100 ezer hallgatója van. 

Elképzeltem, hogy turista vagyok Magyarországon. A gépem leszáll. Ferihegy kellemes, a taxis új tévét vesz a fuvardíjból, de beérek a forgatagba. Budapest nyüzsög. A semmiből lesz kocsisor, és a semmibe tűnik el hirtelen. Nem kialakul, duzzad, logikusan, ahogyan nő egy folyó mert élesztik az erek, itt egyszer csak sor van. És legbelül, pont ott, ahol semmi dolga sem volna, egy kamionsofőr kamionostul parkolja át az utat, amíg betér a boltba, vagy befizet egy show-ra… Az arcok kedvesek. Többnyire. Még nappal van. Amit látok, hát elsőre, kicsit fullasztó. Jövök befelé a lakótelep sorok között, de ha sokfelé járt turista vagyok, ezen nem csodálkozom. Egy eltitkolt régi elmélet szerint Budapest külső részeinek lakóteleppel való burkolása elvileg tankfelfogó funk-ciókat is ellátott volna, ha úgy alakul… Jó érzés lehetett várfalban élni. A Belváros egyre csábítóbb. A nagy körutak, a kis körutak, az egy irányú utak körbe ölelik az egyes negyedeket, melyek között már megbújik egy-egy látnivaló. Ha turista lennék, tetszene. A Hősök terénél eszembe jutna Róma és a Vatikán, a Városligetnél London és a Green Park, a Nagykörút nyolcadik kerületi szakaszán pedig a Soho. Legbelül, az ötödik kerületben sok öltönyös ember azt hirdeti, itt folyik az üzlet. Itt folyik be és itt folyik el a pénz. Mindenki maga dönti el, melyik történik gyakrabban… Egy turista, ezt nem látja át. Viszont megáll a Parlamentnél, mert minden turistabusz megáll ott, még a Barbie nyitott tetejű, kétszintes ütött-kopott is, mert egy ország háza, mindig szép és figyelemre méltó. A mi Parlamentünk gyönyörű. Akkor is, ha kordonok veszik körül az év nagyobb részében, akkor is ha restaurátor állványok. Ami szép azt óvni kell. Aki pedig olyan, amilyen, hát azt is óvni kell. A folyó, a Duna, a város legfőbb látványai között érzi magát csuda jól. Néha felviszi dolgát a Folyók Istene, néha apályoskodva csurog dél felé, kissé szürkén, kissé örvényesen. De a Gellért-hegy, csak kósza szikla lenne nélküle, a Budai Vár csak az első kerületi presz-szókban kimért nagyvadászok felszínén tükröződhetne vissza, a Korzó csak egy lenne, a korzók számtalan sorában. Kis k-val, sok "K" nélkül… A Duna, ez a fránya, de délceg víztömeg, széppé teszi őket is, és ha turista lennék, meginnék egy finom feketét valamelyik parti hotel impozáns teraszán. Aztán felmász-nék a Várba, a Mátyás templomba és a Halász-bástyára jegyet is váltanék, a Siklón fotókat csinálnék magamról, meg a lábam előtt fekvő történelmi Lánchídról, melynél szebb nem sok készült, széles e világban. Bár, az oroszlán szájából a nyelvet, kihagyta a művész, amikor a szürkületben a sárga lámpák ellepik a testét, nem tűnik fel senkinek, egy hiányzó testrész. A városban sétálva, sok a régi jelkép. Itt háború volt, itt üldözték a népet, itt megfordult már sokféle hatalom és sokféle érték. A hatások a házakon maradtak, az emlékek a borúsabb arcokon, de változik a világ, változik a hatalom. Világvárosnak azért nem nevezném Pestet. Ha turista lennék, világjárta fajta, nyugalmasnak, kimértnek és kissé lelassultnak látnám, hiányozna minden erő, ami feléledni hagyná. Amikor sétálok, más országok utcáin, mindig azt keresem, miben más, mint nálunk. Mitől szebbek a színek, mitől mások az arcok, mitől érzem úgy, hogy megint messze járok? És nagyjából, tudom is a választ: Budapesten, ha jobban körülnéznék, ha erősebben figyelnék, ugyanezt érezném. De lehajtott fejjel megyek el a Bazilika előtt, átnézek a hegyeken, nem látom a Margit szigetet. Tudom, hogy ott van és ez önmagában elég. Kíváncsi vagyok, vajon feltűnne e, ha egy szép napon lilára festenék a Szabadság szobrot?? De az is lehet, hogy már régóta lila. Holnap, meg is fogom nézni… Este. Budapest megint változik. A sok kedves arcot leváltja az "éjszakai élet". Ha turista lennék, számtalan szórakozóhely közül választhatnék. De bármelyiket is céloznám meg, egy-két dolog mindenhol ugyanúgy fogad. Képzeljék el London legnagyobb disco-ját, vagy Berlin egy kis élőzenés klubját… Pezseg az élet, dugig van mindkettő… de a bejáratnál lányok (!) szedik a jegyeket, hostessek kísérnek az asztalomhoz és bátran rendelek akármit, tudom, hogy nem fogok mosogatni. Budapesten, hatalmas őrök állnak az ajtókban. A bárpultoknál. A táncterek mellett. Lehet, hogy még a WC-nél is. De vajon, minek?! Erőfitogtatás, konkurenciaharc, értem én. De a vendég nem szereti, fél tőlük, elrettentő és szükségtelen. Sem London legnagyobb klubjá-ban, sem Berlin kis zenés mulatóhelyén nem bántanak senkit. A vendég nem lesz boldog attól, ha látja, 20 kidobó ember is ott lesz, ha valaki véletlenül leönti egy baracklével. Az éjszakai élet, ha turista lennék, nem jönne be. Budapest fényei, halványak, néha-néha színváltoztatósak, olykor kiégettek, olykor feltűnően másak. A Nemzeti Múzeum éjszakai kertje világcsodája. Ami mellette épült betonbunker lepukkant, otromba és kell a csudának. Sokat kell menni, hogy szép legyen az este, de van miért itt lenni. Mert az örökség itt maradt, a régi utcák csábítóak, a kávézók teraszán minden nyugodt és tiszta, ez a város megérdemli, hogy sokat jöjjek vissza. Ha turista lennék, nem panaszkodnék. Csak megtervezném előre, hogy hol, mit és miért csinálok meg újra, ahogyan a mesterek tervezték meg egykor, hová is kerüljön a város minden zege-zuga.

Tóth Ádám

Booster